*Dreamy Girl* Wonderful Christmas

Dreamy Girl

Wonderful Christmas

Harry

Sietve, nagy gázzal vezettem haza, mert már alig vártam, hogy végre otthon lehessek a meleg lakásban, és összebújhassak az egyetlen férfival, akit mindennél, és mindenkinél jobban szeretek. Már több mint öt éve vagyunk együtt, de most lesz az első igazi karácsonyunk kettesben, az új lakásunkban, amit az év elején vettünk, és mára már teljesen belaktunk. Imádtam anyuéknál is lenni, de ott nem lehettünk szabadok, és nem is tudtunk nagyon kettesben lenni, mert hol a tesóink, hol pedig a szüleink zavartak meg minket, attól függően, hogy kinél töltöttük a hétvégéket. Sajnos hamarabb nem tudtunk összeköltözni, mert alig volt pénzünk, de ebben a pár évben sikerült annyit összegyűjtenünk, hogy végre valahára vehettünk egy lakást, ami se nem kicsi, se nem nagy, pont tökéletes kettőnknek. Louis új állása nagyon sokat segített, bár gyűlöltem, mert a rohadt exével dolgozott együtt, aki mellesleg a főnöke is egyben, de én csendben maradtam, magamba elnyomva a nem tetszésemet. Igaz, Lou soha nem adott okot arra, hogy féltékeny legyek, csak hát, na, ki az aki, nem akadna ki, ha pasija vagy a csaja az exének dolgozik?!... Szerintem senki... Na de mindegy is, a lényeg, hogy van egy lakásunk, ami csakis a miénk, és kettesben lehetünk, messze a szülőktől, na nem mintha nem szeretnénk őket, nem erről van szó, csak hát már itt volt az ideje, hogy végre elkezdjük a saját kis életünket, amire évek óta vágytunk. Kedvünkre csókolhatjuk, ölelgethetjük egymást, a lakás bármelyik pontjában egymásnak eshetünk, és nem kell attól tartanunk, hogy a szülők vagy netalán tán a tesók rajtakapnának bennünket intim pillanatainkban. Sajnos volt már rá példa, de szerencsénkre, meg az övékre is, nem láttak semmi konkrétat. Nem kell azzal sem törődnünk, hogy milyen hangosak vagyunk, mert bár a szomszédok tuti, hogy hallják, mégsem a szüleinkről van szó. Louis a leghangosabb, szinte az egész szomszédságot fel tudja verni, ha végre beadja a derekát, hogy én dugjam meg őt. Mindig kéreti magát, pedig eszméletlenül élvezi, mégis ő van a legtöbbször a domináns szerepben, amit én egyáltalán nem bánok, mert imádom, mikor uralkodik felettem, teljesen megőrjít vele. Ó, és a legfontosabbat ki ne hagyjam, amit általában én szoktam jobban űzni, mint Louis, de azért néha őt is rá tudom venni egy kis meztelenkedésre otthon. Szeretek ruha nélkül szabadon flangálni a lakásban, és sokszor úgy is alszom, de ezt sajnos mellőznöm kellett, míg a családnál voltunk.
Lelassítottam a kocsit, és beparkoltam a lakás előtt lévő parkolóba. Kiszálltam az autóból, amit egy gombnyomással bezártam, aztán pedig a lépcsőház bejáratához lépdeltem, miközben kihalásztam a kulcsomat a farmerom zsebéből. De mire odaértem, már nyílt is ki az ajtó, amin éppen a mellettünk lakó, kedves idős néni lépett ki, aki amint meglátott, elmosolyodott.
- Jó napot, Mary! - köszöntem mosolyogva, majd elé siettem, hogy megfogjam az ajtót, ezzel is segítve neki.
- Szia, szívecském! Hazaértél a fárasztó munkából? - kérdezte rekedtes halk hangján.
- Igen, az utolsó napom volt, végre lesz időnk kipihenni magunkat! - válaszoltam, még mindig az ajtót tartva. Lassan totyogott ki, amit türelmesen megvártam. Meg lehet érteni, hiszen már nyolcvanéves is elmúlt, ahhoz képest meg nagyon is jól tartja magát, ha így folytatja, szerintem megéri a kilencvenet vagy az sem kizárt, hogy a százat is.
- Köszönöm, drágám! - köszönte meg a segítséget, mikor kiért. - Pihenjetek sokat! Nehogy túldolgozzátok magatokat, édeseim! Az egészség a legfontosabb! Na, de mennem kell, mert soha nem fogok visszaérni az én csiga tempómban! - nevetett fel, mire én is elmosolyodtam. Imádom, annyira kedves és modern a legtöbb idős nőhöz viszonyítva. - Puszillak mindkettőtöket! - intett még mindig mosolyogva.
- Köszönjük, ön is pihenjen, és vigyázzon magára! - mosolyogtam vissza, aztán becsuktam magam mögött az ajtót, megnéztem a postaládát, amiben nem volt semmi, utána pedig kettesével szedve a lépcsőfokokat siettem fel a harmadikra, hogy végre a lakásban lehessek. Kinyitottam az ajtót, és amint bent voltam, lekaptam a kabátomat meg a cipőmet, amit a benti meleg papucsomra cseréltem, aztán már rohantam is a radiátorhoz, hogy feltekerjem a fűtést. Az órára pillantottam, ami negyed hatot mutatott. Remek, akkor még bőven van időm Lou érkezéséig. A konyhába mentem, hogy összedobjak valami finom vacsorát, amit majd együtt elfogyasztunk. Miközben azon agyaltam, hogy mi legyen a ma esti program, kivettem a hozzávalókat. Úgy döntöttem, hogy egy lazulós estét tartunk, filmezünk, aztán pedig veszünk egy forró fürdőt, hogy mindketten ellazuljunk az egész napos hajtás után. Megmostam a csirkecombokat, hagytam, hogy lecsepegjenek, utána befűszereztem őket, és feltettem az olajat. Miközben vártam, hogy felforrósodjon, megpucoltam a krumplikat, amiket kockára vágtam. Közben a húsnak feltett serpenyő is felhevült, ezért beleraktam a combokat, az olajba pedig a krumplit. Köretnek a burgonya mellé tzatzikit gondoltam, mert tudom, hogy Lou imádja. Képes lenne egy egész tányérral befalni belőle, annyira szereti. Gyorsan összeütöttem azt is, majd mikor már szépen megpirultak a húsok, kivettem és egy tányérra raktam őket. A krumplit is kiszedtem egy mélyebb tálba, megsóztam, megráztam, aztán az asztal közepére tettem a sült húsokkal együtt. Megterítettem, és már csak annyi volt hátra, hogy Louis megérkezzen. Elpakoltam a konyhában, hogy ne legyen olyan nagy mocsok, de amint meghallottam a kulcscsomó csörgését, mindent eldobtam a kezemből - persze csak óvatosan - és a bejárathoz rohantam, hogy egy hosszú csókkal üdvözöljem a világ legdögösebb, legédesebb, legszuperebb pasiját. Amint nyílt az ajtó, máris a nyakába ugrottam, ami kicsit hirtelen érte, ahogy észrevettem, mert, ha az ajtó nem lett volna ott, akkor tuti akkorát taknyolunk, mint a ház. Felnevetett, karjaival átfonva a testemet, amitől a pillangóim azonnal működésbe léptek.
- Alig vártam, hogy hazagyere! - motyogtam a nyakába, amire megállás nélkül puszikat hintettem. Bőre hideg volt, amitől kicsit megrázkódtam.
- Hidd el, én is! - simogatta a hátam, mire épp csak annyira húzódtam el tőle, hogy elérhessem kívánatos ajkait. Le is csaptam rájuk, először lágyan becézgettem őket, aztán becsúsztattam a nyelvem a szájába, érzéki táncba hívva az övét. Ujjai, amik hátamat, majd lapockámat simogatták, felvándoroltak a hajamba, beletúrtak, játszadozva tincseimmel, gyengéden masszírozva a fejbőrömet. Imádtam, mikor ezt csinálja. Hosszas csókcsata után, nehezen, de elváltunk egymástól. Homlokát az enyémnek döntötte, miközben levegőért kapkodtunk. Bizseregtem, ahogy meleg lehelete az ajkaimat, és a bőrömet cirógatta. Kinyitottam az eddig behunyva tartott szemeimet, és a gyönyörűen csillogó kék íriszeibe néztem, amik engem vizslattak.
- Végre csakis egymáséi lehetünk! - suttogtam a szájára, apró puszikat nyomva rá.
- Bizony! Milyen programokat találtál ki? - kérdezte, mikor elengedtem, hogy végre lehámozza magáról a kabátját.
- Először is együnk, a többit majd meglátod! - mondtam lelkesen, hatalmas mosollyal az arcomon.
- Az illatok nagyon ínycsiklandozóak! - rúgta le a cipőjét, az enyém mellé pakolva. Imádtam nézni a két pár cipőt egymás mellett, mert Louis lába sokkal kisebb volt az enyémhez képes, amit mindig is annyira aranyosnak találtam. Szerettem, hogy törékeny, apró termete van, mégis egy igazi domináns, erős férfi. - Mi jót főztél? - érdeklődött kiszakítva a gondolataimból.
- Combot, sültkrumplit, ééééés tzatzikit! - az utolsó szóra azonnal felkapta a fejét, és rám vigyorgott.
- Ah, hogy én mennyire imádlak! - lépett hozzám, kezeivel közrefogva az arcomat, hogy édes csókot hintsen ajkamra. - Te vagy a legcsodálatosabb pasi a világon! - suttogta a számra, majd újra megcsókolt. - Pont erre vágytam ma, és te mintha csak olvastál volna a gondolatomban! - mélyítette el a csókunkat, nyelvével érzékién masszírozva az enyémet. - De - húzódott el - legközelebb én főzök! - döntötte homlokát az enyémnek.
- Tudod, hogy mit beszéltünk meg?!... Az főz, aki hamarabb hazaér, és általában én vagyok az, szóval nincs min rágódnod! A másik meg, imádok neked főzni! - mondtam, amit komolyan is gondoltam. Szeretek a konyhában ügyködni, de legfőképpen azt szeretem, mikor láthatom Louis elégedett arcát, miközben jóízűen falatozik a főztömből.
- Szeretlek! - mosolygott, újabb puszival megajándékozva.
- Szerencséd! - kuncogtam. - Gyere! - indultam meg a konyhába Louval a nyomomban. Leült a szokásos helyére, én pedig vele szembe foglaltam helyet, ahogy mindig is szoktam. Nekiláttunk a vacsorának, ami alatt elmeséltük egymásnak a napunkat. Louis már nem tudom hányadik tányérral szedett, de folyton csak azt láttam, hogy újra, és újra a szedőért nyúl. Vigyorogva figyeltem őt, amit azonnal észre is vett.
- Mi az? - nézett rám kérdőn.
- Semmi. - mosolyogtam továbbra is, ő pedig egy vállrándítással letudta az egészet, folytatva az evészetet. Csend telepedett ránk, de nem kínos, hanem inkább nyugodt. Néha-néha egymásra pillantottunk, megajándékozva egymást egy-egy mosollyal. Mikor befejezte, elégedetten dőlt hátra a székben, és nagyokat sóhajtozott.
- Ez valami isteni volt, édes! Annyit ettem, hogy mindjárt szétpukkadok! - simogatta meg a teli pocakját, mint mindig, mikor jól lakott.
- Örülök, hogy ízlett! - mondtam, miközben felálltam az asztaltól, hogy összeszedjem a mosatlant, de Lou leállított, hogy majd ő megcsinálja helyettem, én csak pihenjek. Megtorpantam szavai hallatán, mert Louis nem igazán az a takarítsunk, meg mosogassunk fajta, de én így szeretem őt. Hálásan mosolyogtam rá. Ez a pasi egy főnyeremény, nem is találhattam volna jobbat nála!
- Köszönöm, imádlak! - pusziltam meg az arcát, aztán felugrottam a konyhapultra, figyelve őt, ahogy nekilát a lepakolásnak, majd a mosogatásnak. Minden egyes mozdulatát figyelemmel kísértem. Néztem a karján lévő izmokat, amik meg-megfeszültek a mosogatás közben. Nem kellett több, máris beindultam. Hiába, Lou bármit is csinál, én azonnal begerjedek rá, egyszerűen nem tudom magamat kontrollálni mellette. Elképzeltem, hogy miket tudna művelni azokkal az ujjakkal, amikkel a piszkos tányérokat mosogatta, vagy azokkal a duzzadt, kívánatos ajkaival, amik között kidugta kicsi nyelvét. Nagyot sóhajtottam, feszülten ütögetve az ujjaimmal a pultot, majd mikor Louis megnyalta, aztán meg beharapta a száját, a pult oldalába markoltam összeszorítva a lábaimat, próbálva enyhíteni a feszülő gatyámon. Egy ideig sikerült is, úgymond lenyugodnom, de mikor habos, vizes kezével szexin hátratúrta a haját, ami a homlokába lógott, végem lett. Nem bírtam tovább, lepattantam a pultról, mögé léptem, karjaimmal átölelve kis testét. Nem szólt semmit, csak a mellkasomnak dőlt, fejét oldalra fordítva, mire egy gyors csókot nyomtam a szájára, aztán a nyakát vettem célba, nedves puszikkal lepve be bőrét.
- Hmm… - hümmögött, megdöntve a fejét, könnyebb hozzáférést biztosítva nekem. - Szeretem, mikor ezt csinálod! - sóhajtotta, én pedig folytattam puha bőrének kényeztetését, közben pedig kezemmel elkalandoztam testén, a pólója alá nyúlva, hasát, mellkasát cirógatva, amit elégedett nyöszörgésekkel fogadott. - Ha így folytatod… - sóhajtotta. - Nem leszek kész a mosogatással… - Felkuncogtam szavaira, a fogaim közé csípve vékony bőrét. - Harry… - nyöszörögte rekedtes hangján, miközben kitolta a fenekét, amire egy elfojtott nyögéssel válaszoltam. Lassan körözött a csípőjével, éledező férfiasságomhoz dörzsölve formás kis seggét. Lehunyt szemekkel, szapora levegővétellel élveztem tettét, amivel az őrületbe kergetett.
- Megőrjítesz, Lou! - ziháltam a fülébe, amibe belenyaltam, majd ráharaptam fülcimpájára, ezzel remegést váltva ki belőle. Elvigyorodtam, közben pedig az ujjaimmal mellbimbóit kerestem, amik már keményen csúcsosodtak, és morzsolgatni kezdtem őket.
- Te is, Haz! - egyik kezével hátranyúlt, hogy eltüntesse ujjait a göndör fürtjeimben, amikkel játszadozni kezdett. Szinte doromboltam a finom érintésétől, masszírozásától, amivel a fejbőrömet kényeztette. Nem bírtam tovább, látni akartam arcát, érezni édes ajkait. Megragadtam a derekánál fogva, és magam felé fordítottam, azonnal lecsapva a szájára, amit engedelmesen szétnyitott nekem, utat engedve fürge nyelvemnek. Először csak gyengéden csókoltam, kiélvezve nyelvének minden négyzetcentiméterét, aztán belevágtam, és egyre hevesebben faltam őt, de nem sokáig élvezhettem a főnöki szerepet, mert Lou másodpercek alatt változtatott a felálláson. Nyelve vadul letámadta az enyémet, kezei pedig a hátamra siklottak, lassan lefelé haladva, egészen a fenekemig, amibe kicsit sem finoman markolt bele. Szájába nyögtem a kellemes fájdalomtól, amit ujjai erős markolása okozott a hátsómon. Nagy nehezen, minden erőmet bevetve húzódtam el tőle, erőteljesen zihálva, akárcsak ő. Elléptem, és egészen addig hátráltam, amíg a pultnak nem ütköztem. Louis értetlenül, összevont szemöldökkel, gyorsan mozgó mellkassal figyelt engem. El akart indulni felém, de feltartottam a kezemet, ezzel jelezve, hogy álljon meg.
- Mi… - Hallgattattam el a szám elé téve ujjamat, amivel ráérősen indultam meg lefelé haladva az államon, majd a torkomon keresztül, végig a mellkasomon egészen a nadrágom korcáig, ahol mindkét kezemmel megragadtam a felsőmet, és egy gyors mozdulattal lerántottam magamról, ledobva a padlóra. Louis beharapott alsó ajakkal nézte végig a tettemet, majd huncut mosolyra húzta a száját, és ő is megszabadult a pólójától, felfedve hibátlan testét. Éhes tekintettel szívtam magamba a már jól ismert test látványát. Annyira szexi, és tökéletes minden egyes porcikája, hogy az már fáj. Az izmai, a csípője vonala, a karjai, a nyaka, a kulcscsontjának a bemélyedése, a vonásai, egyszerűen kicsinálnak, a tetkóiról nem is beszélve. Imádom a fekete mintákat, amik kreol bőrén díszelegnek, még dögösebbé téve őt, ha ez egyáltalán lehetséges, mert ennél szívdöglesztőbb már nem lehet. Őrjítően lassú léptekkel közeledett felém, amitől a pulzusom az egekbe szökött, és úgy éreztem, menten elájulok. A magabiztosság, és a vágy csak úgy áradt belőle, aminek az egyvelege teljesen kikészített. A levegő felforrt körülöttünk, a helyiség szinte lángra lobbant a köztünk lévő szikrától. Ahogy elém ért, szorosan nekem nyomta a testét, ezzel a pulthoz szorítva. Felnyögtem, ahogy kemény szerszáma az enyémnek nyomódott. Felkuncogott, kezeit pedig a derekam két oldalán a pultra támasztotta, elzárva előlem a menekülő utat, na, nem mintha szökni akarnék, a-a, eszem ágában sem volt elmenni innen. Huncut mosollyal, ráérősen hajolt a számhoz, de nem csókolt meg, csak játszadozott velem, élvezve a kínzásomat. Előredőltem, hogyha már ő nem, akkor majd én birtokba veszem az ajkát, de még mielőtt hozzá érhettem volna, elhúzódott, önelégült vigyorral az arcán.
- Louis! - morogtam türelmetlenül.
- Nyugi, édes! - kacsintott rám, majd a nyakamra hajolt megkeresve a gyenge pontomat, amit szívni kezdett, miközben egyik kezével a torkom fogta, elfordítva a fejemet, hogy még jobban hozzáférhessen. – Meg fogod kapni, amire vágysz! - suttogta már a számra, vadul csókolva ajkaimat. Igaza volt, nem kellett sokat várnom, pár percen belül beteljesült a vágyam, és hangosan nyögve, teljesen elvesztve a fejem léptem át a gyönyör kapuját. Elernyedt testtel dőltem a konyhapultra, zihálva, levegőért kapkodva, rajtam Louval, aki szintén erősen lihegett közvetlenül a fülembe, miközben ujjaival lágyan cirógatta az oldalamat, és a karomat, ezzel libabőrt eredményezve testemen. Vártunk egy kicsit, hogy lenyugodjunk, és mikor a légzésünk is kezdett visszaállni a normális kerékvágásba, Lou lágyan csókolgatni kezdte a hátamat, egyetlen porcikámat sem kihagyva. Hirtelen eltávolodott tőlem, amitől kirázott a hideg, mert teste melegségének a hiányától fázni kezdtem. Végigsimított ujjaival a gerincem vonalán, amit dorombolva fogadtam. Libabőr szaladt át a testemen ujjbegyeinek gyenge cirógatásától. Lehunytam a szemem, élvezve a kényeztetést, ami melegséggel árasztotta el a bensőmet. Őszintén megvallva, nagyon nem akartam onnan felkelni, pedig nem volt valami kényelmes a hasamba nyomódó pult oldala, de annyira jól esett, amit velem művelt, hogy magasról tettem a zavaró tényezőre. Ujjait ajkai váltották fel, amire jóleső sóhajokkal válaszoltam.
- Milyen programot is találtál ki mára? - puszilt a fülembe, aztán a nyakamat vette célba, néha megkarcolva fogaival a bőrömet.
- Már mindegy, valaki eléggé keresztülhúzta a számításaimat! - tettem a durcát, de közben alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam.
- Nem is tudom, hogy ki kezdte a dolgot... Ki volt az, aki nem bírt magával? - haladt lefelé a gerincem vonalát követve, gyengéd csókokat hagyva bőrömön.
- Te tehetsz róla, túl szexi vagy... - mondtam, mire felnevetett.
- Ó, szóval én tehetek róla... Bocs, hogy kurva dögös vagyok... - motyogta a bőrömbe, egy-egy puszival megajándékozva a fenekem feletti kis gödröket, aztán rácsapott a csupasz seggemre.
- Hé! - morogtam, majd felkeltem a pultról, és a sajgó fenekem simogattam, miközben morcosan néztem Loura, aki csak mosolygott.
- Nem tudtam ellenállni a kis gömböknek! - lépett hozzám, hogy ajkait az enyémekhez nyomja. - Na, mi jön most? - suttogta a számba.
- Úgy gondoltam, hogy vehetnénk egy forró fürdőt, aztán bevackolhatnánk magunkat a meleg ágyba, és nézhetnénk valami filmet! Mit szólsz? - néztem gyönyörűen csillogó kékségeibe.
- Tökéletes! Jó lesz kicsit ellazulni! - túrt bele a hajamba, csavargatva göndör tincseimet. – Mindig tudod, hogy mire van szükségem! Annyira szeretlek! - mosolygott, és mielőtt reagálhattam volna bármit is a szavaira, ajka ismét az enyémre tapadt. Ebben a csókban minden benne volt. Szenvedély, szeretet, boldogság. Hosszú percekig élveztem nyelvének gyengéd, szeretetteljes játékát, de sajnos ennek is, mint minden jónak, egyszer vége szakad. - Izzítsuk be a kádat! – vigyorgott elválva ajkamtól, és már indult volna a fürdő felé, de mikor meglátta, hogy én nem mozdulok, kérdőn nézett rám. Lehajoltam a szétdobált ruhákért, amire egy szemforgatással válaszolt. - Nem igaz, hogy nem bírod otthagyni őket a padlón... - mondta mosolyogva.
- Bocs, hogy rendmániás vagyok! - húztam el a számat. Hallottam, ahogy megadóan felsóhajt, majd legnagyobb megdöbbenésemre felkapkodta a többi ruhát a padlóról.
- Most meg miért nézel így? - morogta, láttam rajta, hogy durcás, amiért meg kellett mozdítani a seggét.
- T-te...t-te - dadogtam. - Komolyan felvetted a ruhákat a földről? Váó! - tátottam el a számat, még jobban rájátszva a döbbenetemre. - Ezt meg kellett volna örökíteni, mert ilyet se látni minden nap!
- Befoghatod! - dünnyögte morcos képpel.
- Hölgyeim, és Uraim, Louis William Tomlinsont láttuk, aki életében először lehajolt a ruháiért és felvette őket! Kérem, tapsoljuk meg! - piszkáltam továbbra is, hangosan ujjongva, nagyokat tapsolva. Láttam a fején, hogy hamaroson nem igazán fogok mosolyogni.
- Fordulj meg! - szűrte a fogai közül, eszelős tekintettel fürkészve meztelen testemet. Nem szóltam semmit, csak megráztam a fejem. Éreztem, hogy forr a vérem a felhevült bőröm alatt. - Azt! Mondtam! Fordulj! Meg! - tagolta erélyesen, olyan nézéssel, hogy újra megkeményedtem, amit tuti, hogy észrevett, mert mintha egy pillanatra láttam volna átsuhanni az arcán egy mosolyt, de nem voltam teljesen biztos benne.
- N-nem! - próbáltam magabiztos lenni, ami nem igazán jött össze, mert az elcsukló hangom lebuktatott.
- A tűzzel játszol, édes! - húzta fel az egyik szemöldökét, és olyan dögös hangon mondta, hogy felnyögtem, kiejtve a kezeimből a ruhákat. Önelégült mosoly ült ki az arcára, majd komótos léptekkel megindult felém. Nagyot nyeltem, mereven állva, mindkét értelemben. Még fel sem tudtam fogni az előbbi dolgokat, de máris a pulton hevertem, nyögve, izzadva, a gyönyör felé repülve. Louis olyan keményen kúrt, hogy másodpercek alatt a csúcsra juttatott. Erősen zihálva, fehér pontokat látva magam előtt estem a pultra, teljesen elernyedve, minden erőmet elhagyva. Lou kihúzódott belőlem, aztán megragadott, és óvatosan az ölébe kapott. Imádom, hogy ilyen vékony kis teste van, mégis hatalmas, férfias ereje. Átkaroltam a nyakát, ő pedig egy puszit nyomott a homlokomra.
- Legközelebb nem pimaszkodsz velem, baby! - mosolygott, elindulva velem a karjaiban.
- Dehogynem! Ezért mindig megéri! - vigyorogtam, akárcsak Lou.
- Telhetetlen! - forgatta meg a szemeit.
- Te beszélsz?! Komolyan?! - húztam fel a szemöldököm.
- Most fejezd be, vagy ájulásig duglak! - ugratott, mire bizseregni kezdett az alhasam. Már meg sem lepődtem a testem reakciójától. Louisból sosem elég, lehetetlen vele betelni, és nagyon csábítóan hangzik, amit az előbb mondott, de leszívta az erőmet, nem hiszem, hogy kibírnék most még egy menetet, pedig szeretem mikor egy nap többször is elmerülünk egymásban.
- Szerintem ez nem igazán lenne büntetés… - haraptam bele az alsó ajkamba.
- Ki szeretnéd próbálni? – kérdezte, mire megráztam a fejem, ő pedig felnevetett, miközben óvatosan leültetett a kád szélére. Felnyikkantam a fenekembe nyilalló fájdalomtól, amit Lou aggódó tekintettel figyelt.
- Semmi baj, jól vagyok! - nyugtattam meg őt, odahajolva hozzá, egy nagy cuppanós puszit hintve ajkára. Megnyitotta a vizet, én meg csak figyeltem őt, ahogy a szekrényhez lép, valami után kutatva, majd mikor megtalálta a habfürdőt, a kád szélére helyezte. Kiszaladt egy pillanatra, kezében két vanília illatú gyertyával, ami megmosolyogtatott. Imádom, hogy a pasis dolgai ellenére, azért van benne egy kis romantika is. Pont így szeretem őt, így tökéletes nekem. Ámulattal vizslattam, ahogy a kád másik végébe teszi a gyertyákat, amiket meggyújt. Ellenőrzi a víz hőmérsékletét, utána meg beleönti a kellemes illatú habfürdőt, aminek a finom, nyugtató illata elárasztja a helyiséget.
- Szerintem tökéletes a víz, nézd meg! - emelte ki a kezét, majd rám nézett, én pedig belenyúltam.
- Szuper! - mosolyogtam rá, ahogy kiemeltem a kezem. Lou felállt, és óvatosan beleült, elhelyezkedve benne, aztán a kezeit felém nyújtotta, hogy besegítsen, de a hab teljesen elfedte a kádat, amitől nem láttam, hogy hova lépjek. Louis észrevette a bénázásomat, ezért segített. A lábai közé ültetett, én pedig ráfeküdtem a mellkasára. Átkarolt a karjaival, mire elmosolyodtam, a pillangóim meg azonnal repdesni kezdtek. Fejem a vállára döntöttem, élvezve Louis és a forró víz nyújtotta melegséget. Egy ideig csak csendben feküdtünk, és semmi mást nem lehetett hallani, csak egyenletes szuszogásainkat, ami annyira megnyugtató volt. Ujjaival lágyan cirógatta a karom, aztán a hasamra tévedt velük, ott folytatva bőröm cirógatását. Lábai a testem mellett helyezkedtek el, és nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzájuk. Ugyanolyan gyengéden, mint ahogyan ő engem, simogattam testét ott, ahol csak értem. Éreztem, hogy lenyugtat, ellazít, és elnyom a forró fürdő.
- Haz?! - suttogta, de alig hallottam őt. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy felfogjam a szavait.
- Hm? - ennyi telt tőlem.
- Baby, beszéljünk, mert bealszunk, és akkor belefulladunk a vízbe! - nevetett fel halkan, én pedig morogtam egyet, jelezve nemtetszésem. - Amúgy is meg kell beszélnünk az ünnepeket, meg az ajándékokat, mert még nem rendeztünk ám le mindent, ha elfelejtetted volna, és már csak négy napunk van hátra! El kéne intézni a vásárlást! - leesett állal, kitágult szemekkel hallgattam őt.
- Mióta érdekel ez téged? - néztem fel rá.
- Nem érdekelhet? - kérdezett vissza az arcomat fürkészve.
- De, csak nem szokott. Mindig én vagyok az, aki szétidegeskedi magát az ajándékok miatt! - húztam össze a szemöldököm. - Lázas vagy? - tettem a tenyerem a homlokára. - Nem… Pedig valami nagyon nincs rendben veled… - nevettem fel, mire ő is.
- Már megint kötözködsz? Nem tanultál az előzőekből? - vigyorgott huncutul.
- Nem, soha nem tanulok belőle - fordultam felé, hogy puszikkal hintsem be a nyaka minden egyes részét. - Nyilván rossz tanár vagy! - húztam tovább az agyát.
- Akkor nem vagyok elég hatékony, nyilván más módszert kell kitalálnom! - mondta nyögve, ahogy megszívtam kicsit a füle melletti gyenge pontját. Kezével karom cirógatta, halkan sóhajtozva minden egyes csókomra.
- Lehet, hogy nem ártana… - motyogtam, majd megkarcoltam a fogammal bőrét. - Na de, ne váltsunk témát, tényleg alig van már időnk! - hagytam abba a nyaka kényeztetését, hogy jobban oda tudjon figyelni a mondandómra. - Holnap elmegyünk a karácsonyi vásárra, hátha találunk valamit, ha meg nem, akkor még marad három napunk, hogy máshol is körülnézzünk!
- Meg persze eszünk vaníliás kürtös kalácsot, és iszunk forralt bort, igaz? - Hallottam hangján, hogy mosolyog.
- Igeeen, ezek ki nem maradhatnak! - emelkedtem fel a szájára tapadva. Még legalább egy órát áztunk, mikor már úgy éreztem, hogy ideje kikászálódunk, mert ha így folytatjuk, úszóhártyánk nő. Megtörölköztünk, aztán megszárítottuk a hajunkat, ami természetesen vizes lett, mert nem bírtuk ki, ahogy sosem, hogy ne nyomjuk le egymást a víz alá. Megmostuk a fogunkat is, utána pedig egy szál törölközőben mentünk be a szobába, ahol magunkra kaptuk a bokszerünket, Louis még egy nadrágot is, és bebújtunk az ágyba, egymáshoz bújva, magunkra húzva a puha, meleg takarót.
- Mit nézzünk? - kérdeztem, keresgélve a filmek között.
- Nekem mindegy, úgyis be fogunk aludni, ahogy ismerem magunkat! - nyomott egy puszit a fejem búbjára. Bólintottam, aztán random kiválasztottam egy filmet. Kényelmesen elfészkelődtem, és próbáltam a filmre koncentrálni, de Louisnak igaza volt, alig telt el tíz perc, máris csukódtak le a szemeim, lassan elrepítve engem az álmok világába.

*Másnap*

- Mehetünk? - kiabáltam a bejáratnál ácsorogva, Loura várva, aki fogalmam sincs, hogy mit művelt odabent a szobában, de már egy jó ideje csak a kotorászását és a szitkozódását hallottam. - Louis? - kiabáltam kicsit erélyesebben, hátha elérek vele valamit. Hallottam, hogy nyílik az ajtó, majd hangos léptek zaja közeledett felém. Amint megláttam mérges arcát, és az összevissza túrt haját, rögtön tudtam, hogy valami nincs rendben.
- Mi a baj? - kérdeztem kicsit félve, mert nem tudtam, hogy mire számítsak. Mikor ideges, jobb, ha nem piszkálom, mert olyankor lehetetlen normálisan beszélni vele, ezért inkább hagyni szoktam őt, egymagában lehiggadni.
- Nem tudom, hogy hol van az a szar! Elegem van az egészből! Nem megyek sehova! - morogta idegesen tépve a haját.
- Milyen szar? Mit keresel? - néztem rá kérdőn.
- Az a rohadt sapkám! A faszom kivan! Már mindenhol kerestem, elegem van! - kiabálta dühösen, és belevert egyet a falba. Tudom, hogy nem szép dolog, meg minden, de alig bírtam visszatartani a kitörni kívánkozó nevetésem. Imádom, mikor felmérgeli magát, igaz, ijesztő, de egyben iszonyat szexi is. Mondjuk, ő mikor nem?! Az viszont mindig megnevettetett, hogy ilyen apró, lényegtelen dolgokon is így ki tud akadni, és teljesen felhúzza magát, mintha valami eget rengető probléma lenne, pedig nem az.
- Nyugi, biztos, hogy itt van valahol, nem veszhetett el! Segítek megkeresni, oké? - Bólintott, majd el is tűnt a látókörömből. Tudtam jól, hogy mindene ez a sapka, és ha nem találjuk meg, akkor addig nem megyünk sehová, mert anélkül ki nem teszi a lábát a lakásból. Először a bejáratnál lévő szekrényt kutattam át, ahol a cipők vannak, gondolván, valahogy beesett oda, vagy mit tudom én, aztán pedig a felakasztott kabátok zsebeit túrtam át, mert legtöbbször oda szokta begyűrni, de semmi. Lerúgtam magamról a cipőmet, és bementem a nappaliba, ahol folytattam tovább a keresést. Mindent átkutattam, a fiókoktól kezdve a kanapén át, ami alá még be is kukkantottam, de mind hiába. Volt ott minden, csak a sapka nem. A bútorok mögé is benéztem, hátha beesett, de semmi. Nagyot sóhajtottam a szoba közepén ácsorogva, azon gondolkodva, hogy hova tehette el. A radiátorhoz léptem, és megnéztem, hogy oda rakta-e, mert ha vizes, akkor általában rajta szárítja meg, de ott sem találtam. Felnéztem, ki az ablakon, és nem akartam hinni a szememnek. Mosolyogva húztam el a függönyt, figyelve a lassú, kis pelyhekben hulló havat. A szívemet boldogsággal és melegséggel töltötte el a fehér pelyhek látványa. Egyszerűen imádtam a havat, akárcsak Louis, akivel már lassan egy hónapja azért imádkoztunk, hogy fehér karácsonyunk legyen, és ha minden jól alakul, akkor be fog teljesülni az álmunk. Már csak négy nap van hátra, addig meg kell maradnia a hónak.
- Louis! - kiabáltam visszaengedve a függönyt.
- Megtaláltad? - kiáltott vissza, miközben hallottam, ahogy sietve közeledik felém. - Megvan? - kérdezte, mikor belépett a nappaliba. Megráztam a fejem, jelezve, hogy a sapkája még sehol. Csalódottan biggyesztette le az ajkait, amitől megsajnáltam őt, és reméltem, hogy meglesz az a fránya sapkája. - Akkor meg miért hívtál? - húzta fel a szemöldökét, mindvégig rajtam tartva kékségeit.
- Gyere ide! - húztam el a függönyt, mire kíváncsian fürkészve engem és az ablakot indult el felém. Amint meglátta, hogy mit akartam mutatni neki, széles mosoly ült ki arcára, az idegességének már nyoma sem volt, csak a széttúrt hajában, ami dögösen nézett ki. - Ugye milyen gyönyörű? - figyeltem az egyre sűrűbben hulló hatalmas hópelyheket, amik lehulltak a földre, eltűnve, kis vizes tócsákat hagyva maguk után. Lou keze a hátamra siklott, onnan pedig a csípőmre, így karolva át, közelebb húzva magához.
- Nem semmi, de te gyönyörűbb vagy! - Édes szavaitól elpirultam, és fülig ért a szám. Puha ajkai puszit nyomtak az arcomra, majd mikor elhajolt, megdöntöttem a fejem, hogy a vállára hajtsam, így nézve együtt a lassan fehérbe burkolódzó tájat. Nagyon boldognak éreztem magam, és tudtam, hogy az idei karácsony lesz a legcsodálatosabb számunkra, mert minden összejön, amire csak vágytunk, és ezt semmi sem ronthatja el. - Szép és jó, de még mindig nincs meg a sapkám... - törte meg a békés csendet. Agyam kattogni kezdett, azon gondolkodva, hogy hol láttam utoljára az imádott szürke sapkát, amit le sem lehet vakarni Louis fejéről. Ha jól emlékszem, akkor, mikor hazaért, már nem láttam rajta.
- Tegnap nem láttam rajtad, mikor hazaértél - mondtam ki amit gondoltam, és folytattam tovább az agyalást.
- Reggel még igen... - felelte, mire azonnal összeállt a kép.
- A kocsiban nézted? - kérdeztem, ő pedig megforgatta a szemeit.
- Ajj, Harry, miért lenne a kocsi... - állt meg a mondandójában, majd se szó, se beszéd kiviharzott a nappaliból, és már csak a kulcsok csörgését, és az ajtó csapódását hallottam. Elnevettem magam, miközben a folyosóhoz mentem, hogy ott várjam meg Louist, aki seperc alatt visszatért a hó által fehérre festett hajával, és pulóverével. Kezét maga mögött tartva, bocsánatkérő tekintettel állt előttem.
- Ott volt, mi? - vigyorogtam, mert már előre tudtam a válaszát. Előhúzta a háta mögött tartott kezét, amiben ott volt az imádott szürke sapkája.
- Nem is tudom, hogy mi lenne veled nélkülem! - forgattam meg a szemeimet, de közben nem tudtam levakarni a mosolyt az arcomról. Közelebb lépett hozzám, kezeivel közrefogta az arcomat, és csillogó kékségeit a zöldjeimbe fúrta.
- A fejemet is elhagynám a nyakamról! - nevetett fel, puszit nyomva a homlokomra, az orromra, az arcom mindkét oldalára, majd végül a számra. - Ne haragudj, hogy így kiakadtam, de...
- Semmi baj, ismerlek már, fel se veszem, amikor ilyen vagy, csak jót nevetek rajta. - feleltem kuncogva.
- Ó, szóval kinevetsz - lépett el tőlem, hogy felhúzza a cipőjét. - Nem szép tőled... - kapta fel a kabátját, majd a sapkáját. - Ezt megjegyeztem! - fenyegetett az ujjával, mire mosolyogva megráztam a fejem.
- Menjünk inkább, mert sosem végzünk! - öltöztem fel én is, felkapva a kulcsokat a szekrényről. Bezártam az ajtót, aztán sietve szaladtunk lefelé a lépcsőn, és amint kiléptünk az utcára, megcsapta az arcomat a hűvös, mégis kellemes idő. Mélyet szippantottam a friss levegőbe, majd Louis kezéért nyúltam, és összefűztem ujjainkat. A hó gyönyörűen hullott, egyre sűrűbben, egyre vastagabb rétegben befedve a tájat. Minden fehér volt, olyan tiszta, és csodálatos. Lehetetlen lenne leírni, hogy mit érzek ilyenkor, de nekem a hó megnyugvást és boldogságot ad. Szerencsére nem lakunk mesze a központtól, ezért gyalog indultunk neki az útnak. Meg amúgy is, hiába van hideg, és hiába akarok lefagyni, imádok a hóban sétálni, és semmi pénzért nem autóznék ilyenkor. A kezem, ami Louis kezében volt, kezdett lefagyni, ahogy egyre haladtunk előre. Lou mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, vagy neki is fázott már a keze, bedugta a kabátja zsebébe az összekulcsolt kezünket. Mosolyogva néztem fel rá, még közelebb húzódva hozzá, és így sétáltunk csendben, a hóesésben, míg a kivilágított főtérre nem értünk. Mindenhol kis faházak sorakoztak telis-tele mindenféle dolgokkal. Elég sok ember lézengett, de ez ilyenkor megszokott, és valamiért ez most nem igazán tudott idegesíteni, pedig utálom a tömeget. Azonnal kiszúrtam a kürtöskalácsos bódét, Louis pedig a forralt borosét. Tettünk pár kört, mindegyik faházba be-bekukkantva. Először csak körülnéztünk, aztán már csomagok hadával a kezünkben álltunk sorba a kürtöskalácsos kocsi előtt. Sikeresen mindent megvettünk, így ezzel nem kellett a továbbiakban foglalkoznunk, csak a díszítéssel, és a sütik készítésével. Miután megvettük a vaníliás kürtöskalácsot, az utunk a forralt boroshoz vezetett. Szerencsére nem kellett sokáig várnunk, hogy végre a kezünkbe tarthassuk a bort, amit lassan kortyolgatva, közben beszélgetve fogyasztottunk el. A hidegben jól esett a forró ital, ami felmelegítette testemet. Még egyszer körbesétáltunk, élvezve a karácsonyi hangulatot, aztán elindultunk hazafelé. A hó egyre csak hullott, már több centi is leesett az alatt az idő alatt, míg itt voltunk. Amint beértünk a lakásba, leraktuk a csomagokat, aztán lerúgtuk a cipőnket, majd a kabátunkat is levettük. Szeretem a hideget, de azért jó volt a kellemes melegbe hazaérkezni. Leültünk a kanapéra, a kürtöskaláccsal a kezünkben, magunkra húzva a puha pokrócot, és beizzítottuk az Igazából szerelem című filmet, amit mindketten szeretünk. Tudtuk jól, hogy nem fogjuk nagyon nézni, de jó volt, hogy duruzsolt valami a háttérben, miközben felvázoltam az elkövetkezendő napokat.
- Akkor ebben a három napban sütit sütünk, ajándékokat csomagolunk, kitakarítunk és díszítünk - mondtam a vállán pihentetve a fejem, magamba tömködve a kalácsot, amiből képes lennék vagy több százat is megenni, annyira imádom. Sosem tudom, hogy mi az elég belőle. - Aztán - folytattam, mikor lenyeltem a számban lévő falatot. - Szenteste itt leszünk, kettesben, majd másnap anyudékhoz, harmadnap pedig az enyémhez megyünk! Utána meg csak egymáséi leszünk, jó, azért egyszer átugrunk megint hozzájuk, oké? - néztem fel rá.
- Alig várom, az „egymáséi leszünk” napokat! - kacsintott rám, huncut mosollyal az arcán.
- Ajj - forgattam meg a szemeimet. - Másra sem tudsz gondolni, igaz?
- Semmi olyat nem mondtam, te gondoltad bele... Na meg, ne játszd nekem itt az ártatlant, ha összeszámolnának az öt év alatt, hogy ki az, aki a legtöbbször nem bírt magával, akkor te nyernél! Oké, én sem vagyok piskóta, bevallom, de te... Huh...
- Hagyjuk… Inkább nézzük a filmet! - fészkelődtem el, hogy kényelmesen üljek, teljesen hozzábújva Louishoz.
A film végére az összes kürtös kalács elfogyott, és éreztem, hogy kezd eluralkodni rajtam az álmosság. Nagyot nyújtózkodva, hatalmasakat ásítva keltem fel a kanapéról Lou kezéért nyúlva, hogy felsegítsem álló helyzetbe.
- Letusolok, oké? - szólalt meg Louis.
- Rendben, menjek veled? – kérdeztem.
- Most egyedül szeretnék... Ugye nem baj? - nézett rám bocsánatkérően, mire elmosolyodtam.
- Menj csak, addig én beviszem az ajándékokat, és szétszortírozom! - feleltem, és már mentem is ki a folyosóra, hogy bevigyem a cuccokat a hálóba. Kipakoltam a csomagból, majd szétválogattam, hogy kinek, melyiket is adjuk. Szerencsére mindenkinek sikerült valamit vennünk, amitől sokkal nyugodtabbnak éreztem magam. A neheze kipipálva.
- Mehetsz, baby! - lépett be Lou frissen mosott hajjal, egy szál törölközőben. Beharapott szájjal mértem végig kifogástalan testét. - Csukd be a szád, mert véletlen berepül valami nagy! - nevetett fel, miközben a szekrényhez ment. Elvigyorodtam, aztán kimentem a fürdőbe, hogy vegyek egy frissítő zuhanyt, mert úgy éreztem, kezdek lemerülni. Amint végeztem, visszatért belém az élet. Megszárítottam a hajam, megmostam a fogam, és visszabattyogtam a hálóba, ahol Lou már az ágyban volt, kezében egy könyvvel. Felsóhajtottam, ahogy felnézett rám a fekete keretes olvasószemüvegével, féloldalas mosolyt villantva felém, aztán újra a könyvnek szentelte a figyelmét. Egyszerűen imádom, mikor ez a szemüveg van rajta. Olyan eszméletlenül szexi, és én megint begerjedtem. Lehet, hogy tényleg igaza van Louisnak abban, hogy én vagyok az, aki a legtöbbször nem bír magával. A vérem száguldott, a szívem pedig szaporán vert a mocskos gondolatoktól, amik ellepték az agyamat. Semmi mást nem akartam, csak megdugni őt. Ledobtam a törölközőmet, és az ágy felé lépdeltem, amire feltérdeltem, majd négykézlábra ereszkedtem, így mászva hozzá. Ujjaimat beleakasztva ragadtam meg a könyvet, amit egy mozdulattal az ágy másik oldalára dobtam, aztán már az ölében ültem.
- Hé, olvastam... - morogta összevont szemöldökkel, majd a könyv után akart nyúlni, de még mielőtt megtehette volna, megragadtam a csuklóját, lenyomva a teste mellé.
- Leszarom, én most mást akarok! - húztam huncut vigyorra a számat, amit meg is nyaltam.
- Mit akarsz, göndörke? - harapta be az alsó ajkát, kékségeivel pásztázva a testemet, szabad kezét pedig a combomra simította, amit szintén megragadtam, és lenyomtam, hogy ne tudjon hozzám érni. Most én leszek a főnök, ha tetszik neki, ha nem.
- Annyira szexi vagy ebben az okos kis szemüvegedben! - suttogtam kéjesen, megmozdítva a csípőmet. Louis felsóhajtott, kicsit hátrahajtva a fejét. - Tetszik, mi? - löktem még egyet, amitől egyszerre nyögtünk fel.
- Ne szórakozz, Haz, mert keményen megkúrlak! - sóhajtotta, mire felkuncogtam. Ó, Louis, majd meglátod, hogy ki kúr meg kit! - vigyorogtam önelégülten, aztán a nyakára hajoltam, kezeit még mindig a matrachoz szorítva. Nyelvem hegyével végignyaltam nyakán, amitől egy hatalmasat nyögve dobta hátra a fejét.
- Istenem! - zihálta, próbálva kihúzni karjait kezeim szorításából. - E-engedj el Haz... Ahh.. - sikoltott fel, mikor gyenge pontját szívtam.
- Ez az, Louis, sikolts! - suttogtam fülébe, amibe belenyaltam, remegést eredményezve testén. - Meg akarlak dugni! Hallani akarom a nyöszörgéseid, a sikolyaid! Látni akarom, ahogy élvezed, hogy a hatalmas farkam szétfeszít! - kaptam be cimpáját, amit nyaltam és szoptam. Zihálva, eszét vesztve vonaglott alattam, pedig még alig csináltam valamit.
- K-kérlek... - könyörgött nyöszörögve.
- Mit kérsz, Lou? - néztem a szemüvegén át vágytól elhomályosult kékségeibe. Őrjítően gyönyörű. Arca kipirult, szemei csillogtak a vágytól, ajkai pedig, amik a nyálától fénylettek, elnyíltak.
- Fogd már be, és csináld! - szűrte a fogai közül, egyenesen a szemembe nézve.
- Mit csináljak? Nem értelek... - húztam az agyát, mert addig nem akartam folytatni, amíg ki nem mondja azt, amit hallani akarok abból az okos kis szájából. Felmordult, megpróbált kiszabadulni, hogy átvegye az irányítást, de mind hiába, nem engedtem neki. - Halljam! Addig nem csinálok semmit!
- Harry!! - morogta.
- Igen? - húztam fel a szemöldököm, várva, azt a két szót.
- Dugj már meg, az istenit!! - felelete erélyesen, mire azonnal lecsaptam ajkaira, folytonosan mozgatva csípőmet, összedörzsölve ágyékunkat. Szája után nyakát, majd kulcscsontját vettem célba, és mikor lejjebb haladtam, hogy számba vegyem kemény mellbimbóját, megcsörrent a telefonja.
- Ezt nem hiszem el... - túrt bele idegesen a hajába. Megértettem, engem is eléggé feldühített, hogy pont most kellett megcsörrennie annak a szarnak. Felnyúltam az éjjeli szekrényre, elvéve onnan a telefont, aminek a kijelzőjén "David" neve villogott. Nem akartam megnézni, de pont ráláttam, ahogy a kezébe nyomtam. A gyomrom görcsbe rándult, és feszülten másztam le Lou öléből, bebújva a takaró alá.
- Szia! Egy pillanat! - szólt bele a készülékbe, aztán kiment a szobából, ott hagyva engem az agyamban felmerülő kérdésekkel. Mi a faszomért hívja, ha szünet van? Louis miért ment ki, miért nem hallhatom, hogy mit beszélnek? A féltékenység eluralkodott rajtam, és a számat rágcsálva, hevesen dobogó szívvel, összeszorult gyomorral vártam, hogy végre befejezze a beszélgetést, és visszajöjjön mellém az ágyba. Legalább fél órán keresztül beszéltek, ami alatt én teljesen megőrültem. Idegességemben felkaptam magamra egy alsót, és ide-oda járkáltam a szobában, összetúrva az amúgy is kócos hajamat. Legszívesebben kimentem volna, hogy kihallgassam a beszélgetést, de nem tettem, mert én nem vagyok olyan. Megbízom Louisban. Öt éve vagyunk együtt, igaz még csak egy éve dolgozik annál a rohadéknál, de eddig még sosem adott rá okot, hogy féltékeny legyek. És igazából most se, mert biztos, hogy munkával kapcsolatban hívta. Mi más miatt?... Riadtan ugrottam egyet, mikor kinyílt az ajtó.
- Jól vagy? - kérdezte Louis, aggódó tekintettel fürkészve arcomat.
- J-jól... - válaszoltam remegő hangon. - V-vagyis nem, mit akart David? - kérdeztem rá kerek perec, mire arca komorrá vált. Jézusom, mi a fene történt?
- Elmondom, csak ülj le, kérlek! - sóhajtott egy nagyot.
- Ne ijesztgess, Louis! Mondd már! - rágtam a számat idegesen, a szívem pedig majd kiugrott a helyéről.
- Ülj le! - mondta kicsit erélyesebben, mire leültem az ágy szélére, idegesen dobolva lábammal a padlón. - Szóval... Izé... Azért hívott – dadogta a tarkóját vakargatva. - mert Adam lebetegedett, és kell valaki a helyére, tudod a munka miatt, amiről beszéltem, ami Glasgowban lesz. - Bólintottam, jelezve, hogy tudom, miről beszél. - David engem visz... Én vagyok a helye...
- M-mi?? - ugrottam fel az ágyról.
- Hazza, kérlek, hallgass meg, oké?
- Mi az, hogy te mész? Mikor? És Glasgowba? Mi a faszomat keresnél te ott? - Nem foglalkoztam szavaival, csak mondtam a magamét. A testem remegett az idegességtől.
- Hajnalban már indulunk... Harry én...
- Mi?? Hajnalban? Most? Ezt te sem gondolod komolyan! Ugye csak álmodom, mondd, hogy ez az egész csak egy álom, vagy egy vicc! - keltem ki magamból.
- Sajnálom, Harry, én sem így terveztem, de David a főnököm, és tudod, hogy milyen fontos nekem ez az állás, nem mondhatok ne…
- Meddig maradsz? - vágtam a szavába, nem figyelve arra, amit mondd.
- Nézd, Haz...
- Válaszolj!! - kiabáltam mérgesen.
- Egy hétig... Harry kérl...
- E-egy hétig?? Azt akarod mondani, hogy nem leszel itt az ünnepeken?? - Éreztem, ahogy a könnyek mardossák a szemem.
- Harry, kérlek, ülj le, és beszéljük meg nyugodtan, felnőttek módjára a dolgokat! - mondta nyugodt hangon, de én valahogy nem tudtam higgadt maradni.
- Nyugodtan?? Hogy legyek nyugodt, ha?? - ordibáltam. - Most közlöd velem, hogy elmész, és nem leszel itthon karácsonykor!! Az első igazi karácsonyunkon!! Miért nem mondtál nemet?? Miért?? - kiabáltam idegesen, széttúrva a hajamat.
- Fogd már fel, hogy én sem tudtam addig a percig, míg fel nem hívott!! - emelte fel a hangját. - És nem mondhatok nemet! Most kaptam meg egy éve ezt az állást, nem utasíthatom vissza, mert akkor annyi a jól fizető állásomnak, amiből fenn tudjuk tartani ezt a lakást!
- Leszarom, ha kibasznak! Kurvára nem érdekel, nekem rohadtul nem fontos a pénz, de látom neked igen, fontosabb, minthogy velem legyél! Inkább elmész az ex pasiddal, aki csak azért adta neked ezt a kibaszott állást, hogy megkúrjon! - kiabáltam undorodva.
- Harry, ezt most fejezd be! David nem azért…
- Nem vagyok hülye, Louis!! – vágtam ismét a szavába. - Látom, amit látok! Lehet, hogy te vak vagy, vagy lehet, hogy élvezed, fogadalmam sincs, de én tudom! El akar venni tőlem! Még mindig beléd van zúgva, nem látod? Az egész „menjünk Glasgowba” dolgot is csak azért találta, ki, hogy ott majd jól megdugjon!! Vedd már észre!! – Nem törődtem azzal, hogy miket mondok, mert a szavak csak úgy elhagyták a számat.
- Fejezd be!! – szűrte ki a fogai közt. - David az exem, igen, de ez semmit sem jelent! Én téged szeretlek! Amúgy meg, van valakije, szóval tuti, hogy nem rám pályázik!
- Ja, mert az, hogy van valakije, kurvára megakadályozza azt a seggfejet abban, hogy meghúzzon téged... - horkantottam fel. - Persze, Louis...
- Harry! Egy az, hogy ha akarna, sem tudna megdugni, másik meg, soha nem adtam okot arra, hogy félté…
- Tudod mit? Hagyjuk a picsába az egészet, nem érdekel, húzz el, és lehetőleg fel ne ébressz, mikor elmész, mert nem fog érdekelni! - trappoltam oda az ágyhoz, amiről felkaptam a takarómat meg a párnámat, és a mellkasomhoz fogva őket, indultam kifelé a szobából.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
- A kanapén alszom, hogy biztos ne ébressz fel! Jó éjt! - morogtam, aztán már kint is voltam egyenesen a nappaliba sietve.
- Hazza?...
- Hagyj!! – mondtam erélyesen, miközben megágyaztam a kanapén, és lefeküdtem, magamra húzva a takarót.
- Kérlek besz... - próbálkozott újra, de én nem akartam vele beszélni. Elegem volt belőle, és abból a faszból is.
- Mondtam, hogy hagyj! És ha már ott vagy, kapcsold le azt a rohadt villanyt! - csuktam be a szemeimet, amikbe ismét könnyek gyűltek. Hallottam, ahogy felsóhajt, majd hirtelen csend telepedett a szobára, én pedig sírni kezdtem. Nagyon fájt ez az egész. A szívem pár másodperc alatt apró darabokra hullott. Ez lett volna az első igazi közös karácsonyunk, amire már évek óta vártunk. Minden annyira szépen indult, erre ennek a fasznak mindent el kellett rontania. Tuti, hogy direkt csinálta, mindig is tudtam, hogy szét akar választani minket. Még mindig odavan Louisért, és képes ilyen aljas módon elmarni tőlem. De Louis is... Igazán mondhatta volna, hogy nem megy, nem hiszem, hogy David kirúgta volna, mivel kell neki Lou. És ráadásul meg sem kérdezett engem, hanem egyből igent mondott rá... Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jártak az agyamban. Hol megbántam, hogy így beszéltem Louval, hol pedig nem. Így telt el az a pár óra, amit Louis még itthon töltött. Hallottam, ahogy motoszkál, és a szívem újra fájdalmasan dobbant, a gyomrom pedig összeszűkült, a könnyek meg potyogni kezdtek elárasztva az arcomat, majd a párnámat. Az egyik felem azt mondta, hogy menjek ki, és bocsássak meg neki, míg a másik pont az ellenkezőjét. Nem érdemli meg, hadd eméssze csak magát. Szipogásomat az ajtó halk nyikorgása zavarta meg, mire levegőt se mertem venni.
- Sajnálom, Hazza, szeretlek! - suttogta, nekem pedig erősen rá kellett harapnom az ajkamra, hogy ne zokogjak fel. Amint becsukódott a bejárati ajtó, felsírtam. Meg kellett volna állítanom őt. Nem, nem! - ráztam meg a fejem, majd felkeltem a kanapéról, és az ablakhoz mentem, ahol megláttam az autót, ami épp akkor kanyarodott be. Louis kinyitotta az ajtaját, de még mielőtt beszállt volna, felnézett egy pillanatra. Tudom, hogy nem láthatott, mert sötét volt, de tudta jól, hogy ott vagyok, és őt nézem. A kocsi elhajtott, benne Louval. Kész, ennyi... Elment... Visszafeküdtem a kanapéra, és álomba sírtam magam.

Idegesítő csörgésre ébredtem. A szemeim fájtak, akárcsak a fejem. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, de ahogy ébredezni kezdtem, szépen lassan minden a helyére került. Nem akartam felkelni, aludni sokkal jobb volt, úgy legalább nem éreztem a fájdalmat, ami a szívembe hasított. A fejemre húztam a takarót, és próbáltam visszaaludni, nem törődve a telefonom csörgésével, ami hála az égnek, pár perc múlva el is hallgatott. Jobbra-balra forgolódtam, szorosan behunytam a szememet, de semmi sem használt, képtelen voltam újra elaludni. Feladva a harcot, lassan felkeltem, és a fürdőbe slattyogtam, ahol megrémültem a saját tükörképemtől. A hajam összevissza állt, a szemeim vörösek, duzzadtak és kialvatlanok voltak, hatalmas táskákkal alattuk. Szörnyen néztem ki. Megmostam hideg vízzel az arcom, hogy egy kicsit felfrissítsem magam, aztán kimentem a konyhába, és nekiláttam egy jó erős kávé főzésének, ami majd segít helyrerakni álmos fejemet. A lakás csendes volt, amit csak a lecsöpögő kávéfőző zaja zavart meg, de amint vége lett, újra nyomasztó csend telepedett a helyiségre. Megkavartam a kávémat, amit szép lassan, csendben szürcsölgettem egymagamban. Ilyenkor mindig Louisval ültünk itt, és beszélgettünk, de most nincs itt... Daviddel van... Glasgowban... Az agyamat azonnal ellepték a szörnyű képék, amiben Louis és az a fasz csókolóznak. Láttam magam előtt, ahogy megérinti őt, és lassan lekerülnek róluk a ruhák. Hallottam, ahogy a nevét nyögi, ahogy élvezi a...
- Elég volt!! - kiabáltam lecsapva az asztalra a kávéscsészém, ami sikeresen össze is tört. Szerencsére a kávét már megittam belőle, így nem folyt rám a forró ital. Felszedtem a törött darabokat, majd a kukába dobtam őket, aztán pedig felsöpörtem a kávézaccot. Louis nem tenne ilyet! Nem! - nyugtatgattam magamat, miközben kidobtam a zaccot. A hálóba mentem, ahol az ágy be volt vetve, ami meglepett, mert Lou sosem szokott beágyazni. Lehet, hogy nem is aludt. Összeszorult a gyomrom a gondolatra, és éreztem, hogy elkap a hányinger a folytonos idegeskedéstől. Összeszedtem minden erőmet, és felkaptam egy kényelmes melegítő szettet, majd helyrepofoztam magamat a fürdőszobán. Újra megszólalt a telefon, amit elkezdtem keresni, mert fogalmam sem volt, hogy hova tettem. Végül a nappaliban a kanapé alatt találtam meg, bár halvány fogalmam sincs róla, hogy hogyan kerülhetett oda. Louis neve villogott a kijelzőn, amit összeszoruló gyomorral, fájdalmas képpel vizslattam. Hosszas viaskodás után már épp azon voltam, hogy felvegyem, mire letette. A bal felső sarokban egy kis levél volt, és mikor megnyitottam számtalan sms jelent meg, amik mind Loutól jöttek. Nem tudtam megnyitni őket, egyszerűen nem ment. Leültem a kanapéra, és csak néztem magam elé, ezerszer lejátszva a fejemben a veszekedésünket. Túlreagáltam. Nem kellett volna ennyire kiakadnom, de ez sok volt, és olyan hirtelen történt ez az egész. A kezembe fogtam a mobilom, és kikeresem Lou számát, de hiába akartam, egyszerűen nem tudtam felhívni őt, az ujjaim nem engedelmeskedtek nekem. Mérgesen ledobtam magam mellé a készüléket, majd bekapcsoltam a tévét, amiben valami bugyuta film ment, amit elkezdtem nézni, de fogalmam sincs, hogy miről szólt, mert az agyam nem itt járt, hanem Louison és Daviden.
- Fejezd már be, Harry! - kiabáltam hangosan, még mielőtt ismét el nem lepték az agyamat a képek. Nagyot sóhajtottam, és a tenyerembe temettem az arcomat. Az egész napom erről szólt, agyaltam, sírtam, majd lenyugtattam magamat, hogy minden rendben lesz, ami csak pár percig tartott, aztán ismét elkezdtem agyalni, és utána megint jött a bőgés. Így teltek a napjaim addig, amíg anya fel nem hívott - persze nem most először -, csak most már tudta, hogy mi van. Mikor legelőször felhívott, nem mondtam el neki, mert még nem voltam rá felkészülve. Igazából most sem, és nem is leszek soha, szóval feleslegesen húzom tovább.
- Szuper - húztam el a számat, mikor anyu vázolta a helyzetet. - Az ő pártján állsz, ugye?
- Nem ezt mondtam, hanem azt, hogy őt is meg lehet érteni, ahogy téged is! Nem azt mondom, hogy szép dolog, amit tett, de az élet már csak ilyen, fiam... Tudod jól, hogy nálunk is volt olyan, mikor apádnak dolgoznia kellett az ünnepek alatt, de mi mégis ugyanúgy szeretjük őt a mai napig is!
- Tudom, anya, de ez lett volna az első igazi együtt töltött ünnepünk... Nekem ez rohadtul fáj... Itt ülök, próbálok sütiket sütni, és ajándékokat csomagolni, de nem megy, érted? Nem megy... Nem tudok örülni semminek, úgy érzem magam, mint akinek kitépték a szívét... - sóhajtottam egy nagyot, majd elterültem az ágyon, amin a legtöbb időt töltöttem ebben a pár napban.
- Hívd fel őt! - válaszolta nyugodt hangon.
- Hagyjuk ezt, anya...
- Harry, beszélnetek kell! Louis felhívott, mert nem válaszoltál a hívására, se az üzeneteire, aggódik érted, és szeret! - mondta, mire megint összeszorult a gyomrom.
- Tudom, én is szeretem, de... - csuklott el a hangom, ahogy ismét kitörni készültek a könnyeim.
- Semmi de, hívd fel, beszéljétek meg! - közölte erélyes hangon.
- Majd meglátom, most viszont leteszem, sütnöm kell... - találtam ki valami kifogást, mert éreztem, hogyha tovább folytatjuk ezt a beszélgetést, akkor megint sírni fogok, és nem akarok. Többet nem. - Köszönöm, anyu, szeretlek!
- Biztos nem jössz át? Nem akarom, hogy egyedül töltsd az ünnepeket! - Hallottam a hangján, hogy aggódik.
- Semmi baj, megleszek! Szeretlek, puszi! - köszöntem el.
- Én is szeretlek, fiam, és kérlek, gondold át, amiket mondtam! Puszi! - tette le a telefont, én pedig a plafont bámultam anyu szavait emésztgetve. Talán tényleg fel kéne hívnom őt...


Louis

Idegesen, a hajamat túrva, lábaimmal dobolva, és a telefonomat markolva ültem a szállodai ágy szélén. Harry azóta, mióta eljöttem, se a hívásaimra, se az SMS-eimre nem válaszolt. Kezdtem nagyon aggódni érte, ezért felhívtam Jane-t, Hazza édesanyját, és megkértem: hívja fel a fiát, hogy jól van-e, mert velem úgy sem állt volna szóba. Mondjuk, jogosan, az ő helyében én is ugyanezt csináltam volna. Jane hívását vártam már egy ideje, de semmi. Szétrágtam a számat, és az idegeim is tropára mentek ebben a pár napban. A munkára sem tudtam úgy odafigyelni, ahogy szerettem volna, de ez volt a legkisebb bajom. Még vártam egy kicsit, hátha, de miután tíz perc elteltével sem hívott, tárcsáztam a számát, ami azonnal kisípolt. Megpróbáltam újra, de ugyanaz. Jó párszor próbálkoztam még, de folyton ugyanúgy jártam: csak sípolt és sípolt. Most mi a fenét csináljak? Honnan tudjam, hogy jól van-e? Hogy legyek nyugodt? Miért jöttem el egyáltalán? Hogy lehettem ennyire idióta? Elcsesztem az első közös karácsonyunkat, amire mindig is vágytunk. Vele kellene lennem otthon a meleg lakásban, fát díszítve, ajándékokat csomagolva, erre itt vagyok egy hotelszobában, a főnökömmel, és dolgozom. Holnap szenteste, és Harry egyedül lesz... Bár nagyon remélem, hogy elmegy a családjához, mert nem szeretném, ha magányosan ülne a lakásunkban a szeretet ünnepén. Szeretet…- sóhajtottam fel, amit egy halk kopogás zavart meg.
- Megyek! - kiabáltam erőt véve magamon, hogy felkeljek és kinyissam az ajtót, aminek a küszöbén David mosolygós arca fogadott. Laza, fekete felsőt és farmert viselt, ami sokkal jobban mutatott rajta, mint az öltöny, amit általában hordani szokott.
- Szia! - köszönt százwattos mosolyával.
- Hello! - próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt, ami úgy látszik, nem sikerült.
- Szarul nézel ki... - nézett végig rajtam.
- Köszi, a bókot... Pontosan úgy is érzem magam... - húztam el a számat.
- Sajnálom, tényleg... - mondta őszintének tűnve. - Harry még nem békélt meg? - Nem válaszoltam, csak szomorúan megráztam a fejemet. - Ne aggódj, meg fog bocsátani, csak kell még egy kis idő neki! - próbált megnyugtatni, ami jól esett összetört szívemnek.
- Na de mennyi idő?... - sóhajtottam. - Mindegy is, miért jöttél? - érdeklődtem, mert fogalmam sem volt, hogy mit akarhatott, mivel a mai nap során már megbeszéltük a holnapi menetrendet.
- Tudom, hogy most mi tenne jót neked! - vigyorgott rám, én pedig kíváncsian vártam, hogy folytassa. - Egy kis szórakozás! Van itt egy bár a hotelben, menjünk le!
- Nem valami jó ötlet... - tiltakoztam azonnal. - Inkább maradnék, de azért kösz! - épp be akartam csukni az ajtót, mire megszólalt:
- Ne csináld már, csak egy-két pohár! Nem fog ártani, sőt még jót is tesz, ellazít, elfeledteti a gondjaidat! Na? - húzogatta a szemöldökét, ami nem igazán tetszett nekem, de végiggondoltam, amiket mondott, és úgy döntöttem, egy pohár nem árthat meg.
- Rendben - sóhajtottam megadóan. - De, csak egyet! - szabtam meg, mire győztes mosolyt villantva átkarolta a vállamat. Lementünk a bárba, ami, mint kiderült, zárva volt, valami technikai probléma miatt.
- A fenébe... - biggyesztette le ajkait David.
- Sajnálom, majd legközelebb - indultam volna fel, de kezei megragadták a karomat, ezzel maradásra bírva.
- Gyere fel a szobámba, ott van egy üveg pia, amit megihatnánk, miközben te kiöntöd nekem a lelkedet! Jól hangzik, nem? - kérdezte, mire gondolkodóba estem. Nem hiszem, hogy ez a "menjünk fel a szobába" dolog jó ötlet, de tényleg jót tenne egy kis alkohol, hátha lenyugtatja a tropára ment idegeimet. Egy pohár meg nem fog megártani, nem igaz?!
- Menjünk! - egyeztem bele egy kis gondolkodás után.
- Ez a beszéd, haver! - karolta át ismét a vállamat, és felmentünk a szobájába. Amint beléptem, ámulattal néztem körbe a szobában, ami hatalmas és gyönyörű volt.
- Váó! - ennyi tellett tőlem. Ez aztán a luxus! - gondoltam magamban. Az enyém se volt semmi, de ez még durvább.
- Tetszik, mi? Ez jár a főnököknek! - vigyorgott, kezében két teli pohárral, amiből az egyiket nekem adta.
- Hát, nem semmi, az biztos! - válaszoltam elfogadva a piát.
- Ha jól viselkedsz, egyszer majd neked is lesz ilyen! Na meg persze, ha a jóságos főnököd lesz olyan kedves, és megjutalmaz! - viccelődött, mire megforgattam a szememet. Kétlem, hogy nekem valaha is lesz ilyenben részem.
- Nekem tökéletesen megfelel így, ahogy van! - feleltem, és gondolataim Harry felé terelődnek. Amint rá gondoltam, elszomorodtam, ami biztos kiülhetett az arcomra, mert David megszólalt:
- Ne búslakodjunk már! - Felnéztem rá, és próbáltam kicsikarni magamból egy kisebb vigyort. - Egészség! - nyújtotta felém a poharát, amit összekoccintott az enyémmel.
- Egészség! - mondtam, majd egyből lehajtottam a keserű folyadékot, amitől ráncba szaladt a homlokom, és fintorogtam. - Jézusom, mi a szar ez? - köhögtem, David pedig felnevetett.
- Gyógyír a szívfájdalomra! - felelte, aztán töltött még egyet.
- David, nem... - akartam leállítani őt, de már teli volt a poharam.
- Kettőbe még senki sem halt bele, és te sem fogsz! - vigyorgott, majd megvárt engem, hogy egyszerre hajtsuk fel a piát. Másodikra se volt valami kellemes, és pár percen belül már éreztem is a hatását. Nem nagyon szoktam inni, aminek köszönhetően már egy pohár is a fejembe szállt.
- Akarsz róla beszélni? - kérdezte Dave, és egy újabb pohárral töltött.
- Nem kell több, ne... - tiltakoztam határozottan. - Már ez is sok volt!
- Csak még ezt az egyet! - nézett rám, én pedig megráztam a fejem, amitől megszédültem. - A főnököd vagyok... - húzta fel a szemöldökét komoran, ami nem igazán tetszett. Valami itt nagyon nincs rendben! - Csak viccelek, ne szarj már be! - nevetett fel, de nekem valahogy nagyon gyanússá vált ez az egész. Lehet, hogy nem volt valami jó ötlet feljönni hozzá.
- Ez az utolsó! Tényleg! - mondtam, mire bólintott. Újra koccintottunk. Felhörpintettem a szörnyű löttyöt, amitől a hideg is kirázott, annyira rosszul esett. David letette a piát, majd mellém ült, és megkért arra, hogy mondjam el, mit érzek, mert szerinte, ha kibeszélem magamból, akkor sokkal könnyebb lesz. Nem kellett kétszer mondani, a szavak csak úgy áradtak belőlem, miközben azt érzem, hogy vigyorgok, aztán pedig már majdnem sírok. Megszédültem, mire David a derekamnál fogva megtartott.
- Jól vagy? Lehet, egy kicsit sok volt a pia! - mosolygott, egyre közelebb hajolva hozzám. Azonnal felálltam, ami nem volt valami jó ötlet, mert megszédültem, és a falnak estem.
- M-Mennem kell! - mondtam, aztán ahogy megállt a szédülésem, elindultam az ajtó felé, de egy kar megragadott, és megfordított. David a csípőmbe markolva húzott magához, ami nagyon nem tetszett nekem. Túl közel volt, és ez irritált.
- Hova sietsz, Louis? Szórakozzunk kicsit! - vigyorgott, majd a nyakamhoz hajolt, amit csókolgatni kezdett, miközben ujjai a hátamon jártak fel és le.
- David! Mi a fenét művelsz? Hagyd abba! - Próbáltam a vállánál fogva eltolni őt. - Fejezd be! - morogtam, és undorodva fogadtam a nyelvét, amivel megnyalta a fülemet.
- Nyugi, csak felfrissítem az emlékezeted, hogy milyen jókat dugtunk, míg együtt voltunk! - suttogta a fülembe, amibe belepuszilt, engem meg a hányinger kerülgetett.
- Engedj el, te mocsok! Harryt szeretem, nekem ő a mindenem! - löktem meg egy kicsit, de nem történt semmi, tovább folytatta a simogatást, és nyakam csókolgatását.
- Ugyan már, Louis... Harry? Komolyan? Mit tud ő adni neked? Ő egy senki! Emlékezz vissza milyen kibaszott jók voltunk együtt! Kellesz nekem, nem hagyom, hogy az a kis senkiházi elvegyen tőlem! - morogta a fülembe, mire éreztem, hogy az agyam felforr a szavai hallatán. Az erő, ami eddig elhagyott, újra visszatért belém, a haraggal együtt, amiknek a kombinációja elég volt ahhoz, hogy egy erőteljes lökéssel a földre terítsem David robosztus testét.
- Te mocsok! - fújtattam, míg ő önelégült vigyorral tápászkodott fel a földről. - Harrynek kibaszottul igaza volt!! Mindvégig arra játszottál, hogy megbassz!! Hogy te mekkora egy féreg vagy baszd meg!! - kiabáltam köpködve.
- Oh, a kis ribanc mégsem olyan buta, mint hittem! - mondta gúnyosan, amitől még jobban felment bennem a pumpa. Gyilkos tekintettel, fújtatva, akár egy felbőszült bika léptem közelebb hozzá.
- Ne! Merd! Így! Nevezni! Őt! - köptem idegesen. - Megértetted? - bökdöstem mellkasát az ujjammal.
- Hogyan? Ribanc! Pedig de, kurva nagy ribanc! - vigyorgott idegesítően, én pedig nem haboztam többet, behúztam neki egy hatalmasat, amitől fájdalmasan felnyögött, és az orrát fogta, amiből máris folyt a vér.
- Megmondtam, hogy ne nevezd így, te fasz!! - morogtam dühösen.
- Ugyanolyan ribanc vagy, mint ő!! - indult meg felém vicsorogva, mire újra találkozott az öklöm azzal a gusztustalan pofájával. Akkorát kapott, hogy fájdalmasan ordítva esett a padlóra.
- Kapd be, seggfej! - rúgtam bele a lábába, majd megfordultam, és dühösen elindultam az ajtó felé. Éreztem a testemben szétáramló mérget, amitől szinte remegtem.
- Ha innen kilépsz, kirúglak, te fasz! - kiabált utánam, én pedig megfordultam, egy önelégült vigyorral az arcomon.
- Nem fogsz kirúgni, mert felmondok! Nem dolgozom együtt egy ekkora mocsokkal! - nyitottam ki az ajtót, majd mielőtt kiléptem volna, még egyszer utoljára visszanéztem rá. Elvigyorodtam a látványra, ahogy a földön hevert, véres orrát markolva. Szánalmas… - Baszódj meg! - köptem oda, aztán bebasztam az ajtót. Sietve szaladtam le a portához, ahol megpróbáltam egy autót, és mellé egy sofőrt is keresni, aki hazavisz, de nem sok sikerrel jártam.
- Kérem, annyit fizetek, amennyit csak akarnak! Haza kell jutnom! - könyörögtem a fiatal recepciós lánynak, de mind hiába. - A faszomba! - ütöttem idegesen a pultra, majd kimentem a hotel épülete elé, ahol megcsapott a hideg levegő, ami jót tett a feldühödött, forró fejemnek. A hó hatalmas pelyhekben hullott, alig lehetett látni valamit. Lerogytam a lépcsőre, arcomat a tenyerembe temetve.
- Mindent elcsesztem, Harrynek igaza volt, el se kellett volna jönnöm! Akkora egy fasz vagyok... - motyogtam. - És haza se tudok menni...- Éreztem, ahogy a könnyeim utat törnek maguknak.
- Én szívesen elviszlek! - hallottam meg egy férfihangot, amire azonnal felkaptam a fejem. Egy alacsony, fiatalnak tűnő, elég jóvágású srác mosolygott rám.
- Mi? Komolyan? - álltam fel, felé lépdelve. - Ilyen hóviharban? Lehetetlen, bármennyire is szeretnék hazajutni...- biggyesztettem le a számat.
- Lassan megyünk, akkor nem lesz baj! Mellesleg, szuper sofőr vagyok! - mosolygott rám újra. - Oliver! - nyújtotta a kezét, amit egy kis hezitálás után elfogadtam.
- Louis! - ráztam vele kezet. - Komolyan elviszel? Londonba? Majd hat-hét óra az út, ha nem több ilyen időben...
- El hát! - vigyorgott izgatottan, mire felnevettem.
- Nem vagy normális, már bocsi! - ugrattam.
- Mondták már páran! Na, gyere! - intett a fejével, és elindult, én pedig követtem őt. A hó egyre csak nagyobb és nagyobb lett, ami kezdett egyre jobban aggasztani. Beszálltam az anyósülésre, majd ámulattal néztem körbe az autó belsejében. - Váó, ez aztán kocsi a javából! - füttyentettem is egyet, amit nevetve fogadott, majd beizzította a motort, ami gyönyörűen dorombolt.
- Ő az én kicsikém! - simogatta meg a műszerfalat. - Tudom, nem vagyok normális! - mondta helyettem azt, amit már másodszorra gondoltam róla. Rálépett a gázra, és már indultunk is. - Nyugodtan pihenj, nem öllek meg, vagy fosztalak ki! A szavamat adom!
- Hiszek neked, de nem hiszem, hogy most tudnék aludni... - válaszoltam figyelve a kinti hófúvást. Szörnyű volt, alig láttam valamit az útból. Nem is értem, hogy Olivér hogy tud ilyen időben vezetni. Kérlek, Istenem, csak ezt éljem túl! Látni akarom Harryt, újra magamhoz ölelni, és elmondani, hogy mennyire szeretem őt! - Sóhajtottam egy nagyot, majd elővettem a telefonomat, hogy felhívjam, de nem volt térerő, és már elég késő is volt ahhoz, hogy zargassam. Inkább meglepem, aminek, remélem örülni fog. Viszont, ha nem... Hát akkor fogalmam sincs, hogy mi lesz... Olival jókat beszélgettünk az út során, amivel legalább sikerült elterelnie a gondolataimat. Nagyon jó fej srác, és ha egyszer beindul, lehetetlen lelőni, ami érdekes módon, most nem zavart. Elmeséltem neki mindent, ami meglepett. Nem is ismerem, mégis valahogy megbíztam benne, és úgy éreztem, mintha már évek óta ismerném őt. Amint befejeztem a mondandóm, ő fogott bele az élete felvázolásába, én pedig kíváncsian hallgattam. Neki nem volt senkije, a családját elvesztette jó pár éve, a barátnőjével pedig nemrég szakítottak. Nagyon sajnáltam szegényt, és egyben csodáltam is, amiért ilyen sok életöröm van benne, még ennyi fájdalom után is. Miután befejeztük egymás megismerését, a fejemet az ablaküvegnek döntöttem, és lassan elszundítottam.
Arra ébredtem, hogy megálltunk. Olira néztem, majd az épületre, amin sárga motel felirat villogott.
- Sajnálom, Louis de meg kell állnunk, pihennem kell, és a hóvihar is egyre durvább... - sóhajtotta elhúzva a száját. Az órára néztem, megállapítva, hogy legalább négy órát mehettünk, és még alig jutottunk el az út feléig. Nagyon nem akartam megállni, de nem kockáztathattam Oliver testi épségét, mert az enyém nem igazán érdekelt, de nem vagyok egyedül.
- Rendben... - sóhajtottam csüggedten. Mindketten kiszálltunk a kocsiból, majd a recepcióra mentünk, ahol kivettünk egy szobát. Oli azonnal letusolt, és befeküdt az ágyba, én meg a fotelbe huppantam. Úgy sem fogok tudni aludni, ezért is adtam neki az ágyat, meg hát ő a sofőr, ki kell pihennie magát. Kinéztem az ablakon, de nem láttam semmit, annyira erős volt a hófúvás. Még az autót sem láttam, pedig csak pár méterre állt az ajtótól.
- Kérlek istenem - suttogtam. - Imádom a havat, de most az egyszer állítsd meg! Haza kell jutnom Harryhez! Tudom, hogy egy fasz voltam, és ígérem, hogy soha többé nem fogok kérni semmit sem, csak most az egyszer segíts nekem! Harry nem lehet egyedül, főleg nem karácsonykor. Mellette a helyem! - motyogtam egy-két könnycseppet elejtve. Be-behunytam a szemem, és éreztem, hogy egyre nehezebb kinyitnom őket. Pár percig még küzdöttem, de aztán feladtam, és hagytam, hogy az álom elragadjon magával.
- Louis, ébresztő! - Kipattantak a szemeim Oliver hangjára, aki ott állt előttem teljesen fitten, és indulásra készen. - Indulnunk kellene! - mondta, én pedig nagy nehezen feltápászkodtam, és kimentem a fürdőbe, hogy kicsit felfrissítsem a szörnyen festő arcomat. Már sötét volt odakint, de legnagyobb boldogságomra a hó elállt. Mosolyogva néztem Olira, aki szintén vigyorgott.
- Köszönöm istenem! - néztem fel a szürke égboltra. Gyorsan vettünk valami kaját, és innivalót, aztán behuppantunk a kocsiba, és nekiindultunk a maradék útnak. Ahogy közeledtünk, egyre idegesebb lettem. Nem tudtam, hogy Hazza hogyan fog fogadni. Féltem. Mi van, ha beszélni sem akar velem? Vagy, ha ezek után látni sem akar? Mondjuk, megérteném, én a helyében szóba se állnék magammal...
- Nyugodj le, Louis, minden rendben lesz! - nyugtatgatott Oli, amiért nagyon hálás voltam, de sajnos nem sokat ért el vele. Nem tudtam nyugodt lenni, addig nem, míg Harry elé nem állok, és el nem mondok neki mindent.
- Köszönöm! - szólaltam meg egy kis szünet után.
- Mit? - kérdezte az utat figyelve.
- Mindent! Nélküled nem is tudom, hogyan jutottam volna haza... Áldott jó lélek vagy, komolyan! - mosolyogtam rá, ő pedig felnevetett.
- Ó, ilyen szépet még senki sem mondott nekem! Ne csináld, mert még a végén elpirulok! - vigyorgott felém fordulva egy pillanatra, aztán újra az utat kezdte kémlelni.
- Komolyan beszélek, fogalmam sincs, hogyan fogom ezt meghálálni neked, mert ezt lehetetlen...
- Semmiség, fejezd már be! - nézett rám mérgesen, de szája sarkában ott bujkált egy halvány mosoly.
- Tudom, hogy ez nem nagy valami - nyúltam bele a zsebembe, amiből kihúztam egy névjegykártyát- de szeretettel várunk egy vacsorára magunkhoz! Ebben a három napban sajnos nem fogunk ráérni, de utána bármikor! Csak hívj, hogy neked mikor jó, rendben? - nyújtottam felé, amit elvett, és egy ideig csak nézegette, hol a kártyát, hol az utat figyelve. Láttam rajta, hogy elérzékenyül. Folyton pislogott, próbálva visszatartani a könnyeit, amiktől homályossá vált a tekintete.
- K-köszönöm L-Louis, ez...ez... nagyon kedves tőled! - tette el a zsebébe, torokköszörülve. - Ejha! Még névjegykártyád is van! - viccelte el a dolgot, elterelve a figyelmet a pillanatnyi meghatódottságáról.
- Tudod, már nem sokáig... Felmondtam, ha emlékszel...- nevettem fel. - Szóval ez volt az utolsó ilyen alkalom, ezért érezd magad megtisztelve, haver! - veregettem meg óvatosan a vállát.
- Annak érzem magam! - vigyorgott. - Majd bekereteztetem, és kiteszem a falamra! - viccelődött továbbra is.
- Szavadon foglak! - válaszoltam nevetve.
Az út további részében csendben hallgattuk a rádiót, amiben sorra következtek a lassú zenék, amik hamarosan ismét elrepítettek az álmok földjére, ahol Harry mosolygós arcával találkoztam.
- Louis! Ébresztő, nézd! -Felébredtem, majd Olira néztem, aki buzgón mutogatott. Kinéztem az ablakon, mire azonnal felugrottam, mikor megláttam a London táblát. Izgatottan irányítottam Olit, hogy merre menjen, majd mikor a lakás elé értünk, megriadtam. A kocsi ablakán keresztül felnéztem az ablakunkba, amiben sötétség honolt. Mondjuk, nem tudom, mire vártam Karácsony első napján hajnali kettőkor.
- Sajnálom, hogy nem tudtunk hamarabb ideérni...- szólalt meg Oliver, mire felé fordultam.
- Tökéletesen értünk ide! Nagyon köszönök mindent! Hálás vagyok mindenért! Te egy kedves, vicces, jószívű srác vagy, és én marha nagy mázlista, hogy megismerhettelek! - nyújtottam a kezemet, amit elfogadott. Láttam, hogy ismét elérzékenyült, de igyekezett tartani magát.
- Ne bókolj már ennyit, hanem menj! - mosolygott rám. - Boldog karácsonyt, és ne aggódj, minden rendben lesz!
- Neked is Boldog Karácsonyt! - engedtem el a kezét, de úgy éreztem, ennyi nem elég. – Ajj, ne bénázzunk már! Hadd öleljelek magamhoz te! - nevettem fel, mire ő is, és egy gyors ölelésbe vontam. Elköszöntem, és kiszálltam a kocsiból, de még mielőtt becsuktam volna az ajtót, visszahajoltam. - És ne feledd, hívj! - Bólintott, én pedig figyeltem őt, ahogy elhajt. Nagyot sóhajtva néztem fel a lakóépültre, aztán elindultam a bejárat felé. Kinyitottam az ajtót, és gombóccal a torkomban, összeszűkült gyomorral lépdeltem felfelé, azon gondolkodva, hogy vajon mit is mondok majd Harrynek, ha szemtől szembe találom magam vele. Utolsó nagy levegővétel után halkan kinyitottam a bejárati ajtónkat, aztán levettem a cipőmet, és a kabátomat. Minden olyan csendes volt, és én egyre jobban kezdtem berezelni. Benéztem a konyhába, majd a nappaliba, ahol feltűnt, hogy fel van állítva a fa, de nincsenek rajta a díszek. Tovább mentem, halkan benyitva a hálóba, ahol megláttam őt, ahogy az ágyon feküdt, teljesen felöltözve, kezeiben szorongatva valamit. Az ágyhoz lépdeltem, de mikor megmoccant, megtorpantam. Felém fordult, de nem ébredt fel, szemei még mindig csukva voltak, és kezeiben az egyik felsőmet szorongatta, amitől összeszorult a szívem. Tönkretettem mindent… - sóhajtottam fel, majd kimentem a nappaliba, mert nem akartam felébreszteni őt. Felkapcsoltam a villanyt, és szétnéztem. Az összes dísz ott hevert bontatlanul a dobozokban. Szép csendben kinyitottam őket, és nekiláttam a díszítésnek, na meg az ajándékok becsomagolásának, amiket betettem a már feldíszített, égőktől csillogó fa alá. Feltettem az ablakba is egy színes égősort, amit szintén felkapcsoltam, aztán leültem a nappaliba és vártam. Az óra hajnali négyet mutatott. Minden szót megformáltam az agyamban, már tudtam, hogy mit fogok mondani neki, de volt egy olyan sejtésem, hogy amint meglátom őt, tuti elfelejtem, és csak hebegek-habogok majd összevissza, mint egy idióta. Kimentem a konyhába, ahol elmosogattam, elpakoltam, és csináltam egy kis reggelit, amivel besétáltam Harryhez. A nap már felkelt, igaz a hófelhőkön át nem tudott átjutni, de így is láthattam a gyönyörű arcot, ami a párnába süppedve feküdt. Letettem a tálcát az éjjeliszekrényre, aztán leguggoltam az ágy mellé, és halkan megszólaltam:
- Édes, ébresztő, karácsony van! - simogattam meg arcát, mire nyöszörgött egyet. - Hahó, hoztam finom reggelit! - próbálkoztam újra, amivel már nagyobb sikerrel jártam, mert morogva igaz, de résnyire kinyitotta a szemeit, amik azonnal kipattantak, mikor megpillantott. A szívem fájdalmasan dobbant egyet, ahogy megláttam kisírt, duzzadt zöldjeit.
- Louis? - dörzsölte meg a szemeit, mintha nem hitt volna a szemének.
- Sajnálom, édes! Akkora egy idióta voltam, én... - szipogtam, és éreztem, hogy potyognak a könnyeim. - Tudom, hogy erre nincs mentség, és megértem, ha látni sem akarsz ezek után, de szeretlek! Te vagy a mindenem, és nem akarlak elveszíteni! Egy kibaszott nagy marha voltam! El se kellett volna mennem! Itthon kellett volna maradnom, veled! Sajnálom! - már nem láttam a könnyeimtől, ahogy Hazza sem. Nem mondott semmit, csak felült, és magához ölelt. Erősen markoltam felsőjébe, beszippantva mámorító illatát. - Annyira hiányoztál! - suttogtam a fülébe, számtalan puszit nyomva bőre minden egyes pontjára, egyet sem kihagyva.
- Szeretlek, Louis! - szipogta. - Nagyon! - Még erősebben szorítottam, majd csak annyira húzódtam el tőle, hogy a könnyektől csillogó szemeibe nézhessek.
- Igazad volt... Vak voltam, és egy idióta, David mindvégig...
- Nem érdekel Louis! Bízom benned, soha nem adtál okot arra, hogy féltékeny legyek, mégis hisztiztem, mint egy...
- Felejtsük el! - vágtam a szavába.
- Nem kellett volna ilyeneket mondanom, nem akartam! - szabadkozott.
- Hagyjuk a fenébe, oké? Engem nem érdekel, a lényeg, hogy itt vagyunk egymásnak! - mosolyogtam rá, majd hozzáhajoltam, lágy puszit hintve édes ajkaira, amiket gyengéden becézgettem, kiélvezve csókunk minden egyes másodpercét.
- Felmondtam! - sóhajtottam szájára, miután levegő után kapkodva elváltunk egymástól.
- H-hogy m-mit csináltál? - húzódott el még jobban, tekintetét az enyémbe fúrva.
- Felmondtam... - ismételtem meg. - Szóval fogalmam sincs, hogy mi lesz ezután, de majd megoldjuk valahogy, leszarom! Amíg te itt vagy nekem, nem érdekel semmi más! Te vagy a legfontosabb számomra! - mondtam, mire édesen elmosolyodott, hatalmas, cuppanós puszit nyomva a számra.
- Ne aggódj ezen, majdcsak lesz valahogy, biztos hamarosan találsz valami jobbat, addig meg eléldegélünk az én fizetésemből, igaz kicsit szűkösen, de kit érdekel?! - felelete, mire ajkaira tapadtam, lassan eldöntve őt az ágyon, száját el nem eresztve.
- Szeretlek! - suttogtam.
- Én is Szeretlek, Lou! - motyogta, miközben ujjaival a hajamba túrt.
- Van egy meglepetésem! - vigyorogtam, és egy pillanatra megláttam felcsillanni zöld íriszeit. - Gyere, megmutatom! - le akartam mászni róla, de megragadta a csuklómat, visszarántva magára. Kérdőn néztem smaragdjaiba.
- Nem várhat egy kicsit? Szükségem van rád! - szinte könyörgött, és a felsőm aljához nyúlt, felhúzva az anyagot a mellkasomig, ezzel jelezve, hogy mit is szeretne.
- Biztos? - kérdeztem, mire bólintott, én pedig a szájára nyomtam egy gyors csókot, még mielőtt lekaptam magamról a felsőmet. Harry hatalmas, puha tenyere gyengéden cirógatta felsőtestemet, majd az egyik keze a tarkómra siklott, lehúzva egy szenvedélyes csókra. Nyelve édesen masszírozta az enyémet, miközben ujjai beleszántottak a hajamba, kicsit meghúzva tincseimet. Felsóhajtottam a felsőjéért nyúlva, amit lerángattam róla elszakadva szájától, de azonnal össze is kapcsolódtak, amint a padlón landolt a pólója. Gyengéden simogattuk egymást, kiélvezve együttlétünk minden egyes percét. Az ajkaitól kezdtem el lefelé haladni, állát, torkát, majd kulcscsontját hintve be nedves, érzéki csókokkal. Hazza sóhajtozva, néha halkan nyöszörögve adta tudtomra, hogy mennyire tetszik neki az, amit a számmal művelek a már igencsak felforrósodott bőrén. Elérve a bimbókhoz, nyelvem hegyével körkörösen izgattam hol az egyiket, hol a másikat, ezzel újabb sóhajokat kiváltva belőle.
- Hmm... - nyüszögte Harry, hajammal játszadozva. Bekaptam, és megszívtam kemény bimbóját, amitől hangosabbat nyögött. Elindultam lefelé, végignyalva testén, egészen a köldökéig, amibe belenyaltam újabb izgató hangot kicsalva Hazzából, majd fogaim közé csíptem a pocakján lévő vékony kis bőrt. - Istenem! - nyögött fel, felfelé tolva a csípőjét, amit kuncogva fogadtam. Nadrágja korcánál csókoltam, miközben kikapcsoltam az övét, lassan lehúzva róla a farmert, amit szintén a padlóra dobtam. Gyorsan megszabadultam az enyémtől is, aztán beharapott alsó ajakkal néztem őt, ahogy előttem fekszik, egy szál bokszerben, szétterpesztett lábakkal, csak engem várva.
- Gyönyörű vagy! - suttogtam fölémagasodva, újabb csókra invitálva. Karjait körém fonta, akárcsak a lábait a csípőmnél. Testünk minden egyes porcikája szorosan illeszkedett egymáshoz, és ahogy elkezdtem mozgatni a csípőmet, egymás szájába nyögtünk. Merev férfiassága az enyémhez dörzsölődött, én pedig bizseregtem, és folytonosan nyögtem az élvezettől, amit azzal fokozott, hogy erősebben fellökte a csípőjét. - Hazza! - nyöszörögtem a fülébe, gyorsabban mozogva felette.
- Louis! Kérlek! - markolt a karomba. - Akarlak! - nyögte, én pedig a nyakát csókolgattam, újra levándorolva hasáig. Ujjaimat beakasztottam a bokszere korcába, és komótosan húztam lefelé róla, miközben számmal követtem, végigcsókolva a kis szőrszálait, amiket egyszerűen imádok. Lejjebb haladtam, megnyalva az alsója alól kikandikáló rózsaszín makkját, majd csókokkal hintettem be, ezzel remegést kiváltva testéből. Harry csak nyögött és nyögött, miközben a vágytól elhomályosult szemeivel engem nézett. Elmosolyodtam, aztán lehúztam róla az alsóját, majd az enyémtől is megszabadultam. Két ujjamat gyönyörű, duzzadt ajkai közé nyomtam, amit készségesen fogadott, nyelvével azonnal lecsapva rájuk. A farkam megugrott a látványra, ahogy izgatóan szopta az ujjaimat, cuppanós hangokat hallatva. Míg ő eljátszadozott velük, addig én a férfiasságára hajoltam, végignyalva hosszán, kicsit meg-megszívva az erektől duzzadó farkát. A számba vettem, de csak a makkját, amit finoman megszívtam, megízlelve kibuggyanó előnedvét. Kihúztam szájából az ujjaimat, amikkel ánuszát kezdtem el simogatni, miközben még mindig a férfiasságát nyalogattam.
- Elég már! Kéérleeeek... – könyörgött, teljesen elvesztve a józan eszét.
- Mindjárt megkapod, édes! - csúsztattam be az egyik ujjamat, amire egy elfojtott nyögéssel válaszolt. Gyengéden nyomtam beljebb, sóhajokat kiváltva Hazzából. Mikor úgy éreztem, hogy felkészült, a másik ujjamat is hozzácsatlakoztattam. Hangosabb nyögés hagyta el a száját, erősen markolva a takarót. Nem vártam sokat, máris ki-be járattam benne, míg a másik kezemmel körbefontam a farkát, amit közepes tempóban verni kezdtem. Szüntelenül nyögött, hátravetve a fejét, beletúrva hajába, ami őrjítően szexi volt. Kihúztam az ujjaimat, amire morogva válaszolt, kifejezve nemtetszését. Az éjjeliszekrényhez nyúltam, kivettem egy óvszert, aminek a csücskét lecsíptem a fogaimmal, majd kicsomagoltam, és felpörgettem magamra. A tenyerembe köptem, elkenve a természetes síkosítót a farkamon, aztán a lábai közé másztam, és összeérintettem ajkainkat. Nyelvemmel táncba hívtam az övét, miközben bepozícionáltam magam, és lassan belé hatoltam. Hatalmasat nyögött, én pedig behunyt szemmel élveztem, ahogy elmerülök benne. Annyira szűk és forró volt, hogy menten el tudtam volna menni. Vártam egy kicsit, aztán mozogni kezdtem ki-bejárva benne, egymás szájába nyögve. Felvettem egy közepes tempót, és figyeltem az alattam szűkölő gyönyörűséget. A szemei felakadtak, a feje hátrabicsaklott, az ajkai pedig elnyíltak a folytonos nyögésektől, sikoltozásoktól, amik egyre cifrábbá váltak, ahogy gyorsítottam a lökéseimen.
- Gyönyörű vagy, baby! - suttogtam, becézgetve ajkait.
- Louis... - kezei hátamra siklottak, cirógatva bőrömet. Teljesen ráfeküdtem, izzadt, forró testünk összeért, de a folytonos, egyre gyorsuló lökéseimet nem hagytam abba. Karjaival és lábaival körülfont, a fülembe lihegve, néha puszikat nyomva a nyakamra. Édes szavakat suttogtunk egymás fülébe, miközben egyre beljebb hatoltam benne. Felsikoltott, egész testében megremegett, ahogy eltaláltam azt a pontot, ami a gyönyör kapuja felé repíti őt. Újra löktem, pontosan ugyanoda, hatalmas, szinte sikoltó nyögést kiváltva belőle.
- M-mindjárt! - markolt a felkaromba, mire teljesen kihúzódtam, hogy ismét tövig elmerüljek benne. Mindketten felnyögtünk, és éreztem, hogy elönti a testemet a forróság. Megint kihúzódtam, aztán újra tövig nyomódtam, mire felakadtak a szemei, és erősen markolta a karomat. Teste megfeszült, és hatalmasat nyögve hosszan élvezett a hasára. Nem hagytam abba a mozgást, egyre erősebben, és gyorsabban löktem magam belé, a takaróba markolva, közeledve a csúcs felé. Harry belemarkolt a hajamba, amitől hörögve, megfeszült testtel nevét nyögve élveztem el. Ernyedten dőltem Harry izzadt, forró testére, zihálva, várva, hogy lenyugodjak kicsit. Csendben feküdtünk egymás bőrét cirógatva, hallgatva szívének egyre egyenletesebb dobogását, ami nyugtatóan hatott rám.
- Most már megmutathatom a meglepetést? - néztem fel rá.
- De, még annyi dolgunk van… Az ajándékokat is be kell csomagolni, a fát is fekl kell díszíteni a...
- Ne beszélj! - húztam fel magam, hogy csókkal lepjem el ajkát, aztán felkeltem, felkapva a fekete bokszerem, majd Harryét is, amit neki dobtam. - Húzd fel, és gyere! – Izgatottan felrángatta magára, miközben kikászálódott az ágyból.
- Befogom a szemed, ne less! - álltam mögé, tenyeremmel eltakarva szemeit. - Látsz valamit? - kérdeztem a fülébe suttogva.
- Semmit! - válaszolta, mire elindultunk a nappali felé.
- Most leveszem a kezem, de ne nyisd ki a szemed, amíg én nem mondom, oké? - Bólintott, mire bementem a nappaliba, és lehúztam a rolót, hogy sötét legyen. A fenyőfa izzói csillogtak, akárcsak az ablakban lévő színes égősor. - Rendben, kinyithatod! - mondtam, izgatottan várva a reakcióját. Amint kinyitotta a szemeit, leesett állal, elcsodálkozva nézett hol a fenyőre, hol rám.
- E-ezt, hogy? M-mikor? - kérdezte ledöbbenve.
- Nem én voltam, a Jézuska dolgozott! - nevettem fel, szemforgatást kapva válaszul.
- Idióta! - vigyorgott, majd felém szaladt az ölembe ugorva. Fenekénél fogva tartottam őt, mire karjai a nyakam köré fonódtak. - Szeretlek! Nagyon! Gyönyörű! Ez a legszebb dolog, amit valaha kaptam! - suttogta a fülembe, amibe belepuszilt.
- Én is nagyon szeretlek! - fúrtam bele arcomat a nyakába.
- Ez a legcsodálatosabb karácsonyunk, ennél szebbet nem is kívánhatnánk! - nyomott egy puszit a számra, de én ezzel nem elégedtem meg, nyelemmel utat törtem, hogy bekebelezze az övét. Hosszú, érzéki csókot váltottunk, amit a levegőhiány szakított meg.
Amint lenyugodtunk, és Harry túl volt az első sokkon, odaadtuk egymásnak az ajándékunkat, majd összebújtunk a kanapén egy kicsit, mert hamarosan indulnunk kellett a szülőkhöz. Nagyban készülődtünk, mikor megszólalt a telefonom, amin a cég főnökének a neve villogott. Remegő kézzel fogadtam a hívást, mivel tudtam, hogy mi fog következni.
- Jó napot! – köszöntem.
- Jó napot Tomlinson! Ne haragudjon, hogy zavarom, de az imént értesültem a Glasgowban történtekről, ami maga és Smith között zajlott le! - közölte, nekem pedig gombóc nőtt a torkomban. - Igaz a hír, miszerint David erőszakoskodott önnel? - kérdezett rá a lényegre.
- Igen, de már felmondtam, és ígérem, nem fogok erről… - akartam befejezni, de a szavamba vágott.
- Semmi szükség erre, kirúgtam Mr. Smith-t! - mondta, mire ledöbbentem szavai hallatán. Szó szerint leesett az állam. Csak hebegtem, nem tudtam mit feleljek erre, teljes sokkban voltam. - És szeretném felajánlani önnek, a vezetői állást Mr. Tomlinson! Smith mindig is zavart, és tudtam jól, hogy valami nincs rendben vele, de maga igen jól végezte a munkáját, és megbízható is! Figyeltem önt ez alatt az egy év alatt, és többet nyújtott, mint a legtöbben itt dolgozók tíz év alatt! - Azt hiszem itt kaptam sokkot. Tátott szájjal néztem magam elé, és próbáltam felfogni az előbb elhangzottakat. Vezetői állás? Nekem? Jól végzem a munkám? Többet nyújtottam, mint a legtöbb régebb óta ott dolgozó?
- Váó! É-én… Ne haragudjon, de lesokkolódtam, erre nem számítottam! Hogy én vezetői posztban? Jézusom! - kaptam a szám elé a kezem, hogy ne hordjak össze több hülyeséget, mert mindjárt meggondolja magát a kinevezéssel kapcsoltban.
- Akkor? Mi a válasza, Mr. Tomlinson? Elfogadja? - kérdezte, mire levegőért kapkodva válaszoltam.
- Ha biztos benne, hogy engem akar, akkor igen! Persze, hogy elfogadom! - lelkesedtem.
- Ilyen biztos még sosem voltam semmiben! - felelte és hallottam a hangján, hogy mosolyog. - Rendben, akkor a többit majd az ünnepek után megbeszéljük! Boldog karácsonyt, és új évet Mr. Tomlinson!
- Köszönöm, ezek után csodálatos lesz! Önnek is boldog karácsonyt, és boldog új évet, uram! - köszöntem el, majd bontotta a vonalat.
- Ki volt az? - kérdezte Hazza, mire felé fordultam. Az arcán láttam, hogy meg van ijedve, gondolom az ábrázatomtól, bár fogalmam sincs, hogy hogyan festhettem, de ezek szerint nem valami jól. – J-jól vagy? Mi történt?
- Baby, most hívott a cég főnöke, és közölte velem, hogy kirúgta Davidet, és engem akar a helyére tenni! Engem, érted? Főnöknek! - most fogtam csak fel igazán, hogy miről is döntöttem az előbb.
- Úristen, Louis! - kapta a szája elé a kezét, majd felém rohant, és szorosan átölelt. – Elfogadtad, ugye? – kérdezte, mire bólintottam. - Gratulálok! Ez hihetetlen! - húzódott el puszikkal halmozva el az arcomat. - Látod, megmondtam én, hogy minden megoldódik valahogy! - vigyorgott, aztán megcsókolt.
- Ennél csodálatosabb karácsonyunk nem is lehetne, édes! - suttogtam a szájába, ízlelgetve nyelvét az enyémmel. - Szeretlek!
- Én is Szeretlek! - motyogta, újra letámadva a számat.
Miután letudtuk mindkét családnál az ünnepi látogatást, boldogan élveztük a többi együtt töltött napot, és ahogy meg lett beszélve, Oliver is jelentkezett, mi pedig meginvitáltuk egy ebédre a két ünnep között, ami - mint később kiderült - nem az első, és nem is az utolsó volt.

Vége