*Becca Prior* It Is What It Is / Huszonhetedik fejezet

Becca Prior
It is What it is

Huszonhetedik fejezet
– És most? – kérdezte Niall, mikor végre kiverekedték magukat a tömegből, akik eddig a vállukra véve ünnepelték Louis-t és Harryt.
– Megyünk, és megkeressük a csikót! – mondta habozás nélkül a herceg.
– Mégis hogyan? Fogalmunk sincs, hogy hol tartják… – akadékoskodott Zayn.  Nagyon szeretett volna már elszabadulni ebből az elátkozott királyságból, és végre hazaérni, hogy az addig unalmasnak hitt, normális életét élhesse, és  bezárkózhasson Niallel. Megfogadta, hogy két napig ki sem engedi a házikójukból, és halálra szeretgeti a kis varázslót. Az út alatt rájött, hogy mindennél jobban imádja Niallt, és megfogadta, hogy amint hazaérnek, meg is kéri, hogy kösse össze vele az életét.
– Most már nem olyan erős a delej… – gondolkodott hangosan Louis. – Bár Simon varázslatai még mindig védik a területet, de azért Taylor bűbája nélkül, szerintem már nekem is könnyebb lesz véghezvinnem pár kisebb varázslatot.
  Harry szerelmesen ölelte át a mágust, és leste minden szavát. – Először is, vissza kell csalogatnunk Csillagot. Az anyai szív mindennél erősebb ösztönnel rendelkezik. Ő biztosan megtalálja a kicsinyét.
   Mindenki bólogatott serényen, de senki sem tudta, mik a további tennivalók. – Hercegem! Kérlek, menj ki a várból, sétálj ki a rétre, és erősen gondolj a lovadra. Csillag és te teljes összhangban és sorsközösségben éltek, úgyhogy ezer mérföldről is megérzi, ha hívod.
   Harry azonnal ellépett mellőle, de aztán meggondolta magát, és még egy apró csókért visszafordult Louis-hoz, aki mosolyogva csücsörítette a száját, és megsimogatta a szeretett arcot. – Menj!
   Harry elindult, és bár még picit sántított, gyorsan átvágott a várudvaron, és az üresen tátongó őrbódé mellett kisietett a hídra. Az ezeréves gerendák recsegtek a lába alatt. Most nézett csak körül. Ahogy Taylor bűbája vele együtt elhalt, lehullott a varázslattal eltorzított valóság álcája is. Az addig gyönyörűnek és erősnek látszó várkastély  most csak dülöngélő falak, rothadó faszerkezet, és mocskos, bűzös vizű várárok volt csupán. Lesz mit felépíteniük az ittenieknek! – gondolta magában, majd az jutott eszébe, hogyha nincs utódja a gonosz királynőnek, akkor vajon ki ül majd a trónra? Háború fenyegeti az uralkodó nélküli területeket, és annak megint a nép issza majd meg a levét. El is szomorodott, és lassabb tempóban haladt tovább.
   Az emberek mind örömittasan ünnepeltek, és egyelőre fel sem fogták, hogy a világ, amiben eddig éltek, csak díszlet volt. Ezután még keményebben kell dolgozniuk, és ha nem fognak össze, hamar egy másik kényúr szolgálatában találhatják magukat. De ki áll az élre? Vezető nélkül, az addig elnyomásban sínylődő nép olyan elveszett lesz, hogy az eddiginél is rosszabb sors vár rájuk.
Simon nyilván ki akarja majd terjeszteni a hatalmát, és a varázsló nélkül maradt királyság nem fog tudni hatékonyan védekezni.
„Ezzel majd később foglalkozunk!” – szólalt meg Louis hangja a fejében, mire Harry elmosolyodott.
„Rendben, maszat!” – üzente vissza gondolatban, és érezte, hogy a szíve megtelik szerelemmel. Mostmár mi vagyunk a világ legerősebb szövetsége! – emlékeztette magát, aztán szálfa egyenes háttal nyújtotta meg a lépteit. – Szembeszállunk mindenkivel, aki bármi gonoszságon töri a fejét!
   Kiért a rétre, és egyenesen belegázolt az aratás előtt álló, aranyszínű búzába. A tenyerét végighúzta a puha, széltől hullámzó kalászokon, és erősen maga elé képzelte Csillagot.
– Szépségem! Merre jársz? Gyere vissza, bárhol is vagy. Együtt szabadítjuk ki Angyalt. Gyere hozzám, gyönyörűm! – hívta, kérlelte hangosan, és mikor érezte, hogy a szíve nagyot dobban, már meg is látta az erdőszélen nyargaló paripát, aki felé vágtatott. A szeme könnyel telt meg a látványtól, ahogy a vékony, de még mindig izmos kanca közeledett. Olyan fenséges volt, és szép, hogy messziről látszott: nemes vér folyik az ereiben. Harryt mégis meglepte, hogy egy táltosnak adott életet. Vajon hol talált hozzá megfelelő apát? – ütött szöget a fejébe a gondolat, de most nem volt ideje, hogy rájöjjön a megoldásra, mert Csillag abban a pillanatban odaért hozzá, busa fejét azonnal a herceg vállába fúrta, finoman meghúzta a fogaival a köpenyét, és széles mellkasával nekidőlt a fiúnak.
– Hát itt vagy? – kérdezte Harry, és átölelte az erős nyakat. Arcát az ismerős illatú szőrbe fúrta, és megpaskolta a ló oldalát. – Nem mentél el… Hogy mentél volna, mikor még nincs meg Angyal, igazam van?– kérdezte, mire Csillag határozottan bólogatott, és felemelte a fejét, hogy a herceg szemébe nézhessen.  – Megyünk, és kiszabadítjuk, bárhol is legyen! Louis segít! – ígérte Harry, mire a kanca nagyot nyerített, egyetértése jeléül. – Megszeretted, és bízol benne, igaz? – kérdezte a herceg, míg elindult visszafelé, a ló pedig halkan horkantott, és felvette a járása ritmusát. – Hogy lehettem ekkora barom? – kérdezte most Harry, de inkább csak magától. – Ha te elfogadtad, ha közel engedted magadhoz, akkor csak jó ember lehet. Hogyan kételkedhettem benne? – a kérdésére nem kapott választ, de nem is volt rá szüksége. Csillag megbökte puha orrával, mire Harry a válla felett nézett vissza rá. A ló szemében megértés és szeretet csillogott, a herceg pedig felnyúlt, a vállára húzta a nagy fejet, és egy puszit nyomott a pofájára. – De most már minden rendben lesz! Érzem.
  Újabb  vidám nyerítés, amit Csillag úgy megcifrázott, hogy a herceg libabőrös lett egy pillanat alatt, de a szíve is megtelt vidámsággal, mire kiértek a mezőről, oda, ahol a többiek várták őket.
 Harry arra lett figyelmes, hogy Csillag megtorpan, mozdulatlanná dermed, és a szemei majd kiesnek a fejéből, annyira néz valamit. Követte a pillantását, és mikor meglátta Louis-t, a gyönyörű, hófehér ménen, neki is földbe gyökerezett a lába.
– Ejha! Ez igen szép látvány, meg kell hagyni! – értett egyet a lovával, bár valószínűleg, őt más fogta meg, mint Csillagot.
   Hófehér is csillogó szemekkel nézte a fekete kancát, aki most leszegte a fejét, és kerülte a tekintetét. Harry odasétált Louis-hoz, és megfogta az izmos vádlit, ami szorosan tartotta a lovát.
– Nyereg nélkül, maszat? – kérdezte, és nagyon élvezte, hogy most neki kell felnéznie a kedvesére, aki olyan egyenesen ült a lovon, mintha erre született volna.
– Csak így szoktam… – hajolt le Louis, hogy csókot leheljen a herceg ajkaira.
– Ami azt illeti, neked nem is kell. Olyan kerek és feszes a feneked, amit vétek lenne nyeregbe kényszeríteni – súgta neki Harry, mire Louis felkuncogott, és megharapta a herceg száját.
– Azért más is van, amin szívesen lovagolok… – felelte halkan, mire a másik azonnal megremegett, és lelki szemei előtt már javában zajlottak az események, ahol Louis meztelen volt, és épp az ő csípőjén vágtázott serényen. – Később! – mondta a mágus, és még egy gyors puszit nyomott a herceg szájára, majd a lova nyakára hajolt. – Ő az? Róla meséltél? – kérdezte a paripától, mire Harry is közelebb hajolt, hogy jobban hallja, amit Louis mond. – Miatta szöktél el? Csak nem?! – kérdezte, és felpillantott Csillagra, aki félig oldalra fordult, és látszott, hogy zavarban van. Louis most Harryre nézett, aztán a szája széles vigyorba szaladt, és kacsintott. – Nos, azt hiszem, Hófehér már találkozott a lovaddal…
   A herceg értetlenül kapkodta a fejét Louis és Csillag között.
– Mikor? Hol? – kérdezte zavartan.
– Tavaly télen elszökött tőlem, és két hétig nem is jött haza. Nem értettem, s mikor visszatért, csak annyit mondott, hogy a szívére hallgatott, ezért felkutatta a szerelmét, akit álmaiban látott.
   Senki nem lepődött meg azon, hogy Louis úgy beszélget a lovakkal, mintha emberek lennének. Harry is gyakran viselkedett hasonlóan a lovával, de ezt eddig mindenki csak úri hóbortnak gondolta.
   A herceg most odafordult a kancához, aki teljesen úgy viselkedett, mint egy serdülő csikólány, és egyik lábával szórakozottan kaparta a homokot.
– Te! Csak nem?! – lépett hozzá, és felemelte a fejét. Csillag lesütötte a szemeit, és nem nézett rá, amiből a herceg azonnal tudta, hogy rátapintott a lényegre. – Óóóó… – fordult vissza döbbenten. – Ő az apja Angyalnak… – kérdezte, vagyis inkább mondta, mire Louis bólintott, és ismét elmosolyodott.
   Harry felnyúlt, ismét átfogta a lova nyakát, lehúzta a fejét, és a fülébe suttogott:
– Most is gyönyörű vagy. Nem vagy túl sovány. Most pont ez a divat! Hidd el nekem! Majd kiesik a szeme… Csak rá kell nézni!
   Csillag egy pillanatra felkapta a fejét, és óvatosan megnézte a Louis alatt, még mindig mozdulatlanul álló paripát, aki erre lassan elindult felé.
– Mi van már itt? Sosem indulunk el? – kérdezte Zayn indulatosan, mire Niall mellé léptetett, valamit súgott neki, amitől a durcás lovag azonnal kocsonyás állagú lett, bólintott, és onnantól révedt tekintettel nézett a semmibe. A kismester Harryre nézett, és kacsintott egyet, mire a herceg majdnem hangosan felnevetett, mert sejtette, mit ígérhetett Niall, amitől Zayn ilyen kezesbárány lett egy pillanat alatt.
  Közben Hófehér odaért Csillaghoz, Louis pedig leszökkent a hátáról, és megveregette az oldalát, majd Harryt kézen fogva elsétált vele az úton, hogy magukra hagyják a lovakat. Liam is elléptetett, és hagyta, hogy Fürge legelészni kezdjen.
   Csillag még mindig lehajtotta a fejét, de Hófehér óvatosan megbökte az orrával az oldalát, mire a fekete kanca megrezzent, de aztán lassan a szemébe nézett. A mén összeérintette az orrukat, aztán halkan horkantott, majd óvatosan még közelebb lépett. Csillag is mozdult, és lassan forogni kezdtek, hihetetlen összhangban, mintha táncolnának. Mindenki tátott szájjal figyelte a jelenetet, ahogy a két gyönyörű ló, egymásba feledkezve, szinte összeolvadva keringőzött, finom nyerítésekkel, apró érintésekkel egymás tudtára hozva a szerelmét.
 – Yin és Yang – mondta Louis. – A keleti bölcsek szerint, a két különböző fél alkotja a legtökéletesebb egységet.
   Harry bólintott, és magához ölelte okos szerelmét, aki az oldalához simult. Ő is tökéletesen illeszkedett a herceghez, mintha minden csontja pont akkorára nőtt volna, hogyha egyszer találkoznak, maradéktalan legyen az összhang.
– Lassan indulnunk kell! – mondta Louis, nem túl hangosan, a két ló mégis lassított, majd megállt. Egymás vállára fektetett fejjel pihentek még egy picit, aztán összenéztek, majd egyszerre indultak el a gazdáik felé.
– Merre tovább? – kérdezte Liam, aki épp kiügetett a rétről.
– Ők tudni fogják! – mutatott Hófehérre és Csillagra Louis. Azok bólogattak, mire a herceg és a mágus felszökkent a lovára, míg a többiek szépen csatarendbe álltak mögöttük.
– Hol van James? – kérdezte Harry, mert neki csak most tűnt fel a hiánya.
– Itt hagyom, hogy tartson rendet, míg visszatérünk – válaszolta Louis. – Valakinek őriznie kell a várat, és értesítenie, ha baj közeleg… Nem hagyhatjuk magukra az ittenieket!
– Igen, tudom – válaszolta Harry, és gyorsan áthajolt a nyeregből, hogy egy újabb csókot lopjon, mert a mellkasát annyira feszítette a büszkeség és a szerelem, hogy csak így tudott enyhíteni rajta.

.