Sziasztok! Körülbelül 15 e-mailt kaptam (köszönöm szépen), amelyben kértétek, hogy osszam meg a larry attraction blog linkjét. Úgy gondoltam, bemásolom ide, így mindenki elérheti. A következő írások ott fognak futni karácsonyig. Mindenkinek jó olvasást, és szeretném megköszönni azt a sok pozitív levelet, amit e-mailen írtatok nekem. Olyan nagyon sokat jelent, hogy képtelen lennék elmondani, szavakba önteni! Köszönöm. Mindenkinek. Szép napokat Nektek!
2017. február 10., péntek
2017. február 8., szerda
Kedves Olvasók 2.0!
Elismerem a hibáimat: a Larry Christmas szervezése nem tartozott az erősségeim közé. Egyáltalán nem helyes az, amit kaptam. Senkinek sincs jobb dolga, csak hosszú sorokon át fikázni engem? Én bírom a kritikát. Nem csak jártatom a számat, hogy elfogadom, hanem valóban nagyon jól viselem a negatív kritikát. Tudom, mit hibáztam, mit kellett volna másképpen csinálni. Sajnálom, hogy anno nem terveztem meg jobban, de eleinte (kis naivan) úgy gondoltam, menni fog a dolog. Nos, nem. Amikor megérkezett az első negatív hozzászólás, elfogadtam. Itt nem a negatív vélemények miatt nincs frissítés, hanem a bántás miatt. Bármennyire is felelősséggel tartozom a blog iránt, azt nem tűröm el, hogy engem alázzanak. Lehet, hogy rossz lett az egész, de még mindig mi fektettük bele az időnket, és próbáltunk összehozni valamit. Ami lehet, hogy nem sikerült, de több tiszteletet várnék! 3 bejegyzés maradt el: egy rész az egyik- és egy fél a másik történetemből, ami nem fog kikerülni, mert nincs szükségem több támadásra. Ha valaki elszeretné olvasni, írjon nekem privát e-mail a samwilberry@gmail.com-ra. Szívesen elküldöm. Azoknak, akiknek tetszik. Még egyszer hangsúlyozom, mielőtt bárki kiforgatná a szavamat: jól bírom a negatív kritikát, de a mocskolódás nem érdekel.
Lássuk, mi az, ami eléggé taszító volt:
Lássuk, mi az, ami eléggé taszító volt:
"Ez az idei Larry Christmas enyhén szólva is pocsék volt, szerintem nem csak én csalódtam.Drága Sam, szerintem csak azt vállald be, amivel képes vagy megbírkózni! Tudom, te kifejtetted, mi hogy volt, de egy hónapja volt szenteste, és egyetlenegy olyan történet volt, ami elnyerte a tetszésemet.
Plusz az is visszataszító valahol, hogy néhányan a +18-as jelenetek hajszolásával szeretnétek olvasókat szerezni. "És az író van értünk, olvasókért" (idézet egy hozzászólásból)
Részben egyetértek ezzel! De úgy vélem, hogy a "pocsék" kifejezés elég erős erre. Két rész maradt el. A többi történet befejezett. És rengeteg órát ráfordítottunk arra, hogy minőségi írásokat olvashassatok, INGYEN. Azzal meg nem teljesen értek egyet, hogy az író van az olvasóért, mert ez KÖLCSÖNÖS dolog, egyik sem diadalmaskodik a másik fölött. Az író órákat fektet egy-egy szöveg kivitelezésére, az olvasó pedig visszajelzésekkel hálálja meg. Ami itt volt is elegendő, aminek külön örültünk, de a trágár beszédet, az obszcén megnyilvánulást én nem tolerálom. Szerencse, hogy csak attól ment el a kedvem, hogy kitegyem ide az én írásomat, mert még mindig író akarok lenni, és ezen egyetlen negatív komment sem fog változtatni. Ebben mindenki biztos lehet. Nyugodtan lehet utálni engem. Sőt! Hidegen hagy. De ami itt ment, az nem igazságos. Ez nem csak rólam szólt, még sok ember részt vett benne. Nem gondoltatok arra, hogy nekik hogy esik ezeket olvasni? Hogy a sok beleőrölt munkának ez a "gyümölcse" számukra?
A kiakadásunk jogos. És szeretném, ha kulturáltan állnátok ehhez a témához. Én nem fogok vitatkozni, nem fogok támadni senkit sem. Értelmes, művelt ember módjára vitassuk meg a hozzászólásoknál, hogy mi a helyzet! :)
Szerencsére nagyon sokan értékelték azt a munkát, amit belefektettünk. Koránt sem 100%-os, és mint említettem, jól tudom, hogy rengeteg hiba van, de vannak, akik megértettek Bennünket. Ezért külön köszönet. Hála és hatalmas tisztelet azoknak, akik nem jöttek támadni, és támadás nélkül fejtették ki a véleményüket!
A másik meg: sajnálom, hogy újra és újra el kell mondanom, de a hiba az hiba. Ilyen egyszerű. Ez olyan, mint öt plusz öt, az mindig tíz. Sosem tizenegy. AZ ÉN TÖRTÉNETEIM IS TELE VANNAK HIBÁVAL. Elfogadom. Ezért vannak előolvasóim, bétáim. Sokszor azt mondták szar, dobjam ki a kukába, és lehet, hogy pár olvasónak tetszett volna, vagy két tucatnak is, de ha hiba van benne, azt ki kell küszöbölni. A másik az, hogy nem mindenki ennyire befogadó, és sokan megsértődnek, elfordulnak. Elég nehéz elfogadni, ha valamiben kevésbé vagyunk jók, vagy valamiben még fejlődnünk kell. Én végigjártam az utat, de megtanultam, ha igazán meg akarom valósítani azt, hogy elérjek az írással bármit is, nem ragadhatok meg egy szinten!
"Édes Istenem! Akkor egyszerűbben hogy te is megértsd: jó érzésű ember megtartja magának a kedvezőtlen véleményét, és levonja a következtetést. Egy komolyzenei koncertre mész, nem tetszik, az előadás végén normális ember nem megy oda és küldi el a mondjuk a csellistát a picsába, ganem úgy dönt, többet bem megy ilyen koncertre." Egy hozzászóló, akivel maximálisan egyetértek!
"Hát öcsém. Te tényleg ennyire csökött agyú vagy? Nem tetszett? Hát az szar ügy. Volt amelyik nekem se tetszett, mégse mentem oda verni a nyálam, hogy ez szar. Inkább rá mentem arra a kicsi piros x-re és kiléptem a picsába. Megértem, hogy a negatív kritika, is kritika, de te annyira alpári módon írtad le. Én azt szoktam mondani, hogy ha más szerint szar amit csinálok, akkor gyere cseréljünk helyet, és csináld jobban helyettem. És nem védek senkit, nem nyalok senkinek, csak már zavart, hogy ilyen buta vagy." Ezzel is egyetértek! Így kellene hozzáállni! Ennyi.
Azért köszönjük azoknak, akik nem mocskolódtak, és minden hiba ellenére értékelték azt, amit mi belefektettünk! Ez többet jelent mindennél. Ennyi lett volna a Larry Christmas, és én sajnálom a legjobban, hogy így ért véget. De nem csak rajtam múlt, higgyétek el! :) S.
2017. január 13., péntek
*Sam Wilberry* Winter Storm 2.5/3 A forgatás
Sziasztok! Már csak egy rész van hátra ebből a történetből, aztán érkezik az Eighteen befejezése. Készen vannak, de kedvetlen voltam... Nem volt jó érzés szembesülni azzal a sok bántással, amit pont azalatt a bejegyzés alatt kaptam, amiben az olvasóknak írtam köszönetet! Tisztában vagyok vele, hogy az idei szezon nem volt 100%-os. Én is tanultam, hogy mit kellett volna másképp csinálnom! :)
*
– Mr. Styles? – Harry csak
bólintani bírt. Nem tudta levenni a szemét az előtte megelevenedő jelentről: néhány
férfi lézengett a fehér vászon előtt, feketére festett arccal, a fejükön zöld pamutsapkával,
melyeknek piros kis szarvaik voltak. Kellett egy perc, mire rádöbbent, hogy
krampuszoknak öltöztették őket. – Foglaljon helyet – utasította a szürke
öltönyös férfi, aki fehér inget és vörös nyakkendőt viselt. Óvatosan belekarolt
Harrybe, aztán a székekhez vezette. Hazz ámulva nézett körbe, próbálta magába
fogadni a látványt, miközben karácsonyi dalok csendültek fel. Éppen a Last Christmas ment, amit az All I Want for Christmas is You követett.
Édesen elmosolyodott, amitől felvillant mindkét gödröcskéje, aztán valaki
megérintette a vállát. Kicsit összerezzent, de hamar rendezte a vonásait.
– Üdvözlöm – érkezett a hang
mellőle, mire oldalra kapta a fejét, és egy napbarnított, borostás férfi arca
töltötte ki a látóterét. – Liam Payne vagyok – biccentett a fickó. – Velem
beszélt telefonon – adta Hazz tudatára, aztán lehuppant melléje.
– Helló – sóhajtotta Harry. – Mit
kell tennem?
Li olyan látványosan vigyorodott
el, hogy Harryben rekedt a levegő.
– Mindjárt kap egy jelmezt,
amennyiben kész végrehajtani az instrukciókat… – biccentett Liam. Harry
megköszörülte a torkát, de még így is halkan csengett a hangja:
– Pontosan mit is kell tennem? –
tette fel az ezerdolláros kérdést, és olyan nagy szemekkel meredt a fickóra,
hogy a másiknak kellett egy perc, míg összeszedte a gondolatait.
– Ez egy erotikus fotózás –
magyarázta. – Vonzó, ápolt külsejű férfiakat keresünk fotózásra és forgatásra –
jegyezte meg. – Mindenkinek lesz egy párja, és az egésznek az a lényege, hogy
minél izgatóbb pózban, szituációkban, jelenetekben tudjuk felvenni az adott párt – felelte Liam, miközben vadul gesztikulált a kezeivel.
– Tulajdonképpen meg kell dugatnom
magam egy ismeretlennel? – sóhajtotta, de erre nem kapott választ. Alig bírta
kinyögni a szavakat, annyira meg volt illetődve. Hosszú, zongoristaujjaival a
hajába túrt, és olyan hangosan vette a levegőt, hogy Liam megpaskolta a vállát.
– Megéri – nézett rá határozottan.
– 1200 eurós az órabérünk… – adta a tudatára a férfi, mire Hazz szemei majdnem
kiestek a helyükről. Alig bírta feldolgozni a szavakat, és a gondolatot, hogy
egyelten délután tízszer annyit kereshet, amennyiért két héten át gürcölt volna,
felvillanyozta. A gyerekfelügyelet jó dolog volt, de nem olyasmi, amiből
elegendő bevételt tudott volna összekaparni ahhoz, hogy még időben befizethesse
az egyetemet, és jelentős összeg maradjon meg az albérletére is.
– Oké – szaladt ki az ajkán, pedig
szerette volna alaposabban is átgondolni, de a pénzszerzés lehetősége teljesen
felvillanyozta. – Benne vagyok! – tette hozzá elszántan, és Liam látta, ahogy a
smaragdíriszek felcsillannak.
– Itt írd alá! – kacsintott Payne,
mire Harry egyetlen szó nélkül, magabiztosan firkantotta alá a kijelölt helyen a
szerződést. Olyan veszettül mosolygott, hogy már fájt a szája, de azért
rendületlenül vigyorgott, miközben magában dúdolta a Shake up the Christmast. – It’s Christmas time… – dúdolta hangosan,
Liam pedig jólesően felnevetett.
*
Kicsit elnevette magát, mikor a
tükörben szembesült önmagával: rémesen vicces volt, ahogy a krampuszsapka kissé
lelógott a fején, a piros szarvak előredőltek, az arca pedig olyan fekete volt,
hogy még az édesanyja sem ismert volna rá. Ahogy végignézett magán, elégedetten
tapasztalta, hogy egész jóformában van. Azonnal megrohanta az ereit a vágy, és
amint kilépett az öltözőből, a piros bőrbokszerben azonnal keményedni kezdett a
farka.
– Jól van, jól van emberek –
hallotta meg Liam hangját. – Harry? – pillantott hátra a férfi, és amint
meglátta, hevesen integetni kezdett feléje.
– Gyere, gyere… – sóhajtotta
biztatóan, mire Hazza imbolygó léptekkel indult a fickó irányába, miközben azon
volt, hogy a farka ne álljon fel teljesen. – Oda ülj, kérlek… – intett egy pad
irányába, és picit meglökte a vállát, hogy igyekezzen. Összesen három
ülőalkalmatosság volt elhelyezve a fehér vászon elé, amelyet különféle LED
elemes fényfüzérekkel, díszgömbökkel, és vörös girlandokkal tettek
látványosabbá. Olyan illat terjengett odabent, mintha frissen sülne a
kürtöskalács, és a vaníliás aroma teljesen megszédítette Hazzt.
– Szia! – suttogta, mikor
elhelyezkedett a padon ücsörgő fiú mellett, de nem érkezett válasz. A srác
lehajtotta a fejét, és egyetlen pillantásra sem illette Harryt. Különös, furcsa
érzés hatotta át a lelkét, de nem tudta volna megmagyarázni, hogy mi.
– Drágáim… – csapta össze a kezét
Li. Hazz felkapta a fejét, és leleményesen bámulta a fiút. – Ma délután
egyetlen dolgotok van, világos? Szeretkezzetek akkora szenvedéllyel,
erotikusan, hogy még az én vérem is felpezsdüljön! Ha ez sikerül, akkor már
elértetek valamit… – kacsintott ránk. – Egy heteró figyelmét extra nehéz
felhívni ilyesmivel, de sosem lehetetlen… – motyogta. A reflektorfények lassan
elhalványodtak, és Harryn erőt vett a kíváncsiság. Ahogy a sugarak egyre
tompábban kezdtek sütni, úgy hevült fel a vére, fokozódott a szívverése, és az
izzadtság kiütött a homlokán. Oldalra bámult, és mikor a félhomályban meglátta
a másik fiú elnyílt ajkát, nem gondolkodott tovább, csak tette a dolgát. Úgy
nyúlt utána, mintha ő lenne az utolsó esélye ebben az életben. Finoman közelebb
csúszott hozzá, kiélvezve az erőt, ami minden egyes mozdulattal nőttön-nőtt a
mellkasában, miközben felemelte a kezét, szétnyitotta az ujjait, és a tenyerét
finoman a fiú mellkasára tapasztotta. Kiérezte a tenyere alatt a másik zakatoló
szívverését, az adrenalinnal vegyes szexuális erő pedig túltengve áradt a
testébe. A mutatóujjával végigsimogatta a fiú ajkát: megdöbbentően vékony,
kimérten egyenes, mintha egy szobrász faragta volna, mégis enyhén duzzadt. Hazz
érezte, hogy a farka rángatózva feszül a bokszeralsójában, és ahogy közelebb
hajolt, a másik fiú átkarolta a derekát, és úgy mászott az ölébe, hogy Harry
felnyögött attól, ahogy a bőrük összeért. Izzadt testük tökéletesen tapadt
össze; pillanatokon belül megtalálták egymás ajkát. Eleinte kutatóan simogatták
végig egymás száját, élvezték, hogy a forró leheletük összeolvadt, közben Hazz
végigsimított a karcsú csípőn, a meglepően kerek, formás fenekeken, aztán
rámarkolt a fiú farkára.
– Istenem… – szökött ki az ajkán,
és ha lehet, úgy megdermedtek, hogy egy pillanatig mozdulni sem tudtak. Harry
keze kővé dermedt a másik csípőjén, az ujjai a bőrébe vájtak, amitől a fiú
halkan nyöszörgött. Mikor képes volt gondolkodni és felülkerekedni a sokkon,
amitől olyan erősen kezdett kalapálni a szíve, hogy nem bírta kapkodni a
levegőt, felemelte a kezét, a tenyerébe vette a másik arcát, aztán óvatosan
föléje hajolt és az ajkaira suttogta:
– Lou? – lehelte édesen, és minden
szó szenvedélyesen tört fel a torkán. – Te vagy az, Lou?
– Harry? – jött az ismerős, vékony
hang, amibe beleborzongott Hazz, és úgy rántotta magához Louis-t, hogy majdnem
leszédültek a padról: a pillanat nem tartott sokáig, mert a másik tenyere
kőtömbként csattant a mellkasának.
– Mit keresel itt? – kérdezte Lou
közömbösen, és a távolságtartó hangsúly megrettentette Harryt.
2017. január 6., péntek
*Sam Wilberry* Winter Storm 2/3 Az ajtó túloldalán
2. Az ajtó túloldalán
Az ujjaival lassan, ráérősen simogatta egyre keményebbre duzzadó farkát,
és kéjesen nyögdécselve gördült a hátára, hogy kényelmesebb pózba
helyezkedhessen. A vágy hullámokban érkezett, úgy megszédítve, hogy alig bírta
nyitva tartani a szemét, annyira elfogta a szenvedély. Remegő, izzadtságtól
nedves ujjával óvatosan körözött a kijelző felett. A félelem, ami a mellkasába
költözött, valamiért elriasztotta attól, hogy tüstént megnézze a képeket, a
szemével rátapadjon a képernyőre; helyette töprengett. Még sosem csinált ilyet!
Bűnösnek érezte magát már csak a gondolattól is, hogy talán megfontolhatja ezt
az ajánlatot… Hátradöntötte a fejét, aztán csak kémlelte a plafont; végre
dűlőre akart jutni. Azonnal. Elhatározta, hogy nem törődik a kellemetlen
érzéssel, ami gyötrelmesen kezdte behálózni a testét. Az ujjbegyét
rátapasztotta a képernyőre, és várta, hogy felbukkanjanak előtte a képek. Mikor
megjelent a szeme előtt Lou alakja, olyan hangosan kapott levegőért, hogy attól
félt, felzavarja vele a családot. Várt pár pillanatot, aztán újra kezelésbe
vette a szerszámát: a tenyerét finoman feszítette rá, olyan erotikusan, hogy
minden mozdulatra kéjesen nyöszörgött. Mikor már nem bírta tovább a kínzást,
kénytelen volt lefejteni a testéről az alsóját. Amint előbukott óriásira
dagadt, eres farka, Harry azonnal ráfonta az ujjait, és ütemesen pumpálni
kezdte, miközben Louis testét bámulta. A fiú egy fekete széken ült, körülötte
karácsonyfadíszek, vörös égők, a háttérben egy mikulás képe, de ami megragadta
Harry fantáziáját, azok nem a kellékek voltak. Olyan gyönyörű volt a fiú…
annyira angyali, még kiszolgáltatottan, meztelenül is. Figyelte az izmos
combokat, mire gyorsabban kezdte verni magának, aztán a szemével bejárta a fiú
izmos hasát, amin gondtalanul meg lehetett számolni mind a hat kockát, majd
felvezette a tekintetét a széles, vonzó mellkasra, aztán a hívogató ajkakra.
Úgy érezte, képtelen türtőztetni az érzéseit. Azok hullámként söpörtek végig
rajta, úgy, hogy majdnem beledermedt. Apró előváladékcsepp bukott ki a farka
fején; Harry lenézett magára, majd az ujjbegyével érzékien szétkente a cseppet
vöröslő makkján. Akkorát nyögött, hogy beleremegett minden porcikája. Megigézve
bámulta Lou félig kemény farkát, amit a fiú lazán fogott vékony, gyönyörű
ujjaival, és mikor lejjebb görgetett, észrevette, hogy az oldal alján van egy
videó, de sajnos fizetős. Harry nem tétovázott. Följebb húzódott az ágyon,
szétterpesztette hosszú, izmos lábait, és rákattintott a filmre. Minimális
összeg volt; kifizethető. Amint letöltötte a videót, úgy kattintott rá, mintha
az élete függnek rajta, miközben a testében felgyülemlett kíváncsiság szinte
robbanással fenyegette. A szeme előtt feltűnt a vörös függöny, és már csak
ettől is megugrott a farka, nem beszélve arról, hogy mikor lassan szétnyílt,
feltárva a mögötte lévő fiút, aki kéjesen terült el egy fehér padon, a hasára
fordulva, Harry azt hitte, hogy a szíve nyomban leáll. Először gyorsabb
ritmusra kapcsolt, alig bírta kapkodni a levegőt, aztán elakadt a lélegzete,
annyira ledöbbent. Lou formás, kerek popsiját egy vörös terítő takarta,
miközben izmos lábai lelógtak a pad szélén. Egy fehér szemkötő volt a fején,
amitől még izgalmasabb látványt nyújtott. Harry egy röpke pillanatra nem is
foglalatoskodott önmagával, annyira a videóban zajló események hatása alá
került. Mikor Louis felemelte a kezét, és Hazza meglátta a fekete, rojtokban
végződő ostort a kezében, ahogy egyet húz vele a levegőbe, halkan
felsikkantott.
– Szent Isten! – sóhajtotta, bár a
hangja gyorsan elcsuklott. Megérkezett a következő szereplő is: középkorú férfi
lehetett, napbarnított, feszes bőrrel. Keményre duzzadt farka vörösen
himbálózott a combjai között, miközben odalépett Lou–hoz, és olyan ráérősen
simogatta végig a hátát, hogy Harry rá kellett szorítson a farkára, mert
majdnem eldurrant attól, ahogy Lou rezzenéstelenül tűrte a kényeztetést. A
mozdulatai ösztönszerűbbek, durvábbak lettek, egy idő után már nem tudott
parancsolni magának. Ahogy a férfi lehajolt, a kamera istenien ráfókuszált Lou
seggére, és a gyakorlott ujjak szétfeszítették a hátsóját, feltárva a lyukát;
ennél a percnél Harry azonnal feladta. Sugárban élvezett a mellkasára, olyan
brutális erővel, hogy hullámokban tört fel belőle a fehér nedv, és még percekig
elveszetten zihált. Alig bírta rendezni a légzését, majd álomra bírni magát.
Sok idő kellett, mire csillapodott benne a téboly, és a kimerültségtől végre
kiütötte magát. Álmaiban egy zöld szemű, édes arcú fiú üldözte, ő meg
készségesen vetette alá magát minden kívánságának.
*
Másnap reggel kipihenten ébredt, bár az ébresztője már nyolckor jelezte,
hogy ideje kikelni az ágyból. Alig öltözött fel, máris kopogtak a szobája
ajtaján, miközben a fogát mosta. Motyogott valamit, mire nyílt az ajtó, és
belépett Jesse.
– Itt vagy, Harry? – érkezett a
kérdés a szoba félhomályából, mire gyorsan kiöblítette a száját, majd a
törölközővel a kezében lépett ki a kis fürdőből. – Már vártalak!
– Jó reggel, Jesse – mosolyodott
el édesen Harry, aztán felkapta a pólóját, és várakozásteljesen bámult a
férfira.
– Ma átjön az egyik unokatestvérem
– felelte Jess. – Kicsit könnyebb dolgod lesz… Niall nagyon tökkelütött –
nevetett fel a férfi –, és biztosan megtaláljátok a közös hangot. Cassandra
eltervezte, hogy a kicsikkel csinálhatnátok pár mézeskalácsot. Kint hagyta a
formákat, a recept pedig a hűtő melletti szekrény második polcán. Mit szólsz?
– Nagyszerű ötlet, Jesse! –
lelkendezett Harry. Tudta, hogy ha Niall barátságos lesz (márpedig ez a név
csak erre a következtetésre engedte), akkor könnyű dolga lesz, és gond nélkül
elszabadulhat pár órára a meghallgatásra. Még most sem volt biztos abban, hogy
teljes mértékben akarja–e és készen áll–e erre az egészre, de úgy volt vele,
hogy egyszer él, és ha már megvan az esély arra, hogy ott van Lou, már azért is
elmegy. Fogalma sem volt, miért, de az ismeretlen fiú, akivel mindössze csak
pár szót váltott a repülőn, egyre kedvesebb kezdett lenni számára, sokszor azon
kapta magát, hogy önkéntelenül rá gondol, és valamiért ez megmelengette Harry
szívét. Teljes mértékben.
– Megyek, Harry – sóhajtotta
Jesse, mint aki egy nehéz nap elé néz, és a fiú gyanította, hogy nagyon is így
van. – Vigyázz a kicsikre! Fél órán belül már fent lesznek. Niall tizenegyre
érkezik… – motyogta Jesse, majd a kezét nyújtotta, hogy Hazza megrázza, aztán
megpördült, és máris eltűnt a lépcsőforduló homályában. A fiú egy ideig még
bámult utána, aztán összeszedte a gondolatait, majd elindult, hogy lecsoszogjon
a konyhába. Még sosem volt dolga gyerekekkel, de abban biztos volt (két nappal
a mikulás érkezése előtt), hogy egy kiadós, melegen gőzölgő kakaó, egy tál
omlett, pirítós, és némi karácsonyi zene tökéletes köszöntő lesz. Sejtette,
hogy hamar megkedvelik. Ezzel mindig csak egyetlen baj volt: nehéz lesz az elválás.
*
A kis Hannah olyan aranyos volt, hogy
Harry nem tudott leállni: a kislány minduntalan arra kérlelte, hogy ültesse a
térdére és játsszon vele lovacskásat. A fiú annyit mosolygott, nevetett,
őszintén és önfeledten, mint az utóbbi hónapokban még sosem. Felszabadító volt
a gyerekekkel lenni. Nézte a porcelánbőrű, törékeny kislányt, aki fehér,
áttetsző harisnyát viselt, meg hozzá illő barbibabásnak ható rózsaszín
ruhakölteményben tündöklött. Ritmusosan mozgatta a térdét, miközben a kislány
rajta himbálózott és nevetett, olyan hangosan, hogy az egész ház zengett a
kacajától. A két iker – Brian és Jace –, a szőke szépségek éppen a kandalló
előtt ültek, és egy mikulásos puzzle–t próbáltak összerakni, miközben a
kakaójukat kortyolgatták. Harry nézte az idilli jelenetet, és áthatotta a
lelkét a családias, meleg légkör. Azonnal tudta, hogy ez hiányzott az életéből.
Korareggel felhívta az édesanyját, váltott pár szót Jane-nel is, és örült, hogy
otthon minden rendben van, bár annak legkevésbé, hogy a szülei nem tudják
támogatni. Elszomorította, hogy néha korcsként tekintenek rá, mintha egy selejt
lenne, akinek semmi helye a világon, de hamar megbarátkozott a tudattal, hogy
ennek így kellett lennie. Hitte, tudta, hogy minden rosszban van valami jó, és
ha mást nem is tanult meg az esetből, annyit igen, hogy hogyan legyen önálló. Kopogtak az ajtón, mire Harry
felkapta a fejét. Letette a kicsit, bár Hannah kissé mérgesen vette tudomásul,
hogy kénytelen más elfoglaltságot keresni Harry nyaggatása helyett, de aztán
hamar rátalált egy sarokban hányódó babára és pillanatokon belül elfoglalta
magát. Nyílt az ajtó, és Harry azonnal meglátta a belépő szőkeséget. A fiúnak
átható, fürkésző kék tekintete volt, ami úgy járta végig Hazza testét, mintha
fel akarná térképezni. Talán így is volt.
– Niall Horan – nyújtotta a kezét,
amit Harry gondolkodás nélkül, barátságosan elfogadott. A meleg kéz erősen
rázta meg az övét, aztán Ni felmutatta a másik kezében tartott papírszatyrokat.
– Hoztam pár hozzávalót! – kacsintott a fiúra.
– Remek! Hannah – kiáltotta Hazz, és a kislány
azonnal feléje iramodott. – Kezdődhet a karácsonyi sütögetés? – mosolygott le
az édes, angyali teremtésre, mire a kicsit összecsapta a tenyerét, akkora
mosollyal, hogy a fiúk egyszerre nevettek fel.
– Igen! – jelentette ki határozottan
Hannah. Belekapaszkodott Harry nadrágjába, bár hamar elengedte, miközben mindannyian
a konyhába indultak, viszont menetközben Hazza Ni fülébe suttogott:
– Délben le kell lépnem –
jelentette ki. – Tartod a frontot egy–két órán át? – kérdezte immár könyörgő
tekintettel, olyan kiskutyaszemekkel, hogy a másik fiú képtelen lett volna
nemet mondani.
– Örömmel – bólintott Niall, aztán
beléptek a konyhába, hogy előszedjenek minden szükséges hozzávalót a sütemény
összerakásához. Hannah már izzott, és ez az izgalom rájuk is átragadt. Az
ünnepek okozta adrenalin szétáradt Harry testében, miközben mosolyogva
borította egy tálba a lisztet. Hannah felnevetett, mikor a liszt áttetsző
felhőben szállt fel, és fehérre festette Harry arcát.
– Te kis bugyuta – röhögött fel a
kislány harsányan. – Azt lassan kell csinálni! Óvatosan és kimérten –
magyarázta, mire Harrynek teljesen más jutott eszébe. Valami olyasmi, amitől
menten vörösre pirult. Most az egyszer örült az arcát fedő lisztrétegnek, ami
elrejtette a zavarát. Niall egy ideig bambán bámult, aztán belőle is kitört a
kuncogás.
– Pofás vagy, Styles! – jegyezte
meg, Harry pedig durcásan lépett a kagylóhoz.
*
Hazz felemelte a kislányt,
miközben figyelte a kimért tekintetet, a határozott pillantást, ahogy a kis,
vörös nyelv kibukik a rózsaszín ajkakon, és a gazdájuk csöndesen koncentrál a
mozdulataira. Hannah felemelte a tejszínhabos üveget, a tőle telhető legjobban
felrázta, aztán apró habrózsákat rajzolt a szív formájú mézeskalácsok közepébe.
– Csodálatos! – dicsérte meg
Niall, de a kislány csak halkan fújtatott.
– Csönd – suttogta erélyesen –,
még hátra van pár süti…
Harry alig
bírta visszafogni magát, nehogy felnevessen. Szerencsére sikerült türtőztetnie
magát, és mire végeztek, a karja már édes zsibbadásban játszott, olyan sokat
tartotta a levegőben Hannah-t.
– Anyuci oda lesz ezekért! –
lelkendezett a gyerek, miközben Harry lopva Niall felé fordult, miközben a
kislány buksiját simogatta.
– Hamarosan megyek, oké? –
kérdezte egy röpke félmosoly kíséretében, ami sokkal inkább annak szólt, amire
készül, mintsem Niallnak.
– Persze, haver – paskolta meg a
fiú vállát, aztán még hozzátette:
– Ötre legyél itthon – kacsintott
rá. – Hattól randim van egy aranyos, édes lánnyal, amit semmi pénzért sem
hagynék ki… – vigyorgott rá.
– Igyekszem – biccentett Harry,
majd sunyin bekapott egy sütit, ami olyan istenien olvadt szét a szájában, hogy
alig bírta kiélvezni a finom, mézes ízt, olyan mohón küldte le a torkán.
Elmagyarázta a gyerekeknek, hogy van egy kis dolga, aztán az előszobába indult,
hogy magára kapkodja a fekete szövetkabátját, gyorsan a nyakára kanyarította a
szürke sálát, és már ki is esett az ajtón a hideg szélfúvásba. A hópelyhek
jeges tűszúrásokként vágtak az arcába, de ő nem törődött a fagyos idővel, csak
egyetlen dologgal: eljutni a Storm
szerkesztőségébe. És valahol az agya egyik rejtett részében abban is
reménykedett, hogy ott lesz Lou. A fiú, akire napok óta gondol.
*
Fogott egy taxit, mert még ahhoz
is türelmetlen volt, hogy a GPS segítségével végigsétáljon a városon, pedig még
volt egy teljes órája, és az internet szerint mindössze 35 perc gyaloglásba
került volna. Izgatott volt, bizakodó és reményteli. Sőt… Harry majdnem égett a
vágytól, és az, hogy valami olyasmire készült, ami nem hétköznapi, még inkább
feltüzelte. Mikor a kocsi kitette őt a hatalmas épület előtt, illedelmesen elköszönt,
hagyott némi borravalót a sofőrnek, majd lassan sétált a forgóajtó felé. A
lelkében újra feltámadt a bizonytalanság és a kínzó kétely, hogy valóban képes
lesz-e megtenni mindezt, de mikor eszébe jutott Lou teste, az, ahogyan kéjesen
feküdt a padon, egyetlen kis lepedő takarása alatt, minden kétsége eloszlott.
Felszárnyalt a lelke, ahogy a fekete, csillogó márványpadlón végigsétált a
széles bejárathoz, és meglátta az üvegajtón a homokfúvott feliratot. STORM MÉDIA. Egy ideig csak elveszetten
bámult maga elé, aztán vette a bátorságot és belökte a forgóajtót.
– Harry Styles? – Érkezett a
recepciós pult irányából a hang. Hazz aprót bólintott, mire egy fekete öltönyös
férfi sétált hozzá.
– Második emelet, ötödik ajtó –
felelte a férfi kategorikus éllel a hangjában, miközben lesegítette Harryről a
kabátot. – Igyekezzen!
A
liftben elveszetten nézte önmagát, a fémfalakban homályosan tükröződő alakját,
és párszor megigazította a haját, majd hatalmas légvétellel lépett ki a
másodikon. A szőnyeg ropogott a talpa alatt, és az egész folyosót bejárta az
irodaházak jellegzetes illata. Mikor az ötös ajtó elé ért, megtorpant,
rekedtesen kifújta a tüdejébe szorult levegőt, aztán újra teleszívta a
mellkasát, és próbálta összekaparni minden magabiztosságát. Mikor benyomta az
ajtó, elakadt a lélegzete. Piros alsóba öltöztetett, feketére festett arcú
férfiak csókolóztak egy fehér vászon előtt, és a szobát bejárta a meghitt,
karácsonyi dallam. Idilli, nem? Ez volt a legerotikusabb dolog, amit valaha
látott, és Harrynek olyan merevedése lett, hogy nem tudott uralkodni a testén.
Néhányan kíváncsian fordultak feléje, páran levegőért kaptak. Máris kezdődhet a
buli, nem igaz? A szemével csak egyvalakit keresett, és nagyon remélte, hogy
megtalálja…
*G. B. Evelyne* Rebel's 5. rész
Az Írónő már régen elkészült, sajnáljuk a késést! Jó olvasást, és hagyjatok hozzászólást, ha elolvastátok, ugyanis itt avége ennek a történetnek. Mindent köszönünk! ~Sam xXx
5.
Fél óra elteltével már a kocsijában ülünk, én pedig akaratom ellenére is kezdek feszült lenni. Lehet, hogy baromság, de fogalmam sincs, hogy kellene viselkednem a közelében. A régi önmagam nem tudok lenni, hiszen én sem vagyok már a régi. Kicsit olyan érzésem van, mint az elején, amikor még fogalmad sincs róla, hogy a másik fél mit vár tőled, amikor azt hiszed minden tetted csak rosszul sülhet el. Pedig ez lehetetlen, mivel mi évek óta jóban vagyunk, és mindketten ismerjük egymást. Én sosem játszottam meg magam és van egy olyan érzésem, hogy ő sem tett ilyet... de akkor miért nem tudok felszabadultan beszélgetni vele, mint amikor régen a kocsijába ültünk?
– Feszült vagy, baba – teszi tenyerét a combomra, minek következtében ugrok egyet. – Nem kell, hogy ilyen csendes és visszafogott légy, na meg félénk, hiszen azt hiszem, mondhatom, hogy mi már igen sok mindent átéltünk, és ez semmi azokhoz képest. Minden közös pillanatunk merészebb volt, mint egy kocsiban való utazás, szóval nem kell ennyire merevnek lenned – fogja meg az ölemben pihenő kezem, majd kulcsolja össze az ujjainkat. – Szeretem, amikor ilyen félénk vagy, de sokkal inkább az ágyban – jegyzi meg mély hangon – mert ott uralkodhatok feletted – suttogja, ami miatt egyből vörösödni kezd az arcom.
– Khm... mi lenne, ha vezetés közben nem beszélnénk a szexről? – köhintem.
– Igazad van, arra lesz elég időnk azon a helyen ahová tartunk, bár én nem beszélgetni szeretnék róla – nevet fel. – Hanem inkább cselekedni, persze ha te is akarod – teszi hozzá.
– Még mindig arról beszélünk, amiről nem kellene – mondom kínosan.
– Mi az? Talán nem bírod ki odáig, ennyire be vagy rám gerjedve? – vonja fel a szemöldökét.
– Én ezt egy szóval sem mondtam – védem meg magam – csak ismerlek annyira, és tudom, ha feljön ez a téma, akkor eltereli a figyelmed a vezetésről és semmi kedvem meghalni ma éjjel.
– Édes vagy, amikor azt próbálod elhitetni velem, hogy azért zavar, mert félted a biztonságod, de szerintem nézz egy kicsit lejjebb, Lou – nevet – nem miattam van, hanem miattad – kacsint rám – de ne aggódj nem kell már sokat várnod, olyan húsz perc és megérkezünk.
Az a húsz perc lesz életem egyik leghosszabbja. Ennyire erős vonzalmat még sosem éreztem iránta, mint ebben a bezárt kocsiban. Izzik közöttünk a levegő, és ebben az sem segít, hogy folyamatosan a combomon tartja a kezét, hol feljebb csúsztatva, hol lejjebb, ezzel az őrületbe kergetve engem, amit ő maga is pontosan tud.
– Emlékszel mikor régen anyuék nyaralójáról beszéltem neked, ami egy eldugott tó mellett van az erdőben? – kérdi csendesen, miközben egy sötét földes úton haladunk előre.
– Igen, emlékszem. Anyukád szerint én imádnám, hiszen tudja, hogy szeretem a természetet – mosolyodom el. – Oda megyünk?
– Igen, már akkor is oda vittelek volna, de közbejött néhány dolog, így pár évet eltoltuk ezt az egészet. Olyan helyre szerettelek volna vinni, ahol csak kettesben lehetünk és amivel szép emlékeket szerzek neked. Úgy érzem ez lesz az a hely. Én azóta nem voltam itt, amióta akkor előkészítettem a helyszínt számunkra...
– Nekem édes mindegy hová megyünk, amíg azon a helyen te is ott vagy velem – fordulok felé. – Nekem ez a hely is megfelelt volna, hiszen így a két szerelmeddel lehetnél egyszerre.
– Azt hittem ezt pár napja már tisztáztuk, hogy a kocsim nem fontosabb nálad, bár tetszik az ötlet, viszont pár perc és megérkezünk.
Miért tartok ennyire az elkövetkezendő pár órától? Úgy csinálok, mintha egy ismeretlennel lennék összezárva, de ez nagyon nincs így, hiszen több éve ismerem, elvileg másoktól is jobban. Arról szó sincs, hogy nem akarok vele lenni, inkább az a baj, hogy hosszú idő után egy találka olyan, mintha egy ismeretlennel lennél, hiszen már nem vagy gyerek és nem ugyanúgy gondolkodsz, mint akkor. Azt hiszed, hogy rosszul fogsz valamit csinálni, pedig csak önmagad kellene légy, és minden rendben menne. Nem tudom, hogy mit tervez azon a helyen, de biztosra veszem, hogy ezt az éjszakát nem fogom elfelejteni életem végéig. Ez is egy emlék lesz a sok közül, amit vele töltöttem, csak sokkal intenzívebb.
– Haza kell menned időre, vagy nem ígértél semmit a szüleidnek? – fordul felém, amint megáll egy sötétbe burkolózott ház előtt. – Semmi gond sincs, ha nem maradhatsz egész nap, csak tudni szeretném.
– Megígértem anyának, hogy holnap hazautazom, de akkor még nem tudtam, hogyan fognak állni a dolgok. Nem is gondoltam rá, hogy karácsonykor itt fogok veled ülni, a semmi közepén, szerelmesen... Nem tudom, hogy reagálnának, de azt szeretném, ha holnap te is velem jönnél. Nem kötelezlek rá, de örülnék neki, ha ott lennél.
– Tudod, anyáék már megbeszélték ezt – nevet fel zavartan. – Tudták, hogy mit tervezek és bíztak a megérzésükben. Már anyudék is tudnak róla, bár szerintem hamarabb megtudták Lottietól, mint anyától. Belementek a közös vacsiba. Tisztában vagyok vele, hogy haragszanak rám, de mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy visszaszerezzem a bizalmukat, hiszen fontos vagy számomra, és még egyszer nem akarok neked fájdalmat okozni.
– Még mindig nem szeretem ha a hátam mögött szervezkedsz – jegyzem meg. – De most kivételesen nem haragszom, mert felhívni anyát azzal, hogy nem egyedül megyek, hanem veled, kínos lett volna... bár így is az lesz.
– Anyud jól fogadta az egészet – nyugtat meg. – Igaz, nem mondhatom, hogy örült neki, de beletörődött, hogy a fia ezt az utat választotta, mert számára ez vezet a boldogsághoz. Egyik anya sem fogja eltaszítani a gyereke párját, ha az boldog mellette, mert számukra az a legfontosabb, hogy jól érezzék magukat. Most pedig menjünk be.
Kívülről nem igazán sikerül megnéznem a házat, hiszen olyan sötét van, hogy azon kívül nem tudok semmit sem kivenni belőle, hogy emeletes. Harry előttem halad, én pedig kicsit hátrébb maradva gondolkodni kezdek ezen az egészen. Harry tudta, hogy fogok dönteni, különben sosem hívta volna fel anyát, ismer annyira, hogy tudja, mit szeretnék, és örülök, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy visszaszerezzen. Lehet, hogy a holnapi vacsora kínosan fog telni, de ismerve anyát, csak az elején, amíg megbizonyosodik róla, hogy nem akarnak ártani a fiának. Csak addig lesz anyatigris, míg meg nem nyugszik, hogy minden rendben velünk.
A házba belépve halvány fény fogad az előszobában. Szeretnék kicsit körülnézni, de most sokkal jobban lefoglal az, hogy Harryt kövessem. A kabátomat levéve egyből kiráz a hideg, ugyanis nem engedte, hogy átöltözzek. Úgy kellett eljöjjek, ahogy voltam, viszont már nem érzem magam kellemetlenül miatta, csak fázom.
– Beindítom a kandallót – vigyorog rám – addig te ülj le valahová.
– Kérdezhetek valamit? – szólalok meg, amint leülök a kanapéra. Harry egy bólintással jelzi, hogy mondhatom. – Tudom, hogy már a múlt, de szeretném, ha válaszolnál rá. Miért nem mondtad el még akkor, hogy az egész nem igaz? Lett volna rá esélyed, megoldhattuk volna, de te nem léptél...
– Ez bonyolult Lou – sóhajt fel felém indulva. – Megígértették velem, hogy nem mondok semmit, különben Gemma veszélybe kerül... Rossz volt látnom téged abban az állapotban, és az is baromi nehéz volt, hogy megjátsszam magam. De mi lenne, ha nem arról beszélnénk, ami már elmúlt, hanem a jelenről?
– Rendben, hiszen azon úgysem lehet változtatni – vonom meg a vállam. – Miről szeretnél beszélni?
– Igazából semmi kedvem beszélgetéshez, sokkal inkább más dolgokhoz – ereszt felém egy perverz mosolyt – de előtte szeretnék tőled kérdezni valamit.
Másodperceken belül már mellettem ül, és teljesen felém van fordulva. Csak a tűz lángja világítja az arcát, de így is ki tudom venni, hogy a szemei csillognak. Vágytól csillognak. Egyik karját a támlára helyezi, majd vigyorogva néz a szemeimbe.
– Képes leszel velem onnan folytatni mindent, ahonnan akkor azon a reggelen abbahagytuk? Nem akarom, hogy úgy tégy, mintha semmi sem történt volna, de azt sem, hogy a múlt befolyással legyen a jelen kapcsolatunkra.
– Ha nem rólad lenne szó nem mondanék igent, de veled bármire képes vagyok – vallom be. – Nem számít mit tettél, nem számít mi volt régen, és mit éreztem, csak az a fontos, hogy most itt vagy velem és nem akarsz mást, csak engem.
– Értem. És arra emlékszel még mit terveztünk suli után? Mi volt a célunk, amit megígértünk egymásnak?
– Az összeköltözésre gondolsz? – nyelek egyet, mire bólint. – Persze, hogy emlékszem, minden beszélgetésünk megmaradt, de ezt még korai lenne, nem gondolod?
– Nem azt mondom, hogy most azonnal – rázza meg a fejét – csak a jövőben. Adjunk magunknak mondjuk két hónapot, és ha minden rendben megy - és tudom, hogy így lesz -, akkor összeköltözünk?
A szívem olyan hevesen dobog, hogy nem vagyok benne biztos, hogy nem fog kiugrani a mellkasomból. Annyi minden történt a mai nap folyamán, ami boldoggá tett, hogy ez már csak hab a tortán. Mellettem van a személy, akit teljes szívemből szeretek, azon az ünnepen, amit mindig vele akartam tölteni, hiszen szeretet csak ott van, ahol a számodra fontos emberek vannak. Kettesben vagyunk és nem kell attól félnem, hogy fogom kibírni az elkövetkezendő napokat, sokkal inkább az a kérdés, hogy fogok–e egyáltalán aludni ebben a pár napban... Ha rajta múlik akkor biztosan nem. Hosszú ideje most fogok először úgy hazamenni, hogy nem kell megjátsszam magam, hogy önmagam lehetek. Persze sok mindent kell még megbeszélnünk, nem csak a családdal, hanem Harryvel is, de ebben a pillanatban nem akarok erre gondolni. Az most nem számít.
– Az ajkad rágcsálod – jegyzi meg mély hangon. – Azt hiszem ennyi pont elég volt a beszélgetésből, szerelmem – csúszik hozzám közelebb, majd csap le az ajkamra.
Ez a csók nem gyengéd és lágy, sokkal inkább követelőző és akaratos, vággyal teli. Egyik kezével magára húz, míg a másikkal a hajamba túr, én pedig csak a nyakába kapaszkodok miközben a hajával játszadozom. Amíg tenyere a bőrömhöz nem ér, el is felejtem, hogy nincs rajtam felső. Érintése alatt bizsereg a testem. Annyira rég volt már az enyém, hogy van egy olyan érzésem az előjáték nem fog sokáig tartani. Hiszen semmi szükség rá, és ezt mindketten érezzük, sőt biztos vagyok benne, ha a nadrágom nem kerül le rólam pár perc múlva, akkor nem lesz kényelmes ez a pozíció.
– Tudod, hogy mennyire hiányoztál? – kérdi miközben a nyakam puszilgatja. – Rettenetesen – kezdi el szívni a bőröm, minek következtében felnyögök. – A hangod is hiányzott – kezdi el mozgatni a csípőm, ami felett pillanatokon belül átveszem az uralmat.
– Szerintem – morgom, amikor ujjait a bőrömbe mélyeszti – mindketten elmondhatjuk, hogy mennyire hiányzott a másik, de mi lenne ha inkább tettekkel és nem szavakkal tennénk?
Alig fejezem be a mondatom ketté is tépem rajta az ingét, aminek a gombjai ide–oda repkednek a szobában. Mély morgás szakad fel belőle, majd fordít a helyzetünkön. A kanapéra fektet ő pedig fölém mászik. Kezeimmel a nadrágjával bajlódok, miközben ő a testem minden porcikáját csókokkal lepi el. Nem akarok rá tovább várni, érezni akarom és ezt tudtára is adom, amikor kezeimmel letolom róla a boxerével együtt.
– Milyen türelmetlen itt valaki – néz le rám – de nem vagy ezzel egyedül – teszi hozzá sötét tekintettel.
Mindketten megszabadulunk a felesleges ruháinktól, majd visszafekszünk a kanapéra. Pár perccel ezelőtt még a hideg rázott, most pedig úgy érzem, hogy melegebb nem is lehetne a szobában. Nyögve fordítok a helyzetünkön, majd nyúlok magunk közé, aminek köszönhetően Harry felmordul, én pedig vigyorogva csókolom meg.
Nem tudom, hogy mit hoz nekünk a jövő és mi lesz velünk holnap, vagy két hónap múlva, de azzal tisztában vagyok, hogy szeretem és semmit sem akarok jobban az életben, mint vele lenni. Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak vagy mit szeretnének, engem csak az érdekel, hogy mellette ébredhessek, és akkor csókolhassam meg, amikor csak akarom. Nekem csak ő kell, és amíg ő mellettem van, addig tőlem nem lehet boldogabb ember a Földön.
– Boldog szülinapot, édes! – motyogja az ajkamra, mielőtt belém hatolna.
– Feszült vagy, baba – teszi tenyerét a combomra, minek következtében ugrok egyet. – Nem kell, hogy ilyen csendes és visszafogott légy, na meg félénk, hiszen azt hiszem, mondhatom, hogy mi már igen sok mindent átéltünk, és ez semmi azokhoz képest. Minden közös pillanatunk merészebb volt, mint egy kocsiban való utazás, szóval nem kell ennyire merevnek lenned – fogja meg az ölemben pihenő kezem, majd kulcsolja össze az ujjainkat. – Szeretem, amikor ilyen félénk vagy, de sokkal inkább az ágyban – jegyzi meg mély hangon – mert ott uralkodhatok feletted – suttogja, ami miatt egyből vörösödni kezd az arcom.
– Khm... mi lenne, ha vezetés közben nem beszélnénk a szexről? – köhintem.
– Igazad van, arra lesz elég időnk azon a helyen ahová tartunk, bár én nem beszélgetni szeretnék róla – nevet fel. – Hanem inkább cselekedni, persze ha te is akarod – teszi hozzá.
– Még mindig arról beszélünk, amiről nem kellene – mondom kínosan.
– Mi az? Talán nem bírod ki odáig, ennyire be vagy rám gerjedve? – vonja fel a szemöldökét.
– Én ezt egy szóval sem mondtam – védem meg magam – csak ismerlek annyira, és tudom, ha feljön ez a téma, akkor eltereli a figyelmed a vezetésről és semmi kedvem meghalni ma éjjel.
– Édes vagy, amikor azt próbálod elhitetni velem, hogy azért zavar, mert félted a biztonságod, de szerintem nézz egy kicsit lejjebb, Lou – nevet – nem miattam van, hanem miattad – kacsint rám – de ne aggódj nem kell már sokat várnod, olyan húsz perc és megérkezünk.
Az a húsz perc lesz életem egyik leghosszabbja. Ennyire erős vonzalmat még sosem éreztem iránta, mint ebben a bezárt kocsiban. Izzik közöttünk a levegő, és ebben az sem segít, hogy folyamatosan a combomon tartja a kezét, hol feljebb csúsztatva, hol lejjebb, ezzel az őrületbe kergetve engem, amit ő maga is pontosan tud.
– Emlékszel mikor régen anyuék nyaralójáról beszéltem neked, ami egy eldugott tó mellett van az erdőben? – kérdi csendesen, miközben egy sötét földes úton haladunk előre.
– Igen, emlékszem. Anyukád szerint én imádnám, hiszen tudja, hogy szeretem a természetet – mosolyodom el. – Oda megyünk?
– Igen, már akkor is oda vittelek volna, de közbejött néhány dolog, így pár évet eltoltuk ezt az egészet. Olyan helyre szerettelek volna vinni, ahol csak kettesben lehetünk és amivel szép emlékeket szerzek neked. Úgy érzem ez lesz az a hely. Én azóta nem voltam itt, amióta akkor előkészítettem a helyszínt számunkra...
– Nekem édes mindegy hová megyünk, amíg azon a helyen te is ott vagy velem – fordulok felé. – Nekem ez a hely is megfelelt volna, hiszen így a két szerelmeddel lehetnél egyszerre.
– Azt hittem ezt pár napja már tisztáztuk, hogy a kocsim nem fontosabb nálad, bár tetszik az ötlet, viszont pár perc és megérkezünk.
Miért tartok ennyire az elkövetkezendő pár órától? Úgy csinálok, mintha egy ismeretlennel lennék összezárva, de ez nagyon nincs így, hiszen több éve ismerem, elvileg másoktól is jobban. Arról szó sincs, hogy nem akarok vele lenni, inkább az a baj, hogy hosszú idő után egy találka olyan, mintha egy ismeretlennel lennél, hiszen már nem vagy gyerek és nem ugyanúgy gondolkodsz, mint akkor. Azt hiszed, hogy rosszul fogsz valamit csinálni, pedig csak önmagad kellene légy, és minden rendben menne. Nem tudom, hogy mit tervez azon a helyen, de biztosra veszem, hogy ezt az éjszakát nem fogom elfelejteni életem végéig. Ez is egy emlék lesz a sok közül, amit vele töltöttem, csak sokkal intenzívebb.
– Haza kell menned időre, vagy nem ígértél semmit a szüleidnek? – fordul felém, amint megáll egy sötétbe burkolózott ház előtt. – Semmi gond sincs, ha nem maradhatsz egész nap, csak tudni szeretném.
– Megígértem anyának, hogy holnap hazautazom, de akkor még nem tudtam, hogyan fognak állni a dolgok. Nem is gondoltam rá, hogy karácsonykor itt fogok veled ülni, a semmi közepén, szerelmesen... Nem tudom, hogy reagálnának, de azt szeretném, ha holnap te is velem jönnél. Nem kötelezlek rá, de örülnék neki, ha ott lennél.
– Tudod, anyáék már megbeszélték ezt – nevet fel zavartan. – Tudták, hogy mit tervezek és bíztak a megérzésükben. Már anyudék is tudnak róla, bár szerintem hamarabb megtudták Lottietól, mint anyától. Belementek a közös vacsiba. Tisztában vagyok vele, hogy haragszanak rám, de mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy visszaszerezzem a bizalmukat, hiszen fontos vagy számomra, és még egyszer nem akarok neked fájdalmat okozni.
– Még mindig nem szeretem ha a hátam mögött szervezkedsz – jegyzem meg. – De most kivételesen nem haragszom, mert felhívni anyát azzal, hogy nem egyedül megyek, hanem veled, kínos lett volna... bár így is az lesz.
– Anyud jól fogadta az egészet – nyugtat meg. – Igaz, nem mondhatom, hogy örült neki, de beletörődött, hogy a fia ezt az utat választotta, mert számára ez vezet a boldogsághoz. Egyik anya sem fogja eltaszítani a gyereke párját, ha az boldog mellette, mert számukra az a legfontosabb, hogy jól érezzék magukat. Most pedig menjünk be.
Kívülről nem igazán sikerül megnéznem a házat, hiszen olyan sötét van, hogy azon kívül nem tudok semmit sem kivenni belőle, hogy emeletes. Harry előttem halad, én pedig kicsit hátrébb maradva gondolkodni kezdek ezen az egészen. Harry tudta, hogy fogok dönteni, különben sosem hívta volna fel anyát, ismer annyira, hogy tudja, mit szeretnék, és örülök, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy visszaszerezzen. Lehet, hogy a holnapi vacsora kínosan fog telni, de ismerve anyát, csak az elején, amíg megbizonyosodik róla, hogy nem akarnak ártani a fiának. Csak addig lesz anyatigris, míg meg nem nyugszik, hogy minden rendben velünk.
A házba belépve halvány fény fogad az előszobában. Szeretnék kicsit körülnézni, de most sokkal jobban lefoglal az, hogy Harryt kövessem. A kabátomat levéve egyből kiráz a hideg, ugyanis nem engedte, hogy átöltözzek. Úgy kellett eljöjjek, ahogy voltam, viszont már nem érzem magam kellemetlenül miatta, csak fázom.
– Beindítom a kandallót – vigyorog rám – addig te ülj le valahová.
– Kérdezhetek valamit? – szólalok meg, amint leülök a kanapéra. Harry egy bólintással jelzi, hogy mondhatom. – Tudom, hogy már a múlt, de szeretném, ha válaszolnál rá. Miért nem mondtad el még akkor, hogy az egész nem igaz? Lett volna rá esélyed, megoldhattuk volna, de te nem léptél...
– Ez bonyolult Lou – sóhajt fel felém indulva. – Megígértették velem, hogy nem mondok semmit, különben Gemma veszélybe kerül... Rossz volt látnom téged abban az állapotban, és az is baromi nehéz volt, hogy megjátsszam magam. De mi lenne, ha nem arról beszélnénk, ami már elmúlt, hanem a jelenről?
– Rendben, hiszen azon úgysem lehet változtatni – vonom meg a vállam. – Miről szeretnél beszélni?
– Igazából semmi kedvem beszélgetéshez, sokkal inkább más dolgokhoz – ereszt felém egy perverz mosolyt – de előtte szeretnék tőled kérdezni valamit.
Másodperceken belül már mellettem ül, és teljesen felém van fordulva. Csak a tűz lángja világítja az arcát, de így is ki tudom venni, hogy a szemei csillognak. Vágytól csillognak. Egyik karját a támlára helyezi, majd vigyorogva néz a szemeimbe.
– Képes leszel velem onnan folytatni mindent, ahonnan akkor azon a reggelen abbahagytuk? Nem akarom, hogy úgy tégy, mintha semmi sem történt volna, de azt sem, hogy a múlt befolyással legyen a jelen kapcsolatunkra.
– Ha nem rólad lenne szó nem mondanék igent, de veled bármire képes vagyok – vallom be. – Nem számít mit tettél, nem számít mi volt régen, és mit éreztem, csak az a fontos, hogy most itt vagy velem és nem akarsz mást, csak engem.
– Értem. És arra emlékszel még mit terveztünk suli után? Mi volt a célunk, amit megígértünk egymásnak?
– Az összeköltözésre gondolsz? – nyelek egyet, mire bólint. – Persze, hogy emlékszem, minden beszélgetésünk megmaradt, de ezt még korai lenne, nem gondolod?
– Nem azt mondom, hogy most azonnal – rázza meg a fejét – csak a jövőben. Adjunk magunknak mondjuk két hónapot, és ha minden rendben megy - és tudom, hogy így lesz -, akkor összeköltözünk?
A szívem olyan hevesen dobog, hogy nem vagyok benne biztos, hogy nem fog kiugrani a mellkasomból. Annyi minden történt a mai nap folyamán, ami boldoggá tett, hogy ez már csak hab a tortán. Mellettem van a személy, akit teljes szívemből szeretek, azon az ünnepen, amit mindig vele akartam tölteni, hiszen szeretet csak ott van, ahol a számodra fontos emberek vannak. Kettesben vagyunk és nem kell attól félnem, hogy fogom kibírni az elkövetkezendő napokat, sokkal inkább az a kérdés, hogy fogok–e egyáltalán aludni ebben a pár napban... Ha rajta múlik akkor biztosan nem. Hosszú ideje most fogok először úgy hazamenni, hogy nem kell megjátsszam magam, hogy önmagam lehetek. Persze sok mindent kell még megbeszélnünk, nem csak a családdal, hanem Harryvel is, de ebben a pillanatban nem akarok erre gondolni. Az most nem számít.
– Az ajkad rágcsálod – jegyzi meg mély hangon. – Azt hiszem ennyi pont elég volt a beszélgetésből, szerelmem – csúszik hozzám közelebb, majd csap le az ajkamra.
Ez a csók nem gyengéd és lágy, sokkal inkább követelőző és akaratos, vággyal teli. Egyik kezével magára húz, míg a másikkal a hajamba túr, én pedig csak a nyakába kapaszkodok miközben a hajával játszadozom. Amíg tenyere a bőrömhöz nem ér, el is felejtem, hogy nincs rajtam felső. Érintése alatt bizsereg a testem. Annyira rég volt már az enyém, hogy van egy olyan érzésem az előjáték nem fog sokáig tartani. Hiszen semmi szükség rá, és ezt mindketten érezzük, sőt biztos vagyok benne, ha a nadrágom nem kerül le rólam pár perc múlva, akkor nem lesz kényelmes ez a pozíció.
– Tudod, hogy mennyire hiányoztál? – kérdi miközben a nyakam puszilgatja. – Rettenetesen – kezdi el szívni a bőröm, minek következtében felnyögök. – A hangod is hiányzott – kezdi el mozgatni a csípőm, ami felett pillanatokon belül átveszem az uralmat.
– Szerintem – morgom, amikor ujjait a bőrömbe mélyeszti – mindketten elmondhatjuk, hogy mennyire hiányzott a másik, de mi lenne ha inkább tettekkel és nem szavakkal tennénk?
Alig fejezem be a mondatom ketté is tépem rajta az ingét, aminek a gombjai ide–oda repkednek a szobában. Mély morgás szakad fel belőle, majd fordít a helyzetünkön. A kanapéra fektet ő pedig fölém mászik. Kezeimmel a nadrágjával bajlódok, miközben ő a testem minden porcikáját csókokkal lepi el. Nem akarok rá tovább várni, érezni akarom és ezt tudtára is adom, amikor kezeimmel letolom róla a boxerével együtt.
– Milyen türelmetlen itt valaki – néz le rám – de nem vagy ezzel egyedül – teszi hozzá sötét tekintettel.
Mindketten megszabadulunk a felesleges ruháinktól, majd visszafekszünk a kanapéra. Pár perccel ezelőtt még a hideg rázott, most pedig úgy érzem, hogy melegebb nem is lehetne a szobában. Nyögve fordítok a helyzetünkön, majd nyúlok magunk közé, aminek köszönhetően Harry felmordul, én pedig vigyorogva csókolom meg.
Nem tudom, hogy mit hoz nekünk a jövő és mi lesz velünk holnap, vagy két hónap múlva, de azzal tisztában vagyok, hogy szeretem és semmit sem akarok jobban az életben, mint vele lenni. Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak vagy mit szeretnének, engem csak az érdekel, hogy mellette ébredhessek, és akkor csókolhassam meg, amikor csak akarom. Nekem csak ő kell, és amíg ő mellettem van, addig tőlem nem lehet boldogabb ember a Földön.
– Boldog szülinapot, édes! – motyogja az ajkamra, mielőtt belém hatolna.
*Vége*
*Sam Wilberry* Winter Storm 1/3 A kékszemű
Jó olvasást! És várom a véleményeket, ha még jártok erre. ~Sam xXx
1. A kékszemű
Az utasok várakozásteljesen
álldogáltak a hatalmas terminálban, miközben Harry kibámult a makulátlan
ablakok egyikén. Igazi kihívásnak számított neki a péntek délutáni
csúcsforgalomban bejutni a városba, majd megtalálni a repteret. A taxi óráknak
tűnő ideig keringett, mire a késő délutáni dugóból kikeveredve elcsípett egy
szabad parkolóhelyet, de még így is tíz percet gyalogolt, mire beért a váróba.
Aligha aludt három órát; egész éjjel forgolódott és az eső kopogását hallgatta.
Gondolkodott. Már akkor hiányozni kezdett a kis, otthonos légkör, a kandallóban
lángoló fák pattogó hangja, az édesanyja ölelése… és Jane. Halkan sóhajtott, és
a karórájára pillantott. A chicagói járat indulásáig mindössze fél óra volt, és
Harry már a 47–es kapunál várakozott. Odakint kitartóan szemerkélt az eső, és a
cseppek vékony csíkokat rajzoltak az ablakra; a fiú figyelte, ahogy a szürke
felhők lustán, ráérősen cammognak az égbolton. A rettegés gyomorszorító erővel
érkezett, és szétmorzsolt benne minden magabiztosságot: ismét előhúzta a
mobilt, remegő ujjakkal feloldotta, majd figyelmesen, újra és újra elolvasta az
üzenetet, amit J hagyott neki. A szemével úgy fürkészte a sorokat, mintha egy
szentírás lenne, közben pedig nem volt több egy egyszerű, semmitmondó, nyers
hangvételben megfogalmazott tájékoztatónál. „Landolás
után fél órával várlak a reptér előtt. Ne késs! J.” Harry felhúzta a szemöldökét,
és lassan araszolt előre, mikor elkezdődött a jegyellenőrzés. Robotosan
lépkedett, mintha nem számítana, hogy éppen most hagy hátra egy életmódot, a
megszokottat, és lép bele egy újba, az ismeretlenbe. Cassandra már biztosan
várja, és nem akart csalódást okozni a fiatal lánynak: jól tudta, hogy szükség
van rá. Ezzel nem csak nekik, hanem önmagának is kedvez, hiszen a nyári
nyelvtanfolyamra és az egyetemi látogatásra, majd az azt követő gólyatáborra
félretehet egy kis pénzt. Kisöpörte göndör, loboncos fürtjeit az arcából, és az
ellenőrzőpanelhez illesztette a vonalkódot. A forgóajtó halk kattanással adta
meg magát, és a fiúnak mindössze annyi ideje volt, hogy kisurranjon rajta,
aztán máris összezárult mögötte. A bébiszitteri állás azonban édes csekélység
volt, és Harry sejtette, hogy nem lesz elegendő ahhoz, hogy megfelelő
mennyiségű pénzt kaparjon össze. Mióta a szülei hátat fordítottak neki, és rút
módon beszennyezték a hírnevét a saját családjában, a megélhetése sokkal
nehezebbnek bizonyult, mint korábban. Otthon is dolgozott, esténként egy bárban
volt pultos, ami elég sok jattot hozott neki a fizetése mellett, így könnyedén
kihúzta a hónapokat, de az új országrész túl sok rejtélyt tartogatott ahhoz,
hogy cseppnyi zavartatás és izgalom nélkül vágjon az ismeretlenbe. Mindössze
húsz perc alatt lezajlott a beléptetéssel kapcsolatos perpatvar, rövidesen
pedig nyíltak a kapuk, és felszállásra buzdították az utasokat. Harry némán
ballagott a körülötte örvénylő emberek gyűrűjében. Hallgatta, ahogy az idős
párok az utazásról diskurálnak, miközben néhány gyerek kétségbeesett hangja
kúszott a fülébe, amit a szüleik rendre parancsoló, erélyes hangja követett. Amint
kilépett a fekete aszfaltútra, az ujjait végigsimította a vasrácsokon, amelyek
a repülőig vezető utat határolták – minden nedves volt és hideg. Csúszós.
Lassan a fejére húzta a kapucniját, aztán beledőlt a szélbe, ami az arcába
vágott, és zsebre tett kézzel, fázósan összehúzva magát ballagott a repülő
felé. Kicsit megrémült a gép látványától, ami kitöltötte az egész látóterét és
a sötétkék Ryanair felirat valamiért
ijesztőnek bizonyult számára. Ha egyszer felteszi a lábát, már nem fordulhat
vissza. Még van időd, Harry. Még van időd
– súgta egy belső hang, és a fiú egy pillanatra megtorpant. Valaki
nekiütközött a vállának, amit fojtott bocsánatkérés és halk duruzsolás
követett, de Harry nem is figyelt rá, csak semmitmondóan megrázta a fejét.
Miután egypár átfagyott percet és néhány merengve eltöltött pillanatot követve
fellépett a lépcsőre, ami felvezette a gépbe, valahogy furcsa megkönnyebbülés
lett úrrá rajta, és örült, hogy képes volt megtenni ezt a lépést. Aprónak
számított, mégis nagy jelentőséggel bírt. Odakint már kezdett beköszönteni a
félhomály, ami az éjszaka sötétjét sejtette, és Harry végigbámult a kígyózó
embersoron, figyelte az izgatott arcokat és a kíváncsi, reményteli szemeket. Az
üvegépület gyönyörű, sárgás színekben ragyogott, Harry pedig imádta ezeket a
pillanatokat, mikor az egyszerűben is felfedezheti a különlegest, és rálelhet
valami nagyszerűre. Talán ezeknek az apró dolgoknak köszönhetően kezdett el úgy
igazán írással foglalkozni, valamikor még a kamaszkora küszöbén, aztán az egész
sokkal többé vált, mint egyszerű hobbi. Értelmet nyertek a szavak, minden
pötyögéssel eltöltött pillanat, mikor arra törekedett, hogy a fantáziája
tökéletes másolatát vethesse papírra. Eleinte tollal rótta a szavakat, később
pedig áttért laptopra, miután a szülinapjára – az aktuális barátjától – kapott
egy kiváló készüléket hozzá. Ruben azóta is rendszeresen keresi, de a
kapcsolatuk mára már nem több, mint hétköznapi, felszínes barátság, mégis jól
elvannak, ha úgy adódik. Harry összerezzent, ahogy a stewardess kizökkentette a
gondolatai szénakazaljából, és kerekre tágult szemeket meresztett rá.
– Elnézést uram – suttogta a szőke
hajú hölgy. Elegancia és valami mély intelligencia sütött a tartásából, és az
arcára volt írva a felsőbbrendűek büszkesége. Aranyos, kék ruhát viselt, és a
kitűzőjén a Monica név állt. – Megmutatná a jegyét? – Harry aprót bólintott,
előhúzta a kért dolgot, és miután a lány elrebegett pár jókívánságot, meg
kellemes utat kívánt, belépett a melegségben fürdő fedélzetre. A repülőgép
belseje nem volt túl puccos, egyszerű fapadosnak számított a barna, bélelt
székekkel és jellegtelen kisugárzásával. 8B,
olvasta le a jegyéről, aztán elkezdett előretülekedni az egyelőre még nyomorgó
tömegben. Az ülés sokkal kellemesebb volt, mint amire Harry számított. A finom
huzattal borított ülőalkalmatosság, a feje mögött lévő párna és az elegendő
hely ahhoz, hogy hosszú, izmos lábait bepasszírozhassa, tökéletes
elégedettséggel töltötték el. A mellette lévő két hely még szabadon
árválkodott, és életében most először sajnálta, amiért nem nappal utazik: az
ablak mellett ülve csodálatos látvány fogadta volna, de így csak fénylő
pöttyöket fog látni a feketeség tengerében, ami ugyan hangulatos, mégsem
annyira intenzív hatás, mint föntről szemlélni a napfényben lüktető világot. Harry
kényelmesen elhelyezkedett, és hátradöntötte a fejét. Örült, hogy egyedül fog
utazni (legalábbis nagyon remélte), így elkerülheti a kínos beszélgetéseket, és
egy–egy öreg hölgy csacsogását, akik egy fiatal fiún élik ki szenvedélyes
beszédkészségüket. Egyedül a nagyija, Carol volt kivétel az idegesítő nagymamák
köréből. Ő mindig tudta, hogy mit kell mondani, és megfelelő tanácsokkal látta
el, bármiben is kérte ki a segítségét. Mielőtt bekapcsolta a biztonsági övet,
lehámozta magáról a sötétkék, gombos szövetkabátját, összehajtogatta, majd
letekerte a nyakáról a sálát, és egy szertelen kupacban a tetejére helyezte. Harry
eltöprengett rajta, mennyire szereti ezeket a pillanatokat: ugyan ott
lappangott benne mélyen a félsz, hogy éppen az ismeretlennek vág neki, de a
csend (ha még nem is szó szoros értelmében, mert körülötte nyüzsögtek az
emberek) ellazította. Majdnem gyógyító
balzsamként hatott a lelkére. Harry hátradöntötte a fejét, és feltette a
fejhallgatóját, hogy kirekessze a zsibongást, ami már kezdett szüntelen
pulzálássá válni az agyában; hagyta, hogy a kedves dallamok bejárják az
elméjét. Az érzés minduntalan ugyanaz volt, mint általában: amint elindult a
repülő, megrohanta a testét az adrenalin, rögtön pedig a felszállástól való
félelem. Hátradőlt, hogy csillapítsa a mellkasa őrült emelkedését, és
igyekezett egyenletesebben lélegezni. Mikor végre elérték a repülésmagasságot,
és a fiú ismét fellélegezett, már a stewardessek szolgálták fel a szendvicseket
és a különféle italokat, némi édességgel kínálva. Eleinte azt hitte, hogy az
álom karjai nyúlnak ki érte, hogy belerántsák egy pihentető, mély álomba, de
mikor a bökdösés erőteljesebb lett, és valaki arra is bátorságot vett, hogy
finoman oldalra húzza a fejhallgatóját, Harry döbbenten nyitotta ki a szemét. A
valaha látott legcsodálatosabb, legkékebb szempár fúródott az ő zöldjébe, és a
vörös, hózentrógeres nadrágos fiú (aki egyébkén fehér–sötétkék csíkos pólót és
szürke zakót viselt) ismét megbökte.
– Ne haragudj… – nyögte karcos
hangon, és Harrynek még ez is annyira tetszett, hogy alig bírta palástolni az
érdeklődését. – Melléd szól a jegyem, csak eltévesztettem.
– Hogy lehet elnézni? – szaladt ki
a fiú száján, de azonnal megbánta, mert sértőnek érezte a hangsúlyt. Megrázta a
fejét. – Ne haragudj, kicsit álmos vagyok.
– Én pedig vak – nevetett a fiú, és
a szeme Harry lábaira tapadt, miközben a fiú finoman oldalra húzódott, hogy a
másik bepréselődjön az ülésre. – Még ezzel az istenverte látásjavítóval is –
tette hozzá lemondóan, aztán megigazította az orrán a vékony, feketekeretes
szemüvegét.
– Semmi baj – felelte Harry, és a
hangja valamivel mélyebben csengett. – Emberek vagyunk, hibákkal.
– Bárcsak a családom is így
gondolkodna… – motyogta a fiú, és kisöpört pár világosbarna, egyenes fürtöt a
homlokából. Harry nem találta a megfelelő pillanatot, mikor észrevétlenül,
lopva rámeredhet a fiú arcára, tanulmányozhatja az összes szembetűnő meg
rejtett vonását, élénken csillogó szeme kékségét.
– Nagyon fiatalnak nézel ki –
állapította meg Harry. – Már házas vagy?
A fiú felnevetett, talán olyan
őszintén, hogy még saját maga is meglepődött rajta, aztán Harryre bámult:
– Dehogyis – kuncogott tovább. – A
múltam elég sötét, bár kevesen gondolják rólam, hogy drogfüggő voltam.
Akkoriban a szer elszívta minden életerőmet, csak árnyéka voltam egykori
önmagamnak.
Harry felvonta a szemöldökét. Meglepte, hogy a másik ilyen könnyedén,
nyíltan beszélt a múltjáról. Ő világéletében nehezen nyílt meg, ráadásul későn
érő típus volt, ami még rátett egy lapáttal a problémáira, mert sosem merte
senkinek sem százszázalékosan elmondani a bajait. Önmaga mentora kellett legyen,
hogy jól intézze az életét. Persze számtalanszor belebukott, leginkább a
családja miatt, akik folyton hátráltatták ahelyett, hogy teljes szívvel bíztatták
volna a feltörekvésre, hogy az irodalmat és a hozzá fűződő tehetségét úgy élje
meg, mint egy égi ajándékot, helyette mindig atrocitások érték: először, amiért
vállalta a másságát, és egy hosszú, rögös vívódást követően önmagának és a
családjának is bevallotta, hogy meleg, másodszor mert mindig eltiltották attól,
amit szeretett. Éjjelente olvasta a könyveket és gyakorolta az írást, ami olyan
tudomány, ami csak kellő kitartással, elhivatottsággal, sok–sok kiolvasott
könyvvel és írással fejleszthető.
– Valami rosszat mondtam? – tűnődött az ismeretlen fiú.
Harry megrázta a fejét, és olyan meggondolatlanul csúszott ki a száján,
hogy visszakozni sem volt ideje:
– Semmit, kékszemű – kacsintott rá, mire esküdni mert volna, hogy a másik
kissé vörösebbre színeződött. Harry elmosolyodott, és megvonta a vállát.
– Mániám a becenevek – nevetett dallamosan.
– Egyébként Louis vagyok – sóhajtotta a zavarba jött, elpirult srác, és
óvatosan Harry felé nyújtotta a kezét. – Louis Tomlinson.
– Én pedig Harry Styles – suttogta. – Örülök.
Pár pillanatig mély, meghitt csendbe merültek, aztán Louis törte meg az
egyre kínosabb hallgatást:
– Merre mész? – tudakolta fojtottan, és óvatosan oldalra sandított. Harry
félkómásan tekintett rá; ezúttal a smaragdszín szeme valamivel fénytelenebbül
járta be a fiú arcát.
– Diákmunkát keresek az ünnepekre – felelte Harry, és összefonta a kezét
az ölében. – Sajnos a családom nem tud megfelelően támogatni, muszáj
önállósulnom. És te? – kérdezte.
Louis ajka huncut félmosolyra húzódott:
– Modell vagyok – felelte szűkszavúan. Harry eltátotta a száját, bár nem
csodálkozott a fiú szavain: a szépen metszett áll, a vékony ajkak, melyek olyan
gyönyörűek voltak, mintha egy szobrász munkálta volna, az enyhén kidülledő
járomcsont mind arról árulkodott, amit a fiú mondott. Harry még néhány
másodpercig legeltette a tekintetét a fiún, majd gyorsan elkapta, mintha valami
bűnös dolgot csinált volna.
– Sokat utazom, mert a munkám megköveteli – tette hozzá Louis. Annyira
elegánsan, halkan, mégis tisztán érthetően ejtette ki a szavakat, hogy egy
röpke pillanatra Harry lélegzete elakadt, és zihálva szedte a levegőt. Forróság
öntötte el az arcát, és a vágy okozta melegség végigszaladt az egész testén.
– Én csak bébicsőszködni fogok – sóhajtotta Harry. Hátránynak érezte, sőt,
kissé megalázónak, hogy ő ilyen munkára adta a fejét. A legnagyobb bajt mégis
az jelentette, hogy nem fog megfelelően keresni. Hamarosan be kell fizetnie az
egyetem következő félévére a költségeket, de még a negyedét sem szedte össze a
hatalmas összegnek. Fogalma sem volt, mitévő legyen, azt viszont jól tudta,
hogy a gyerekfelügyeletből nem fog annyi bevételt szerezni, ami fedezi a
hazaútját, pár hétig a lakbért, és amiből simán, gondtalanul átutalhat némi
összeget, hogy folytathassa a tanulmányait. A fiú kissé elcsüggedt, ami Lou-nak
is rögtön szemet szúrt, de nem tette szóvá. Az út további részében mindketten
elfoglalták magukat: Louis egy magazint böngészet, miközben Harry kibámult az
ablakon, a narancssárga fényeket szemlélte, a repülő alatt elterülő világot, a
sötétséget. Néha el–elbóbiskolt, álomtalan álomba zuhant, de számtalanszor
felriadt egy–egy rázkódásra. Habár a stewardessek felhívták az utasok figyelmét
a turbulenciára, mégsem következett be, aminek Harry halálosan örült. Mindig is
félt a repüléstől, bár mindenki azt kántálta körülötte, hogy az egyik
legbiztonságosabb tömegközlekedési módszer – ő mégis képtelen volt túllendülni
a rettegésén. Mikor a pilóta bejelentette a hangosbemondóban, hogy hamarosan a
végállomás következik, és pillanatokon belül megkezdik a leszállást, hihetetlen
megkönnyebbülés öntötte el a lelkét; úgy oldotta fel a görcsöt, mintha ott sem
lett volna.
– Figyelj, Harry – suttogta Lou, mikor már a gép süllyedni kezdett –, van
egy ajánlatom, de nem biztos, hogy megbékélsz vele. A cégünknek elég nagy a
kirendeltsége, és hidd el, hogy ha mással nem, ezzel nagyon sokat tudnál
keresni – magyarázta, miközben átnyújtott Hazzának egy papírdarabot. Egyetlen,
fekete tollal rótt telefonszám állt rajta, semmi név vagy útbaigazítás, csupán
az egymás után sorakozó számok kódja. Harry aprót biccentett, majd a zsebébe
csúsztatta az utolsó lehetőséget, amire még számíthatott.
– Csak egy egyszerű fotózás – kacsintott rá Lou, de volt valami ravasz
csillogás a szemében –, semmi több.
Harry illedelmesen eltette, mert
az édesanyja egészen kiskorától kezdve arra oktatta, hogy minden lehetőséget
meg kell ragadni.
– Köszönöm, Lou – sóhajtotta, és a másik fiú beleborzongott a hangba,
ahogy a becenevét ejtette ki. – Igazán hálás vagyok.
– Semmiség, Harry – paskolta meg a vállát. – Semmiség. – Lou lassan
hátradőlt, belemarkolt a szék karfájába, miközben arra gondolt, hogy egyszer
még elátkozza őt a göndör félisten, amiért felajánlott neki egy ilyen
lehetőséget. A munkáját két szóval lehetne jellemezni: függőség, bűn. Anno őt is csúnyán belerántották, és azóta nem
tudott szabadulni. A bizonyítási vágy felett valami erősebb, elsöprőbb érzés is
helyet kapott: a nyilvános szereplés. Lou szerette az elismerést, és büszke
volt önmagára, mikor egy–egy férfi odament hozzá, és hízelgő szavakkal biztatta
őt. Imádta a visszajelzéseket, viszont azzal is tisztában volt, hogy amit
elért, az nem olyasmi, amivel egy átlagember büszkélkedni merne. Sőt… néhányan
megátkoznák miatta.
*
Szerencsés volt a landolás, és Harry elképesztően őrült, hogy a beígért
vihar kirobbanása előtt földet értek. Leszálláskor már hangosan süvített a
szél, és esőcseppek záporoztak az arcára, miközben fázósan összefogta magán a
kabátján. A göndör fürtjei rakoncátlanul lobogtak a levegőben, miközben
lesétált a gépről, és a terminál felé vette az útját. A hatalmas üvegépület
megannyi fényben játszott a sötétségben, és olyan csodálatos volt a látkép,
hogy egy pillanatra megtorpant. Tudta, hogy még rengeteg ideje van, hiszen J
csak kilencre fog megérkezni. A fáradtság ólmosan nehezedett rá, érezte, hogy a
tagjait édes bénultság hatja át; mindennél jobban vágyott egy forró zuhanyra és
egy puha ágyra, ahol álomba merülhet. Odabent talált egy hangulatos, meghitt
kávézót, és azonnal leült egy hátsó bokszba. Volt egy kis félretett pénze a
kajára, úgyhogy nem okozott gondot egy szendvics és pár korty kávé kifizetése.
Élvezte a vörös huzatos szék nyújtotta kényelmeket, lazán hátradőlt, miközben
lassan iszogatta a fekete löttyöt és az ujjai között forgatta a kis lapot, amit
a fiú hagyott neki. Számtalanszor felidézte maga előtt az arcot, a lágy, mégis
erőteljes vonásokat, amelyek szinte az emlékezetébe égtek. Bánta, hogy nem
kérte el a telefonszámát, de sosem volt annyira bátor. Örült, hogy legalább a
nevét megtudta. Még volt tíz perce J érkezéséig, bár semmi kedve sem volt újra
kiandalogni a hideg szélbe, ami úgy süvített, hogy majdnem ledöntötte a
lábáról. Elővette a mobilját, egy ideig csak elveszetten bámulta magát a képernyőbe,
aztán bepötyögte a számot. Ha Louis valóban felfigyelt rá, akkor tényleg lehet
esélye egy ügynökségnél, akik majd meglátnak benne valamit, habár elképzelni
sem tudta, milyen lehet kiállni a nyilvánosság elé, milyen lehet a folytonos
megfelelési kényszer, ami az ember külsejét illeti. Harry – bár nem volt
elégedetlen a külsejével – sosem érezte magát különlegesnek. A lányok
jószerivel felfigyeltek rá a gimiben, de ő rendszeresen visszautasította őket,
azzal az ürüggyel, hogy akkori legjobb barátja, Melinda a barátnője. A lány
mániákusan imádta a melegeket, és azonnal segített Harrynek, amint megtudta a
dolgot. Tudta, hogy a fiúnak mennyi megpróbáltatással kell szembenéznie,
úgyhogy lényegesen megkönnyítette a dolgát, mikor egyetlen csókkal a népbe fojtotta
az összes kételyt, és csupán egyetlen pletyka keringett: Melinda Ashton
lesmárolta a végzős bálón a hatalmas szívtiprót! Harry sosem értette, hogy
miért aggatták rá ezt a becenevet, de onnantól kezdve már nem cikizték az
emberek. Mikor felcsendült egy ismerős karácsonyi dallam, Harry kiszakadt az
emlékek fogságából, és mosolyogva hallgatta az „All I Want for Christmas is You” számot. Az ujjbegyével a hívás
gomb előtt körzött, igyekezett összeszedni minden erejét, aztán rányomott a
tárcsázásra. A vonal kicsöngött, az ő szíve pedig gyorsabb ütemre kapcsolt.
Mintha pillangók hadai költöztek volna a gyomrába, érezte a szárnyuk
csapkodását, ahogy az adrenalin felfokozza a szívverését, és a légzései is
szaporább lesz. Nem tudott elszakadni a tudattól, hogy valami olyasmire készül,
ami talán nem fog összejönni, és ami olyan bűnös, hogy utána sosem lesz az, aki
előtte volt.
– Jó estét – suttogta, mikor megszűnt a csöngés, de senki sem szólt bele.
– Louis Tomlinson ajánlotta önöket. Említette, hogy lesz valami fotózás, amire
fiatal fiúkat keresnek… – Harry alig bírta formálni a szavakat; többnyire úgy
érezte, hogy totális hülyeségeket csacsog, de azért türelmesen várt.
– A cégünk kedveskedni szeretne a férfi olvasóknak, ezért egy rendkívüli,
elvont képsorozattal fogunk érkezni december végén – érkezett a vonal túlsó
végéről a kategorikus, határozott tenor, és Harry elcsodálkozott, mennyi
magabiztosság árad a másik férfi hangjából. – Biztos benne? Rengeteg pénzt
kereshet vele, de teljesen kiszolgáltatja magát a nyilvánosságnak.
– Milyen képekről lenne szó? – suttogta Harry, és valamiért rossz
előérzet költözött a mellkasába. A szája kiszáradt, keserűen nyelt.
– Figyeljen, uram – sóhajtotta a férfi. – Komolyan ennyire tájékozatlan?
A Storm egy melegeknek szóló újság.
Alapvetően csak erotikus, fokozottan felnőtteknek ajánlott képeket tartalmaz. A
szerkesztőség kitalálta, hogy legyen egy különkiadásunk az ünnepekre, amelyben
fiatal fiúkat lehet látni hiányos karácsonyi öltözetekben. Sok élvezet, tömény
erotika, számtalan olvasó. És ami a legfontosabb… rengeteg bevétel – magyarázta
a fickó, Harrynek pedig elakadt a lélegzete.
– Pornólap? – csúszott ki a száján, bár azonnal megbánta.
– Én finomabban fogalmaznék – nevetett a férfi –, de gyakorlatilag igen.
Egy pornólap. Amennyiben továbbít nekünk e–mailen egy fényképes bemutatkozást,
mellékelve a fontosabb elérhetőségekkel, holnap délelőtt várjuk a
szerkesztőségben a válaszban megküldött címen. Gondolja, hogy alkalmas rá? –
kérdezte a férfi, és Harry esküdni mert volna, hogy volt egy kis incselkedés a
hangjában, valami rejtett szenvedély, ami tetszett neki, mégis
elgondolkodtatta. Tudta, hogy a munka után többé nem lehet önmaga: az emberek
megismerik. Leginkább a melegek. Mit fog szólni a családja? Az édesanyja… Jane.
Jóságos ég! Harry belepirult a gondolatba, hogy talán a családja is láthat róla
ilyen képeket, és a szégyen okozta szúró érzés összehúzta a mellkasát. Bűnösnek
érezte magát, amiért elgondolkodott ezen a lehetőséget, de máris átgondolta a
dolgot, ha a pénztárcájába pillantott. Olyan kevés pénze volt, hogy majdnem
elsírta magát a kétségbeesésétől. Tudta, hogy valami rosszra készül, mégis
kénytelen volt belemenni.
– Rendben – sóhajtotta. – Este küldöm az e–mailt – sóhajtotta rekedtesen,
aztán bontotta a vonalat. Kiszürcsölte a pohárból az utolsó korty kávét,
visszavette a kabátját, a sötétlila sálát alaposan a nyaka köré tekerte, majd
rámarkolt a kézipoggyászára, és elindult a kijárt felé. Sejtette, hogy J már
percek óta várakozik rá, ahogy azt is tudta, hogy nem jó ómen éppen az első
találkozón megváratni valakit, de a telefonhívás teljesen elfeledtette vele a
bébicsősz munkát. Az agya lázasan zsongott egyetlen kérdés körült: Vajon mi lesz holnap? Túlságosan
kíváncsi volt ahhoz, hogy lemondja. Mikor kilépett a hideg szélbe, azonnal
észrevette a fickót, aki egy papírlapot mutatott az ajtón kilépők felé, melyen
az ő neve állt hatalmas betűkkel. Fürge léptekkel indult feléje, és mikor
odaért, kezet rázott a középkorú fazonnal, majd elrebegett pár bocsánatot.
– Jó volt az út? – tudakolta Jesse, mire Harry aprót bólintott.
– Egész kellemes, a repülőn meg pláne – mosolyodott el, mikor eszébe
jutott a kékszemű fiú arca. – Itt már elég hűvös van. Nagyon fáradt vagyok… –
sóhajtotta.
– Ne aggódj – kacsintott Jesse. – Otthon vehetsz egy forró fürdőt, és
máris bedőlhetsz az ágyba. A meló reggel nyolctól kezdődik – szögezte le. Harry
próbálta feldolgozni az infókat, de az elméje még mindig szüntelenül egyetlen
kérdés körül keringett: mi vár rá holnap, mikor kimerészkedik a
szerkesztőségbe?
– Holnap délben el kell intéznem pár dolgot – mondta határozottan, mire
Jesse megtorpant a fekete Nissanja előtt. – Mindössze három óráról van szó.
Megoldható? – A férfi kicsit bosszúsan összevonta a szemöldökét, de aztán
engedékenyen bámult a fiúra.
– Persze – sóhajtotta beleegyezően –, de máskor ne forduljon elő.
– Rendben, Jesse – biccentett Harry –, és köszönöm! – A férfi
elmosolyodott, majd felnyitotta a csomagtartót, hogy Harry bedobhassa a kis
poggyászát. Amint bevágódott a hátra, szinte elnyúlt az üléssoron, és máris
elnyomta az álom.
*
Arra számított, hogy egy kis, takaros ház fogadja, helyette egy hatalmas
villa elé érkeztek, amely már sötétbe borulva magasodott a kocsi előtt, és
mindössze csak az éles, fehér reflektorfény világította meg némileg. Jesse nem
akadékoskodott sokat, adott Harrynek egy pótkulcsot, elmagyarázta, hogy jobbra
a másodikon van a szobája, a harmadik ajtó, a lelkére kötötte, hogy óvatosan
nyissa ki, mert elég beugratós a zár, és néha beragad a kulcs, majd megpaskolta
a vállát és elköszönt tőle. Harry elcsigázottan sétált fölfelé, néha beletúrt
dús, göndör fürtjeibe, amelyet kócosra fújt a szél, és érezte, hogy az arca ég
a hidegtől, ami csúnyán kicsípte a bőrét. Pillanatokkal később már a zuhany
alatt állt, élvezve a forró víz kellemesen ellazító erejét, és azt, hogy a
melegség átjárta az egész testét. Kissé tovatűnt a fáradtság, és miután
alaposan megtörölközött, a tükör előtt kifésülte vállig érő haját, ami a víztől
kiegyenesedett, egyetlen szál bokszeralsóban visszabotorkált a félhomályos
szobába, ahol az egyetlen fényforrás az ablakon bevágó ezüstös holdfény volt.
Előhalászta a telefonját, miközben eldőlt az ágyon, és felkereste a Storm weboldalt. Mikor rátalált, az
oldal elején egy figyelmeztetés fogadta, ami arra hívta fel a figyelmét, hogy a
képek böngészése szigorúan felnőtt olvasók számára ajánlott, és el kellett
fogadnia valami szabályzatot. Csak utána léphetett be az oldalra. A webhely
arculata karácsonyias hangulatot tükrözött: oldalt egy félmeztelen, mikulásnak
beöltöztetett kigyúrt férfi markolta félig álló, erektől duzzadó farkát,
miközben egy szövegbuborékban egy igazán szellemes mondat állt: „Gyere és cuppanj rá a nyalókámra!”
Harry visszafogottan elmosolyodott, bár érezte, hogy menten kipukkad belőle a
nevetés. Kétoldalt színes, vörös–kék karácsonyi gömbök tették látványosabbá az
oldalt, és lefelé görgetve erotikus képek tömkelege tárult a szeme elé. Mikor a
szeme megakadt egy mappán, melynek a neve „LT” volt, a lélegzete szaporább
ritmusra kapcsolt, és a farka lassan kezdett megkeményedni az alsójában.
Érezte, hogy a vér a szerszámába arád, miközben reszkető ujjakkal kattintott a
képekre… és feltárult a szeme előtt mindaz, amiről korábban álmodni sem mert
volna.
-
-
-
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)