*Becca Prior* It Is What It Is / Huszonnyolcadik fejezet

Becca Prior
It is What it is

Huszonnyolcadik fejezet

  Már vagy két fertályórája vágtáztak, mikor elértek egy kietlen helyre, ahol a fű is csak gyéren nőtt, és a fák ágai jóval a fejük felett kezdtek csak nőni.
Hangos és panaszos nyerítés hangzott fel valahonnan, mire az összes hátas fülelni kezdett, és Hófehér kicsavarta a nyakát, hogy magára vonja Louis figyelmét. A mágusnak minden izma megfeszült, látszott, hogy nagyon koncentrál, és közben előrehajolt a lova nyakára, hogy szavak nélkül beszélgessenek.
– Itt van! – mondta Louis, de Harry már tudta jól, mert Csillag úgy vibrált alatta, mintha bármikor kitörhetne, ezért a herceg is előrehajolt, és lágyan simogatta a nyakát.
– Ne tégy semmi meggondolatlanságot! Bajba sodorhatod! – súgta a kancának, mire az tehetetlenül kapált egyet, de a hátsó lábait berogyasztva visszalépett, és szenvedő tekintettel Hófehérre nézett. A csődör felegyenesedett, egész teste megfeszült, majd fújtatni kezdett. Louis elengedte a sörényét, amibe addig kapaszkodott, és leugrott a földre. Biccentett Harrynek, aki követte a példáját.
– Most egyesítenünk kell az erőnket. Erős delej védi ezt a helyet, és gonosz ármány üli meg a levegőt! – mondta, mire a herceg elé lépett, és megfogta mindkét kezét.
   Louis bólintott, egy apró csókot lehelt a szerelme ajkára, majd kihúzta magát, lehunyta a szemeit, és halkan egy varázsigét mormolt.
  Niall szorosabban fogta a kantárt, és intett a másik két lovasnak, hogy ők is tegyenek ugyanígy. A mágus és a herceg körül szikrázni kezdett a levegő. Harry kitágult pupillákkal nézte Louis-t, akinek egész alakja vibrálni kezdett, hol elhalványulva, hol felragyogva. Egyszercsak megremegett a föld, és mindkettejüket beborította a fehér izzás, ami akkor éjjel is, mikor egymásba olvadtak. Niall eltátotta a száját, annyira ledöbbent a hatalmas erőtől, ami körülvette a párt. Mintha Hófehér erre várt volna, ütemes galoppba kezdett, majd átváltott vágtába, és a másik négy ló azonnal követte, lovasaik legnagyobb döbbenetére, mert eddig mindhárman úgy hitték, hátasuk szófogadó és engedelmes. Most viszont egyikük sem tudta volna visszafogni a sajátját, de nem voltak olyan balgák, hogy próbálkozzanak vele. Csillag előreszaladt, és anyai szíve tökéletesen mutatta neki az utat.
   Átvágtak a kietlen téren, egyenesen a fák sűrűje felé, ahonnan egyre több panaszos nyihogás hallatszott, és a lovak lassan belefeszültek a vágtába. Hófehér és Csillag, fékezés és hezitálás nélkül törtek át a náddal beszőtt kerítésen, és úgy vágtattak át az ismeretlen birtokon, mintha nagyon jól tudnák, hová tartanak. Egymásra figyelve ugrották át az árkokat, repültek át farakásokon. Semmi nem állhatott útjukba. A másik három ló, lovasától elnehezülten, kissé lemaradva követte őket. Niall nyakában felmelegedett a Harrytől kapott talizmán. Zayn ráhajolt Pajkos nyakára, mozgása összeolvadt a lóval. Magasra ugrattak, majd elkanyarodtak egy összeeszkábált kunyhó mögött. Niall szeretetett volna utána kiáltani, de úgy tűnt, most nem tarthat vele. Az ő lova épp ellenkező irányba kanyarodott, lépésre váltva a földig érő fűzfaágak között. Fürge és Liam is lelassult, és óvatosan ügettek előre, míg el nem értek egy kis patakhoz, aminek vize furcsa, mocsárzöld békanyálként csordogált. A két táltos eltűnt a semmiben, ezért Niall ideges lett egy kicsit. De úgy látszott, a lovak ugyanúgy tartják a kapcsolatot, és egyszercsak Harry hangja is megszólalt a semmiből.
„Ni! Simon is itt ólálkodik. Úgy látszik, ő is eljött, hogy megszerezze a csikót. Legyetek óvatosak!”
   Niall annyira meglepődött az egésztől, hogy elfelejtett visszaüzenni, de azért a zsebébe nyúlt, elővette a szerencsekövét, ami lágyan melengette a tenyerét, így jelezve, hogy tettre kész.

   Liam leszállt a lováról, és száron vezette, míg körülnézett az elhagyatottnak látszó kalyiba körül. Semmi mozgást nem érzékelt, ezért elengedte Fürgét, a kezével jelezve, hogy ne menjen messzire, majd szekercéjét kezébe fogva berúgta az ajtót. Odabenn sötét volt, az ablaktalan kunyhó szinte ásított felé. Rossz érzés kerítette hatalmába, ezért erősebben markolta a kisfejsze nyelét.
  Belépett, a szeme egyre jobban hozzászokott a félhomályhoz, de mikor meglátta a borzalmat, aminek a szagát egy pillanattal előbb érezte meg, akkorát kiáltott, hogy a madarak ezrével repültek fel a fákról. Egy háromfejű, hatlábú teremtmény teteme feküdt a földön, szemei üvegesen meredtek a semmibe. Látszott, hogy megkínozták. Vagyis, inkább az, hogy nem ilyennek született, hanem valaki megpróbálta „összerakni”, de kudarcot vallott. A test fölött zöldhátú döglegyek gyülekeztek, és próbáltak jól lakni a nem várt lakomából. Liam kitántorgott a fényre, de senkit nem látott, sőt a lova is cserbenhagyta, valószínűleg az ijedt kiáltás hatására, ami kiszökött belőle.
Gyalogosan indult tovább, és közben az iszonyat verítékét törölgette az arcáról.
   Zayn egy vízmosásban léptetett, majd, mikor meglátta a lerágott bokrok között a lovak lábait, halkan lecsúszott a nyeregből, Pajkost elengedte, hogy az hangtalanul a másik oldalra kerüljön, és igyekezett csendesen kivonni a kardját. Majdnem sikerült is. Épp csak egy halk kis fémcsikorgás, mire minden elcsendesedett. Zayn nem is tulajdonított volna nagy jelentőséget a dolognak, ha pár pillanattal később, nem mozdul meg előtte a csalitos, és nem özönlenek felé a felfegyverzett szörnyetegek tucatnyian. Dagadt, hatalmas állkapcsú, kilógó agyarú valamik voltak, tömzsi lábaikon gyorsan közeledve. Vastag, páncélszerű bőrükön csak egy kis tunikát viseltek, a fejükön acélsisakkal.
Mindegyiknek hatalmas, nehéz kard villogott a kezében, de volt, amelyik kettőt is hozott.
  A harc nem egyenlőtlennek, hanem kilátástalannak ígérkezett.
  Épp menekülő utat keresett a szemével, mikor meglátta Pajkost, aki a szörnyetegek hátába került, majd megcsillant mellette Hófehér szőre, és nem sokkal mögöttük Csillag hókája villant fel egy pillanatra. Mikor észrevette Niallt, aki lovon ülve, kezében az immár fényben úszó varázskővel tartott felé, a másik oldalon pedig Liamet, aki a fejszéje mellé egy tőrt is elővarázsolt, olyan megkönnyebbülést érzett, hogy szinte felszárnyalt.
  Hatalmas csatakiáltással vetette magát az ellenségeik közé, mire a társai – ló és ember egyaránt –, pillanatnyi habozás nélkül követték. Érezte, hogy a karja sokkal erősebb, mint eddig, a kardja ezerszer élesebb, és a teste sokkal többre képes, mint valaha. Rájött, hogy Louis és Harry ereje táplálja őt is, és ezáltal sok mindenre képes, amire egyébként nem vállalkozna. Szemből ugrott fel egy behemót mellkasára, a levegőben pördült mint egy orsó, és két fejet vágott le, mire földet ért. Liam épp akkor húzta ki egy sisakból a szekercéjét, Niall előtt pedig épp összerogyott egy monstrum, mikor a kismester a homlokához érintette a varázskövet.
   Hófehér és Csillag együtt küzdöttek. Jó érzékkel választottak le egy-egy támadót a csapatától, majd kicsit a szélre terelték, aztán addig rúgták és harapták, míg holtan hullt a földre. A szemükben semmi részvét vagy szánalom nem tükröződött, és Zayn egy pillanatra meg is ijedt a látványtól, de aztán rájött: ha az ő gyermekéért küzdene, benne sem lenne irgalom. Nem mintha eddig a vajszívéről lett volna híres…
   A nap épp elérte a hegyek csúcsát, és fénye kezdett halványulni, mikor az utolsó szörnyet is elintézték. Zihálva támaszkodtak a térdükre, Niall pedig a földre rogyott, inkább a lelki, mint a testi megterhelés miatt.
   A lovak viszont nem csitultak, ideges nyerítéssel és lábdobogással jelezték, hogy induljanak tovább. A férfiak nagy nehezen összeszedték magukat és gyalogszerrel indultak a paripák után. Átvágtak egy kis, ingoványos területen, és épp felkapták a fejüket a hirtelen jött fényre, mikor hatalmas szárnyak vetettek rájuk sötét árnyékot.
   Zayn némán sikoltott, Niall behunyta a szemét, Liam pedig maga elé emelte a frissen zsákmányolt kardot, ahogy a sárkány kiterjesztett szárnyakkal fölébük tornyosult.
– Jóságos Istenek! Végünk van! – szűkölte Zayn, és Niall felé mozdult, hogy még utoljára megölelhesse.
   A monstrum verdesett, torkából velőtrázó hangok törtek fel, és eltátotta a száját. Hatalmas lángnyelv csapott feléjük, és mindhárman a földre rogytak ijedtükben, de legnagyobb meglepetésükre nem perzselte fel őket. A hátuk mögül viszont halálsikolyok, és a fájdalom hangjai harsantak. Megperdültek ültükben, és csodálkozva nézték a többtucatnyi égő testet, ahogy a földön fetrengve próbálnak segíteni magukon. Mindegyiknek hatalmas, hegyes fogakkal riogató állkapcsa volt, és hosszú végtagjaikon arasznyi karmok. Farkasokra emlékeztettek, de csak nagyjából, mert emberként, két lábon jártak, és nem volt farkuk.
– Eleanorok! – kiáltott fel Liam, és talpra szökkent, hogy kardra hányja a még életben lévő szörnyeket. Zayn is csatlakozott hozzá, és pillanatok alatt csendet teremtetettek. Csak a még parázsló bokrok rőzséje pattogott halkan.
   Niall viszont a sárkányra figyelt. Közelebb óvakodott, a függőleges, kígyószemre emlékeztető pupillák kereszttüzében. Kezeit maga elé tartotta, és lassan lépkedett.
  A sárkány, aminél szebbet még életében nem látott, visszazárta vitorlányi szárnyait tömzsi teste mellé, rövid, vaskos lábaira ereszkedett, amiket hatalmas, karvastag láncok tartottak béklyóban.
– Girl, you know you’re beautiful! – suttogta a varázsigét, mire a sárkánylány azonnal négy lábra ereszkedett, és szinte dorombolni kezdett. Niall odalépett hozzá, reszkető kezét a selymes, hűvös bőrre simította, mire érezte, hogy az egész, hatalmas test beleremeg. – Jól van, te csoda! Mindjárt kiszabadítalak! – morogta, és a sárkány hasa alá sétált, hogy megnézze, mihez kezdhetne a lakatokkal. Akkorák voltak, mint a feje, és olyan acélból készültek, amit nem fog se tűz, se kard. Hiába nézegette őket – és a sárkány is kíváncsian kukucskált a válla mellett, maga alá fordított fejjel –, nem jött rá, mitévő lehetne. Ekkor érkezett Liam, aki csodálkozva nézte a kismestert, hogy mit keres a sárkány alatt, de hamar rájött a titokra.
– Szelíd? –  kérdezte, de mikor egy parázsgolyó épp a lába előtt robbant szét, amit a sárkánylány köpött felé, már meg is kapta a választ.
– Majdnem… – válaszolta Niall, és elröhögte magát. Kimászott a nagy, barna és sárgacsíkos has alól, futólag megsimogatta a pikkelyes bőrt, és felnézett a hatalmas pillákkal körülvett, mézbarna szemekbe. – Jól van, kislány! Ne ijedezz! Ő barát… Segít nekünk…– mondta a sárkánynak, mire Liamnek kikerekedtek a szemei. A varázsló intett neki, hogy jöjjön közelebb, de a kovácsnak nem igazán fűlött a foga a dologhoz. – Ne totyorogj már! Ki kell szabadítanunk Selenát!
– Selenáááát? – lifteztette meg a hangját Liam, majd hozzátette: – És ki kell? Biztos?
– Igen, ki kell szabadítanunk. Ő is rab, akárcsak mi voltunk. Ő Sárkányvár leendő királynője, és évszázadok óta sínylődhet itt. Tanultam a magoratóriumban, hogy apja azóta nem segít az embereken, mióta a lányát elrabolták, még tojás korában, és azóta sem lelt a nyomára. Nos, szerintem ő itt a királylány, Selena…
   A kis mágus felnézett a hatalmas sárkányra, aki a pilláit rebegtetve, két, rövid kis kezét összefűzve, „kecsesen” állt (vagyis ő úgy érezte, hogy elég kecses lehet), és bólogatott.
   Liam felröhögött, de aztán, mikor a tányérnyi pupillák résnyire szűkültek, és a sárkány orrából gőzpamacsok emelkedtek a magasba, azonnal torkára fagyott a nevetés, és kötelességtudóan bearaszolt a nagy test alá.
   Előszedte a zsebéből a bicskáját, kinyitotta rajta a saját maga eszkábálta kulcskészletet, amiben mindenféle fura eszköz volt, és nekiesett a lakatoknak.
Alig telt el pár perc, mikor az első nehéz lánc a porba hullt, a második pedig még rövidebb idő alatt végezte ugyanúgy.
   Selena nehézkesen felemelte az egyik lábát, furcsa pózban, egészen a saját arca elé, és úgy nézte, mintha nem hinne a szemének. Aztán lépett egy kicsit, amibe kissé beleremegett a föld, majd tett még néhány bátortalan kísérletet, míg tényleg felfogta, hogy szabad. Akkor olyan lángnyelvet lövellt a magasba, amitől két sirály grillezve hullott a földre, majd csapkodni kezdett a szárnyaival (letarolva a környező erdőt), és helyből a magasba emelkedett, éktelen sikoltozás és vijjogás kíséretében. Liam és Niall meg sem mertek mozdulni, míg a böhömnagy test a fák fölé emelkedett, és hullámvonalban elrepült a látóhatár felé.
   Zayn ekkor érkezett, és épp azt látta, hogy Niall kedvesen integet a sárkánynak.
– Ez mi a fene volt?
– A barátod szerzett magának egy újabb hódolót… – mondta Liam, majd kuncogva elfordult, és összeszedte a szerszámait.
– Hogy mi? – kérdezett vissza a fekete lovag, és szemeiben máris féltékenység csillant.
– A sárkánylány első látásra beleszeretett a pasidba – mondta Liam tárgyilagosan, és ahogy Zayn Niallre nézett, látta, hogy fülig pirul.
– Komolyan, magadba bolondítottál egy sárkányt? – kérdezte szemrehányóan.
– Én nem… Nem csináltam semmit…
– Tényleg nem. Ez olyan sorsszerű találkozás volt – feszítette tovább a húrt a kovács, mire Zayn is hasonlóan viselkedett, mint a vetélytársa. Neki is gőz csapott ki az orrából, de Niall egészen másképp csitította le, mint Selenát.   Odalépett hozzá, a szájára tapadt, bekéredzkedett az ajkai közé, és csak akkor suttogott bele a csókba, mikor Zayn izmai lassan elernyedtek.
– Szeretlek, és nem foglak lecserélni egy sárkányra… Amúgy is lány… Nem tud versenyre kelni veled.
   Zayn felnevetett, belemarkolt a szőke tincsekbe, és hátrafeszítette a varázsló fejét. Ráhajolt a nyakára, és tiszta erőből szívni kezdte. Mikor Niall már vergődött és nyöszörgött a kíntól (ami amúgy eléggé fel is izgatta), csak akkor engedte el, és elégedetten szemlélte a sötétlila, fognyomokkal díszített foltot, amit maga után hagyott.
– Ha megjelölted, akkor mehetünk? – kérdezte Liam, mire Zayn csak morgott válaszul, de azért irányba fordította Niallt, és rácsapott a fenekére.
– Jó lesz, ha nem huncutkodsz, mert ha hazaérünk, rendesen elfenekellek!
   A kismester hátranézett, de a szemeiben nem félelem, hanem színtiszta vágy tükröződött.
– Szerintem, már most is megérdemlem…

.