*Lilly Stylinson* Váratlan ajándék

Lilly Stylinson

Váratlan ajándék

- Harry, ezt nem hiszem el, hogy felejthetted el? Minden évben… - a 30- as férfi kissé eltartotta fülétől a telefont, hogy ne hallja felesége dühkitörését kísérő szidalmakat, amelyeket a fejéhez vágott, mert épp nem hozta még el a lakberendező cégtől a következő ládányi karácsonyi díszt, vagy még nem ment el megvenni az ez évi szmokingját. Mint minden évben… - gondolta egy szemforgatással megtoldva, miközben átvette a forrócsokoládéját a Starbucks eladójától. Rámosolygott a lányra, és egy gyors “Boldog Karácsonyt!” formált ajkaival.

Belekortyolt a forró édességbe, és ahogy végigjárta átfagyott tagjait a kellemes meleg, lassan megnyugtatta a telefonon keresztül aggodalmait soroló kedvesét, hogy mindent időben el fog intézni, és igen, még a szüleihez is oda fognak érni az ünnepi vacsorára. Mikor végre a zsebébe csúsztathatta a készüléket, az egyik magas asztalnak támaszkodva, elmerengve szürcsölgette az italát. Valójában pont ez volt az, amiért nem várta úgy a karácsonyt, mint évekkel ezelőtt … pontosabban mielőtt Dianaval találkozott. Akkor alig bírt magával, felvásárolt mindent, minden boltban, amivel mosolyt tudott csalni családja arcára, most viszont megkeseredett a csoki a szájában, hogy így december 23-án még mindig nem tudja mit adjon Diananak. Bár nem izgatta különösebben, mégis fent akarta tartani a tökéletes pár látszatát. Mire a pohár aljára ért, elhatározta, hogy nincs más választása, ebben az évben is valamilyen ékszer lesz.

Nem tudott semmi személyeset kitalálni. Bármennyire is tagadta még magának is, soha nem szerette. Csak azért volt vele, mert így, lassan a 40 felé közeledve úgy érezte, ezzel nem akar kilógni a sorból. Zavarták a kérdések, amik ezzel kapcsolatban érték. Rosszul hangzik, de kapóra jött neki ez a nő, a főnöke lánya, és kérés nélkül is aláfeküdt, így nem volt nehéz egy kapcsolat látszatát fenntartani. Sose felejtette az anyja és nővére szemében látott csalódottságot, mikor először hazavitte. Ők is annyira szerették meg az évek alatt, amennyire ő maga, de ez még csak mellékes volt. Ők … egy férfira számítottak. Bár soha nem beszéltek róla, Harry mégis biztos volt benne, hogy tudják a kis titkát.

Megrázta a fejét, elindult az ajtó felé, és csak akkor nézett fel újra, mikor majdnem nekiment valakinek, miközben sietős léptekkel tartott az autója felé. A férfi nem nézett rá, csak egy gyors lépéssel visszanyerte egyensúlyát, és már ment is tovább. Viszont Harry abban a pillanatban megismerte, ahogy a profiljára esett a tekintete. NEMMM! – lázadt az agya. – Az nem lehet, ne szórakozz velem, hogy lehetne?! Hisz képtelenség.

De csak bámult az ismerősen kócos hajzat után. Valóban képtelenségnek tűnt, de miért is ne lehetne? Azóta eltelt 20 év, de Ő is ideköltözhetett, vagy lehet, hogy csak az ünnepek miatt jött fel Londonba.

Agya másik felét viszont egészen más gondolatok foglalkoztatták. Miért ilyen vékony? Ki az a kisgyerek a karján?... Miért néznek ki ennyire szakadtan?

Két nagy lépéssel tette meg a maradék utat a fekete Range Roveréig, amibe bepattanva követte az „ismerőst”, az utcán. Mindenre emlékezett. Mindenre. Pontosan tudta, hogy ez az, amit Diana-val elnyom magában. Minden visszatért, és felszínre törtek az érzelmei… Nem sikerült… Még mindig szereti…

Még egy nap van karácsonyig, mi lenne, ha … de Louis gondolatmenetét megszakította egy modellnek kinéző férfi. Pontosabban az, hogy majdnem összeütköztek, mikor egy üzletből lépett ki jobbról. Egy gyors mozdulattal megtartotta egyensúlyát, megigazította az alvó Darcyt a karján, és megrázta a fejét. Mintha felismerte volna a férfi... nem tudta megmondani miért de határozottan ez az érzés fogta el. Egy pillanatig gondolkozott, megforduljon-e, de a hideg sietségree késztette. Hol is tartott?! … Ah igen, még 8 nap van hátra ebből a nagyon nehéz évből. Elvált, elvesztette az állását, és bár maradék tartozásait, illetve a számláit az elmúlt napokban rendezte, vagy épp ezért, nem sok pénzt mondhatott magáénak. Talán épp csak annyit, hogy Darcynak tudjon valamit enni adni. De örömöt is szeretett volna neki okozni, hisz Ő volt az egyetlen gyönyörűsége az életben. És ha egy mosolyt tudott csalni a most épp lilás kis szájra, úgy érezte, ő a legboldogabb ezen a nyomorult világon.

Felsietett a lépcsőn, a nyomorúságon kis lakásához. Hideg volt, de legalább a kinti fagyhoz képest emberségesebb hőmérséklet. Az egyetlen, öreg radiátorhoz sietett Darcy ágyacskája mellett, és felcsavarta, hogy mikor elmegy, legalább a kislánya ne fázzon. Lefektette, mert még el akarta intézni a dolgokat, mielőtt ő is lefekszik. Még el kell mennie a karácsonyi segélycsomagért… Egy könnyet morzsolt el ujjai között, mielőtt újra kilépett a dermesztően hideg utcára. Annyira sajnálta Darcyt, hogy nem tudja neki megadni, amit megérdemelne.

Utálta a Segélyszervezet épületét, vagyis azt, hogy rászorul arra, hogy ilyen helyről vigye haza a karácsonyi vacsorát. Nem szerette azt sem, ahogy az önkéntesek ránéztek, miközben átnyújtották a krumplival, almával és konzervekkel teli zacskót, de hát ki szeretné, ha ennyi szánalomtól túlcsorduló szem vizslatná.

A maradék kis pénzével az olcsó ajándékos pulthoz lépett, akol vett egy hercegnős mesekönyvet, és pár színes ceruzát, hogy ha csak jelképesen is, de valami kerüljön a fájuk alá. Az alá a kicsi, szánalmasan apró műfenyő alá.

Hazaérve halkan lepakolt, elővette a karácsonyi díszletüket, amit egy égősor alkotott, és feldíszítette az egy helyiséges otthonukat, és előkészült az ünnepekre. Alig várta, hogy vége legyen az év ezen időszakának,mert ilyenkor még jobban érezte, mennyire nélkülözésre vannak ítélve.

Az ablakon kibámulva megpillantotta, hogy nagy pelyhekben elkezdett esni az év első hava. Legalább szép, fehér karácsonyuk lesz.Elképzelte, ahogy holnap majd kimennek és hóembert építenek.  

Ijedten kapta fel a fejét, mikor motozást hallott a folyosó felől. Egy pillanatra megmerevedett, és nyugtalanul hallgatózott, mert egyedül laktak ebben a régesrégi tömbházban a város szélén. Azonban zavartalan csönd uralkodott a házban, és megnyugtatta magát, hogy csak a hó csúszhatott le a tetőről. A város ezen részén nincsenek betörések… itt nincs mit ellopni. Megsimogatta a békésen szuszogó Darcy arcát, mielőtt egy jobb jövő reményében ő is elfészkelte magát a matracán.

Karácsony reggelére mindent puha, hófehér takaró fedett. A kislánya boldog sikkantására ébredt, akihez éjszaka meghozta éjszaka a Jézuska a mesekönyvet. Megmelengette szívét az ártatlan kis szív öröme, és könnyei majdnem megint utat törtek maguknak, mialatt kikászálódott ágyából, és a kicsihez sietett. Nem sokkal később már útra készen álltak az ajtóban, hogy megcsinálják az év első hóangyalát. Legnagyobb döbbenetére az ajtóban a küszöbön kívül egy szánkó is fogadta, amin egy akkora maci ült, mint Darcy, egy nagy csomag csoki társaságában. Magyarázatot viszont nem talált rá, hogy hogy került oda, levél vagy egyéb kisérő üzenet nélkül.

Nem volt semmi épkézláb magyarázata rá, csak az, amit kislányának is mondott. „ Ezt is a Jézuska hozta, csak nem fért át vele a kulcslyukon.” Még gondolatban is értelmetlenül hangzik, nemhogy kimondva…

De Darcynak ez teljesen kielégítő volt, máris rángatta a kabátját, hogy most azonnal induljanak és próbálják ki az utcán. Gondolataiba mélyedve lépkedett a macitól alig látszó gyerek után, mert a döbbenet, hogy van egy ennyire csodálatos ember valahol a földön, letaglózta. Nem nagyon voltak rokonai, vagy olyan messze, hogy 10 éve nem látta őket, ismerősei pedig aligha vehettek volna az ő gyerekének ilyen ajándékot, hisz legtöbbjük szintúgy a pénzhiánnyal küzd. De a kislány boldog kacagása kitörölt minden más gondolatot az agyából és csak arra koncentrált, hogy újra és újra visszahúzza a lejtőn a vidám kisgyereket. Nem volt ilyen szép karácsonya már nagyon rég.

Már a délutánban járt az idő, mikor egy autó lassított az utcájuk végén, hogy kettővel közeledjen feléjük. Louis akkor vette észre, mikor már csak pár méter választotta el őket. Gyorsan letessékelte Darcyt az útról, de megint az az érzése támadt, hogy figyelik, viszont ezúttal sem tulajdonított neki jelentőséget.

Nem tudhatta, hogy a sötét üvegek mögül könnyes szemmel figyelte vidám párosukat egy régen jól ismert férfi, akinek szintúgy ez volt eddigi életének legszebb karácsonya. Mert végre annak okozott örömöt, akit tényleg szeretett, csak a sors elszakította tőle.