*Becca Prior* It Is What It Is / Harmadik fejezet

Becca Prior
It is What it is

Harmadik fejezet

  Harry lehajolt, és átbújt az istálló lécei között. Csillag azonnal horkant egyet, de a fiú gyorsan megszólította:
– Szépségem, csssss! Én vagyok…
  A ló elcsendesedett, csak a füleit forgatta, és nagyokat szippantott a hideg éjszakai levegőből. Ahogy megérezte a gazdája szagát, kinyújtotta a nyakát, hogy végre lássa is.
  Amikor Harry végre odaért hozzá, lassan kinyitotta az ajtót, és leemelte a falról a nyerget és a kantárt.  Gyorsan dolgozott, és a kanca is segítségére volt. Máskor, ha fel akarta nyergelni, Csillag teleszívta a hasát levegővel, annyira, hogy a szíjak át sem érték, és percekig ment a huzavona, de most készségesen fordult, hogy Harry minél előbb végezzen.
  Két perccel később együtt sétáltak ki az éjszakába, anélkül, hogy a fiú vezette volna a lovat. Ők ketten, csikókoruk óta együtt voltak, mindent együtt tanultak, és jobban ismerték egymást, mint  saját magukat.
– Most szépen elindulunk, és átvágunk a nagy hegyeken. Nem lesz egyszerű, de megcsináljuk! Pár nap alatt átvágtázunk a Feketeerdőn, Kövesföldön, majd az Iszaptengeren, és ha sikerül, eljutunk a varázslóhoz. Tudom, hogy ő tud rajtad segíteni! – suttogta a paripának, aki csak bólogatott, és csendben rakta a patáit, nehogy zajt csapjon.
  Kiértek a várudvarból, már a kapunál jártak. Az éjjeli őrség az igazak álmát aludta (hála Harry előrelátásának, aki este egy-egy tömlőnyi édes, Burdi borral jutalmazta őket, amibe egy kis mákfőzetet is kevert), így gond nélkül sétáltak át a hídon, és mikor elérték a sűrű fák szegélyezte erdőt, a fiú fellendült a lóra. – És most, szépségem, vágtázz! – vájta a csizmája sarkát a ló oldalába, aki erre a jelre azonnal megfeszült, és egy pillanattal később olyan erővel lódult meg az úton, hogy lovasának kicsordultak a könnyek a szeméből, ahogy a jeges szél az arcába süvített.

– Ó, a jó büdös francba! – mondta Niall, és kelletlenül nyeregbe szállt. – Soha nem érjük utol… Csillag olyan gyors, mint a szélvész. Ezek a heréltek nem érnek fel hozzá!
– Az lehet, de ha tudod, hogy hol fog tábort verni, akkor könnyebb dolgod van – válaszolta Zayn, és komótosan elhelyezkedett a lován, majd meghúzta a kantárt, hogy irányba forduljanak. Harry mögött hatalmas porfelhő kavargott, amit mind az arcukba kaptak, de egy idő után elmaradt, mivel olyan előnyre tett szert, hogy a por is leülepedett, mire ők a nyomába értek.
– És hol akar éjszakázni? – kérdezte Liam, mire Zayn egy lesajnáló pillantást vetett rá:
– Ma éjjel sehol… De holnap az Öregnél, az biztos.
– De hisz az még vagy száz kvartára van innen! – hüledezett Niall, aki maga elé képzelte az utat a Feketeerdőben, és ettől máris veríték lepte el a homlokát.
– Jah… pont annyira! – válaszolta Zayn, és ügetésből vágtára váltott, mert rájött, ha ilyen ütemben haladnak, soha nem érik utol a herceget.

  Harry átvágott az erdőn, amit úgy ismert, mint a tenyerét, és a keresztnél letért egy járatlanabb ösvényre, ahol könnyebb nyomát veszíteni, ha az apja utána küldene egy csapatot. Az öreg nyilván tudta, hogy nem fog szót fogadni, hisz egész életében mindig fittyet hányt a szülői intelmekre, de az azért valószínű: ráküldi az embereit, hogy gondoskodjanak a fia biztonságáról. Harry azért haladt ilyen veszett tempóban, és azért indult még mielőtt a Hold elérte a zenitet, hogy olyan előnyre tegyen szert, amit az üldözői képtelenek behozni. 
  Van egy rövidebb út, ami sokkal veszélyesebb a másiknál… Remélte, hogy a követői az eszükre hallgatnak, és nem vágnak át az Iszaptengeren, hanem inkább megkerülik a Koboldok földjén át. Azzal legalább kétnapnyi előnyre tehetne szert.
  Miközben az esélyeket latolgatta, Csillag elnyújtott vágtával száguldott alatta, úgy, hogy egyszerre mindig csak egy patája érte a földet. Az élmény sokkal inkább a repülésre emlékeztetett, mint a lovaglásra. Harry ráfeküdt a ló nyakára, arcát a sörényébe fúrta, és elengedte magát. Úgy bízott a kancában, mint saját magában. Ellazította az izmait, és hagyta, hogy a teste átvegye a jól ismert ritmust. Szinte összeolvadt a paripával, aki ugyanúgy élvezte a száguldást, mint a gazdája.
  Reggelig meg sem álltak, de akkor Csillag lelassult, így hozva Harry tudomására, hogy ideje pihenni egy kicsit. Épp elérték Feketeerdő határát, ahol a lombok olyan sűrűn borulnak össze, hogy éjjeli sötétséget borítanak a tájra.
  Harry leugrott a hátáról, a szárat a nyeregre dobta, majd ló és lovas együtt sétáltak a kis itatóhoz, ami a megfáradt utazókat várta.
  A fiú leengedte a köpenyét, és nekigyürkőzött a kútkeréknek, hogy egy vödör friss vizet húzzon fel, majd mikor ő már szomját oltotta, beleöntötte a vályúba, ami a kút mellett állt, hogy Csillag is ihasson.
   A kanca elégedetten nyerített egy kicsit, majd elindult, hogy megtudja: a bokrok közt, hajnali párával lepett, harsányzöld fű oly finom-e, mint amilyennek látszik.
  Harry felnyalábolta a köpenyét, ő is arrébb sétált, és egy napos részen terítette le, majd ráheveredett, és elővette a zsákjában lapuló friss cipót, és éles késével kanyarított belőle, hogy a konyháról csórt kolbásszal együtt csillapítsák éhségét.
Mikor mindketten jól laktak, és a fiú megtöltötte a kulacsokat, ismét nyeregbe szállt, és most már óvatosabb tempóban beügettek a hatalmas, fekete fák közé, hogy még az est leszállta előtt átérjenek a hírhedten veszélyes rengetegen.
  Harry haladt már át itt, de akkor a Király kísérőjeként,  egy százfős sereggel a hátuk mögött. A haramiák akkor elő sem merészkedtek, de most, mikor egyedül vág neki, szinte biztos volt benne, hogy nem ússza meg a velük való találkozást.

– Itt jártak! – mondta Liam, ahogy a nyomokat tanulmányozta a kút körül.
– Honnan tudod ilyen biztosan? – kérdezte Zayn, és ő is előrehajolt, hogy jobban lásson.
– Csillag patkójába én vertem be a szegeket. Mindegyiknek korona van a fején…
– Óóó… – biccentett a fekete harcos, és elégedetten látta, hogy a lenyomatokban valóban látszanak az apró, de jellegzetes minták.
– És mikor? – kérdezte Niall, ahogy épp lemálházta a lovát, hogy elemózsiát vegyen elő, mert már úgy korgott a gyomra, hogy arra a halottak is felébrednek.
– Olyan négy órával ezelőtt lehetett… – állapította meg Liam.
– Na, és ezt honnan veszed? – kérdezte bizalmatlanul Zayn, aki utálta, hogyha valaki okosabbnak akar látszani, mint amilyen valójában. Nem tetszett neki, hogy Liam mindent tud, mert félt, hogy ezzel lenyűgözi a szöszit, aki szintén az ész embere, nem úgy, mint ő maga.
– A fű már felállt, ahol letaposták, és a vályú is kiszáradt.
– Ejha, te aztán értesz a nyomolvasáshoz – bókolt Niall, ami gyilkos ösztönöket szabadított el a lovagban.
– Persze, és még mihez ért? Biztosan a lantot is dalra tudja fakasztani.
– Ami az illeti… – válaszolt volna Liam, de Zayn egy gyilkos pillantással torkára fagyasztotta a szót.
– Hallgass!
  Liam jobbnak látta nem felbőszíteni a magas, erős harcost, akit látott már ezerszer, ahogy ellenségeit a porba döngöli. Fülét-farkát behúzva inkább eloldalgott, hogy ő is keressen pár falatot a zsákjában, és megitassa a lovakat.
– Az nem is olyan nagy előny… – állapította meg Niall, és a térképet kiterítette egy lapos sziklára.
   Zayn odasétált, és úgy tett, mintha ő is csak az útvonalat akarná tanulmányozni, de közben felpillantott, és meggyőződött róla, hogy Payne kellő távolságban vackolta el magát, aztán a szőke tincsek fölé hajolt, és csókokat hintett Niall nyakára.
– Mmmm… Ezt imádom! – morogta a kis mágus, és hátranyúlt, hogy megsimogassa a kedvesét.
– Gyere, sétáljunk be a fák közé… – ajánlotta Zayn, és ujjával a sötét erdőszélre bökött.
– Most nem lehet, drága… Nemsoká indulnunk kell, vagy semmit sem dolgozunk le a hátrányunkból.
– Ejj már… – bőszült fel Zayn. – Hamarabb végzünk, mint mire a lovak belegelnek.
  Niall vacillált egy kicsit, mert őt is csábította a lehetőség, és nem lett volna ellenére, hogy egy gyors  és vad szeretkezésbe feledkezzenek, de nem akarta, hogy Liam már az első napon fültanúja legyen ilyesminek. Nem szégyellte, sőt, büszke volt a párjára, mégis illetlennek tartotta fényes nappal, sietős küldetésük közben ilyesmivel hátráltatni az ügyüket.
– Ha utolértük Harryt, ígérem, kárpótollak, de kérlek, most ne időzzünk! – bújt ki az ölelésből, és bár tudta, hogy Zayn majd szétrobban a dühtől (nem nagyon tűri, ha ellentmondanak neki, pláne ilyesmiben), most úgy döntött, a harcos haragja az ő céljait szolgálja.
  Igaza is lett, mert nem sokkal később Zaynnel az élen, úgy vágtáztak be a sűrűbe, mintha az életükért futnának.

.