*Becca Prior* It Is What It Is / Huszonkettedik fejezet

Becca Prior
It is What it is

Huszonkettedik fejezet

  Louis érezte, ahogy Harry érzései hullámokat vetnek a messzeségben. Nem tudott vele kapcsolatot teremteni, még üzenni sem, de az erős köteléktől, ami összefűzte őket, minden nagy érzelmi változást megérzett. Tudta, hogy Harry most eltávolodik tőle, és a szíve majdnem meghasadt, mert azzal is tisztában volt, hogy az ifjú herceg mennyire befolyásolható.
  A szíve tiszta, nem szédíti becsvágy és irigység, így mindent aszerint ítél meg, hogy mennyire jó az embereknek. Csakhogy ez a tulajdonság teszi különösen fogékonnyá a hazugságokra. Jólelkűsége okán könnyen kerülhet gonosz befolyás alá. Ha a megfelelő szavakat hallja, és nincs mellette senki, aki megvilágítsa neki az érem másik oldalát, vagy leleplezze a hazugságokat, olyan könnyen lehet Swift játékszere, hogy észre sem veszi. Az erejét már nem vehetik el, mással többé nem olvadhat össze, de a fekete királynőnek az is elég, ha a bábja lesz, aki átveszi az apjától a királyságot, és így világi hatalmával az ő érdekeit szolgálja. Vagy, ha rájön, hogy Louis-val forrt össze, akár meg is ölheti…
– Nem tudhatja meg! – kiáltott fel a mester, aztán felpattant a székéről, gyorsan magára kanyarította a köpönyegét és felkapta a zsákját, aztán hatalmas léptekkel rohant a pajtába, hogy felnyergelje a lovát. – Megígértem, hogy nem megyek kiszabadítani Csillag csikóját… de azt nem ígértem meg, hogy téged sem szabadítalak ki! – morogta, és erősen meghúzta a hevedert, ami Hófehér hasa alatt futott át. Felpattant a lóra, aztán egyből az erős nyakra hajolt, és arcát a ló sörényébe fúrta.
„Vigyél át a sötét oldalra, táltosom!” – gondolta, mire Hófehér felnyerített, aztán pár lépés után vágtázni kezdett, és mire kiértek a mezőre, már úgy suhant, hogy elmosódott mellettük a táj.

   A napok egyformán teltek. Harry egyre erősödött, és a lány, aki vele volt, minden kívánságát leste. A fiúk is meglátogatták, bár a herceg épp lázas volt, és csak halványan emlékezett a találkozásra. James karja fel volt kötve, Liam homlokán is gyolcs futott körbe, és Zayn sántikált, de amúgy egészségesek és jó kedélyűek voltak. Harry örült, hogy mindannyian megúszták, és megígérte nekik, hogy amint jobban lesz, hazaindulnak. Magában persze tudta, hogy nem mehet el innen, amíg ki nem deríti az igazat, de ezt nem akarta a többiek orrára kötni, főleg James orrára nem, nehogy valamilyen úton-módon jelezzen Louis-nak. A gondolattól, hogy a szerelme elől titkolja a szándékait, felfordult a gyomra, de türelemre intette magát. Ki kell derülnie, hogy melyik oldalon áll! Ha igaz, hogy Simon jobbkeze, akkor inkább kitépem a saját szívemet, minthogy én adjak erőt ahhoz, hogy bút és bánatot hozzanak a világra! – mondta magának, és elhatározását egy bólintással erősítette meg, majd a tenyerét a hasára szorította és felállt. – Miért kelsz fel? – kérdezte a kedves, bájos arcú lány, aki fáradhatatlanul ápolta az elmúlt napokban. – Már jobban vagyok, és szeretném megnézni a lovaimat! – válaszolta Harry, majd, hogy nyomatékot adjon a szavainak, lehajolt, és magához húzta a csizmáját. A hasán a seb úgy lüktetett, hogy a szemgolyóin visszhangzott a fájdalom, de nem törődött vele. Mire elkezdte volna felrángatni őket, a leány már előtte térdelt, és átvette a feladatot.
 – Ti férfiak!... – mondta lenéző hangnemmel. – Azt hiszitek, képesek vagytok mindenre… Hogy amit a fejetekbe vesztek, annak úgy kell lennie, de iziben, vagy ha nem, akkor megáll a föld, és nem forog tovább… – zsörtölődött, míg ráadta a térdig érő csepszet a hercegre. Harry önkéntelenül elmosolyodott. – Sok férfit ismersz, és mindet ilyen jól? – kacérkodott a leánnyal, aki erre felkapta a fejét, és dühösen meredt a hercegre. – Szolgáló vagyok, mióta az eszemet tudom, úgyhogy épp elég úrral volt már dolgom, de van három bátyám, és ott az apám is, úgyhogy amit mondok, az igaz. – Az, hogy akikkel összehozott a sors, mind ilyenek voltak, még nem jelenti azt, hogy nem létezik más fajta… – Lám, te sem vagy más… Hiába vagy herceg, és hiába az a híred, hogy édesapád eszét örökölted anyukád szépségével… mégiscsak ugyanolyan fafejű vagy, mint egy paraszt…
   Mikor ezt kimondta, a szája elé kapta a kezét, és beszippantotta a levegőt. Aztán lélegezni sem mert, annyira megijedt, hogy mi csúszott ki a száján. Harry farkasszemet nézett vele egy darabig, de mikor a kék szemek könnyel teltek meg, megesett rajta a szíve. – Igazad van… Makacs vagyok, akár az öszvér. De látnom kell a lovamat és a csikóját… Segítenél nekem? – váltott kérlelő hangnemre, mire a lány azonnal hatalmasat sóhajtott, és megkönnyebbülten bólintott. – Persze, hercegem!
– Mióta sínylődünk itt? – kérdezte Zayn, és megpróbált Niallhöz bújni, de a láncai csak annyit engedtek meg neki, hogy a térdeiket összeérintse. – Ha jól számolom, és nem kábítottak el, csak amikor idehoztak, akkor egy hete… – válaszolta Niall, mert ő maga sem volt biztos benne.– Vajon mi a tervük velünk? – kérdezte Liam, és nem merte elmondani, milyen rémképek járnak a fejében. – Az attól függ, mire mennek Harryvel… Ha Taylornak sikerül megszédítenie, akkor talán életben maradhatunk. De ha Harry ellenszegül az akaratának, akkor mi is halál fiai leszünk – mondta halkan Corden, és állát a mellkasára engedte. – Üzenj Louis-ért! – szólt a kismester, mire a másik három mind ránézett. – Belátom, hibáztam! Egy hete igyekszem rendet tenni a gondolataim között, és rájöttem, hogyha Louis a gonosszal szövetkezne, már rég halottak lennénk, legalábbis én biztosan, nehogy keresztbe tegyek a terveinek. Odaveszhettem volna a Kősivatagban, vagy akár az Iszaptengeren. De mindőnktől megszabadulhatott volna, hogy egyedül Harryt kaparintsa meg. Mikor a lápon elcsalták a herceget, csak annyit kellett volna tennie, hogy minket otthagy örökre, és senki sem gyanúsította volna azzal, hogy benne van a keze a dologban… De közben rájöttem, hogy nekünk is ő segített. Amikor Zayn olyan határozottan mondta el, hogy mit kell tennünk, az nem a saját szava volt… Tomlinson mester megszállta, mert csak ehhez volt ereje a delej miatt, és úgy vezetett ki bennünket a mocsárból…
 Mindenki csendesen ült, és emésztgette a hallottakat. Zayn kicsit sértettnek érezte magát, amiért Niall nem neki tulajdonítja a férfias felszólalást, de hamar rájött, hogy igaza van. Ő maga sem tudta, honnan a nagy meggyőződés, ami akkor szólt belőle…
- Nem tudok… – mondta halkan James. – Nem tudok üzenni neki… Már mindent megpróbáltam, de ez a tömlöc ezer varázslattal van bűbájolva. Innen semmilyen gondolat ki nem szökik, annyi szent…
   Most már nyomasztó volt a csend, ami megülte az egyébként is nehézkes, párás levegőjű pincét, és a remény úgy halt el az ifjakban, ahogy szárba szökkent…

 – Szépségem! – szólt a herceg, mikor odabicegett a lovához.
   Csillag azonnal megfordult, és fogait kimutatva fenyegetően fújtatni kezdett. Mikor felismerte az alakot, vagy a szagát, elernyedtek az izmai, és felnyerített örömében. Oldalra fordult, és Harry végre meglátta az időközben nyurga kamasszá nőtt kiscsikót. A paripa marja majdnem olyan magas volt, mint az anyjáé, de látszott, hogy még nőni fog. Gyönyörű, hófehér fején egy fekete csillag látszott, ami a homloka közepén fénylett, messziről jelezve különleges mivoltát. Ahogy Harry végignézett rajta, meglátta a karcsú testhez simuló, hatalmas szárnyakat, amik enyhén remegtek.
– Jól van, angyalom! – suttogta a herceg, és megállt a kanca mellett, hogy ne ijessze meg a csikót. – Gyönyörű lettél, akár a mamád! – mondta, és megvárta, míg a fiatal táltos jól szemügyre veszi, majd az anyja mellett apró léptekkel közeledik, és végül hűvös, bársonyos orrával megböki a vállát.  – Hát megismersz? – kérdezte nevetve, mikor felemelt tenyerébe simult a nagy, busa fej, és ő a finom sörénybe fúrhatta az ujjait. – Mondtam, hogy kutya bajuk! – szólt mosolyogva a leány, aki pár lépéssel mögötte állt. – Mégis most vagyok nyugodt, hogy a saját szememmel láttam! – mondta a herceg, és arcát Csillag nyakára fektette, aztán lehunyta a szemét.
– Na, ez könnyen ment! – állt fel a királynő Harry alélt teste mellől, és elvette hosszú, karvalykörmű kezeit a fiú arcáról. – Sokkal könnyebben járok ki-be a fejében, mint gondoltam. Akármit elé tudok vetíteni… – mondta, és hosszú uszályát maga mögé dobva lépdelt az asztalig, amin aranyserlegben gyöngyöző bor várt rá. – És hogy haladsz a szédítéssel? – kérdezte egy érdes férfihang a szoba sötét sarkából.
A királynő szeme csalódottan villant, de aztán gyakorlottan ráeresztette hosszú szempilláit. – Az is meglesz! – válaszolta, és gyorsan szájához emelte a kupáját, hogy elrejtse bosszús arckifejezését.
  Nem mondta, dehogy árulta el Simonnak, hogy a herceg, bár remekül delejezhető, de van egy része, ami minden kísérletnek ellenáll.
   A szíve.
   A királynő hiába ölti magára a kedves szolgálólány arcát, és hízeleg neki, vagy próbálja elcsavarni a fejét, Harry még egyszer sem mutatott vonzalmat a leány iránt. A gondolatai pedig mindig valahol máshol járnak… Egy ifjút lát, akinek hatalmas, türkizkék szemei és pisze orra van, és akinek a mosolyától majd kiugrik a herceg szíve. Louis… Így hívják a fiút, aki úgy látszik, rabul ejtette a herceget. De a királynő biztos volt benne, hogy előbb-utóbb sikerül megtörnie az ellenállást, és ha másként nem megy, akkor jóféle varázsitalának segítségével kényszeríti egyesülésre. Ha pedig eléri a célját, és megszerzi az erejét, megmutatja majd neki a hatalmat, amit együtt birtokolnak. Az lehetetlen, hogy egy ifjú ne akarjon a világ ura lenni… Senki nem tud ellenállni a kísértésnek, ha ő lehet a Föld legnagyobb királya…  – Csak adj még pár napot! – mondta ezek helyett Simonnak, és egy bűbájos mosolyt villantott a sarokba. Nehézkes mozgással állt fel a sötét úr, és egyetlen másodperc alatt Taylor előtt termett. – Jól van! Kapsz még egy napot! De ha holnap estére sem szerezed meg az erejét, akkor én veszem kezelésbe. Hidd el, nekem hatékonyabb módszereim vannak! – sisteregte, de az arca semmilyen érzelmet nem mutatott. Swift már rég rájött, a gonosz varázsló nagy árat fizetett a fiatalodásért. Az arca mozdulatlan maradt, bármi játszódott is le benne. Inkább nevetségesnek tűnt, mint jóképűnek. A valaha sármos, férfias arc, mára egy groteszk maszknak hatott. Taylor magában nevetett a gonosz nagyúr gyengeségén, amiért nem tudta elfogadni az idő múlását. – Te is odaadnád mindened, ha megvehetnéd az örök fiatalságot! – dörrent most Simon, mire Swift gyorsan arrébb lépett. – Azt hiszed, nem olvasok a fejedben? – kérdezte most már ijesztő hangon a férfi. – Csak azért, mert te az álmaiban szépnek és fiatalnak mutatod magad, és pár órára magadra tudod ölteni egy leány vonásait, még ugyanolyan ocsmány, vén banya vagy. És ha a fiatal és gyönyörű herceg rájön, hogy kivel hál, olyan messzire menekül majd tőled, amennyire csak tud. Sosem ébredhetsz a karjaiban! – nevetett diadalittasan Simon, és tudta, fején találta a szöget.
  Taylor arca elfelhősödött, a pillantása jeges szikrákat szórt. Minden vágya volt, hogy megkaparintsa a herceg szívét, és azt akarta, hogy igazán szeresse. Erre azonban, semmi esélye nem volt. Mikor erre rájött, mélységes gyűlölet és gyilkos ösztön kerítette a hatalmába.
- Akkor inkább megölöm! – sikoltotta a királynő, és hangjában ott volt az az elszántság, amit Simon hallani akart. Ő eleve ezt szerette volna. A herceg túl sok erőt adhatott volna a királynőnek, és túl veszélyes lett volna, ha egybeolvad a tudással. Sokkal biztonságosabb lesz, ha halott, és senki nem használhatja a saját céljaira…

.