*Becca Prior* It Is What It Is / Harmincegyedik fejezet

Becca Prior
It is What it is

Harmincegyedik fejezet
Ahogy bezárult a vaskos tölgyfaajtó, Louis falnak lökte a herceget – aki fél kézzel a fáklyát tartotta –, és nekiesett a szájának. Falta, harapta, szívta a nyelvét, de Harry csak jólesően morgott, szemernyit sem ellenkezett.
– Fel kéne mennünk a lépcsőn… – szólt csendesen, mikor lélegzethez jutott, de ezt is inkább csak ajánlatnak szánta, mert neki az is tökéletesen megfelelt volna, ha ott, a lépcsőn esnek egymásnak.
– Igen, ez egy helytálló gondolat – erősítette meg Louis, de közben az ingét gombolta, és a szája minden kibukkanó bőrre lecsapott.
– Szerinted, ha egyesítjük az erőinket, oda tudjuk varázsolni magunkat? – kérdezte most a herceg, de a gondolat itt el is halt, mert Louis ebben a pillanatban vette a fogai közé ágaskodó mellbimbóját, és finoman meg is harapta.
– Nem fogjuk ilyesmire használni… – ellenkezett Louis. – Vagy saját erőnkből eljutunk odáig, vagy nem! – mondta határozottan, és feljebb tolta egy lépcsőfokkal a herceget, de ettől sem lett jobb a helyzet, mert így már a hasát csókolta, és lassan elért a nadrágja korcáig.
  Harry mély levegőt vett, az állánál fogva felhúzta Louis fejét, ráhajolt a szájára, lepecsételte egy apró csókkal, majd megfogta a kezét, és kettesével szedte a fokokat, maga után húzva a kedvesét, míg fel nem értek a lépcsőn. Három ajtó fogadta őket, de csak az egyik állt tárva-nyitva, és bentről kellemes gyertyafény hívogatta őket. Harry előrelépett, és mikor meglátta a csupa párna, csupa puha takaró kupacot a földön, akkorát nyögött, hogy beleremegtek a falak.
– Tökéletes! – sóhajtotta, majd behúzta Louis-t, és bevágta az ajtót. A fáklyát a fali tartóba dugta, majd egy pillanat alatt megperdült a tengelye körül, elkapta a varázsló derekát, magához rántotta, és most ő esett neki. A következő mozdulatával szétszakította a vászoninget, amitől Louis halkan felsikított, és érezte, hogy a nadrágja elázik kiszökő nedvétől.
– Milyen heves vagy, hercegem! – búgta kéjesen, mikor Harry épp megismételte az erőszakos cselekedetet a gatyájával is.
– Egy ilyen maszat megérdemli a kemény bánásmódot… – morogta a herceg, és szinte ledobta a könnyű testet a puha halomra, ami rájuk várt.
  Ő is leszaggatta a ruháit, és mikor meztelenül állt a nagy szemekkel bámuló Louis előtt, az ajkát félmosolyra húzta, majd lassan ereszkedett térdre, aztán a karjaira támaszkodott, és úgy mászott felé.
– Félelmetes vagy! – suttogta a mágus, mire Harry felkacagott, és kétoldalt azonnal kirajzolódott a gribedlije. – Így már nem annyira – zsörtölődött Louis, ezért a herceg erőt vett magán, mert úgy tűnt, a másiknak jobban tetszik morcona kinézete. A varázsló elégedetten engedte le a hátát az illatos nyoszolyára, és széttette a lábait, hogy a herceg közéjük furakodjon, és izmos testét végre magán érezhesse. Mikor ezt is megkapta, rájött, hogy ennél sokkal, de sokkal többet akar. – Magamban akarlak érezni! – suttogta, és ennyi elég is volt, hogy Harry valóban elveszítse a képességét a mosolygásra, mert már semmi másra nem tudott gondolni, csak Louis szűk forróságára, a kéjre, amit akkor érez, mikor egybeolvad a testük, és a gyönyörre, amit csak vele élhet át.
  Szerelmes szíve zakatolt a mellkasában, az izmai táncot jártak, annyira segíteni akartak, hogy mielőbb célba érjen, de ő türelemre intette magát, és óvatosan bújt a törékeny testhez, ami szolgálatkészen feküdt alatta.
– Azt mondtad, megmutatod a vágyaidat… – lehelte Louis vállára, mikor ránehezedett, és a hasán érezte a kemény hímtagot.
– De meg ám! – szólt a varázsló, aztán belemarkolt a sűrű hajzuhatagba, ujjaira csavarta a tincseket, és magához húzta a herceg fejét. Szenvedélyes csókba kezdtek, ami nedves volt, forró és tökéletes. Mindketten nyögdécseltek, és igyekeztek egymás szájából levegőhöz jutni, de ahogy elmélyültek a dologban, erre egyre kevesebb lehetőségük akadt. Már haraptak, vagy szívták egymás nyelvét, amikor alkalmuk adódott rá, a kezeik pedig a másik testén barangoltak szüntelenül, újabb és újabb kívánatos domborulatokat kitapintva.
  Louis húzódott el, zihálása visszhangzott a szűk kis szobában. Nem szólt, csak legördítette magáról a nagy testet, és abban a pillanatban átfordult, majd egyik lábát átvetette a herceg feje fölött, és négykézlábra emelkedett.
  Harry bandzsítva nézte az orra előtt himbálózó szerszámot, de nem volt ideje, hogy beteljen a látvánnyal, mert Louis lenyúlt, kezével igazította a szájába, aztán mélyen behatolt, egy hatalmas nyögéssel kísérve a mozdulatot, amitől Harry dárdája nehéz, krémes cseppeket hullatott a saját hasára.
– Ez az egyik… – suttogta reszelős hangon Louis, aztán a herceg méretes szerszámát tartotta meg a tövénél, és ő is ráhajolt, olyan mélyre engedve, amennyire csak tudta.
  Innentől csak kéjes nyögések, kapkodó légvételek, és torokból feltörő morgások hallatszottak. Mindketten meg voltak elégedve a helyzet nyújtotta örömökkel: Louis elégedetten nézte a Harry combjain időnként megfeszülő izmokat, ahogy a herceg a szája után mozdult, ahányszor időt akart nyerni, és ezért kicsúsztatta az ajkai közül.  A másik pedig egyre inkább érezte, hogy szeretné, ha Louis megfordulna, és ő tövig nyomulhatna a testébe, átvéve az irányítást. Nagyon tetszett neki, hogy a varázsló megtanította erre a furcsa örömszerzési módra, de most már ideje lett volna áldozni a hagyományok oltárán is. Benyálazta az ujjait, és felnyúlt, hogy előkészítse a bejutást. Louis felsikkantott, mikor megérezte a cseppet sem bizonytalan tapogatózást, majd kicsúszott a szájából a herceg kőkemény hímtagja, mikor megérezte a finom ujjakat, ahogy megnyitják a testét, és belé furakodnak. Hátrahajtotta a fejét, szélesebb terpeszbe csúszott (ezzel majdnem lenyomva a szerszámát Harry torkán), aztán hátratolta a fenekét. A herceg fuldoklott egy kicsit, de semmi panaszhang nem tört fel belőle, csak az orrán át szuszogott, majd elfordította a fejét, így szabadulva meg az édes kínzástól, aztán feljebb csúszott, hogy lássa is, amit csinál. El is akadt a lélegzete a látványtól. Louis teljesen szétfeszülve, kéjesen mozgott az ujjain, a hátán pedig vibráltak az izmok.
– Így!  Ez tökéletes! – sóhajtotta a varázsló, és szinte dorombolt. Harrynek eszébe jutott, amit az előző alkalommal mondott, ezért sarkait a nyoszolyába vájta, még feljebb tornázta magát, aztán a nyelvét is bevetette. Rögtön tudta, hogy jó lóra tett, mert a mellkasára forró nedv csepegett, és Louis hörögni kezdett a gyönyörtől. Pont addig kényeztette így, amíg a kis mágus nyüszíteni kezdett, és belül egyre erősebben lüktetett.
  Mikor Harry kihúzta az ujjait, és finoman beleharapott a kerek félgömbbe, Louis csak halkan sikkantott egyet, aztán felnevetett, ahogy a herceg felemelte, és pusztán karjai erejével tolta le magán, míg pont a hatalmas szerszám fölé tartotta. A varázsló hátranyúlt, beigazította a nyálasan fénylő, csuszamlós hímtagot, aztán hagyta, hogy Harry magára húzza, egyetlen, lassú mozdulattal. A teste hullámzott kívül és belül, a szíve zakatolt, a vére a fülében dübörgött. Látni akarta a herceget, ezért kifordult, bár ettől csak erősödött benne az érzés, hogy mindjárt szétszakad. Harry azonnal felült, hosszú karjával magához ölelte a felnyársalt mágust, ujjaival körülfonta kecses szerszámát, és lassan fejni kezdte. Felkiáltott, mert Louis teste azonnal rászorult, és majdnem leszakította a dákóját, de aztán meglátta a hegyes kis nyelvet, ami kisiklott a rózsaszín ajkak közül, és az övét kereste, így nem foglakozott tovább a kínjaival, csak ráhajolt Louis szájára, és hagyta, hogy ő diktálja az iramot, fent is és lent is. A mágus tekergett, vékony hangon nyöszörgött, és belső izmaival külön táncot járt Harry dárdája körül. Mikor már nem volt ereje csókolni és mozogni egyszerre, akkor csak a herceg nyitott szájába nyögött, majd a vállára hajtotta a fejét, és átadta az irányítást.
  Harry vére lávafolyammá változott. A lassú kínzás, amivel Louis a végsőkig hevítette, most ért a tetőfokára. Nagy tenyerét a feszes kis hasra fektette, hogy megtartsa szerelmét, másik kezével felnyúlt, és belemarkolt a  dús, barna hajba, aztán fellökte a csípőjét, és diadalittasan hallgatta Louis alélt nyöszörgését, amivel az első behatolást kísérte.
Addig űzte – hol lassan, hol kegyetlen tempóban –, míg már alig érthető könyörgést hallhatott az imádott szájból.
– Kérlek, hercegem! Nem bírom tovább. Hűséges szolgád vagyok, csak add meg, amire vágyom! Belepusztulok, annyira lángol a testem...
  Harry a mágus nyakát csókolta, nyelvével a fülét simogatta, egyik kezével a torkát fogta át, hogy megtartsa erőtlen fejét, jobbjával pedig nedvesen feszülő szerszámát simogatta, le és fel, mindig abban a tempóban, ahogy benne mozgott.
  Most fellökte magát, és úgy is maradt. Onnan döfött még beljebb és beljebb, míg Louis már csak ernyedten hánykolódott rajta, de minden behatolás után akkorát nyögött, hogy a herceg gerincén futott át a kéjhullám.
– Gyerünk, maszat! Már itt állunk a gyönyör kapujában. Csak rád várok! – suttogta az édes kis fülbe, aztán a nyelvét is beledugta, amitől Louis megrázkódott, a bőrét libabőr lepte el, és a szerszáma újabb adag nedvvel ajándékozta meg a kitartóan munkálkodó ujjakat. Harry a hüvelykjével kente el a gömbölyű makkon, aztán erősebbre vette a fogást, és gyorsabbra az ütemet.
  Louis sikongatni kezdett, két kezével letámaszkodott Harry térdeire, míg a herceg szabad kezével is lenyúlt, és megmarkolta a feszes kis heréket, amik pont belefértek a tenyerébe.
  Egyszerre léptek be a paradicsomba. Egymás nyögéseit hallgatva hagyták, hogy a testük újabb és újabb hullámokban engedje át magát a kéjnek, aztán, mikor végleg elhalványult a gyönyör, Harry leemelte magáról Louis-t, a karjába vette és magához ölelte, hogy izzadt homlokát csókolja, és szerelmes szavakat sugdosson neki, míg elcsitul a légzésük.
– Ez olyan volt, mint a vágyaidban? – kérdezte a varázslót, mire az félmosolyba húzta a száját, bár a szemét képtelen volt kinyitni.
– Olyasmi… – válaszolta kaján vigyorral, de elég rosszul füllentett, mert a teste mindent elárult. Az izmai feladták, még arra sem volt ereje, hogy megmozdítsa a kezét, Harry combján pedig vastag csíkokban fénylett a magja, ahogy kilövellt.
– Legközelebb én mutatom meg az enyémeket… – mondta a herceg, és beleharapott a vállába.
– Akkor egy hétig nem tudok majd járni – állapította meg Louis, de mindezt csak tényközlésként, nem panaszként.

.