*Becca Prior* It Is What It Is / Tizenötödik fejezet

Becca Prior
It is What it is

Tizenötödik fejezet

  Miután eleget ettek és ittak, a férfiak kezdtek elálmosodni. A hosszú út, és a sok megpróbáltatás elvette az erejüket. Niallnek úgy nyúlt a szája, hogy félő volt, szét is szakad. Liam is egyre laposabbakat pislogott, a könyökére támasztott állal, míg Zayn szó szerint lefejelte a masszív tölgylapot, ahogy elaludt.
– Tartsatok egy kis délutáni pihenőt! – javasolta a mester, amit mindhárman örömmel fogadtak, csak a herceg volt teljesen éber, és rázta meg a fejét azonnal.
– Én nem vagyok álmos. Szundítottam egyet, mikor rám találtál… – ellenkezett. – Nem vizsgálnád meg inkább Csillagot?
   A varázsló a segédjére nézett, aki egyetértően bólintott, mire a mester nagy nehezen feltápászkodott, és megdörzsölte az arcát.
– Legyen kívánságod szerint! – hajtott fejet a herceg előtt, majd elindult az istállók felé.
   Odabent félhomály volt, és friss szénától illatozott minden. A lovak is nyugodtan álldogáltak a helyükön, csak néha horkantott egyet-egyet valamelyik.
   Átvágtak a tágas hodályon, és a leghátsó, magasfalú bokszhoz léptek. Csillag bágyadtan álldogált, és kifelé kémlelt az apró ablakon, ami a hegyekre nézett.
   Harry várta, hogy mi fog történni, de a mester nem adta jelét, hogy tervezne valamit…
– Ha nem bánja, megpróbálnám én… – szólt Louis halkan, mire a varázsló elmosolyodott, és a kezével intett, hogy tegye, amit jónak lát. Harryben volt egy icipici rossz érzés. Imádta Louis-t, és bízott benne, de mégis azért tette meg ezt a hatalmas és veszélyes utat, mert a legjobbat akarta megszerezni… nem pedig a segédjét. Aztán figyelmeztette magát, hogy legyen türelmesebb, mert a mester itt van, és nyilván tudja, mit csinál a tanonca. Hisz Louis is nagyon ügyes! – emlékeztette magát, mert hajlamos volt elfelejteni, hányszor mentette már meg az életét.
– Csak óvatosan, mmmm…maszat! – mondta a varázsló, elnyújtva az m-betűt, mintha nem jutott volna eszébe a becenév, bár már maga a kedveskedő megszólítás is fülig érő vigyort eredményezett a hercegnél.
– Maszaaaat? – kérdezte önkéntelenül, mire Louis egy gyilkos pillantással jutalmazta a tanítóját, aki úgy behúzta fülét-farkát, hogy feleakkorának látszott, mint előtte.
– Bocsánat, hogy kikotyogtam! – szólt halkan a nagy varázsló, mire Louis tekintete ellágyult, és megrántotta a vállát.
– Anyám hív így… – mondta Harrynek, aki ismét erős késztetést érzett, hogy azonnal magához húzza, és eszméletvesztésig csókolja, annyira aranyos volt.
– Nagyon kedves! – jegyezte meg, és igyekezett, hogy ne látszanak rajta állatias vágyai.
– Azt mondja, kiskoromban mindig csupa maszat voltam… – fűzte hozzá Louis, de közben közelebb lépett a lóhoz. Úgy állt, hogy a ló folyamatosan szemmel tarthassa. Egyszer sem lépett ki a látómezejéből, és lassan mozgott, megfontoltan. Csillag az orrán fújtatott, amitől Harrynek megfeszültek az izmai, de Louis halkan beszélni kezdett:
– Szaglássz csak nyugodtan! – torpant meg Csillagtól vagy kétlépésnyire. Maga elé tartotta a kezeit, de nem nyúlt az állathoz, csak azt akarta, hogy jól lássa: nincs nála semmi fegyver.
   A kanca egy féllépésnyit kifordult, hogy most két szemmel pásztázza végig a fura szerzetet, majd visszafordult, és aprókat kapált a bal első lábával. – Jól van! – nyugtázta a reakciót Louis, majd még közelebb merészkedett, de csak karnyújtásnyira, és onnan nyújtotta előre a kezét. Csillag hátán vibráltak az izmok. Az ébenfekete szőrön jól látszott, ahogy az idegesség szinte áthullámzik rajta.
– Nyugalom, szépségem! – suttogta Harry, aki szintén közelebb lépett, hogy szükség esetén beavatkozhasson. Most először, egy olyan ember volt veszélyben, akiért bármit megtett volna, még akkor is, ha ehhez bántania kell a lovát.
– Semmi baj! Minden a legnagyobb rendben! – mondta Louis, és ismét közelebb mozdult. Csillag felkapta a fejét, fentről nézett le az elé tartott kézre, és felhúzta a száját, úgy, hogy nagy, éles fogai mind kilátszottak.
Louis elmosolyodott. – Szebb vagy, ha nem vicsorítasz, de nekem így is tetszel.
   A ló lassan leengedte a fejét, és megszimatolta a kis kezet. Először csak biztonságos távolságból, de aztán már hideg orrát érintve a bőrhöz.
Louis csak rá figyelt. Kizárt minden mást, még a szerelmét is. A ló orrától a fülei közé csúsztatta a tenyerét, és finoman simogatni kezdte az okos fejet. Csillag szeme lassan lecsukódott, és csak néha moccant egy kicsit, míg fokozatosan kifordult, hogy végül nekidőlhessen a nyugodtan álldogáló Louis-nak, aki arcát a finom szőrbe fúrta, és halkan dúdolgatott valamit.
Harrynek elállt a lélegzete. Nem csak a látványtól, ahogy a lova egy perc alatt bizalmába fogadta Louis-t, hanem attól is, hogy a dallam egyértelműen az volt, amit ő talált ki, még a Kősivatagban. Louis rekedtes, mégis vékony hangján hallva, maga volt a muzsika. A herceg büszkeséget érzett.
   Csillagnak is tetszett az ismerős dallam. Egyik lábát felemelte, úgy pihent, míg Louis csak simogatta, immár két kézzel, és néha belenevetett a ráhulló sörénybe, ahogy a ló kifordult, hogy picit rágcsálni kezdje az ingét.
– Kimennétek? – kérdezte olyan halkan, hogy alig lehetett hallani. – Szükségünk lenne pár percre kettesben.
– Szó sem lehet róla! – válaszolta Harry azonnal. Már a gondolattól is kirázta a hideg, hogy a hirtelen haragú lóval hagyja a szerelmét.
„Ne aggódj, kedvesem!” – hallotta meg a fejében Louis hangját. „Csillag jól van, és elmesélné, hogy mi a baj, de a te gondolataid olyan hangosak és  mocskosak, hogy képtelen vagyok rá figyelni!”
   A herceg abban a minutumban fülig vörösödött, mert attól félt, a mester is hallja mindezt, de Tomlinson csak állt, és lassan dülöngélt apró lábain.
„Igyekszem másra gondolni, de ne küldj el!” – kérte a herceg Louis-t.
„Kérlek! Bízz bennem! Nem vagyok felelőtlen. Semmi baj nem lesz!”
   A herceg kelletlenül mozdult, mikor a varázsló bólintott, és úgy indult kifelé az istállóból, mint aki jól végezte dolgát.
– Jó ötlet magára hagyni a segédedet? – kérdezte Harry mikor hallótávolságon kívül értek.
– Tud magára vigyázni! – válaszolta a köpcös, majd serényen ellibegett a ház felé.
   Harry nagyot sóhajtott, aztán leereszkedett a fűzfa tövébe, ami az udvaron állt, úgy, hogy hallja a bentről kiszűrődő zajokat, és hamar segítségére lehessen Louis-nak, ha szüksége lenne rá.
   Halk horkanások, majd apró nyerítés hallatszott, amitől a herceg inai úgy feszültek, mintha harcra készülnének, de aztán Louis rekedt nevetése hallatszott, majd hangos hahota. Harry annyira kíváncsi volt, mi történik odabenn, hogy nem tudott ellenállni a kísértésnek. Falállt, majd lassan az ajtóhoz osont, és épp be akart lesni, mikor paták dobogása hallatszott, majd Csillag robbant ki az istállóból, és úgy vágtázott a rét felé, mint akit dongó csípett faron. Harry majdnem hanyatt esett, és először nem is fogta fel, amit lát, de mikor a ló kicsit eltávolodott, ő pedig utána nézett, Louis-t látta, ahogy rásimul a hátára, két kezével a sörényébe kapaszkodva, arcát rásimítva az izmos nyakra. Szőrén ülte meg, ahogy eddig csak Harry tette, és Csillag elégedett, vidám horkantásokkal jelezte, hogy semmi kifogása a dolog ellen. Louis mezítláb volt, lenge ingébe belekapott a szél, és a haját is az arcába fújta.
   Nézte őket, míg el nem tűntek a magas fűben, örömittasan vágtázva a széles mezőn. A herceg hatalmasat sóhajtva ereszkedett le ott ahol állt, és a térdére fektette a fejét.
– Istenek, kérlek benneteket, vigyázzatok rájuk! – suttogta.

   Már beesteledett, mikor arra ébredt, hogy halk patakopogást hall a ház felől. Felült, és már látta is a sötétben közeledő karcsú alakot, ahogy felé sétál. Mögötte jött a ló, aki fejét majdnem Louis vállára hajtotta, és mintha beszélgettek volna.
Harry összehúzta a szemeit, hogy jobban lásson, de a telihold fényénél csak a sziluetteket tudta kivenni.
– Jól van, szépségem – mondta Louis halkan, és úgy tűnt, mintha nem vette volna észre az istálló ajtajában várakozó herceget. – Minden rendben lesz! Kitalálok valamit! Elmegyünk érte, szavamat adom!
   A ló lehajolt, és orrát Louis nyakához dörzsölte, mire a fiú felnyúlt, és megölelte a busa fejet. Így közeledtek, és már csak pár lépésnyire voltak, mikor Csillag halkan nyerítve üdvözölte a gazdáját.
   Louis egyenesen Harryre nézett, aki még a lélegzetét is benntartotta, mert annyira hatása alá került a jelenetnek, ahogy Louis és a ló teljes összhangban lépkedtek.
– Itt vagy? – kérdezte a fiú, mire a herceg csak bólintott, mert a hangját még nem találta. – Minket vártál?
Harry csak egy pillanatig gondolkodott.
– Téged vártalak! – lehelte, mire Louis azonnal ellépett a ló mellől, aki kötelességtudóan folytatta útját az istállóba, míg a fiú lehajolt, két tenyerébe fogta a herceg arcát, aztán olyan szenvedélyesen csókolta meg, hogy Harry teste ívbe feszült. Egy lélegzetvételnyivel később már ő is észbe kapott, és felnyúlt, hogy megfogja Louis derekát, az ölébe húzza, majd átölelje, és átvegye az irányítást. A kis test készségesen simult hozzá, az édes száj azonnal megnyílt neki, és az apró kezek az ingével babráltak, hogy alá tudjanak férkőzni.
Harry a nyakába fúrta az arcát, és belélegezte a részegítően finom illatot.
– Annyira vágyom rád! Megőrjítesz! – súgta a bőrbe, aminek olyan illata volt, mint a frissen esett eső utáni erdőnek.
– Akkor menjünk a házba! – válaszolta halkan Louis. – Én sem bírok már várni!
  Harry agyán azonnal átfutottak a kétségek.
– A házba? Jó ötlet ez? Ott alszanak a többiek…
– A szobádból semmi sem hallatszik ki, ezért kezeskedem! – válaszolta Louis.
– Ne tégy meggondolatlan ígéreteket! Lehet, hogy a mester nem szokott úgy visongani, ahogy te fogsz ma éjjel… – felelte a herceg, és incselkedve beleharapott a gyenge bőrbe Louis kulcscsontján.
– Ahhhh…– tört fel egy nyögés a fiúból. – Hidd el, bárhogy fogok sikítozni… Mert fogok, azt jól tudom… A többiek olyan mélyen alszanak, hogy ágyúdörgéssel sem tudnád őket felébreszteni.
– Elkábítottad őket? – kérdezte Harry, és kuncogott a gondolatra, hogy a többiek ott lesznek mellettük, míg ők átszerelmeskedik az éjjelt, de semmiről sem fognak tudomást szerezni.
– Valami olyasmi… – bólintott Louis, és ismét megfogta Harry állát, egyrészt, hogy elhúzza a vállától, ahol túl érzékeny volt ahhoz, hogy tűrje az ostromot, másrészt, hogy most ő kezdeményezzen egy vad nyelvcsatát, amivel a végletekig szította a herceg, amúgy is eget rengető vágyát.
   Harry nagy tenyere a fiú kerek fenekére simult, majd bele is markolt, míg a másik már az ágyéka felé vándorolt, de Louis erősen megszorította a csuklóját.
– Ne! Ne érj hozzám, vagy nem jutunk be a házba. Pedig ami rám vár, azt szívesebben élném át párnák között, mint az istálló szénájában.
Ahogy Harry átgondolta, rájött, hogy Louis-nak teljesen igaza van, ezért halkan felnevetett, egy cuppanóst nyomott a pisze orra, aztán felemelte magáról, hogy talpra segítse, majd ő is felpattant, és kézen fogva húzta maga után a fiút, míg öles lépteivel a ház felé iramodott.
   Most Louis-n volt a sor, hogy halkan kuncogjon a sietségen, de közben a szíve a torkában dobogott, és ha belenézett a herceg gondolataiba, elfogta a páni félelem. Ezt nem biztos, hogy túlélem… – állapította meg magában, de közben annyira vágyott arra, hogy megtapasztalja az őrült vágyat, és a mérhetetlen gyönyört, hogy az sem érdekelte volna, ha valóban az életével kell fizetnie érte.
   Mindig tudta, hogy Harry majd eljön hozzá, csak azt nem, hogy mikor. A várakozás évei nagyon lassan teltek. Látta maga előtt az arcát, néha álmaiban érintette is, de nem tudta a nevét, és hogy ki ő… A sors fintora, hogy egy herceg, akiből király lesz. Ez nagyon sok mindent lehetetlenné tesz, amit Louis eddig elképzelt a közös életükről.
   Most ne tervezgess, csak engedd, hogy szeressen! – figyelmeztette magát, és ezzel ki is kapcsolta az agyát. Innentől csak a vágyainak élt. 

.