*Goldy Veil* Először a masni, aztán az overál

Goldy Veil

Először a masni, aztán az overál

Louis

Fogalmam sincs, mihez kezdjek most, hogy Harry elmegy itthonról. Eddig erre vártam, mert annyi ötletem volt az esti meglepetéshez, hogy magam sem tudtam dönteni, de most hirtelen egyetlen egy sem tűnik túlságosan izgalmasnak. Amint Harry kilép a hóesésbe és bezárul mögötte az ajtó, fejvesztve rohanok fel az emeletre, hogy kinézzek a tetőtéri ablakon, ellenőrizve őt. Na persze csak azt figyelem, mikor hajt ki a kocsival a garázsból, mert, ha eltűnik a szemem elől, tudom, hogy csupán két órám van mindent elintézni. A kérdés csak az, hogy mit. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Eddig annyira izgatott voltam, tele voltam ideákkal, türelmetlenül lestem Harryt, miközben készülődött és imádkoztam, hogy minél hamarabb húzzon el itthonról, mert lesz időm rendesen felkészülni, mire visszajön, de ez mind szertefoszlott.
Jól van, Louis, nyugalom! Végülis nem vár tőled semmit, megmondta, neki nem kell ajándék. De mégis csak a pasim, nem állhatok elé üres kézzel! Főleg, hogy tudom, ő mi mindent vett nekem. Persze majd el kell játszanom az ajándékok által kiváltott meglepettséget, mert Harry nem tudja, hogy tudomást szereztem a karácsonyi meglepetésekről és azt sem, hogy Niallnek eljárt a szája.
Az alsó ajkamat már nem érzem, annyit rágcsáltam az elmúlt tíz percben, így ezzel felhagyok, szóval más praktikát kell találnom a magam nyugtatására. Emlékszem, vettünk egy kis szivacslabdát, ami erre tökéletesen alkalmas, így ezt keresve nézek körül a szobánkban. Mikor rálelek, fellélegezve lehunyom a szemem és elkezdem nyomkodni. Perceken belül jelentkezik a belsőbéke, innentől kezdve pedig józan ézzel tudok gondolkodni. Minek örülne Harry? Ismerem már őt annyira, hogy tudjam, mivel rukkolhatnék elő, de ezek egyáltalán nem különleges dolgok, én pedig emlékezetes meglepetéssel szeretnék előállni. És ekkor megtorpanok a fürdőszobába menet. A labdát eldobom, a számat pedig széles vigyorra húzom örömömben. Tudom már! Készülj, Harry, ezt sosem fogod elfelejteni! Hogy ez nekem eddig nem jutott eszembe…

Magabiztosan szedegetek elő minden díszt, amit tavaly gondosan elpakoltam a vendégszobában található gardróbba. Ott nincsenek ruhák, se cipők, csak ezek a ritkán használatos cuccok, mert magát a helyiséget sem látogatjuk sűrűn, vendég pedig jó, ha évente kétszer fordul meg nálunk. Amióta Harry ideköltözött hozzám, minden sokkal rendezettebb az életemben, na persze részben biztos a szerelem érzése rendszeresíti a mindennapjaimat, illetve könnyíti meg az életemet, ezt el kell ismernem.
A kezem ügyébe akad egy hosszú égősor, amit azonnal ki is próbálok, hogy működik-e, és mikor megbizonyosodom róla, igen, üzemel, dudorászva teszem a jobb oldalamra, ahol a szükséges dolgokat gyűjtöm. Már van ott egy rövidebb, kisebb izzókkal ellátott égősor, fehér, selyemszerű ágynemű huzatok, egy fehér, hasonló anyagú függöny, ami tökéletes lesz a szobába, ezenfelül ezüst díszpárnák, ugyanilyen árnyalatú masnik, illetve egy vörös szalag, amiből az egyetlen kellékemet fogom elkészíteni. Kellene még sok-sok gyertya, illóolaj és csillogó gömbök, amik már nem fértek fel a karácsonyfára. Ezeket kutatva túrom a dobozokat, nézem a polcokat, szekrényeket, majd végül, miután sikeresen összegyűjtök mindent, amit szükségesnek érzek, kihordom őket a nappaliba, a priccsre. Mégis csak hangulatosabb a félhomályban készülődni, mint egy sötét, puritán szobában.
Szinte levakarhatatlan a mosolyom, mert egyfolytában az jár fejemben, hogy Harry milyen képet fog vágni, ha belép a szobába és meglát engem az ágyon, hasonfekve, piros masnival a hátamon, meztelenül. Ráadásul hófehér szobában, amit azért találtam ki, mert sűrűn használja az ártatlan szót, amivel mindig engem illet, így kicsit ezzel talán fokozom benne a vágyat. Szépen sorba rendezem a kiválogatott tárgyakat, melyek jóformán csilingelve énekelnek a háttámlának támasztva, vagy annak tövében pihenve, és szinte hallom, ahogy a csillámpor nyüzsög körülöttük. Ez, bár a fantáziámban él csak, megerősíti, hogy jól döntöttem velük kapcsolatban és tényleg szükségem lesz rájuk.
Kibámulok az ablakon, miközben a tévéhez lépek, hogy a tetején lévő illatos gyertyát meggyújtsam. Igaz, a karácsonyfát többszörösen körülölelő égősor sárgás fénye ad némi világítást, egy gyertyának minimum égnie kell mellette, ez aranyszabály. Legalábbis nálam az, ez az én mániám és, ha tehetném, az egész házat kívül-belül feldíszíteném csak mécsesekkel, de mivel ez lehetetlen, beérem ennyivel. A hó nagy pelyhekben hull alá az égből, a vastag réteg pedig teljesen elfedi az udvart, az utcákat, a háztetőket, a balkont, és mindent, amit csak elér fagyos csapadék. Mosolyra görbül a szám, a szívem pedig nagyot dobban, mert az érzés, amit a gyönyörű látvány vált ki bennem, szétterjed a belsőmben. Kellemes nyomás nehezedik a mellkasomra, a szemeimbe pedig örömkönnyek gyűlnek, amiket nagy nehezen visszatartok. A karácsony a kedvenc ünnepem, a tél pedig az utóbbi években igen csak belopta magát a szívembe. Na de itt az ideje felmennem a szobába, hogy ünnepi díszítést varázsoljak minden egyes centijére. A priccshez lépve mindent az ölembe pakolok, aztán óvatos léptekkel – amennyire tudok, a lábam elé nézek – felkínlódom magam az emeletre. Szerencsére nyáron kialakíttattunk idefent egy előszobát, ahol még nagyobb szerencsémre van egy bőrkanapé, amire letudok pakolni, így a szobaajtót nyitva hagyva, kényelmesen tudok járkálni ki és be a kellékekért, idekint hagyva az adott időben feleslegesnek tartottakat. Mivel a sarokban van egy kis bárpult, a nagy munka előtt öntök magamnak egy pohár vörösbort, amit elkortyolgatok a tetőtéri ablak előtt ácsorogva. A kinti mesterséges fény pont annyira világítja meg a hóesést, amennyire kell, és pont annyi fényforrást nyújt, hogy ne vesszen el mellette a hangulatos, meghitt látkép, de az emberek mégis komfortosan tudjanak tájékozódni. Az alkohol finom ízét percekig érzem még azután is, hogy már elfogyasztottam az egészet. Újabb adagot töltök, de ezúttal nekilátok az általam kiötlött feladatnak. Miközben kicserélem a bordó függönyt a fehérre, elgondolkodom, hogy vajon Niall és Liam már haza értek-e, mert tudom, pár órája még Wolverhamptomban voltak Liam szüleinél. Holnap egy közös vacsoránk lesz a Roads24-ban, amit elmondhatatlanul várok, mert ez az első olyan karácsonyom, amikor minden úgy történik, ahogy elképzelem.
Mikor végzek a függönycserével, megcsodálom a művemet, bár inkább az összhatást, még akkor is, ha ez volt az első pont, amit kipipálhatok. Az ember mindig ellenőrzi azt, amit alkot, nem igaz? Az ágyhoz ugorva rögtön elkezdem leszedni a zöld, illetve kék huzatokat, melyek helyére a fehér, selyemszerű anyag lép majd az ünnepekre, de főleg a ma este kedvéért. Pontosítok! Főleg Harry kedvéért.  Ezután megkeresem a megfelelő helyet az égősorok felhelyezésére, amelyek közül az egyik a franciágy fölött lévő polc, a másik pedig a könyves szekrény, ami pont az alvóhellyel szemben húzódik. Ez már nem egyszerű meló, mert sajnos fel kell állnom rá, a kiálló részeket átmeneti támaszként használva, ugyanis követni szeretném a különböző magasságok játékát és a fa körvonalát. Majd az élekre ragasztom menet közben a sort, így nem fog leesni. A nyelvemet kidugva kezdem el, és meglepődök azon, milyen hamar végzek vele. Már az utolsó izzóknál járok, amik közül a legutolsót lógni hagyom, felette azonban rögzítem a kábelt. Nagyot szusszanva lépek le a szekrény széléről, aztán eltávolodva tőle, végigvezetem rajta a tekintetem. Tudom, hogy van egy konnektor a balszélen, tehát nem lesz probléma a működtetésével. Be is dugom, és vigyorogva konstatálom, funkcionál. A polcot ékesítőt is beüzemelem, a szoba pedig pompásan fest az általam megkreált alkonyban. Már csak a díszpárnákat kell elhelyeznem, aztán jöhetnek a masnik, valamint a gömbök, amiket csak úgy, kényem kedvére elhelyezek itt-ott, később pedig gondot fordíthatok a kiegészítőmre.
A küszöbön állva még egyszer, utoljára ellenőrzöm, mindent jól csináltam-e, majd felkapom a priccsről a vörös szalagot, lefutok a nappaliba, ahol zenét kapcsolok, és nekiállok a ténykedésnek. Van olyan ember, ami nem szereti Christina Aguilerát? Vagy legalábbis a hangját. Vagy csak a This Christmas című dalát… Na mindegy, én egyenesen imádom, sosem maradhat ki az ünnepi zenelistából, akkor sem, ha Harry nyafog, amiért egymás után ötször meghallgatom, jóformán maxra tekerve a volument. Most halkan szól, lágyan és bársonyosan, annak ellenére, hogy ez egy igazán pörgős szám. Hihetetlen, miféle csodát ér el az ember, ha minimálra van állítva a hangerő, nem?
Ki kéne találnom egy formát. Masnit szeretnék, hatalmasat, mutatósat és lehetőleg olyat, aminek a szára körbeér engem. Maradjak a hagyományosnál? Nem, Harry megérdemelne egy speciális megoldást! De nem értek ehhez, fogalmam sincs, milyen fajtái vannak a masnikötésnek. Erősen agyalok, de nem jut eszembe semmi, úgyhogy maradok a klasszikusnál, azzal legalább hamar elkészülök. Húsz perccel később az utolsó simításokat végzem rajta, eligazgatom a szárait, majd magam köré próbálom a maradék szalaghosszt, ami pont körbeér. Nagyszerű, ennél jobban nem is alakulhatnának a dolgok! Mintha a karácsonyi angyalkák is azt akarnák, hogy Louis Tomlinson Szentestéje kifogástalan legyen. Legalább egyszer az évben megtapasztalhatom, milyen az, ha minden simán megy. Elégedetten pattanok fel a helyemről, mert már a fenekem is elzsibbadt, aztán a konyhába megyek és csipegetni kezdek a mézeskalácsból, amit Harry anyukája, Anne sütött nekünk. Isteni finom! Zavartalanul rágcsálom a kezembe vett fenyőfa sütit, ahogy felvonulok a fürdőszobába. Hiába vagyok kész, még vissza van a fürdés, és mivel előreláthatóan van még háromnegyed órám, nem a zuhanykabint fogom használni. A sarokkád elcsábított egy pillanat alatt, a gyertyák pedig most sem maradhatnak ki, meg kell tartanom a hangulatot, még ha tudom is, nem fog alább hagyni az idilli kedélyállapotom. A kabinban erre nem lenne cseppnyi lehetőségem sem.

Harry

Sürgősen bepattanok a kocsimba, villámsebességgel hazaszáguldok, aztán izgatottan rontok be a házba, miután gondosan a feljárón hagyom a kocsit. De előtte egy pillanatra elgyönyörködtem az udvari pompában, mert a sárgás, néhol pedig ezüstös fények tökéletesen alkalmazkodnak egymáshoz, kis szentjánosbogarakként ékesítve a sötét, hófödte területet. Még a nappali egyik ablakán keresztül is kilesek, annyira ellenállhatatlan a látkép. Csend honol a házon, ami bennem is felélénkíti a békét, az arcomra pedig boldog mosolyt csal. Megkönnyebbülök, amiért végre itthon lehetek, Louis pedig bizonyára ugyanígy érez. Apropó, Louis… Hol lehet?
Az alsó szintet körbejárva rájövök, csak az emeleten tartózkodhat, mert egyik helyiségben sem leltem rá. Óvatos léptekkel, szinte lábujjhegyen haladok a feljárón, a pillangók pedig röpködni kezdenek a gyomromban. A szobaajtó előtt beletúrok a hajamba, aztán kinyitom az ajtót, de máris tapasztalom, hogy meglepetés vár odabent, mert a kis résen kiszűrődő gyertyafények eléggé árulkodók. Ahogy nő a távolság a félfa és maga az ajtó között, felfedezem a szekrényen végigfutó égősort is, türelmetlenségemben pedig azonnal belépek. Sok újdonság feltűnik, többek közt a fehér függöny, a csillogó, ezüstös díszek, a masnik és, ami a legjobb, a meghitt hangulat. Annyira elbambulok, hogy Louis halk torokköszörülése ébreszt fel az álomvilágból, ami nem is annyira szürreális. Rögvest megtalálja a tekintetem a hang gazdáját, és mikor megpillantom Lou-t az ágyon, elakad a lélegzetem. Kell néhány másodperc a látvány feldolgozására. Az ajtó kicsúszik az ujjaim közül, így magától becsukódik, alig hallható kattanást hallatva. Elhomályosult tekintettel meredek a meztelen testre. Louis hason fekszik, az állát a kézfejein pihenteti, a lábai behajlítva meredeznek az égnek, az arcán pedig huncut mosoly játszik. Ragyognak kék szemei, a napbarnított bőrén tökéletesek a kontrasztok, pont azokat a részeit emelik ki, amik a legformásabbak rajta. Olyan, mint egy festmény! Mikor nagyot nyelek, összeszedem magam, a nagy, piros masni pedig, ami a hátán díszeleg, kiböki a szememet. Az oldalán végig fut, majd eltűnik a közte és a hófehér, selyemszerű takaró találkozásánál. Nem találok szavakat, de azt tudom, hogy odalent máris készen állok.
   - Örülök, hogy végre hazaértél! – Szólal meg érzékien, közben a fogai közé veszi az alsó ajkát, a lábfejeit pedig spiccbe feszíti. Ó, te jó ég! Barna tincsei néhol kuszán meredeznek erre-arra, de összességében pont úgy van beállítva a haja, ahogy a legjobban szeretem. Nem bírok megszólalni, csak nyelek nagyokat és nehézkesen lélegzem. A tekintetem újra és újra keresztül jár Louis-n, aki szüntelenül provokál a vérforraló mimikáival. – Nem akarsz kicsit közelebb jönni? – Pillant fel rám csábítóan, de a lábaim földbe gyökereztek. Nyilván feltűnt neki a tétlenségem, ami leginkább sokknak felel meg, de egyszerűen képtelen vagyok közelebb menni, mert attól félek, elájulok. Csak bámulok rá elnyílt ajkakkal. – Tudod, Harry, annyira vágyom rád! – Kontrázik rá az eddigiekre. Megrándul a farkam. – De túlságosan távol vagy ahhoz, hogy segíts rajtam. – Az ujjbegyeivel lágyan végigsimít a csupasz vállán, amit úgy tesz, hogy figyeli a saját tettét. – Úgy látszik magamat kell kényeztetnem. Bár az nem annyira izgis, téged viszont bizonyára érdekel, hogyan nyúlok magamhoz! – A hangjával is játszik. Hol hangosabban, huncutul beszél, hol pedig halkan, valamikor suttogva, sóhajtozva. A gerincemen egy elviselhetetlenül erőteljes kéjhullám cikázik végig, melynek szinte hallom sercegni a szikráját. Éget, és fokozza bennem a vágyat, ha ez lehetséges. Csak rá fókuszálok, már azt sem tudom, hol vagyok, teljesen elvette az eszem, a józan gondolkodásom pedig már fényévekre utazott, egy kis szabadságra. Louis vontatott, erotikus mozdulatokkal tolja fel magát a látszólag puha takaróról, ami meggyűrődött alatta. A feneke égnek áll, nagyobb terpeszbe helyezkedik, bal kezével a háta fölött hátranyúl, míg a másikkal tartja magát. Lehunyt szemekkel, elnyílt ajkakkal, nyöszörögve simítja át a fenekét, amit alig látok, de tetszik, amiért megvonja tőlem a vizualitás teljes hozzáférését. Olyan titokzatos és izgató! – Ohh, Harry! Ez az, így jó! – Rekedtes hangja az őrületbe kerget, vékony hangszíne pedig rátesz egy lapáttal a már égbekiáltó vágyakozásra. Nem közönséges, nem pornográf, csupán erotikus és élveteg, a mozdulatai pedig másik világba röpítenek. Teszek egy apró lépést, de a szemem nem veszem le érdeklődésem tárgyáról, így kicsit megingok, mert nem tudok koncentrálni már az egyensúlyomra sem. Próbálom összeszedni magam, amire részben kényszerít a megszűnni készülő önuralmam, Louis pedig érzékeli a felbátorodásomat, amit eddig megvontak a tettei. – Simogass… - sóhajtja suttogva, majd sziszegve szívja be a levegőt, amit azzal a lendülettel szabadjára is enged. – Ott, ez az! Ahh, szent ég, Harry! Ohh! – Még egy ideig kínzom magam a tétlenséggel, de mikor Louis-ból egy hangos nyögés tör fel, ami sóhajba növi ki magát, két lépéssel átszelem a távolságot, az ágyra térdelek, majd megragadom Louis felkarjait és úgy intézem, hogy a hátára érkezzen, a hatalmas, fehér párnák közé. Dévajkodva nevet, de én türelmetlen vagyok, így a lábai közé helyezkedve megfogom a piros masni szárát, és egy erős rántással letépem róla, aztán elhajítom. Azonnal a testére találnak kezeim, ott simogatom, ahol csak érem, közben az ajkam ezernyi csókot nyom az érzékeny, forró bőrre. – Dugj meg! Keményen! – sziszegi, de megrázom a fejem.
   - Nem! Szeretkezni akarok veled! Érzékien felfedezni minden pontot a testeden. Lassan akarok mozogni benned, az őrületbe akarlak kergetni! – A szavak csak úgy kifolynak a számon, de ezt érzem és gondolom, Louis pedig vággyal telt tekintettel keresi meg az enyémet. Zihálok az engem ért impulzusoktól, és amíg egymás szemeit bámuljuk, leállok a mozgásban. Aztán hirtelen birtokba veszem hívogató ajkait és úgy kezdem falni, mint még talán soha. Kis kezei a hátamra siklanak, tompa körmeivel beleváj a bőrömbe, itt-ott megkarmolva azt, mire megfeszülnek az izmaim a jóleső érzéstől. Miközben csókolom a száját, az arcélét és a nyakát, lenyúlok a farmeremhez, majd seperc alatt megszabadulok a ruháimtól. Az önkontrollomat már elvesztettem, de nem is akarom, hogy visszatérjen, így sokkal szabadabb vagyok, több a lehetőségem, nem gátol, vagy szabályoz semmi. Louis elébe megy a dolgoknak, még szélesebb terpeszbe nyitja a lábait, de mielőtt belé vágódnék, gyorsan kitérek a csókja elől, hogy az éjjeliszekrény tetején lévő gumit és síkosítót a kezembe vegyem.
   - Siess már! – sürget nyugtalanul, a keze pedig belemar a fenekembe. Ez ösztönöz, a fogaim letépik az ezüst kis csomagolás tetejét, aztán felgörgetem a gumit merev farkamra, a síkosítót pedig közvetlenül ezután kinyomom a tenyeremre. Elkenem magamon, majd nem törődve azzal, hogy Lou combjait is bepiszkítom vele, felnyomom őket a felsőteste két oldalára, aztán két ujjal eloszlatok az ánuszán is egy keveset. – Harry! – Nyögi szinte már könyörögve, mire belőlem is kiszabadul egy élvezethang. Rávetem magam, a lábai azonnal a derekam köré, a kezei pedig a nyakam köré  fonódnak. Tépjük egymás száját, de elválok tőle addig, amíg a kéjtől remegő kezemmel bepozicionálom magam a járatához. Mikor kíméletesen elkezdek behatolni, érzem a testemet érintő izmait megfeszülni, az arca pedig eltorzul a kellemes fájdalomtól. Felhevült bőrünk egybeolvad, ahogy óvatosan ráereszkedem, mikor már eléggé benne vagyok ahhoz, hogy mozogni tudjak. Átölelem, úgy érzem, a lehetségesnél is jobban magamhoz vonom piciny, törékeny testét. A fülemet érinti forró lehelete, ezenfelül csendes nyöszörgése. Gyengéd, figyelmes mozgással kezdek ki-be járni, majd mikor Lou megszokja a méretem, és már nem érez gyötrő feszítést, szabadjára engedek egy nagy sóhajt, miközben tövig elmerülök benne. Az ujjai a lapockámba mélyednek, az arca elveszik a nyakamban, én pedig úgy viselkedek vele, mintha óvni akarnám minden rossztól, minden kellemetlen külső hatástól, ami érheti. Megmagyarázhatatlan érzés ez, én csak azt akarom, hogy tökéletes legyen. A fülébe harapok, de csak lágyan, a kezeim pedig a háta és takaró közé csúsznak, mert ezzel akarom még közelebb invitálni magamhoz. Folyamatosan mozgok egy monoton ütemet felvéve, de nem kell ennél több, ez annyira óvatos és intim, hogy nincs szükségünk semmi másra, csak egymásra.
   - Szeretlek! – súgom a fülébe, amit egy nyögés követ. – Annyira szeretlek, Lou! Már szinte fáj!
   - Én is… szeretlek! – Viszonozza a kedves, őszinte gesztust, de elcsuklik a hangja, amely alapjáraton erőtlen most. – Szeretlek, szeretlek, szeretlek! – mondja egy-egy döféssel párhuzamosan. Nem akarok pózt váltani, nem akarom, hogy meg akarjon felelni, azt sem akarom, hogy úgy érezze, egy idő után elfáradok, így rajta a sor, hogy irányítson! Így akarok maradni, örökre.
   - Gyönyörű vagy, Prücsök! – halmozom el újabb bókkal, amire nem csak neki, de nekem is szükségem van olykor, hogy kimondjam. Szeretek adni, neki pedig pláne, még a csillagokat is lehoznám, ha tehetném.
Az aktus során sok kis apró hízelgés hangzik el, az érintések lágyak és gyengédek, de annál intenzívebbek. A kevesebb néha több, ez pedig, a jelenlegi helyzetet tekintve piszkosul igaz. A bennem kavargó érzések egymás útjába vágnak, teljesen összegabalyodnak, egy hatalmas, képzeletbeli gombolyagot alkotva, de nem bánom, most nem! Kivételesen ez kellemes érzést biztosít, mert tudom, hogy ezt mind Louis váltja ki belőlem. Az édes ajkak az enyémre találnak, én pedig szolgálatkészen állok a rendelkezésükre. A nyelvünk finomkodva ér össze, mintha udvariaskodni akarnának egymással. Érzem, nem sok kell már, hogy a gyönyör kapujához érjek, az átlépéshez pedig rohamos tempóban közelítek.
   - Azt akarom, hogy együtt élvezzünk! – jelentem ki, megtörve a csak lihegések, nyöszörgések által bezengő csendet. Louis lagymatagon elmosolyodik, én pedig marokra fogom kemény péniszét, és a mozgásomhoz alkalmazkodva mozgatni kezdem rajta a kezem. A feje hátrahanyatlik, belefúródva a párnákba, mire én a nyakára hajolok, ahol az érzékeny bőrén nedves csókokat hagyok.
   - Oh, istenem!
   - Nagyon közel vagyok már!
   - Én is… Annyira közel! Ahh, Harry! Harry! – Másodszor, mikor a nevemet nyögi, elnyújtja, majd a jobbja ott hagyja a hátamat, és mellettünk durván a takaróba markol. Tudom, hogy most élvez, így leállok a mozgásban, de a szám nem távolodik el tőle, sőt, az övét veszem célba és hagyom, hogy az ajkamba nyöszörögjön. Másik keze göndör fürtjeim közé vándorol, amiket meghúz, miközben átéli az orgazmust. Megérzem ráfeszülni az izmait a férfiasságomra, forró nedve a mellkasára lövell, egy része pedig beborítja az ujjaimat. – Baszd meg! – szorítja össze szemeit, a csípőjét pedig egyszer fellöki, aztán hanyagul visszaejti a takaróra, a teste pedig elernyed alattam, de épp csak annyira, hogy még legyen ereje bevárni engem is. Újra mozogni kezdek, de alig pár másodperc múlva szinte agonizálok az élvezettől. Egész testemben megfeszülök, Lou nyakába fúrva az arcomat, ő pedig egyik kezével a fenekembe markol, a másikkal pedig nyugtató jelleggel simogatni kezd. Lassan alább hagy az eget rengető érzés, lehetőséget adva az ellazulásra. Nem hagyom el Lou-t, csak kihúzódom belőle, de a testünk még fedi egymást.
   - Sűrűbben várhatnál rám így. A masnit pedig legközelebb a farkadra kösd, hogy a fogaimmal oldozhassam le róla – simítom ki homlokából a rátapadt tincseket. Elvigyorodik.
   - Így talán nem tetszett? – kérdezi incselkedve.
   - Szerinted? Mikor megláttalak, megszüntem létezni. Ha a farkadra kötnéd a masnit, szerintem elájulnék, bár így is majdnem bekövetkezett.
   - Nem bírom elégszer elmondani neked, hogy mennyire szeretlek. De vésd az eszedbe, hogyha nem is mondom ki minden percben, minden porcikámmal, minden sejtemmel, minden zsigeremmel szeretlek! Eltávolíthatatlan szerelmet táplálok idebent – teszi a kezét a bal mellkasára. Könnyek gyűlnek a szemembe. – Irántad! – teszi hozzá suttogva.
   - Tudom. Ez kölcsönös, Louis! Te vagy a mindenem! – A szavaimat csók követi, amit elmélyítünk a nyelvünkkel, de csupán alig néhány másodpercig tart, mert izgatottan elhúzódik tőlem, és javaslatot tesz:
   - Kimegyünk hógolyózni? Még éjfél sincs, és annyira szeretnék odakint butáskodni veled! – Elpirul a vallomása során, ami engem megmosolyogtat, a szívemet pedig megmelengeti a határtalan szeretet.
   - De csak akkor, ha felveszed a szexi overálod! – ajánlok kompromisszumot.
   - Ne már, az annyira gyerekes! – Nyafogja durcázva. Felnevetek.
   - Nem az, nagyon is dögös rajtad. Legszívesebben szétszaggatnálak, mikor abban látlak.
   - Eddig kétszer vettem fel… - vonja fel az egyik szemöldökét.
   - Már az első alkalom első percében folyt a nyálam, a farkam pedig durranásig feszült, szóval felveszed, nem nyitok vitát! – zárom le az eszmecserét, aztán lemászok róla és a fürdő felé veszem az irányt. Még hallom Lou édes szitkozódását, amin jót nevetek magamban.

 Louis

Idekint fagy, a hó továbbra is esik, a házban szóló zene pedig szüntelenül kényeztet minket ezen a csodás estén. Az erkélyajtót direkt nyitva hagytam, hogy a kellemes dallamok kikandikálhassanak az udvarra, ezzel is fokozva a hangulatot, ami már akkor a tetőfokára hágott, mikor Harryt vártam az ágyon a szobánkban. Úristen, ha csak visszagondolok arra, ahogy szeretkeztünk, libabőrös leszek, a szívem vadul kalimpálni kezd és a gerincemen kéjhullám siklik végig. A végtelenségig el tudnám őt viselni felettem, alattam, mögöttem, akárhol! Az érintései vérforralók, a szavai izgatók, de tulajdonképpen Harry egész lénye megtestesíti azt, amire minden egyes percben szükségem van. A boldogságot! Tökéletesebb nem is lehetne ez a nap, de azért várjuk ki a végét, bár megmondom őszintén, még van egy meglepetésem számára, amit most találtam ki. A spontaneitás eléggé jellemző rám, főleg azóta, hogy megismertem a göndörkét, ezt pedig kihasználom, amikor csak alkalmam van rá.
Kéz a kézben sétálunk az udvarban, gyönyörködünk a kivilágított tujákban, örökzöldekben, a szűz hóban, amit csak a mi lábnyomaink piszkítanak be, a ránk és a környezetünkre hulló pelyhekben, a békében, ami körbevesz minket, és nem utolsó sorban egymásban, ami számomra a legfontosabb. Ha Harry nem lenne velem, ez az ünnep nem lenne annyira értékes nekem. Az egyik tuja előtt elhaladva sejtelmes mosollyal nézek Harryre, aki felvonja a szemöldökét, és úgy pislog rám, mint egy kisfiú, aki a következő ajándékát várja. Megállunk, ő elém lép, mindkét kezét megfogom és közelebb helyezkedem hozzá, hogy az ajkára nyomjak egy lágy csókot.
   - Van még egy apró kis meglepetésem! – huncutkodok, kerülve a tekintetét, mert hiába tudom, örül majd annak, amit kap, bármiről is legyen szó, zavarba jövök, amikor én kezdeményezek ilyen dolgokban. Harry szélesen elvigyorodik, és izgatottságában beharapja az alsó ajkát.
   - Elkényeztetsz! – mondja, de hallom a hangján, hogy cseppet sem bánja. Halkan felkuncogok, aztán körbenézek, nem-e figyel minket valaki, ami teljességgel lehetetlen, mert sötét van ahhoz, de fő a biztonság. – Mire készülsz? – kérdezi homlokráncolva. Nem válaszolok, csak hirtelen elé térdelek, másodperceken belül pedig a farmerének a gombjánál matatok. A térdeim megérzik a vastag hóréteg hőmérsékletét, de nem foglalkozom vele, csak a göndörkével. Harry meglepetten felnevet, én pedig felpillantva kacsintok, aztán sietősen lehúzom a cipzárt. Az alsójába nyúlva körbefonom ujjaimmal a férfiasságát, mire ő felszisszen a jóleső érzéstől, majd mikor kibújtatom büszkeségét a szűk bokszeréből, egész testében megremeg a fagyos idő miatt. Megérzem a jobb vállamon a hosszú ujjakat, melyek gyengéden belém marnak. – Vegyél a szádba, mert lefagyok! – sóhajtja dideregve, mégis vágytól túlfűtve. Eleget teszek a kérésnek, a kezemmel pumpálok rajta párat, majd a makkját megnyalom a nyelvem hegyével. Halk nyöszörgés követi a tettem, amit egy mosollyal díjazok. Felnézek rá, látom, ahogy hátradönti a fejét, a szája elnyílik, és még így, kabáton keresztül is látom, hogy egyenetlen a légvétele. A számba engedem, de csak alig pár centit, nem akarok ezúttal durva lehetőségekkel élni a kielégítését illetően, azt már megkapta odafent, most szeretnék romantikus lenni. Lehunyom a szemem és élvezem Harryt az ajkaim között, élvezem, ahogy az ujjai a hajamba túrnak, és meghúzzák azt, élvezem, ahogy a csípőjét mozgatja apró mozzanatokat téve, és élvezem, hogy ilyen különleges helyen, különleges időben teszem ezt vele. Lassan, vontatottan kényeztetem, mind a nyelvemmel, mind a kezemmel, néha pedig, amikor elválok tőle, az ajkaimmal szeretgetem büszkeségét. Alig érek hozzá az ujjbegyeimmel, a számmal szintúgy, de annál intenzívebben érzi, ahogy oldalról, az egész hosszát megcirógatom. – Ohh, Lou… Ezt csináld még egyszer! – nyögi elégedetten, én pedig teszem, amit kér. Hallom elakadni a lélegzetét, mikor megismétlem a korábbit, majd nagy nehezen szabadjára enged egy halk élvezethangot. Megszakítom köztünk a kapcsolatot, mire azonnal lenéz rám. Liheg az élvezettől és, mikor összeforr a tekintetünk, megnyalja a száját, ami bizonyára kiszáradt a hidegtől és a légvételektől. Gondolok egyet, és elkezdtem lehúzni az overálom cipzárját, végig a zöld szempárba nézve. Harry tágra nyílt szemekkel nézi a folyamatot, és ki tudom olvasni a pillantásaiból, hogy nem tudja, mi jár a fejemben. Huncut mosolyra húzom a számat, miközben az egyik, majd a másik vállamon lecsúsztatom a vastag anyagot. Átfut rajtam a libabőr, és megborzongok a mínusz fokoktól, azonban semmi más nem lebeg a szemem előtt, csak a cél, hogy kielégítsem Harryt, ma már másodszor. Egy pillanatra megállok a vetkőzésben, mert muszáj megszoknom a fagyos időt, legalább annyira, hogy tovább tudjak haladni. Mély levegőt veszek, aztán szélsebesen a csípőmig letolom az overált, felfedve a csupasz felsőtestemet a göndörkének. – Lou, ne csináld ezt, öltözz fel! Meg fogsz fázni! Mínusz tíz fok van itt kint! – Lehajol, hogy megfogja a ruhát, mert vissza akarja húzni rám, de én ellentmondást nem tűrve pillantok fel rá. A szemeiben csodálat tükröződik, majd nem sokkal később szerelmesen hálás tekintettel fürkészi az arcomat. Rögtön a tenyerei közé fogja azt, amely valamelyest felmelegít, mert forró a bőre, a szája pedig szinte bizsergeti az enyémet, ahogy megcsókol.
   - Csak hadd folytassam – suttogom. – Szeretnék neked örömet okozni.
   - De úgy is örömet okozol, ha fel vagy öltözve, Prücsök. – nyafogja óvón, mire megmakacsolom magam, és megjátszott orrfennhordással leválasztom magamról a kezeit. Meg sem várom a reakcióját, marokra fogom, az ajkamat rögvest használatba veszem, a nyelvemmel ott és úgy kényeztetem, ahol és ahogy csak tudom. Elszánt vagyok, most érzem igazán az eddig bennem lappangó szabadságot, ami ezekben a percekben a felszínre tört. Nincsenek gátlásaim, nincs előttem akadály, ami miatt azt mondanám, hogy nem, nem érzem feszélyezve magam, viszont azt annál inkább érzékelem, hogy Harry nagyon élvezi, amit csinálok, ez pedig bátorságot ad. Inspirál, ösztönöz! Úgyhogy nincs ok az aggodalomra.
   - Tetszik? – nézek fel rá, miközben a hüvelykujjammal letörlöm a nyálat a számról.
   - Imádom! – sóhajtja kéjesen. Megremegek a mély, rekedtes hangja hallatán.
   - Nem fázol? – kérdezem, mielőtt ismét a számba venném a hosszát. Fejrázva felel, így folytatom a kielégítését. Mikor a fejem bólogató mozdulatokat tesz, így ki-be járatva a farkát a számban, Harry kissé előredől, majd a mellkasomhoz nyúl. Megérzem ujjait a mellbimbómon, amit morzsolgatni és simogatni kezd. Sziszegve veszi a levegőt, néha aprót nyög, néha pedig a sóhajai törnek utat maguknak. De nem ő az egyetlen, aki úgy érzi, a magasba repíti az élvezet. Igaz, most én kényeztetem őt, de ettől függetlenül ezzel magamat is izgatom, mindemellett Harry ujjai szorgosan munkálkodnak a mellkasom környékén. Nem bírom magamban tartani a nyögéseimet, így az orromon keresztül eresztem ki őket, e hallatán pedig a göndörke a tarkómra helyezi a szabad kezét és addig nyom, amíg az orrom el nem éri az alhasát. Kerülni akartam a mélytorkozást, ez keresztbe húzta a számításaimat, most már nem érzem magam romantikusnak, de nem szegi a kedvemet, engedek az akaratának. Ha neki ez esik jól, megteszem.
Öklendezni kezdek, de eleinte nem érzem, hogy engedne a szorításán, de mikor másodszor adom tudtára, hogy fogytán a levegőm, valamint irritál, hogy a torkomban van a farka, elenged, mire én azonnal elhúzódok tőle és köhögni kezdek.
   - Ne haragudj, túlságosan elragadtattam magam! – cirógatja meg az arcomat, én pedig válaszként megrázom a fejem, majd egy utolsót köhintek. – Sajnálom! – szabadkozik tovább. – Csak tudod… Te vagy a legizgatóbb dolog az életemben, ennek pedig nehéz ellenállni. – A bókja mosolyt csal az arcomra, egyúttal arra buzdít, ne álljak le. Ismét a férfiasságához nyúlok, de Harry megelőz, most ő akar irányítani. Készségesen fogadom be őt a számba úgy, ahogy ő akarja. Mikor rázárulna az ajkam, elhúzódik tőlem. Így játszik velem egy percen keresztül, majd azt mondja, dugjam ki a nyelvem, ezt követően pedig megkér, nézzek a szemeibe, miközben ő megpaskol a büszkeségével. Akaratlanul is elnevetem magam, mire Harry is játékos vigyorra húzza a száját.
   - Ezt szereted, mi? – kérdezi a szemöldökét húzogatva. Válasz nélkül is tudja, hogy igen, így csupán egy kacsintással reagálok. Az ujjai újra a hajamba túrnak, aztán kicsit előrenyomja a fejem, és a farkát a tövénél tartva kissé lefelé irányítja, hogy szopjam tovább. Nem enged el, egy egyenletes tempót diktálva szabályozza a fejem mozgását. A tenyereim az átfagyott térdeimen pihennek, a bőrömet érinti a nedvesség, amit magába szívott az overálom. Annyira megszoktam a fagyos levegőt, hogy meg se kottyan már, ha valami hideg dolog érinti a testemet. – Oh, Louis, mindjárt! Szopjál! – Harry hangja zökkent ki az agyalásból. Az eddiginél gyorsabb ütemben kezdem kényeztetni, egészen addig, amíg a gyönyör kapuját át nem lépi. – Oh, istenem, annyira közel vagyok! Mindjárt! – lihegi nagy erőfeszítések árán. Hirtelen megfeszülnek a hasizmai, az ujjai durván markolják a tincseimet, a szabad keze pedig a férfiasságához kap, mire én kicsúsztatom a számból és várom, hogy élvezzen. A makkja közvetlen közelében tátom a számat, úgyhogy, mikor ő elélvez, forró magja a számban köt ki, néhány csepp vándorol csak el, ami lefolyik az államon. Harry hosszas, férfias nyögés kíséretében éli át a csodát, amit én türelmesen megvárok. – Te kurva élet… - nyüszögi a  tenorjával. Lenéz rám, figyeli, ahogy lágyan ingatom a fejem, a nyelvem hegyével pedig cirógatom a farkát, ami picit megrándul az érintésre. Felizgat, hogy most ennyire érzékeny ez a testrésze, ezért belelendülök a ténykedésbe. Harry készségesen fogadja, amit csinálok, még rá is segít egy kicsit. Az államon megállapodó nedvét elkeni a bőrömön, majd a számba csúsztatja a makkját, amitől egy halk cuppanással válok el.  – Nézz rám! – kéri, mire felpillantok a tág pupillákba. Az arca még mindig ragyog a vágytól. Addig nyalogatom a hossza végét, amíg el nem húzódik tőlem. A kezeim után nyúl, segítséget szolgáltatva a talpra álláshoz, de ez nem megy olyan egyszerűen. A lábaim teljesen elgémberedtek a stabil testhelyzetemtől valamint a hidegtől. Az ujjaimat nem érzem, így, mikor nagy nehezen sikerül felállnom, megingok, de Harry itt van, hogy támaszt nyújtson nekem. Miután elrendezi magát odalent, szeretetteljes mosoly ül ki az arcára, és örömmel öltöztet fel, amit hagyok. Csak bámulom őt, a szívem gyors ütemben ver, mert Harry egész lénye fájdalmas boldogságot eredményez a bensőmben. Tényleg annyira szeretem, hogy ez már kín. Belehalnék, ha elveszíteném, ráadásul ő a világ legjobb pasija, szóval nincs okom panaszra. – Hihetetlen, hogy erre képes voltál értem. Teljesen átfagytál, irány a forró fürdő!
   - Ha akarod, ott is huncutkodhatunk egy kicsit! De csak picit! – mondom mézesmázosan, mutatva a mértéket az ujjaimmal. Harry gyanakodva méreget.
   - Hormontúltengésed van, Prücsök? Bőven elég volt ez mára, már így is a mennyekben érzem magam. Nem kell ezt tenned ahhoz, hogy boldog legyek. Bármit csinálsz, bárhol vagyunk, bármit mondasz, én a fellegekben érzem magam! Már csak attól eltudnám bőgni magam, ha rád nézek... – hülyéskedi el a végét egy nevetéssel. Elvigyorodom.
   - Szeretlek! – fonom át karjaimmal a nyakát, szorosan magamhoz ölelve őt, amit viszonoz. Hirtelen az ölébe kap, mire felsikkantok, aztán a fenekem alá nyúl, hogy megtartson, és bevonulunk a házba. Közben csókolózunk és bújunk, hagyom, hadd gyötörje ujjaival a hátsómat, néha még rá is csap egy kicsit, ami totál kikészít, mert imádom amikor így játszadozik.

A kádban pihenve, Harry ölében feküdve, élvezve az ujjai közt tartott fürdőszivacs cirógatását, arra gondolok, milyen szerencsés vagyok. Szavak nélkül, némán osztozunk mindenen, ami körbevesz minket, és ugyanígy gyönyörködünk egymás létezésében. Csak két szó hagyja el a számat, amit Harry egy szeretetteljes öleléssel hálál meg:
   - Boldog karácsonyt!