*Becca Prior* It Is What It Is / Harminckettedik fejezet

Becca Prior
It is What it is

Harminckettedik fejezet

  Másnap reggel, vagyis inkább déltájban lódobogásra ébredtek.
Louis álmosan pislogott, és igyekezett rájönni, hol is vannak éppen, de Harry fürgén ugrott ki az ágyból. A varázsló kéjesen bámulta a herceget, ahogy az meztelenül a földig érő ablakhoz sétált, és kinézett a függöny takarásából.
– Megjött Liam! – közölte Harry, mire Louis csak bólintott, mert nem tulajdonított nagy jelentőséget a dolognak. Inkább szerette volna visszacsábítani hercegét az ágyba, és újabb leckét adni neki a gyönyörök tudományából. – Nekem is inkább ahhoz lenne kedvem – mondta a herceg, lassan visszafordulva, és mélyen a kedvese szemébe nézve – de lassan haza kell indulnunk. Apám már biztosan idegeskedik, és innen még kétnapi lovaglásra van a királyság…
  Louis tudta, hogy igaza van, de szerette volna pár napra elűzni a valóságot, és csak a mámoros pillanatoknak élni. Annyi éven át várt erre, és most nagyon nehezére esett a világ jólétét helyezni a saját érdekei elé. Lassan bólintott, de azért kinyújtotta a karjait, mire a herceg azonnal mozdult, kecsesen ereszkedett térdre a derékalj szélén, aztán ráfeküdt az ágymeleg, puha testre, ami úgy ölelte körül, mint egy lágy tollpaplan.
– Szeretlek! – súgta Louis bőrébe, ahogy ajkaival végigszántott a sima mellkason.
– Én is téged! – válaszolt a mágus, és arcát a csigásan tekergőző tincsek közé fúrta, mert nem tudott betelni velük.
– Haragszol, amiért nem tölthetünk több időt kettesben? – kérdezte Harry, mert úgy döntött, ha Louis inkább maradna még, akkor küld egy galambot az apjának, és itt marad, bezárkózva ebbe a kis toronyba, akár örökre is. Semmi mást nem akart, csak boldoggá tenni Louis-t.
– Nem! Dehogy haragszom! Nem azt mondom, hogy örömmel tölt el a gondolat, hogy még ma útra keljünk, de belátom, hogy még nem jött el az az idő, mikor mindent félretéve, csak magunkkal foglalkozhatunk.
Harry hatalmasat sóhajtott.
– Egyáltalán lesz olyan valaha?
– Biztos vagyok benne! Ha mindent elintézünk, és végre Simonnal is leszámolunk, utána már lesz időnk magunkra.
– Én is őszintén remélem! – értett egyet Harry, és ismét annak szentelte minden figyelmét, hogy Louis bőrét szívja és csókolja, míg halványpiros foltokat hagy az ajka.
– De ha így folytatod, az ajtó helyére egy kőfalat varázsolok, és örökre itt maradunk… – szűrte a fogai közt Louis, és a csípője már magától emelkedett, mert a vágy kezdett eluralkodni rajta.
– Nemcsak gyönyörű maszat vagy, hanem rendkívül izgató is – dörmögte Harry, és lenyomta a ficánkoló testet, hogy kedvére kínozhassa még egy kicsit.
– Hercegem, kegyelmezz! – suttogta rekedten Louis, amitől Harryt is azonnal átjárta a vágy. Imádta, ha Louis hercegnek szólítja, pedig azelőtt ki nem állhatta az efféle címeket, és még jobban lázba hozta, ha kegyelemért könyörgött. Minden önuralmára szüksége volt, hogy ne gyűrje maga alá megint.
– Rendben van. Most az egyszer még megbocsátok… – mondta, és apró kis csókokkal futtatta át a száját Louis egyik vállától a másikig.
– Mégis mit tettem? – kérdezte a mágus, kissé összezavarodva.
– Meztelen vagy, itt fekszel hívogatón, a hangodtól úgy áll a dárdám, hogy az szinte fáj, és még te kérdezed, hogy mit tettél? – mordult rá a herceg. – Már azért is büntetést érdemelnél, ahogy nézel…
  Louis kuncogni kezdett, és lerántotta a látszólag morcos herceget. Rátapadt az ajkaira, és most ő fedezte fel a forró zugokat.

  Liam alig várta, hogy jöjjön egy lovász, aki elviszi és lenyergeli a három lovat. Semmi másra nem vágyott, csak egy forró fürdőre, tiszta ingre, és egy kényelmes ágyra. Egész éjjel lovagolt, és tegnap egész nap is szinte, úgyhogy a hátsó fertálya már kezdte felvenni a nyereg formáját. A combjai és a lábikrája görcsben álltak, és a karjai ki akartak szakadni a vállából.
– Uram! – szólt James vékony hangja, ahogy kisietett a várból, egyenesen a kovács felé.
– Nem vagyok én úr… – válaszolt szemlesütve Liam, és megrázta a fejét, de azért szívélyesen kezet nyújtott a kisembernek.
– Nekem az vagy! – válaszolt Corden. – Én az alapján döntöm el, ki az úr, amit a jelleme megkíván…
  Liamnek rendkívül jól esett ez a pár szó, ezért hirtelen a kézfogásból ölelésbe vonta a kismestert, és megveregette a hátát.
– Jó, hogy látlak! Minden rendben? Megérkezett a hercegi pár?
– Hát hogyne, uram! Még az éjjel. Azt mondták, senki ne zavarja őket, míg kipihenik a fáradalmakat – kacsintott Liamre James, mire a másiknak fülig szaladt a szája.
– Akkor pár napig nem látjuk őket – felelte nevetve a kovács, de legnagyobb meglepetésére kinyílt a szemben lévő torony ajtaja, és Harry lépett ki rajta, majd Louis, aki földig érő köpenyében és felhajtott kámzsájával igazán ijesztően nézett ki. – Vagy mégis… – mondta halkan Liam, és főt hajtott a közeledő Harry előtt.
– Cimbora! – veregette vállon a daliás herceg, majd maga mellé húzta Louis-t, átölelte a vállát, a varázsló pedig ledobta az arcát takaró posztót, és felmosolygott a kovácsra.
– Elintézted a ménest? – kérdezte azonnal, mert számára az állatok jóléte ugyanolyan fontos volt, mint az embereké.
– Igen. Felvittem őket az Ikszfaktorra, mert oda nem merészkednek haramiák. Remélem, ott békében legelészhetnek, míg mind rendbe jön. Nagyon le vannak soványodva. Szinte mind gebe…
– Igen, láttam – válaszolta a varázsló. – Kéne nekik egy kis varázsfű.
– Hozatok pár szekérrel! – szólt azonnal Corden, mire Liam felhúzott szemöldökkel nézett rá, és csak most szúrt neki szemet az alapvető változás.
  James aranypaszományos felöltőt viselt, gallérján gyönyörű hímzéssel, ami egy lombik előtt álló tollat mutatott. Ez volt az udvari varázslók jelképe, amit eddig csak Niallön látott.
– Hűha… Lemaradtam valamiről? – kérdezte a három férfi között ingázva a pillantásával.
– James lett Modestia hivatalos mestere – mondta elismerően Harry, mire a kisember erősen kihúzta magát.
– És van király is! – tette hozzá Louis. – Akit kihoztatok a dutyiból… Ő Sir McKellen, akit Swift taszított le a trónjáról. A nép most újra bizalmat szavazott neki.
– Akkor itt gyorsan és megnyugtatóan rendeződtek le a dolgok – sóhajtott fel megkönnyebbülten Liam. – Megyek, és felfrissítem magam…
– Jól van – bólintott a herceg. – Megvárjuk, amíg eszel és tisztálkodsz. Ráérünk ebéd után elindulni…
Liamnek leesett az álla, és kellett pár másodperc, mire összeszedte magát.
– Máris indulunk? – kérdezte, lehetetlenül magas hangon.
– Igen! Apám hazavár, és én nem akarom felbosszantani.
  Liam csak bólintott, lenyelve minden ellenvetését… Ki ő, hogy szembeszálljon a herceg akaratával?! A szemei égni kezdtek, ha arra gondolt, hogy ma sem fekhet le, és aludhatja ki magát.
– Igenis, uram. Megyek, gyorsan leváltom a gúnyámat, és megrakom a gyomromat. A lovak is fáradtak, de van belőlük bőven, mivel Niall és Zayn lova is itt maradt… Majd váltogatom őket, amíg hazaérünk.
– Rendben van – bólintott Harry, és nem foglalkozott többet a dologgal. – Én pedig megyek, és beszélek a királlyal.. Szomszédosak a földjeink, jó lesz, ha egyeztetünk a határaink védelméről, és gyorsan szövetséget kötünk! – mondta határozottan, és egy apró csókot lehelt Louis homlokára, majd nagy lépteivel átvágott a várudvaron. Az ajtónállók azonnal felhúzták keresztbe vetett pallósaikat, és kinyitották neki a széles tölgykaput, a herceg pedig csak biccentett nekik, és határozottan lépett be rajta.
  Louis úgy nézte, mintha szellemet látott volna, a szája is nyitva maradt.
– Fenséges jelenség, az Istenekre… – mondta halkan Corden, mire Louis felé fordult, és rákacsintott.
– Kell egy kis idő, míg megszokom a látványát.
– Meg azt, hogy ezentúl nem vagy egyedül – súgta bizalmasan James, és megveregette a mágus vállát.
– Köszönöm, barátom, hogy ennyi éven át kitartottál mellettem. Soha nem fogom tudni meghálálni, hogy felneveltél és tanítottál, mikor a családom eldobott.
– Ugyan már! Rég megadtad a tartozásod! – nevetett a kis köpcös. – Ha te nem hiszel bennem, és nem tanítasz, életem végéig csak szolgáló lettem volna.
– A tehetség és az erős jellem mindig megmutatkozik valahogy! – felelte Louis. Te is figyeld, hol bukkan fel olyan gyermek, aki más, mint a többiek, és vedd a szárnyaid alá.
– Majd a ti fiaitokat pesztrálom! – nevetett fel James, és megveregette Louis vállát.
– Rendben van, áll az alku – nyújtott rá kezet a varázsló, mire Corden szívélyesen megrázta, aztán magához húzta egy ölelésre.

.