1.rész
Zayn szemszöge:
A szobámban rohangáltam, a nyakkendő kötetlenül lógott a nyakamban, a zakóm valahol a szennyesben lehetett, mert azt sem találtam sehol. Kezdtem kicsit kiakadni, hogy az utolsó hét is ilyenekkel megy el, mint az öltözködés. Értem én, hogy egy kibaszott elit iskolában lakunk meg mit t’om én, de nincs egy árva légy, aki felfigyelne az öltözetünkre.
- Zee, kész vagy? – nyitott be az ajtón Lou. Régebben kiakadtam volna, de már megszoktam a folytonos hívatlan belépőit.
- Még mindig nem találom azt a szart – dühöngtem, mire az ajtóban álló jót kacagott.
A nyakkendő igazításból éppen hogy csak vetettem rá egy pillantást, de sejtésem beigazolásához ennyi elég is volt: Louis tökéletesen nézett ki. Fekete csőnadrág, egy fehér inggel és az iskolai zakóval. Meg sem kérdeztem, a nyakkendőjét hova tette, mert szinte tudtam, hogy a farzsebéből kandikál ki, hogy jelezze, nála van az is.
- Ki hinné el, hogy a suli legfélelmetesebb lénye azon dühöng szabad perceiben, hogy nem tudja hol az öltönykabátja?! – Ismét felnevetett.
Louis a világ egyik legrendesebb sráca. Megismerkedésünk ellenére, nagyon bírja a képemet, amiért hálásabb nem is lehetnék, hiszen ő itt az egyetlen. És valószínűleg az egész világon, de ezt már csak zárójelben mondom el. Lou tavaly év közben jött át hozzánk.
Az iskolánkról tudni kell, hogy az Anwich egy varázslények számára elszigetelt –szó szerint, ugyanis egy szigeten van- építmény, ahol a mágiával bíró lényeket nevelgetik. Nem tudom, hogy jobb szó–e rá a nevelőintézet, de hivatalosan iskolának nevezik. Louis és én az önvédelemórákon ismerkedtünk meg, hiszen a tanár őt egyből a mélyvízbe dobta, a legnehezebb ellenféllel akarta, hogy megküzdjön. Ez voltam én. A történetünk innentől sem volt fenékig tejfel, hiszen a karamell hajú varázslótanonc a suli Tökéletes Társaságának tagja, akik az úgynevezett elitek. Az egészben annyi a lényeg, hogy az eliteket egy elit suliban nagyon értékesnek kell venni, vagy valami ilyesmit zagyválnak az emberek. Szerintem a Tökéletes Társaság pusztán tömény gyökerekből álló bagázs, akik azért lógnak együtt, mert mindnek egyformán magas rangja van. Persze, ezt azóta megtartom magamnak, hogy Louis az életem része. A srác ugyanis osztódik. Legalábbis nagyon szeretne, mivel hol itt van velem, hol ott van velük. Ami neki és nekünk egyaránt kellemetlen.
- Zee, induljunk. Majd útközben beszaladunk egyért hozzánk – közölte kérlelően.
- Még mit nem! Be nem teszem a lábam abba a szarba! Te élhetsz ott, nem érdekel, de engem ne fertőzzetek meg a „tökéletességetekkel” – dühöngtem ismételten. Meglehetősen gyorsan felkapom a vizet, de ki várna el mást egy démontól?!
Végül beadtam a derekamat. Hagytam, hogy Louis bemenjen a bagázsuk elitosztályára és kihozzon nekem egy zakót. Nem akartam tudni, hogy kié. Egyben voltam száz százalékig biztos, hogy nem a barátomé. Louis ugyanis sokkal kisebb nálam. Szélességre nem, de magasságra jóval. Hosszabb és vékonyabb is vagyok nála. Az iskolába beérve Lou addig nyaggatott, hogy menjünk a csarnokba, hogy ebbe is belementem. Bárki, aki nem ismer, simán mondaná azt, hogy fenyegetem őt, hogy velem lógjon, pedig ez mennyire fordítva van. Amikor nagyon elegem van ebből az egész minket körülvevő cirkuszból, ő kezdi az érzelmi zsarolást, mert tudja, hogy ő az egyetlen kibaszott lény az egész univerzumban, akiért képes lennék a végletekig elmenni. Így hát mindig én vagyok az, aki rábólint a dolgokra, holott fölösleges, mert mikor kimond valamit, mindketten tudjuk, hogy úgy is az lesz, amit ő szeretne.
A csarnok tele volt diákokkal, így már a belépés előtt kényelmetlenül éreztem magam. A fél iskola tolongott a karácsonyi díszekkel körberakott teremben. Mindenki a karácsonyt várta és nyáladzott. Mert mennyire fognak neki hiányozni a többiek a szünetben, meg ilyesmi. Nálunk ugyanis a diákok közel három hetet kapnak a pihenésre a családjukkal, tavaszi és őszi szünet híján. A nyári szünetről meg annyit, hogy ha kapsz két hónapot, mázlista vagy.
Louis karon ragadott és egészen a sarokig ráncigált, ugyanis ott volt az elvarázsolt szoba. Mi ezt is csak ilyen elit dolognak hívtuk, ugyanis a tanárokon kívül csak az ő társaságuk volt képes bejutni oda. Amint beléptünk, az ajtó bezárult mögöttem, így egyértelművé vált, hogy egyedül nem tudnék visszamenni. Tekintetemet végigvezettem a krémszínű falakon, amikről mindenhonnan karácsonyi díszek lógtak le. Egy kisebb folyosórész után érkeztünk meg csak a tényleges terembe, ahol immár megtaláltam a társaságuk többi tagját is. Bár a terem inkább kötötte le a figyelmemet, mint ők, ugyanis kandallótól kezdve a karácsonyfáig minden volt. A teremben akkor fagyott meg a légkör, amikor a szoba túloldalán lévő folyosóról betoppant Styles. Hát persze. A tökéletes társaság feje. Éljen.
Meg sem lepődtem, amikor gyűlölettel teli tekintete rám tévedt, ám azon igen, hogy Louis félig elém lépett, jelezve, hogy vele vagyok itt, az ő tulajdonában állok. Lou gyorsan tanul, hamar kikövetkeztette a köztem és Styles között feszülő ellentétet, ezáltal azt is tudta, hogy valahányszor esélyünk volt rá, azzal fenyegetett a találkozás, hogy egymásnak esünk. Amitől igazság szerint minden kis paraszt, még a tanárok is tartottak, hiszen a ranglétra két legmagasabban álló diákja vagyunk. Styles angyal fajból van, eredetiből, míg én a démonitásommal második helyre szorultam mögé, hiszen senki nem tudja, mire is képes valójában e két faj. A többségük kihalt, vagy nem mutatkozik.
Louis szemszöge:
Egy pillanatra megörültem, mikor megláttam Harryt belépni, de amint eszembe jutott hogy kivel jöttem, automatikusan álltam védelmezően Zayn elé. A kettejük között feszülő hatalmi harcnak semmi értelme nem volt, ők mégis utálták egymást. Más kérdés, hogy Zee mindenkit utált, míg Harry csak őt, és csak azért, mert démon volt. Harry tekintete nem mozdult barátomról, én pedig morgó hangot hallattam, hogy felfigyeljen rá, nem az ő tulajdona. Csúnya kifejezés, de Zaynt a köreinkben tulajdonnak kell tekinteni, hiszen egy hozzá hasonló lényt nem engedhettünk be ilyen helyekre, mint a titkos szoba. Kivétel ez alól a szabály alól, ha valaki behozza, és az illetővel van köttetése. Erről mondjuk szerintem Zayn nem tud, de mi össze vagyunk kötve. Egyszer önvédelemórán megsebesítettem őt is, és magamat is. Ami nekem borzalmas nagy fájdalommal járt, hiszen egy démon vére egy magamfajta szervezetében nem tesz jót, de neki az enyém mit sem jelentett. A sötét mágia elnyeli a fehéret, ráadásul bennem vegyesen található mindkettő, mióta Zee-vel ilyen szintű kapcsolatban állok.
Harry végre rám emelte gyönyörű smaragd szemeit, és megértette, hogy vissza kell vonulnia. Muszáj neki. Fejével biccentett, majd a kanapé felé vette az irányt a többiekhez, akik végignézték ezt a kis szótlan csatát. Zaynt karon fogva én is a kandalló elé akartam telepedni, így a két kanapén ülők gyorsan megoszlottak. Én a fehér kanapé egyik szélére ültem, közvetlenül Hazza mellé, aki ugye szokásához híven a karfára ült, míg mellettem másik oldalt Zee foglalt helyet. Mellénk telepedett még El is, akinek annyira mindegy volt, hogy hová ül. A kedvemért elfogadták Zayn jelenlétét, bár senkinek nem volt ínyére. A barna bőrkanapén pedig olyanok ültek, mint Niall Horan, Jessica White és Liam Lunniss. Két lány, a többi srác. Igen jó párosítás voltunk, de nem mintha zavarta volna őket a dolog. Ha nagyon akartak, egymás között tudtak pletykálni is.
Niall volt az, aki témát dobott fel, méghozzá a karácsonyi szünetet beszélték meg, aztán így tovább a tanulmányi átlagokat, és legnagyobb meglepetésemre még Zaynt is kérdezték egy párszor, aki szűkszavúan ugyan, de válaszolgatott. Igazán jól elvoltak, láttam Zaynt mosolyogni, amit jó jelnek vettem. A kis ír szőke mindenkit felvillanyozott, nagyon bohém karakter volt, ezért sem féltem közéjük ereszteni a barátomat. Harry volt az egyetlen, aki végig szótlan volt, és valahányszor felnéztem rá a tüzet bámulta elgondolkodva. Éppen Ni egyik viccén nevettünk, amikor Harry egy hatalmasat sóhajtott és a hajamba puszilt. Nem tudtam hova tenni a dolgot, ezért aggódva kémleltem fel rá. Kivételesen összeakadt a tekintetünk. Smaragdzöld íriszei mindig megnyugvást jelentettek nekem, de most nem volt ott a szokásos csillogása. Tudtam, hogy baj van, csak azt nem, hogy mi.
- És ti mit terveztek szünetre Haz, Lou? – érdeklődött Liam, mire visszafordultunk feléjük. Beletenyerelt. Ezekről beszélgettünk mi is a késő éjszakai órákban, jóval a lámpaoltás után Hazzával. Egyikünk sem tudta biztosra, hogy mi lesz velünk a szünet után. Ő a szünetre itt marad, ahogy Zayn is. Ráadásul mindkettőnkben ott motoszkált a kimondatlan kérdés, hogy visszajövök–e még.
2. rész
Egyedül Harry tudott róla, hogy valószínűleg kivesznek az Anwichből a jövő évtől, de nekem azóta már mondták anyáék, hogy valószínűleg nem várják meg a nyári szünetet, hiszen kellek a Tanácsnak segédkezni. És ugyan ez egy hatalmas lehetőség, nem szívesen vágtam volna bele. Az Anwich egy borzalmasnak nevezhető iskola, kellemetlen tanári karral, de nagyon nagy megnyugvást biztosított, hogy van. Ráadásul a tanulóik a lehető legnagyobb biztonságban is voltak.
- A suliban maradok, ahogy azt eddig mindig – válaszolt Haz, nekem pedig összeszorult a gyomrom.
- Én… - kezdtem, de nem ment. Nem tudtam kimondani, hogy valószínűleg ez az utolsó hetem velük. Képtelen voltam rá. A szavak nem jöttek a számra, mintha bűbájt alkalmaztak volna rajtam, hogy akarva se tudjak szólni.
Harry és Zayn egyből érzékelte, hogy gond van, ugyanis mindketten felém fordultak, és míg Zayn kezdett dühös arccal méregetni, Harrynek valószínűleg leesett, hogy mit akarok mondani, mert olyan fehér lett hirtelen, hogy azt hittem ott ájul el mellettem.
- El kell mondanom valamit. Most úgyis itt van mindenki. – Mély levegő. Gyerünk Lou, meg tudod csinálni! – Valószínűleg ez az utolsó hét, hogy idejárok. A téli szünet után kivesznek a szüleim az iskolából.
Ennyi. Elhadartam, a szívemben pedig áthasadt egy rész. Lyuk keletkezett, amit nem lehet majd betömni, hiába fogok próbálkozni. És akkor megtörtént, valami olyan, amire sosem számítottam. Zayn felpattant, és ordibálni kezdett. Mérhetetlen dühvel a szemében, miközben csak engem figyelt. Bár e nélkül is tudtam nagyon jól, hogy hozzám beszél.
- Mégis mi a francot képzelsz magadról, he?! Az utolsó kibaszott pillanatban akartál szólni, vagy mi az Isten? És én még a barátomnak tartottalak! Ugyanolyan senki vagy, mint azok, akik ideküldtek, Tomlinson! Tettetitek, hogy képesek vagytok bárkit szeretni, hogy aztán fájdalmat okozzatok nekik. Hát nem jött össze a terved, mert nem fogok miattad sírni! Menj, takarodj! Többé ne is lássunk! – Zayn őrjöngött. Ilyen dühösnek még életemben nem láttam, szemei is elváltoztak, a karmai is kezdtek kinőni, bevallom megijedtem tőle.
- Zayn, kérlek! Mi a jó eget mondtam volna? Hogy, és mikor adtam volna ezt a tudtodra úgy, hogy kevésbé legyen fájdalmas? – kérdeztem vissza, bár tudtam, hogy ezzel csak tovább szítom a tüzet.
- Állj, állj, állj! Lou, miért vesznek ki a szüleid? – állt fel Niall. Talán ő volt az egyetlen, aki nem a barátom kitörését figyelte, hanem azt, amit mondtam.
- Kellek a Tanácsnak – suttogtam, lehajtott fejjel.
Zayn volt az, aki dühében az ajtó felé indult, de Harry még időben kinyitotta neki varázslattal, így nem okozott kárt magában. A többiek pedig csendben ültek és néztek ki a fejükből. Eleanor sírni kezdett, olyan erősen zokogott mellettem, hogy alig tudtam magamhoz ölelni. LL csak csendben emésztette a híreket, Jessica pedig feladta. Fújtatva repült át a másik folyosóra, hogy a szobájába rohanhasson. Megértettem őket. Én is elrohantam volna, hogy ne kelljen senkit megbántanom.
- Mikor mész? – kérdezte Harry csendesen.
- Nem tudni. Anyáék beszélni akarnak velem róla. Ha minden úgy megy, ahogy ők szeretnék, akkor közvetlen az ünnepek után – mondtam halkan.
- Ne sírjunk itt gyerekek, az még egy hét. Bírjuk ki legalább amíg itt vagy, legyünk erősek és élvezzük. És most menjünk órára, mert így is bajban leszünk, hogy késtünk – mosolyodott el Niall.
Mindig tudta, hogy mit kell mondani, és ezért hálás voltam neki. Niall elkísérte Eleanort az órájára, míg Liam úgy döntött, megnézni mi van Jessicával. Ketten maradtunk, hogy elinduljunk az óráinkra. Harry szorosan átfogta a derekamat és magához húzott, így indultunk kifelé. A csarnok már elhalkult, mivel elkezdődtek az órák. Hazza tudta jól, hogy hová kéne mennünk, mégis az ellenkező irányba fordult, amit nem értettem. Kivezetett egészen a tópartig, ahová már a kutya sem járt, hiszen tél volt. A tó jegén homályos képet láttam magunkról, ahogy felé hajoltunk, és ez melengette a szívemet. Annyi minden történt velem az Anwichben alig egy év alatt, mint egész eddigi életemben összesen.
- Nem számít, hogy mikor mész és hova, ugye tudod? – suttogta Hazza.
- Miért ne számítana? – érdeklődtem. Nem értettem hová akar kilyukadni.
- Nem adom fel azt, ami köztünk van, Lou. Ugyan nem vagyunk olyan régóta együtt, de nem engedlek el – nézett komolyan a szemembe.
- Szeretlek – szóltam, majd mielőtt válaszolni tudott volna, ajkaira hajoltam. Csókunk most lassú volt, szeretetteljes. Nyelve gyöngéden simogatta az enyémet, és a szívem minden másodpercben nagyobbat dobbant, mert tudtam, hogy ő is érzi, amit én.
- Én is szeretlek – suttogta, amikor elváltunk.
3. rész
Az egész napot Harryvel töltöttem, és kivételesen egyik óránkra sem mentünk be. Nagyon hálás voltam neki úgy összevetve mindenért, amit értem tett. Annyit törődött velem, mint még soha senki. Külső szemlélőként lehet nevettem volna az egész történetünkön, hiszen most éppen egy nem tiltott, viszonzott szerelem volt az, ami a legnagyobb fájdalmat okozta. Jó, nyilván nem nézte mindenki jó szemmel a kapcsolatunkat, hiszen mégiscsak két fiú voltunk, ráadásul Harry angyal volt, ami még inkább szította a tüzet a mágia világában, de ezeket tiszteletben tartottuk. Sosem éltük a kapcsolatunkat a nyilvánosság előtt. Néha-néha magához húzott, megölelt, de soha egyetlen szóval nem beszéltünk kettőnkről, soha nem csókolt meg ha voltak körülöttünk, egyszerűen csak együtt voltunk, nevettünk és bosszantottuk egymást, mint a normális legjobb barátok. Nem volt más a viszonyunk a többiekkel sem, hiszen nekünk természetes volt, hogy nem változik semmi, csak ha kettesben vagyunk és megcsókol, mert az egy teljesen másik eset. Az ebédet a baráti társasággal töltöttük, hogy ne lógjunk ki közülük, és én megpróbáltam megkeresni Zaynt is, de nem engedett be a szobájába, így semmit nem tehettem.
Az estét nem voltam képes a saját szobámban tölteni úgy, hogy tudtam, Zayn a mellettem lévő szobában dühöng, vagy éppen marcangolja önmagát, ezért lecuccoltam a titkos szobába. Onnan nyílik az átjáró a társasági házunkhoz, de most kivételesen ott sem találtam senkit. Csendesen osontam be a saját kis részemre, és dobtam le a ruháimat az ágyra, majd elsiettem letusolni. Legnagyobb meglepetésemre a fürdőben égett a villany, az ajtó pedig nyitva volt. Mivel vízcsobogást nem hallottam, nyugodtan sétáltam be a tudattal, hogy valaki úgy felejtette sietségében.
Aha, majdnem.
A fürdőbe lépve Harryt láttam meg háttal nekem, és éppen vetkőzött. Szerintem éppen ezért nem vett észre, vagy nem tudom, de nekem nagyon nagy meglepetést okozott. Szerelmem hátulról is csodás látványt nyújtott, ezen nincs mit keríteni. Gyönyörű, formás alakja volt, feszes popója és a kedvencem, a csokoládé fürtjei, amik a tarkójára hullottak. Ahogy becsuktam magam után az ajtót, neki is feltűnt, hogy nincs egyedül, ezért felém kapta tekintetét, de azonnal megnyugodott, mikor meglátta, hogy csak én vagyok az.
- Hát te? – kérdeztem vigyorogva. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer a fürdőszoba kellős közepén futunk össze, jóval az alvásidő után.
- Fürödni terveztem, de amint látom, te is – mosolyodott el. Az ilyen pillanatainkat neveztük a titkos összhangunknak.
- Ha megtehetem veled… – válaszoltam, fel nem tett kérdésére.
Boldogan kinyújtotta a kezét felém, én pedig örömmel karoltam belé. Hagytam, hogy magához húzzon, majd ajkaimra tapadjon. Lágyan csókolt, még ilyenkor sem siette el, aminek örültem. Kiélveztem minden percet amit vele tölthettem, és éreztem, hogy ez kölcsönös. Legnagyobb meglepetésünkre nekem lett elegem a finomkodásból, és kaptam a felsőm után, hogy levegyem azt. Hazza jóleső morgással díjazta tettem, majd a nadrágom gombjához nyúlt, mire én nyögtem fel. Egy mosolyt villantott felém a hangra, majd kínzó lassúsággal húzta lefelé a cipzáramat, ügyelve rá, hogy végig hozzám dörzsölődjön. Ajkamba haraptam, hogy csituljak egy kicsit, míg Harry a nadrágom lehúzásával szorgoskodott. Kezeimet a saját hajamba túrtam az érzéstől, amit már ennyi idő alatt keltett bennem.
- Leveszed vagy levegyem? – kacsintott rám, én pedig még ilyen önkívületi állapotban is jót kacagtam rajta. Harold mindig tudja, mit kell mondania ahhoz, hogy ne veszítsük el a fejünket.
- Leveszem én, te állj a zuhany alá – küldtem el, ő pedig egy vigyorral teljesítette a kérésemet.
Míg én levettem a bokszeralsómat, ő a vizet állította be. Hangtalanul igyekeztem mögé lépkedni, majd amikor már bent voltam karjaimat óvatosan csúsztattam be elé, és fontam össze a hasán. Imádtam Harryt. Tudtam, hogy észrevette ahogy elindultam, de nem rondított bele a játékomba azzal, hogy megfordult volna. Hazza nem szeretett az irányított fél lenni, de mégsem zavartatta magát, ha velem volt. Megengedte, hogy felülkerekedjek rajta, akárcsak pózban, hiszen mindketten nagyon jól tudtuk, hogy az ő seggébe nem volt belépő. A vicces az, hogy nem is akartam. Kettőnk közül ő volt a nagyobb pornósztár, ha az arcát néztem miközben élvezett, már az elrepített a gyönyör kapujába. Kezeimmel a hasát kezdtem el simogatni, míg hátulról a tarkóját hintettem be csókokkal és harapásokkal. Jól eső morgással reagált, és amint a kezem lejjebb csúszott, a hasizmai teljesen megfeszültek. Nyálas puszijaimból az lett, hogy a nyelvemmel szántottam végig a gerincét, ezzel mindenhová libabőrt varázsolva rá. Már majdnem a fenekénél tartottam, amikor úgy döntöttem itt az ideje kényeztetnem is őt egy kicsit, így a kezeimmel óvatosan átfogtam már igen kész állapotban lévő férfiasságát és elkezdtem izgatni. Esküszöm megérte, hogy lassan haladjunk, mert minél inkább közelebb kerültünk a tényleges aktushoz, Hazz annál hangosabb volt. Imádtam hallani és érezni, mert minden ami köztünk történt, szerelemből volt. Igaz, őszinte és mindent elsöprő szerelem volt a miénk, és büszke voltam magunkra. Arra, hogy mertünk egymás felé lépni minden utálkozó ellenére. Harry felsikított, és éreztem, hogy eléggé ellazult a drágám alattam, így az ujjaimat is gyorsan benyálaztam, majd sietve az ánuszához igazítottam őket, de először csak egyet dugtam be neki. Kellemesen felnyögött, hagyta, hogy saját tempómban gyorsítva kényeztessem fürge ujjaimmal.
- Úristen Lou, bele fogok dögleni a gyönyörbe, ha nem kezdesz velem valamit – lihegte a nyögéseink közepette.
Boldogan tettem eleget a kérésének és hajoltam fel ajkaira, hogy megcsókolhassam. Nem ellenkezett egy percet sem, de újult erőt nyerve ajkaimból, megfordította a helyzetünket, combjaim közé furakodott és a zuhanycsempének passzírozott. Hangosan felnyögtem, magamban pedig azt kívántam, hogy tépne ketté, harapdálna mindenhol, bármit. Nem akartam többé finomkodni, de kettőnk esetében mindenféle szexuális aktus maga volt a csoda, az is éppúgy fel tudott izgatni ha csak a karomat simította, mintha éppen a torkáig engedte a szájában a farkamat, a hatás sosem maradt el.
- Uhhh, Hazza – nyöszörögtem, amikor ujjaival az ánuszomat kezdte el izgatni.
Tudtam, hogy nem kell már sokáig várnom, és igazam is lett. Pár percnél tovább ugyanis ő sem bírta, és magára rántott. Egy meglepett sikoly hagyta el a számat, majd igyekeztem nem figyelni másra, csak Harry gyorsabbnál gyorsabb lökéseire, amik minden pillanatban messzebbre vittek az ígéret földjén. Nálunk a szex utópia volt, a föld ahol minden a legtökéletesebb. A kabin üvegei elég gyorsan bepárásodtak, már láttam, hogy kintről milyen jó pornófilmet lehetne erről forgatni.
Úristen – gondoltam magamban.
- Hűha, Louu – nyögött fel szerelmem.
- Istenem, Haz – suttogtam. Kimerültem, de még mindig eléggé éber és feltüzelt voltam. Ráadásul rohamléptekkel közeledtem a mennyország felé.
Szerelmem lökései gyorsultak és rövidültek. Ráadásul már nem is mindig találta el a prosztatámat, amiből éreztem, hogy ő is közel van, vészesen közel. Kezeimet a nyakáról a hátára vezettem, majd húztam rajta pár szép hosszú csíkot, hála a már egy ideje növesztett körmeimnek. Ez adta meg mindkettőnknek a végső löketet, ugyanis titkon mindketten hívei voltunk a durva szexnek. Legalább az ágyban kell a durvaság, ha már az életben egyikőnk sem pártolja a dolgot.
Ekkor eszembe jutott, hogy nem védekeztünk, amivel történetesen semmi probléma nem lett volna, hiszen imádtam amikor Harry nedve teljességgel feltöltött, de azt már kevésbé szerettem, hogy ilyenkor Zayn erősebben érzete rajtam, hogy bár neki tulajdonosa, de valaki másnak tulajdona vagyok.
4. rész
Másnap magától értetődően mentem vissza az óráimra, ahogy azt Harry és a többiek is tették. Mind úgy viselkedtünk, mintha előző nap semmit nem mondtam volna, ha pedig mégis, az nem változtat semmin. Ugyan megígértük egymásnak, hogy nem fog változást hozni az életünkbe, ezt egyikőnk sem tudhatta biztosra. És Niall is feltűnően többet lógott velem és Ellel, mint azt szokta. Reggel például velünk reggelizett és kísért minket órára. Az óráimon a tanárok pillantását is folyton magamon éreztem, így kezdtem azt hinni, hogy kitudódott a dolog, de amikor az egyik most idekerült lányt hallottam sikítozni, már tudtam, hogy más miatt voltam én a tekintetek kereszttüzében. Zayn.
Rohanva kerestem meg a helyet, ahonnan a lány szaladt és nem voltam megelégedve a látvánnyal. Az egész ugyanis az udvarra vezetett, ahol a tanulók egy nagy körben álltak és nézték, hogy mi van a kör közepén. És bár nem láttam, hogy ki vagy mi, mégis volt egy tippem. Lassan lépkedtem, verekedtem át magam a tömegen, hogy megláthassam végre én is, amit már mindenki látott. A kör közepén Zayn volt, aki éppen egy fiatal boszorkánnyal küzdött. Tudom, mert ismertem a fiút, tavaly nálam vizsgázott. Egy részt tőlem kapta a rangját, én voltam érte a felelős. Pont úgy, ahogy Zaynért idekerülésem óta én vagyok a felelős. Összeszedtem magam és minden tudásomat beleadva igyekeztem a legkevésbé fájdalmas varázslattal lecsapni a legjobb barátomra. Amikor ez végre sikerült, Zee meglepődve kapott a jobb vállához, amit eltaláltam. Égette az általam használt bűbáj, hiszen egyrészt fajtárs támadt rá. Hála a bennem keveredő sötét és fehér mágiának én mindkét fajta mágiahasználót meg tudtam sebesíteni. Amikor tekintetét felém kapta, rávicsorogtam, mint a vámpír akinek saját területére tévedt egy ellenséges idegen. A fiatal fiú boldogan felsóhajtott, amikor meglátott, míg Zayn csak meglepődve pislogott.
- Nem bántunk másokat, főleg nem szórakozásból! - parancsoltam rá.
- Ezt mint a barátom mondod, vagy mint a Tanács új ölebe? - kérdezte kihívóan, de én álltam a tekintetét.
- Mint a barátod, Zayn. Szükségem van rád! - Egy pillanatra még azt is hagytam, hogy az álarcom lehulljon rólam és Zayn lássa azt, hogy mennyire szenvedtem a hiányától. Az Istenért is, ő volt a legjobb barátom.
- Rossz válasz – vágott bájvigyort és a hátam mögé teleportálta magát, hogy leüssön.
Harry szemszöge:
- HARRY! – Sikította Eleanor.
- Mi történik itt? - Érdeklődött mogorván a tanárnő.
- Harry, Louis-nak baja esett – sírta a lány.
Nekem sem kellett több, ahogy kiejtette a száján a szerelmem nevét, egyből felálltam, és nem érdekelt a rangom, sem a fajtanulmányozás további része, a barna hajú gyönyör után siettem, aki a rossz hírt meghozta. Az előcsarnokon vágott át, és minden elénk állót igyekezett kedvesen odébb taszítani. Kiérve megláttuk Niallt, amint az ölében Louis feje feküdt és vizes borogatással próbálta javítani Louis állapotát. A fején egy elég szép lila duzzanat ragyogott, míg az oldalán egy hosszú karcolás éktelenkedett. Azonnal tudtam, hogy ki volt az az elvetemült, aki rámert támadni egy olyan édes teremtésre, mint Lou.
- Megölöm – szűrtem a fogaim között.
Nem érdekelt, hogy ki hallotta meg. Nem érdekelt semmi. Angyal létemre életemben először nem érdekeltek a szabályok, nem érdekelt mi a helyes, és azt is mélyen magamba temettem, hogy Zayn a szerelmem legjobb barátja. Életemben először volt az, hogy elszakadt nálam a húr. Sosem voltam a dühöngő fajta, ez többek között Louis-nak is köszönhető volt, de amikor őt bántotta valaki, ott nem volt mentség. Ott nem volt tovább. Éreztem, ahogy a szemem is véreres lesz a dühtől. Azt hittem ott helyben pattan el egy idegszálam, de nem történt meg. Viszont nem lett volna lény, aki hibáztathatott volna érte. Hisz minden, ami akkor bennem volt az a féltés és a szerelem Louis iránt, és az ezekből következő düh, amiért valaki kezet emelt az egyetlen személyre az életemben, aki tényleg fontos.
Niall kérése volt, hogy ne bántsam Zaynt. Nem akarta még jobban összetörni Louis-t, és egyedül ennek köszönhette a fekete démon, hogy még él. Mert sosem voltam egyedül, hogy elboruljon a fejem. Ekkor jöttem rá igazán, hogy mit is jelent szeretni. Mert a karamell hajú iránt érzett szerelmem és tiszteletem kitartott ahhoz, hogy ne bosszuljam meg a dolgot. Gyakorlatilag erőszakot alkalmaztam magammal szemben a fekete érdekében, lemondva a saját javamról érte, és biztos voltam benne, hogy ha Louis egyszer felébred, értékelni fogja ezeket a dolgokat.
Mert sajnos Louis sérülései komolyabbnak bizonyultak, mint azt mi hittük. A sulink orvosa úgy ítélte meg, hogy elég sokáig nem lehet majd vele beszélni, hiszen nem lesz magánál. Mindennemű támadás veszélyes ebben az iskolában, mégis a legveszélyesebb nem az lenne, ha én támadnék Zaynnek, hanem az, amikor a fekete és Louis egymásnak ütközik, hiszen Zayn sötét mágiával bír, míg szerelmem mindkét varázserő birtokosa, és köztudottan a sötét mágia a legerősebb, sokkal könnyebben gyilkol, mint a fehér. Niall egyre gyakrabban hangoztatta, hogy vajon mi lehet a fekete ördöggel, hiszen őt is sötét mágia találta el, és biztos nem csak egy karcolást ejtett rajta. A helyzet még számomra és a doktorunk számára is furcsa volt, hiszen sosem találkozott még olyan fehér mágiával rendelkező egyeddel aki túlélte volna a sötét varázslattal való megismerkedést. Louis esetében azért bízott mégis annyira a fejlődésben, mert Louis-ban megtalálható az, ami másban nem. A köteléke Zaynnel túl erős, a sötét mágia ezáltal legalább olyan erősen tombol benne.
5. rész
A hétvége felé egyik nap Zaynt találtam bent Louis kórtermében. Még szerencse, hogy Niall lefogott és visszahúzott. Hallani akartuk, hogy mit mondd neki. Legalább egy kicsit belelátni a szörnyeteg fejébe, aki képes volt a legjobb barátja életét is veszélyeztetni.
- Annyira sajnálom, Lou – szipogott.
Nagyon meglepődtem. A nagy fekete démon akitől mindenki fél, sírt. De nem csak nekem okozott meglepetést, Niall is kikerekedett szemekkel figyelte, hogy mi történik. Egy másodpercre majdnem megsajnáltam a feketét, hiszen azért mégis csak angyal voltam, de akkor lehajolt és nem tudom mit kutatott arccal olyan közel Louis-hoz, de bennem elpattant valami és úgy robbantam be a szobába, mint akit ágyúból lőttek ki. A fekete meglepetten hátrált, mikor észrevettem, hogy Louis áthatóan kék tekintete is engem vizslat. És ez nekem elég volt ahhoz, hogy megfeledkezzem Zaynről. Boldogan rohantam szerelmem mellé, és fogtam meg a kezeit.
- Lou – leheltem a nevét áhítattal, mielőtt ajkaira csókoltam volna.
- Szeretlek – suttogta ő is, alig értettem. És ekkor esett le, hogy miért hajolt hozzá Zayn is olyan közel.
Niall az ajtókeretnek támaszkodva, karba tett kezekkel és hátravetett fejjel nevetett. Emlékszem, mindig „tubicáimnak” szólított bennünket. Louis ajkaira egy gyenge mosoly kúszott, és ismételten hálásak voltunk az ír manónak, amiért velünk volt és nem hagyott mindent veszni. Ki tudja mik történtek volna, ha ő nincs.
Zayn szemszöge:
Éppen távozni készültem, amikor Louis kinyúlt értem, és az ujjait a csuklóm köré fonta. Nem tudtam elképzelni, hogy tényleg ezt tette. Nem értettem, hogy miért marasztal azok után, amiket tettem vele.
- Kölcsönösen megölhettük volna egymást... - suttogtam szomorú szemekkel.
- Nem akarnék nélküled élni, Zee – mosolygott rám Lou, amitől a szívem meghasadt.
Olyat éreztem, amit korábban még nem. Kőszívem újra dobogni kezdett a mellkasomban, amikor leesett, hogy Louis tényleg a barátom. Nem azért lógott velem, mert én a barátomnak tartottam, vagy mert muszáj volt, vagy ilyesmi. Tényleg ezt szerette volna. És ez a tudat könnyeket csalt a szemembe. Azok után, hogy anyámék mindenféle ellenállás nélkül adtak be ebbe a borzalmas iskolába, Louis volt az egyetlen ember, aki tényleg ragaszkodott hozzám és be kell vallanom, hihetetlen érzés volt, hogy végre én is számítottam valakinek. Ugyanakkor megijesztett azzal, amit mondott. Hiszen itt én voltam a leggyűlöltebb lény, és engem bármelyik percben megölhettek, viszont azzal, hogy ő akkor utánam halna, a vért is megfagyasztotta az ereimben. Ha van valami amit nem akarok, az nem más, mint az ő halála. Láttam, hogy Styles arca is megkeményedik egy másodpercre, mikor szembesült vele, hogy a pasija nem tervezett választani kettőnk közül.
- Louis... - suttogtam megtörten.
- Nem, Zee. Nem fogok nélküled létezni, ahogy Harry nélkül sem. Éppen ezért nem is kényszeríthettek választásra. Mert mindkettőtök iránt valami olyat érzek, amit nem szabadna. Haz a szerelmem, egyértelmű, hogy mennyit jelent számomra, Zee. Viszont neked kéne a legjobban tudd, hogy ami köztünk van, az olyan, mint a vérszerződés. Ugyanakkor nem kötelező. Nem azért vagyok veled, mert muszáj, hanem, hogy megvédjelek. Emlékszel még mit mondtál nekem, mikor megismertelek? Hogy mitől félsz!? - Még halványan derengett valami, de nem mertem magamnak sem beismerni ezt.
- Önmagamtól – suttogtam a szinte kikényszeredett választ.
- Pontosan. Azért vagyok én, a barátod, hogy megakadályozzam, hogy elveszítsd önmagad. A Tanács tud mindenről. Azért kell odamennem, hogy segítsem őket, de ezáltal ők is segédkeznek nekem, hiszen megmutatják, hogyan küzdjek majd ellened és hogyan tartsalak biztonságban – mesélte egy halovány mosollyal fakó ajkain.
Szerettem őt. Az eldeformálódott vulkánként működő dolog odabent hirtelen tört ki, ugyanis túlcsordult az érzelmektől. Louis volt talán az egyetlen, aki tényleg képes volt feltétel nélkül szeretni. és bár néha engem megölt ezzel a feltétlen szeretetével, imádtam, mert ez tette őt azzá, aki. És tudván, hogy mit érzett irántunk, sokkal könnyebben fogadtam el a tényt, hogy ha ennek itt vége, azaz két nap múlva el kell majd őt engednem. Ekkor döbbentem rá, hogy bennem és Stylesban több közös van, mint azt gondolná az ember, hiszen mindkettőnket ugyanaz kínoz. Mindketten nehezen engedjük el Louis-t, és mindkettőnk esetében a magányos életünk merően Lou-központú.
6. rész
Louis Tomlinson ízig vérig ember volt. Ezt a vak is láthatta, ha a neveltetéséből nem is, de a viselkedéséből biztosan. Olyan dolgok szórakoztatták, amik egy magunkfajtának a figyelmét sem keltené fel normális esetben. De Louis az Louis, ezért esélyünk sem volt tiltakozni. Így az utolsó két napot egy légtérben töltöttük Harryvel, ahol gyakorlatilag figyelmen kívül hagytuk egymást és azt tettük, amit Louis kért, hiszen ez a hétvége volt az utolsó, mielőtt hazamegy az ünnepekre, onnan pedig a Tanácshoz. A szigetről Londonba szállítottak minket, ami mindannyiunknak furcsa volt, hiszen többségünk még repülőn sem ült soha életében. De Louis megszerette volna mutatni az ő világát, így mielőtt mindannyian szétszéledtünk volna, kikönyörögte, hadd nézzük meg a londoni karácsonyi vásárt, ami szerinte tökéletes, és mivel váltig állította, hogy ez majd összehozza a bandát, semmiképpen sem mondhattunk neki nemet.
A repülőutat kő-papír-ollóval döntöttük el, hogy Harry és közülem ki ül majd Lou mellé, és mivel nyertem (a papír üti a követ), így az odautat végig azzal töltöttem, hogy Lou kócos karamell tincseit piszkáltam, miközben ő arról áradozott, hogy mennyire fog nekünk tetszeni a tél Londonban.
Mikor megérkeztünk mindenki csak annyira zavartatta magát a szálláson, hogy ledobálta a cuccát, és már mentünk is Louis után, aki felettébb élvezte az idegenvezetést. Először csak a város nevezetességeit mutogatta körbe, így egy fényképezőgép lett tele olyan képekkel, amiken szobrokkal és épületekkel pózoltunk. Ezek után estefelé végigvitt minket a Temzénél, hogy a kivilágítást is élvezhessük egy kicsit, majd elvitt minket ahhoz a hatalmas óriáskerékhez, aminek már nem tudom a nevét. Louis váltig állította, hogy az fog nekünk, turistáknak a legjobban tetszeni, ezért mind a két lány (Jessica és Eleanor), mind Niall és Harry egy kapszulába szállt velem és Louis-val.
Mit ne mondjak a kis varázslótanoncnak igaza lett. Mindannyian tátott szájjal néztük a sötétedő égboltot, és a hófödte, kivilágított várost . Olyan magasról egészen messzire elláttunk, és hiába kellett Styles mellett állnom, az igazság az, hogy elfelejtettem piszkálni, annyira lekötött a látvány. Az Anwich keretein belül sosem esett a hó, amolyan örök nyár volt, hála a védőbűbájoknak, így bekerülésünk óta szerintem senki nem látott igazi telet. Jó, kivétel azok, akik hazajártak a szünetekben, de olyan nem sok van. Niall is csak a nyári szünetekre utazott haza, tehát eredeti ír havat ő se látott odakerülése óta.
Mire leértünk a hatalmas körhintán, eszünkbe jutott -illetve Niallnek-, hogy éhesek vagyunk. Meg sem lepődtünk, amikor Louis pontosan tudta, hogy hová akar minket vinni. Valami gyorskajáldába mentünk, ahol az éhesebbik réteg (az ír és a barátnője, Jessica) felvásárolta a fél büfét. Mi pedig többiek csak „laza” kajákkal pakoltuk tele a bendőnket, mivel a túra ennyinél nem állt meg, Tomlinsonnak még volt mit mutatnia és kivételesen nem az ágybéli tehetségére gondolok, amit Stylesnak annyiszor bemutatott.
A kajálda után ugyanis Lou azonnal rángatott minket tovább. Valami karácsonyi vásárt magyarázott, meg azt, hogy muszáj még a nagy tömeg előtt odaérnünk. Sajnos a terve nem jött össze, ugyanis meglehetősen sokan voltak éppen akkor ott, amire mi odaértünk, de a mi kis észkombájnunk ezt is megoldotta és közölte, hogy mindig van egy B) terve. Jelen esetben az volt, hogy elvitt minket korcsolyázni. Jég korcsolyázni.
Harry szemszöge:
Sosem gondoltam volna, hogy valaha is jégre teszem a lábam. Fajomat tekintve nem is lehetett ilyenben bíznom, hiszen nem arra lettünk teremtve, sem kiképezve, hogy a fagyott vízen csúszkáljunk, és ezzel nem én voltam az egyetlen. Ahogy elnéztem a fekete sátán is így érezhette magát, mert nagyon húzta a száját, amikor azt kérdezték, hányas a cipőmérete. Éljen, egy újabb információ, amit nem tudtam magamról. Hihetetlen, hogy a Földön mennyi mindent csináltak másképpen, mint nálunk a mennyben. Niall könnyedén megoldotta a problémámat, mikor összemérte a saját cipőjét az enyémmel. Rájöttünk, hogy majdnem egyforma. A szőke igazán találékony volt. Találékony, vidám és szeretetteljes. És míg Louis kikérte a nagy többség lábbelijét, az enyémre Niall ügyelt oda. Tudhattuk volna, hogy nem lesz egyszerű, hiszen már akkor problémák adódtak, miután felvettük a lábbeliket, hiszen se Zayn, se pedig én nem tudtunk a kis padról felállni. Hála azonban a két világian aranyos varázslótanoncnak ez a probléma megoldódott, ugyanis míg a szöszi Zayn után kapott, addig engem Louis próbált talpra ösztökélni.
És én még azt hittem megállni nehéz a jégkorcsolyában... - csaptam magam homlokon gondolatban.
A jégpályán ugyanis megismerkedtem a jéggel. Megismertem a sűrűségét, a térfogatát, a keménységét, és a felületének simaságával is találkoztam. Csakúgy, mint a pálya falával, egy párszor ugyanis seggre ültem előtte, és olyan is volt, hogy nekiestem. De azt hiszem ez csekély ár volt azért, hogy Lou-val legyek. Ráadásul tényleg lehettem tök boldog, mivel Louis lassan és fokozatosan haladt velem. Niall és Zayn párosa egész másképp csinálta. Úgy hiszem az ír szöszim kicsit másképp értelmezte a tanítást, mint mi, hiszen a fekete démon karjait maga köré kulcsolva próbált vele korizni, és mindig rácsodálkozott, valahányszor elestek. Aztán amikor megtárgyalták, hogy így nem fog menni, Niall megpróbálta Zayn kezét fogva húzni, meg pörögni vele, de még ez sem volt a tanulás jó módja, ugyanis Malik nem lett jobb koris tőle, viszont az állóképessége határozottan javult, ellenben az enyémmel, ami még meglehetősen ingatag volt. De ha választanom kellett volna ezerszer is Louis-t választottam volna, hiszen a szerelmem végig mellettem csúszott és hagyta, hogy én a korlátszerűséget fogva mászkáljak csigatempóban, egy kör alatt legalább háromszor elcsúszva. Amikor sikerült egy kört megtennünk esés nélkül, Louis nagyon büszke volt rám, és ezért mindig kaptam egy-egy jutalomcsókot. Amikor már ezeket az egy köröket viszonylag biztonságosan sétáltam végig, megpróbált karon ragadni és vezetni egy-egy kis részen. Ha estünk, estünk mindketten, és már kezdtem érteni min nevetnek annyit Niallék. Tényleg baromi muris volt együtt elesni, egymásra, vagy éppen csak viccesebbnél viccesebb pozícióban landolni. Amikor letelt az a bizonyos két óra, amit ott tölthettünk, boldogan és csurom vizesen jöttünk le a pályáról. (A cipőket sokkalta könnyebb volt levenni, mint fel.) Kifelé menet összeszedtük a lányokat is, akik éppen egy ásványvizet akartak kikönyörögni a büféstől. Kifelé egymást bökdöstük, az instabil állapotunk miatt (még mindig a korizás hatása alatt voltunk), meg azon röhögtünk, hogy kinek mennyire ázott át a ruhája az esések hatására. Bármennyire is gyűlöltem Zaynt, kellemesen telt ez a két óra, és hiába az ellentétünk, nem csak rajta nevettem, hanem sokszor inkább vele együtt, ami láthatóan boldoggá tette a két kis varázslótanoncunkat, Louis-t és Niallt.
7.rész
Louis ismét magára aggatta az idegenvezető szerepét és ismét elkalauzolt bennünket a karácsonyi vásár helyszínére, de a kései időpont miatt már nem volt ott a nagy tömeg, így boldogan fogtam meg Louis kezét és vezettem magunkat. Megbeszéltük, hogy szétszóródhatunk, és a bejáratnak kinevezett ponton találkozunk pontban két óra múlva. Ez reálisnak tűnt mindenki számára, szóval indulhatott a bóklászás. Én szorosan fogtam Louis kezét, aki ezt vigyorogva fogadta. Lerítt róla, hogy még életében nem volt boldogabb, és nekem is teljesült minden álmom azzal, hogy őt boldognak láthattam. Felhőtlenül boldognak. Tudtam, hogy ez csak egy ideiglenes állapot, mivel nem feledkezhetünk meg örökké a kötelességeinkről, de ez akkor egyikünket sem érdekelte. Szerelmem a vásárban olyan helyeken állt meg, mint az ajándéktárgyasok, a könyvárusok, de még az édességárusokat is megnéztük, holott semelyikünk nem tervezett csokival jóllakni éjszakára. Ugyanakkor boldogan nassoltam volna valamit, így amikor megláttam a kürtőskalácsos standokat, nagyon boldog lettem. Azonnal odaráncigáltam Lou-t, hogy vegyünk, ő pedig készséggel fizetett. Kicsit égett az arcom, amiért neki kellett mindenhol fizetnie, de ebben a világban én nem voltam jártas, nálunk a vásárok sem így működtek, Louis azonban minden probléma nélkül lebonyolította a vásárlást, és utána kürtőskaláccsal a kezünkben mehettünk tovább. Az egész vásárt bejártuk. Vettünk ajándékot a fontosabb embereknek, ami azt jelentette, hogy ő vett a szüleinek és a testvéreinek, én pedig csak Niallnek és egy szem otthoni barátomnak, ha esetleg hazajutnék. Olyanokat vettünk, mint az édességek, a könyvek, az ékszekerek (Louis ragaszkodott hozzá, hogy Eleanor és Jessica is kapjon valamit), horgolt sálak (ebből magunknak is vettünk), és Louis leragadt egy másik ékszeresnél is. Én pedig találtam különböző ételeket, amikből mindből vettem, hogyha találkozok az ír barátommal, csak a kezébe kelljen nyomnom. Egyébként neki sapkát vettem kesztyűvel, ami fehér-zöld volt. Enyhén emlékeztetett az ír dolgokra, ezért gondoltam, neki is csökkenthetik a honvágyát. Mire Louis visszatért hozzám, már mindkettőnk keze dugig volt szatyrokkal és alig tudtuk egymás kezét megfogni, az egész körülbelül egy ujjnyi érintkezés volt, mintsem kézfogás, de nekünk éppen elég volt. Amikor a két óra a végéhez közeledett, mi is visszafelé indultunk, hogy megtaláljuk a többieket. Ott pedig meg is történt a gyors ajándékozás.
És akármennyire is utálom még mindig Zaynt, a legmeghatóbb jelenet volt, ahogy egymásnak adták az ajándékokat. Mindenki őket figyelte, ami biztos nem könnyítette meg a dolgukat, de hihetetlen érzelmes pillanat volt tőlük.
Zayn egy fonott piros-fekete-fehér bokaláncot adott Louis-nak, aki -mint utólag kiderült- azért hatódott meg tőle annyira, mert nem hord ékszereket, illetve a színeknek is köze volt a dologhoz, hiszen Zayn kedvence a fekete, Louis-é pedig a piros. És szerelmem titkon megsúgta, hogy a fehér engem jelképez, mert Louis azt mondta egyszer Zaynnek, hogy nem tud nélkülem élni.
Oké, ez még egy kicsit engem is meghatott.
Louis pedig egy ezüst kis fülbevalót adott Maliknak, akinek a szeme erre könnybe lábadt és úgy ölelte magához szerelmemet, mintha ő lenne az utolsó mentsvára. Láttam a többieken, hogy nekik is elszorul a torkuk, hiszen Zaynt tényleg senki nem kedvelte Louis kivételével, és most valamilyen szinten közénk tartozott a fekete ördög, hála a Szerelmemnek. Louis ajándékai egyébként mindenkit levettek a lábukról, például Niallt, aki egy kis ezüst négylevelű lóherés brosst kapott, tényleg miniatűret, éppen hogy csak látsszon, hogy van. De Ni nagyon örült neki, és ez számított. Mi egymás ajándékozását a szobában tettük meg, mivel nem tudtuk milyen hatással lesz ránk, ráadásul ez így sokkal privátabb és bensőségesebb is volt. Nem vettem nagy valamit, hiszen kérte, hogy semmit ne vegyek, így csak egy stoplis cipőt szereztem neki, mert tudtam, mennyire szeret focizni. Mindig mesélte, hogy milyen sikerei voltak benne, éppen ezért reméltem, hogy egyszer megteszi majd és megtanít rá minket. Illetve engem, mert Niall elvileg tud játszani.
Én pedig akkor kaptam életem legszebb ajándékát. Egy papírrepülő alakú nyakláncot. Az ajkaimnál csak a hangom remegett jobban, amikor megkértem őt, hogy akassza a nyakamba azt a csodát, amit tőle kaptam. És megtette, engem pedig a boldogság euforikus érzése töltött el tetőtől talpig. Boldogan hajoltam szerelmem karjaiba, hogy megcsókolhassam. Nem siettük el, nyelvünk lassan, tapogatózva ismerkedett, mint a legelső alkalommal, mégis több érzelem volt most ebben az egy csókunkban, mint az addigi összesben. És hiába minden, ha két szív együtt dobban. Nos, nem tudom, hogy a miénk együtt dobbant-e, de az biztos, hogy az enyém kétszázat vert percenként, és minden dobbanással azt suttogta: „Szeretem, szeretem, szeretem.”.
.jpg)
