*Becca Prior* It Is What It Is / Huszonharmadik fejezet

Becca Prior
It is What it is

Huszonharmadik fejezet

   Niall érezte, hogy teljesen elhagyja a remény. A kemény, döngölt padló hidegen sütött alatta, és Zayn térde is reszketett, ahogy hozzáért. Annyira szeretett volna segíteni a szerelmén, és mindannyiukon, hogy az összes izma kínlódva feszült a tehetetlen dühtől. Nem halhatnak meg itt, miközben a hercegre is kínok kínja vár, míg Taylor kiszívja belőle az életet, hogy megerősítse hatalmát. Ugyan Harry erejét nem szerezheti meg, de minden gyilkossággal – míg magába lélegzi a lelkeket –, varázsereje egyre nő, míg már senki nem lesz, aki ellenállhatna gonoszságának. Hogy lehettem ennyire balga, hogy nem vettem észre az ármányt, mi lassan átszőtte az utunkat, és egyre közelebb hozott a végzetünkhöz? – kérdezte magától, láncait rángatva, lelkiismeret-furdalástól vergődve.
– Nyugodj meg, életem! – suttogta Zayn, és már halk, mély tónusú hangja is elérte, hogy a kismester elernyedjen. – Nem lesz semmi baj! Csak koncentrálj. Biztosan van valami kiút. Ha te kitalálod, én megvalósítom! – mondta olyan hittel és meggyőződéssel, ami könnyeket csalt a varázsló szemébe. Zayn hisz benne! Akkor pedig meg is fogja találni a kiutat!
– Van egy ötletem… – hajolt oldalra Niall, amennyire csak tudott. – Veszélyes… De ez az egyetlen esélyünk.

   Harry arra ébredt, hogy odakinn hétágra süt a nap, és meleg sugarai bekúsznak az ablakon, hogy az ő arcát simogassák, akárcsak Louis ujjai tették… Az emlékre összerándult a gyomra, és egész lelkét kín öntötte el.   Erőszakkal elnyomta feltörő érzéseit, és arra koncentrált, hogy felfogja a jelent.
   Minden csendes volt körülötte, és a leányt sem látta sehol, aki eddig el sem mozdult mellőle. Nagy nehezen felült, tenyerét a hasára szorítva, de a várt fájdalom elmaradt. Kíváncsian hajtotta fel a szikrázó fehérre mosott ing szegélyét, és elcsodálkozva látta, hogy a bőrén már csak egy sóhajtásnyi heg maradt. Mióta vagyok itt? – kérdezte magától, de hiába kutatott az elméjében, nem lelt rá a válaszra, sőt, semmi kapaszkodót nem talált. Talán napok, vagy hetek óta…– morfondírozott, de elhessegette a gondolatot, mert rájött, hogy ennél sokkal fontosabb dolga is akad. Felkelt az ágyból, óvatosan felrángatta a nadrágját, aztán az ablakhoz sétált, leült a fotelbe, és belebújt kifényesített csizmáiba.
   Ujjaival hosszú hajába túrt, és gyorsan összefonta a kusza tincseket, aztán az ajtóhoz settenkedett, és a falon függő köpenyéért meg a kardjáért nyúlt, majd a nadrágszíjára fűzte. Lehajolt, és elégedetten állapította meg, hogy a csizmájában ott a kis tőr, ami annyiszor mentette meg az életét.
  Halkan lenyomta a kilincset, és mikor a folyosón se látott senkit, lábujjhegyen a lépcsőhöz osont, majd lesietett a toronyból. Az udvarra lépve egy forgatagban találta magát. Vásárnap lehetett, mert annyi árus, és gyerek tülekedett a várudvar felé, hogy majdnem el is sodorták. Igyekezett a fal mellett maradni, aztán mikor kiért a nagy térre, rájött: át kell vágnia a tömegen, hogy a karámokhoz jusson. Nagy levegőt vett, felhajtotta a köpönyege kámzsáját, és előredőlve vetette magát az élő masszába.

– Hoztam egy kis moslékot! – mondta az őr, és a falhoz láncolt férfiak elé vetette a büdös csontokon rothadó húsmaradékot, a penészes kenyérdarabokkal. – Jó étvágyat, urak! – tette hozzá röhögve, úgy, hogy kilátszott foghíjakkal tarkított, barna, szuvas fogsora.
   Lehajolt, hogy egy-egy kezüket sorban eloldozza, míg esznek. Liam, és James fél karja már szabad volt, mikor az őr háta mögött láng csapott magasra. Olyan gyorsan perdült meg a tengelye körül, hogy összeakadtak a lábai, és kibillent az egyensúlyából. Zayn abban a pillanatban nyúlt el a földön, amennyire csak tudott, és két bokájával satuba fogta a dülöngélő és maga körül tehetetlenül hadonászó porkolábot. Mire jajgathatott volna, már a földön feküdt, és Liam hatalmas tenyere fogta be a száját. James gyorsan térdre vergődte magát, és kicsavarta a kezéből a kulcsokat, majd odadobta Niallnek, aki villámsebességgel dolgozott. Egy szempillantással később mind a négyen fölötte álltak, és épp a nadrágját rángatták le, majd összekötözték vele, és egy kenyércsücsköt kalapáltak a szájába, hogy hallgatásra kényszerítsék. Egy fog is reccsent, ahogy Liam ököllel segítette beljebb a zöldes színben játszó, kőkemény szájpecket.
– Legalább kevesebb dolga lesz vele az itteni kovácsnak… – mondta szórakozottan, aztán felállt, és leporolta a tenyerét.
– Nem értem, miért ti húzzátok a fogakat, mikor semennyire sem értetek hozzá… – kérdezte Niall, de közben fürgén lecsatolta az őr derekán lógó kardot, és odadobta Zaynnek, aki azonnal kivonta, és ismerkedett a fogásával, hogyha harcra kerül a sor, magabiztosan vívhasson vele.
– Talán, mert nekünk vannak alkalmas fogóink… – válaszolta Liam, mert fel sem vette a kismester szavaiban megbúvó, lenéző hangsúlyt.
– Nem lehetne, hogy az orvoslás vitás kérdéseit későbbre halasszátok? – kérdezte James vékony hangon, mert kezdett elborulni az agya, hogy ezek ketten semmiségekkel foglalkoznak, mikor az életüket kellene menteniük.
– De… – válaszolta Niall, majd hozzálépett. – Ügyes voltál a tűzzel! Mit tudsz még használni itt? – kérdezte, arra utalva, hogy bár delej védi a várat, a kisebb varázslatok működnek itt is.
– Tudok vizet fakasztani, és szerintem, ha ketten összefogunk, talán egy kisebb forgószél is menni fog… – leltározott gondolatban a varázslótanonc.
   Niall csak bólintott, mert ez is több volt, mint a semmi. Ő nem értett a mágiához, úgyhogy csak az erejével tudta segíteni Cordent.
Zayn az ajtóhoz lépett, és kikémlelt a folyosóra a rácsos kisablakon.
– Tiszta a terep! – suttogta, mire a másik három szorosan mögé állt, és vett egy utolsó, mély levegőt, mielőtt kiléptek a fáklyák imbolygó fényével megvilágított folyosóra.
   Halkan osontak el a cellák előtt. Némelyikből fojtott nyöszörgés, másikból hangos sírás szűrődött ki. Liam megtorpant, mire Niall mérgesen nézett rá.
– Mi van?
– Nem hagyhatjuk itt őket! – mondta elnehezült hangon a kovács, és nyakán le-fel liftezett a gigája.
– Nincs most erre időnk! – zsörtölődött Zayn a szemét forgatva, de James Liam mellé lépett, és kihúzta magát.
– Milyen lovag vagy te? – kérdezte, eddig megismert jellemét meghazudtolva. – Magukra hagynád őket, mikor valószínűleg ugyanolyan ártatlanul sínylődnek itt, mint mi?!
   Zayn nagyot sóhajtott, és szemeit az égre emelte, de aztán lemondóan leejtette a vállait, és odadobta a kulcscsomót a varázslóinasnak.
– De akkor siessetek!
   A két férfi egyszerre bólintott, aztán amilyen sebesen csak tudták, sorra nyitották a zárkákat, és engedték szabadon a foglyokat. Az utolsó, ablaktalan kis helyiségbe érve orrfacsaró bűz csapta meg őket. James az arca elé rántotta a köpenyét és halkan szólt a sötétbe:
– Hol vagy?  
– Itt… – válaszolt egy fáradt, öreg hang a sötét sarokból. Liam visszalépett a folyosóra, és leemelt egy fáklyát a kovácsoltvas tartóból, majd azzal közeledett a bűzös kis szobában.
   A sarokban, saját mocskában egy öregember hevert. Valaha fehér szakálla a mellére tapadt, sárgásszürke pókhálóként szétterülve. A ruhája egyetlen szakadt hálóing volt, aminek színe már vetekedett a föld mocskával.
Gyorsan eloldozták őt is, de akkor jöttek rá, hogy fel sem tud állni.
– Nem tudunk vinni! – szólt Corden a fejét csóválva. – Nekünk még ki kell szabadítanunk a hercegünket!
– Akkor csak hagyjatok itt! – válaszolta beletörődő hangon az öreg. – Nekem már úgy sincs miért megszöknöm…
– Dehogy nincs! – szólt rá a kovács. – Mentsd az életed!
– Már nincs olyanom. Taylor minden erőmet kiszívta az évek során, és bár nem ölt meg, üres porhüvelyem csak azért van még itt, hogy őt szórakoztassa.
   A két férfi nem értette, miről beszél az öreg, de nem is volt idejük rá, hogy kiderítsék a dolgot. Összenéztek, majd biccentettek egy aprót, és egyszerre hajoltak le, hogy a pillekönnyű testet felemeljék, a hóna alá tolják a vállukat, és segítsenek neki a járásban. Kissé groteszk összehatást nyújtottak, mert Liam egy jó fejjel magasabb volt a köpcös kis varázslónál, de a szándék a fontos. Nehézkesen vergődtek ki a folyosóra, ahol már elég sokan összegyűltek. A foglyok szedett-vedett fegyverekkel a kezükben álltak. Volt, aki egy fáklyát markolt, volt, aki a láncát fogta kézbe, hogy a nehéz vasszemekkel sújtson le az ellenségre.
   Mikor Zayn meglátta a triót, kétségbeesetten felhorkant:
– Az istenek szerelmére! Adjátok át valakinek! Nekünk nincs időnk vele bíbelődni!
  Liam bólintott, és a rabok közül rögtön odalépett két férfi, hogy átvegye a terhüket. A fegyverkovács leakasztott egy nehéz vasvödröt a falról, és meglengette maga előtt. Bólintott, hogy ő is készen áll a harcra, és előrelépett Zayn mellé. James és Niall szorosan mögöttük lépdeltek, és megfogták egymás kezét, hogy egyesítsék erejüket.
   A folyosó elkanyarodott, és már látták a magasba vezető lépcsőt, mikor fentről hangos nevetgélés, és közeledő férfiak döngő léptei hallatszottak. Mindenki visszatolatott a félhomályos szegletbe, és belesimultak az ajtók előtti árnyékos zugokba. Az őrök, társukat keresve, de még mindig elővigyázatlanul sétáltak bele a csapdába, és mire észbe kaptak volna, mind leütve, megkötözve sorakoztak az egyik cella sarkában, kezeik a falhoz bilincselve, szájuk kipeckelve.
   Két hullát vonszoltak még be a rabok. Az egyiket Zayn vágta le, mielőtt az rájött volna, hogy mi történik vele, a másikat Liam ütötte agyon a nehéz vasvödörrel, amitől teljesen eltűnt az arca, csak egy málló massza volt a helyén.
– Szép munka! – dicsérte a fekete lovag, és elkapta Liam karját, hogy elismerése jeléül megszorítsa, mire a kovács is viszonozta a gesztust.
   Újra nekiindultak a folyosónak, és óvatos léptekkel haladtak fel a lépcsőn. Kintről hangzavar szűrődött be, nők kiáltozásával, gyerekzsivajjal vegyülve.
– Vásár van, hála az égnek! – sóhajtott Niall, mire mindenki megkönnyebbülten igazgatta viseltes ruházatát, aztán kiléptek a bántóan erős fénybe. A két mágus felhúzta a kapucniját, Zayn és Liam pedig a kezükkel árnyékolták fénytől elszokott szemeiket.
– Arra! – bökött a várudvar másik felére Niall.
– Miért pont arra? – kérdezte James értetlenül, mikor neki az volt a logikus, hogy valamelyik toronyban keressék a herceget.
– Érzem, hogy ott van Harry… – válaszolta Niall. Zayn kérdőn nézett rá, de Niall csak előhúzta a pici talizmánt az inge alól. – Ezt nem vették el! – mondta diadalittasan, mire a fekete lovagnak féloldalas vigyorba húzódott a szája.
– Pancserek!

 

.