*Becca Prior* It Is What It Is / Huszonhatodik fejezet

Becca Prior
It is What it is

Huszonhatodik fejezet

  Felértek a toronyba, ahol a királynő lakosztályának ajtaja tárva nyitva állt. A többiek – Zayn, Niall, Liam és James –, morcona fegyőrök közt álltak, mind megtörten, elveszetten.
  Harry igyekezett egyetlen pillantásba sűríteni az üzenetét, hogy legyenek erősek, és ne adják meg azt az örömöt a gonosznak, hogy lássa őket összeomlani. Zayn kihúzta magát, Niall kezéért nyúlt, és megszorította az ujjait, de a kismester nem tudta palástolni az érzelmeit. Liam kimeredt szemekkel, komoran nézett vissza rá, James arcán pedig patakzottak a könnyek. Ő nem csak Harryt, hanem a saját mesterét is siratta, amit a herceg teljesen meg tudott érteni.
   Egy magas, nagydarab férfi lépett ki a sötét sarokból, ahová a gyertyák fénye nem ért el, és fellépett a pódiumra, ahová Taylor csoszogott fel nehézkesen.
– Simon! – köszöntötte a királynő negédesen az alakot. – Minek köszönhetem az ismételt látogatást?
– Azt mondtam, ma estig kapsz haladékot. Csak gratulálni jöttem, és megnézni, mennyi erőt merítesz a finom kis falatból.
   A férfi kuncogott, ami teljesen idegenül hangzott a szájából.
– Nos, örülök, hogy csatlakozol. Legalább láthatod, hogy erőm ma este már felér a tiédhez, és ezután másképp kell bánnod velem! – mondta reszelős hangon a banya, és fátyolos tekintetébe mintha enyhe tűz költözött volna.
– Majd meglátjuk! – biccentett Simon, és közelebb ment a puha párnákkal ágyazott derékaljhoz, amire a satrafa leereszkedett.
– Hozzátok a herceget! – szólt Swift jelentőségteljesen a katonáknak, akik megrántották Harry láncait, és odahurcolták az anyaian felé nyújtózó boszorkányhoz. – Gyere, hercegem! Semmit sem fogsz érezni! Csak szépen átsétálsz a túlvilágra. És ígérem, nemsoká a kis szerelmed is követ!
   Harrynek kikerekedtek a szemei, és sarkait a padlóba vájta.
– Miről beszélsz?! – kiáltotta rémülten.
– Álmaidban láttam, hogy mennyire odavagy érte. Ha már hozzásegítesz a hatalomhoz, és egy táltossal is megajándékoztál, úgy hiszem, megérdemled, hogy ne kelljen egyedül ténferegned a semmiben. Megkeresem, és utánad küldöm az ifjút, akiért a szíved dobog! – ígérte nyájasan a banya, titkon arra számítva, hogy ez lesz az a löket, amitől elborul a herceg elméje, és dühöngve küzd majd ellene.
   Úgy tűnt, be is válik a terve, mert Harry hátrahajtott fejjel, összebilincselt kezeit a feje fölé emelve ordított:
– Nem! Soha nem találod meg, és nem fogod elvenni az életét! Ez a világ nem segíthet téged olyan hatalomhoz, amilyenre vágysz! Mindig lesz jó, mindig lesznek boldog emberek! Hiszem, hogy soha nem győzhet az ármány és a gyűlölet!
   Mire mindez kiszakadt belőle, egy szempillantás alatt le is csillapodott. A szemei kegyetlenül csillogtak, bár könnyek homályosították őket.
– Megátkozlak, Taylor királynő! Legyen részed a legnagyobb kínban, mit szív elviselhet. Szeress, és szerelmed örökre maradjon viszonzatlan! Szeress úgy, hogy lelked minden apró kis része őérte áhítozzon, és soha ne kapjon enyhülést!
   Swift szemei kitágultak, a teste megremegett, amiből jól látható volt, hogy az átok lesújtott, teljes erejével, és többé se földi, se égi hatalom nem szabadíthatja meg tőle, mert ez nem gonoszságból fakadt, hanem egy másik szerelmes szív kérése volt a mindenséghez, hogy így teremtsen egyensúlyt az erőben. És lám, a fohász meghallgatásra talált.
   Taylor leejtette addig hívogató ölelésnek szánt karjait, és akkorát sóhajtott, hogy úgy tűnt, kilehelte a lelkét. Aztán felnézett a hercegre, és a szeme szerelemmel telt meg. Harry eltátotta a száját. Ez aztán az igazságszolgáltatás! Tehát a gonosz varázsló belé lett szerelmes, nem másba, és így választás elé került: Vagy megöli a szerelmét, ezáltal növelve a hatalmát, vagy életben hagyja, ezzel mondva le a világuralomról. – Nehéz döntés, királynő! – nevetett fel Harry, majd odalépett hozzá, térdre ereszkedett előtte, és mélyen a hályogos szemekbe nézett. – Soha nem foglak viszontszeretni, mert a szívem másé! Ne mondj le a birodalmadról értem. Ölj meg, hogy megszerezd az erőt, amire annyira vágytál… Aztán életed végéig légy boldogtalan! Remélem sok időd lesz rá! – tette hozzá a herceg, majd egyetlen mozdulattal a királynő ölébe feküdt, hosszú lábait kinyújtotta a lépcsőkön, és kezeit a szívére tette. – Szerelmem! Légy erős! – mondta ki hangosan is az utolsó szavait, aztán felnyúlt, lehúzta a még mindig zavarodottan ülő királynő fejét a tarkójánál fogva, és az ajkaira tapadt.
   Megfagyott a levegő. Senki nem mert lélegzetet venni vagy moccanni. Pislogás nélkül nézték a jelenetet, ahogy a herceg teste megfeszül. A királynő rátapadt a meggypiros ajkakra, és csókolta az ifjút rendületlenül.
  A fiatal, erős lélek küzdött ellene. A herceg vergődni kezdett, arcán könnyek csorogtak, de látszott, hogy a harc egyenlőtlen. A kezei elernyedtek, súlyosan hullottak alá, hogy mellkasára zuhanjanak a nehéz bilinccsel. Taylor teste felragyogott, mikor a lélek kezdett átáramlani. Az egész termet földöntúli fény árasztotta el, és mindenki, aki ott volt, láthatta a herceg legszebb emlékeit. A képek gyorsan váltakoztak, és Niall zokogott fel elsőnek, mikor gyermekkori önmagukat látta, ahogy önfeledten fogócskáznak a réten. Zayn követte, aki kardforgatást gyakorolt a herceggel, és közben érezte a legerősebb barátságot is, ami átjárta a bensőjét.  De mikor Louis arca tűnt fel a képeken, és mindenki érezte az elszakíthatatlan köteléket, ami összefűzi őket, minden asszony és néhány férfi is szipogni kezdett, Corden pedig térdre omlott, és szenvedése hangos, fájdalmas őrjöngésbe csapott át.
   És ekkor, ebben a pillanatban, a fény megváltozott. Az addig kékes, derengő világosság hirtelen zöld ragyogásba csapott át. Az erő úgy összesűrűsödött, hogy remegni kezdett a torony. A falakról potyogott a vakolat, a függönyök lengedezni kezdtek, a gyertyák lángja mind kialudt, mintha elfogyna a levegő a tágas teremből. Taylor teste megvonaglott, és úgy tűnt, véget akar vetni a csóknak, de most a herceg emelkedett fel, és szorította szájára az ajkait.
  A tömeg felhördült, mert életükben először láttak olyat, hogy valaki felvette a küzdelmet a gonosszal. Ismét megjelent Louis, kedves arca betöltötte a szobát. Nevetett, és suttogott. Mindenki jól hallotta a szavait:
  „Szeretlek. Jobban az életemnél. Soha nem válunk el! Többé nincs olyan hatalom, ami elszakíthatna tőled. Ha bárki megteszi, az életével fizet. És én ott leszek! Legyen bármilyen varázslat, vagy delej, ami el akar tőled szakítani, lelkünk köteléke erősebb mindegyiknél! Higgy bennem, higgy bennünk! És szabadon szerethetünk, míg csak élünk!”
  Harry teste szinte felemelkedett a földről. Izmai úgy duzzadtak, mintha ismét visszatért volna belé az élet. Mikor kezei felemelkedtek, és egyetlen mozdulattal elszakították a láncot, majd a királynő nyakára fonódtak az ujjai, hogy erőszakkal tartsa meg a fejét, az emberek sikoltozni, kacagni kezdtek.
   Simon odaugrott, és próbálta elválasztani a csókba forrt párost, de Zayn ebben a pillanatban felugrott, kezeit béklyózó láncát az őr nyakára tekerte, aztán egyetlen mozdulattal eltörte a csigolyáját, és ugyanebben a másodpercben kirántotta a földre rogyó fegyveres kardját, majd hatalmas csapással kettészelte a Niallt tartó katona fejét. Liam sem tétlenkedett, tiszta erőből rátaposott a mellette álló katona lábfejére, majd mikor az összegörnyedt, hogy fájó végtagjához érjen, a nehéz bilinccsel akkorát sújtott a koponyájára, hogy azonnal elterült. A kovács James őréhez ugrott, de az magától rogyott össze, még mielőtt bármit tett volna vele. Liam csodálkozva húzta fel a szemöldökét, és épp meg akarta kérdezni a kis varázslót, hogy mit tett vele, mikor az ajtónál zavar támadt, majd a tömeg szétvált, és egy alacsony, vékony alak sétált át a termen, kámzsás köpenyét az arcába húzva, olyan könnyeden, mintha szállna.
   Mikor odaért a pulpitushoz, felemelte a kezeit, megmarkolta a vastag posztót, és egyetlen mozdulattal hátradobta, így fedve fel az arcát. Az emberek felhördültek. Mindenki felismerte az arcot, amit pecekkel ezelőtt még a herceg szemén át látott, és érezte a szerelmet, ami összefűzi a két fiatal lelket.
   Louis lenézett, a szemei szikrákat szórtak, mikor megpillantotta szeremét a gonosz királynő karjaiban, ahogy épp végső harcukat vívják. Simon, aki mindezt észre sem vette, épp térden állt, és mély hangon varázsigét mormolt, míg nagy kezeit a páros fölé tartotta.
– Nem győzhettek! – szólt az angyali, vékonyan rekedt hang, amitől az emberek olyan csendben maradtak, mintha kővé változtatták volna őket. – Itt vagyok, és többé nem menekülök vagy bújok el előletek. Gyere, és küzdj meg velem! – mondta az ifjú, mire Simon szemei kipattantak, addigi révülete semmivé foszlott, és bambán pislogott a fiúra. – Tomlinson mester vagyok. Kihívlak, hogy mérjük össze az erőnket!
   Simon azonnal felpattant, szemeiben öröm csillant.
– Hát eljöttél? – kérdezte, és összedörzsölte a tenyereit, úgy, hogy szikrák folytak az ujjai közül.
  Ebben a pillanatban ismét megelevenedtek Harry emlékei, és az emberek tátott szájukra tapasztották a tenyerüket, mikor felsejlett a kép, ahogy a két test összeforr, és körülöleli őket a hófehér fény. Simon is ledöbbent, mert ő csak ebben a pillanatban eszmélt rá, hogy a herceg ereje már összeforrt a tudással, amit Louis birtokol. A királynő teste remegni kezdett, a körvonalai elmosódtak, míg a herceg mellkasa levegővel telt meg, aztán kinyíltak a szemei.   Louis azonnal fölé hajolt, és mikor összekapcsolódott a tekintetük, a herceg smaragd íriszei felragyogtak. A királynő vergődni kezdett, utolsó erejével küzdött, de a két fiatal csak egymást nézte, és megszűnt a külvilág. Egy perccel később a banya élettelenül rogyott a hercegre, aki lassan tolta el magától, és felállt. Louis-t nézve megtörölte a száját az ingujjával, aztán a biztonság kedvéért köpött egyet, és megismételte a mozdulatot. Zayn ugrott oda, az asztalról felkapott egy kupát, és a barátja kezébe nyomta, aki gondolkodás nélkül kiitta az egészet.
   Louis mosolyogva nézte a szerelmét, aki a kupa széle felett viszonozta, nevetőráncokkal édesítve a pillantást.
– Sok ocsmány dolgot kóstoltam már, de ez volt mind közül a legborzasztóbb! – közölte a herceg, mikor eldobta a serleget.
   Louis kinyújtotta a kezét, Harry azonnal hozzálépett, és a karjaiba vette. A kis varázslónak hátra kellett hajtania a fejét, hogy felnézzen a herceg szemébe, de nem bánta. A szíve repesett a boldogságtól, ahogy az édes ajkak most az ő szájára tapadtak.
– Az én lelkemet is kiszívod? – suttogta a csókba.
– Arra van egy jobb módszerem! – felelte a herceg, és nevetve ölelte, csókolta szerelmét.
  Mikor elváltak, Louis Simonhoz fordult…. volna… de a gonosz nagyúrnak csak hűlt helyét találta. Egy pillanat alatt kámforrá vált, és eltűnt a semmiben. Üres köpenye terült csak szét a földön.
  Az emberek felhördültek, mikor rájöttek, mi történt, aztán olyan üdvrivalgás tört ki, hogy berepedtek az ablakok. Szaggatták a sötét függönyöket, amik elzárták a napfényt, ledöntötték a gonosz istenek szobrait, amik a kis alkóvokban álltak, és valaki énekelni kezdett. Felszabadultan, szívből…


.