*Becca Prior* It Is What It Is / Hetedik fejezet

Becca Prior
It is What it is

Hetedik fejezet

 Hajnalban ébredtek, mert a lovak kaparni kezdtek a patáikkal, jelezve, hogy itt az ideje a reggelinek. Liam elővette az etetőzsákokat, és zabot rakott beléjük, miközben Zayn elment, hogy keressen egy forrást, ahonnan friss vízzel töltheti meg a tömlőiket és a kulacsaikat. Lottie elvonult a barlang szegletébe, amit egy természetes cseppkőfal takart el a kíváncsi pillantások elől, hogy megmosakodjon és tiszta ruhát öltsön, a kocsis pedig az esti étek maradékát rágcsálta kelletlenül.
Harry ült a frissen rakott tűz mellett, és csak bámult a lángokba, ismét elmerengve az álmán.
– Mit láttál? – kérdezte Niall, ahogy mellé ereszkedett.
  Harry zavartan pillantott rá.
– Mit láttam, hol?
– Álmodban – nézett rá nyílt tekintettel a másik. Harry kimeresztette a szemeit, és épp valami hazugságon törte a fejét, mikor a barátja rászólt: – Úgyis tudod, hogy felesleges…
  Harry nagyot nyelt, és elfordult. Még küzdött, de hamar belátta, hogy esélytelen.
– Egy ifjút… Lottie bátyját. Megjelent nekem, mert a húga nekem adta az amulettet, ami megidézi.
– Ő is varázsló? – kérdezte egyből Niall.
– Nem hiszem… – merengett el a herceg.
– Földi halandók nem szoktak idézésre megjelenni… – válaszolta a kismester.
– Lehet, hogy varázslótanonc – vonta le a következtetést Harry.
  Lottie mindent hallott onnan, ahol állt, és magában kuncogott.

  A nap még alig bukkant ki a hegyek mögül, mikor ők már kivontatták a szekeret az útra, befogták a lovakat, és felpakolták a csomagokat.
– Jó utat! – búcsúzott Harry, és kezet csókolt a lánynak.
– Neked is jó utat, herceg! Szerencse kísérjen utadon!
A többiek meghajoltak, a leány intett, a kocsis pedig a lovak közé csapott:
– Gyite, Fakó, gyite, Ráró! – Azzal elindultak a döcögős úton. Már majdnem eltűntek a szemük elől, mikor a lány még mindig vissza-visszafordult, és mosolyogva integetett a hercegnek.
– Beloptad magad a szívébe! – incselkedett Niall.
– Formás jószág – állapította meg Liam.
– Ha kedvesek a tökeid, távolról elkerülöd! – nézett rá Harry. – A varázsló mátkája, akihez igyekszünk…
– Ejha! – biccentette oldalra a fejét Zayn. – Van ízlése az öregnek!
– Nem olyan öreg – szögezte le Niall. – Állítólag alig valamivel idősebb nálam.
– Akkor hogy lehet olyan nagy varázsló? Vagyis akkor te miért vagy ilyen kicsi? – kérdezősködött Liam, mire Niall szája vonallá préselődött.
– És te miért vagy egy szerencsétlen fegyverkovács? – vágott vissza a párja helyett Zayn, mire mindenki elcsendesedett.
– Azt hiszem, jobban szerettem egyedül utazni… – állapította meg a herceg, aztán a sarkát Csillag oldalába vágta, és elszáguldott az úton, hatalmas porfelhőt felverve maga után.

  Ahogy kiértek a Feketeerdőből, és átvágtak a hatalmas szántókon, amik egészen Kövesföldig nyúltak el, volt alkalmuk kicsit lazítani. Ezen a vidéken nem várt rájuk semmi veszély. Békés szántóvetők éltek errefelé, akik mosolygósan köszöntötték a falvakon átlovagló utazókat.
– Nem szállunk meg éjjelre, mielőtt megint bevesszük magunkat a rengetegbe? – kérdezte Liam, amin mindannyian elgondolkodtak egy pillanatra. Ám a döntés, természetesen a herceg kezében volt, de ma ő is engedékenyen válaszolt:
– Három falu esik még utunkba. Az utolsóban biztosan sokan éjszakáznak az átkelés előtt. Mi legyünk okosak, és szálljunk meg a másodikban.
  Mindenki örömmel sóhajtott fel, és gyorsabb tempóra ösztökélte a lovát, hogy mielőbb elérjenek a fogadóhoz, ahol meleg fürdő, finom vacsora és hideg sör várja őket.
  Mikor beértek a kiválasztott helyre, már esteledett. Egész nap lovon ültek, minden tagjuk el volt gémberedve, de legfőképp a hátsó felük, úgyhogy nem voltak valami kackiásak, mikor a fogadó előtt lekecmeregtek a nyeregből, és sántikálva adták át a kantárat a lovásznak, aki az istállóba kísérte volna a lovakat.
  Csillag idegesen fújtatni kezdett, és felhúzta az orrát. Harry azonnal felismerte a jelet.
– Vigyázz! – szólt a férfire, és épp arrébb lökte, mikor a kanca már fel is ágaskodott, hogy egy jól irányzott rúgással intézze el a fiút.
  Szerencsétlennek keze-lába remegett, mikor feltápászkodott a földről. – Nyugodj meg! – szólt rá a herceg. – Van-e olyan istálló, vagy fészer, ahol a lovam eltöltheti az éjjelt, távol a zajtól, emberektől?
– Hát, van egy szerszámoskamránk, uram, ahol elférne a kanca, de a kocsmáros biztosan felárat kér, ha onnan is ki kell hordani reggel a lószart.  Vemhes? – nézett a még mindig mérgesen nyerítő állat felé.
– Nem. Csak gyilkos… – jegyezte meg epésen Zayn, mire a lovászgyerek azonnal hátralépett.
– Nem kell ijesztgetni az embereket! – feddte meg Niall a párját, és közelebb óvakodott. Csillag leengedte a fejét, és mikor Harry magához ölelte, már csak a hátán ugráltak az izmok.
– Add ezt be neki! – nyújtott egy kecses kis üvegcsét a varázsló, mire a herceg csak bólintott, és elvezette a még mindig ideges lovat, arra, amerre a fiú mutatta az utat.
– Remélem, valaki levágja ezt a fenevadat, mielőtt megint kárt tesz egy emberben…
  Senki nem nézett Zaynre, de nem is ellenkeztek. Mindannyian tartottak a bőszült fenevadtól. Ma egész nap Harry vágtázott az élen, így nem volt semmi veszély, de egyikük sem szeretett volna kettesben maradni Csillaggal, sőt, még előtte lovagolni sem.
  Harry bevezette a kis kamrába, aztán zabbal és szénával kínálta, hozott neki egy vödör vizet, amibe belecsepegtette a Nialltől kapott nyugtatót, és mikor a ló kiitta az egészet, barátságosan beszélt hozzá, amíg lecsutakolta.
– Jól van, szépségem. Nagyon okos vagy! Jól viselkedtél egész nap. Már csak két hold, és odaérünk. Légy addig engedékeny! Bízz bennem! Ha igaz, amit a leány mondott, és te a csikódat akarod visszakapni, akkor is segít a varázsló. Ő biztosan meg tudja mondani, kik, és miért vitték el a kicsinyedet.
   A ló figyelmesen hallgatta, mintha értené, és az utolsó mondat után halkan horkantott. – Igen, ha megmondja, elmegyek veled, és kiszabadítjuk!
  Csillag kifordult, hogy Harry szemébe nézzen. – Esküszöm! – mondta a herceg, és egy csókot nyomott a fehér hókára, ami a gyönyörű, éjfekete ló homlokát díszítette.
A kanca halkan nyerített, mintha elégedett lenne, és nagy fejével megbökte Harry vállát, mire a fiú rámosolygott, és vidáman járt a kezében a kefe, míg a ló szőre úgy csillogott, mint az ónix.
  Mikor végzett, bezárta a fészert, aztán csatlakozott a többiekhez, akik már a kocsmában tömték a hasukat. Fürjlevest kaptak, és egy-egy nagy szeletet az udvaron, nyárson sütött malacból, hozzá parázskrumplit, és jóféle bort.
– Milyen hely ez, hogy nincs sörük? – kérdezte Liam, mikor kiitta a kupáját.
– Jobb, mint amihez szoktál, kovács! – szólalt meg Zayn, és elégedetten dőlt hátra, teli hasát simogatva. – Az úri népek nem sört vedelnek, hanem a hegy levét isszák, amitől nem nő otromba potrohuk, és az agyuk is kitisztul reggelre.
– Cöh…– kapta fel a vizet a másik. – Mitől nemesebb a szőlő, mint a komló?
– Nézz magadra és Harryre, a különbséget magad is láthatod – mondta Niall, és hangosan felnevetett.
  Az említett csak csendben falatozott a sarokban, miközben a gondolataiba mélyedt. Nem is hallotta a beszélgetést.
  – Csak nem a varázsló kis madárkája jár a fejedben még mindig? – kérdezte Zayn, és a szája kaján vigyorba szaladt. – Kéne már neked egy fehérnép… Nézz körül, itt is láttam párat, akik elég szépek ahhoz, hogy melegítsék az ágyadat. Hidegek erre az éjjelek…
  Harry felnézett, visszamosolygott, de a szemei előtt nem a lány, hanem a másik kék szempár tulajdonosának képe lebegett.
  – Nem kell nekem fehérnép, pláne nem olyan, akin már a fél falu átment…
  – Gyanítom – szólt Niall – ezeken már a szomszéd falvak is…
  – Fáradt vagyok! – állt fel a herceg, mire a másik három is azonnal mozdult, mert az illendőség megkívánta, hogy vigyázzba vágják magukat, ha az uruk távozni készül.
  – Külön szobát kérek – mondta Harry, és bár a többiek meglepődtek, mert azelőtt soha nem fordult elő, nem merték megkérdezni az okát.
  A herceget egy bögyös-faros lányka kísérte az emeletre, és fel is ajánlotta a szolgálatait, hogy kinyomkodja az út fáradalmait sajgó hátából, de az ifjú nem élt a lehetőséggel.
  – Köszönöm, angyalom, de ma éjjel csak aludni szeretnék – válaszolta mosolyogva a herceg, és egy ezüstöt nyomott a szolgáló kezébe.
  Becsukta az ajtót, gyorsan levetkőzött, és a frissen megtöltött dézsába ereszkedett, hogy kiáztassa az izmait.
  Észre sem vette, hogy elnyomta az álom, csak mikor a mellkasán felforrósodott a talizmán. Nem merte kinyitni a szemét, mert attól félt, nem lesz ott, akire várt.
  Mikor az érdes, különleges hang a füle mellett szólalt meg, tetőtől-talpig libabőrös lett.
  – Szép estét, hercegem! Hívtál?
  – Igen… – válaszolta tétován, még mindig csukott szemekkel, mert képtelen lett volna belenézni az igéző kékségekbe.
  – Mit parancsolsz? – kérdezte Louis. Harry a halántékán érezte a leheletét.
  – Nem parancsolok… Neked nem! – válaszolta, mire a fiú felkuncogott. Mielőtt Harry észbe kaphatott volna egy forró száj cirógatta meg a fülét.
  – Akkor mit tehetek érted? – jött a következő kérdés, és Harry iszonyatosan zavarba jött, mert a szerszáma életre kelt, és vérrel telt meg egy pillanat alatt.    Nem tapasztalt még ilyen erős vágyat, pláne úgy, hogy semmi sem történt, ami kiváltotta volna. Az izgató hang most az arca előtt szólalt meg: – Mondd, mit kívánsz tőlem…
  Harrynek olyan dolgok jutottak eszébe, amiért az anyja nagyon, de nagyon felpofozta volna, és ezen ő maga csodálkozott a legjobban.
  – Én csak szerettelek volna újra látni – nyögte ki nagy nehezen.
  – Én is szerettelek volna újra látni! – válaszolta Louis halkan.
  Harrynek megfeszültek az izmai, mikor meghallotta a víz csobbanását, és érezte, hogy a fiú beszáll mellé a hatalmas dézsába.
  Még mindig nem merte kinyitni a szemét, nehogy úgy járjon, mint tegnap éjjel, hogy szertefoszlik a látomás. Azzal nyugtatta magát, hogy mindezt úgyis csak álmodja, nem történik meg vele, de amint megérezte a finom ujjak érintését a bőrén, az egész teste reszketni kezdett. Louis a karján simított végig, és ismét megszólalt a rekedt hang, ami lassan az őrületbe kergette: – De akkor miért nem nézel rám?
  – F…félek, hogy megint eltűnsz – bukott ki a hercegből, mire mélyről jövő, édes kacagást hallott.
  – Ha megígérem, hogy nem tűnök el, akkor kinyitod a szemed? – kérdezte a fiú.
  Harry még viaskodott egy pillanatig, de aztán erőt vett magán, és intézett egy gyors fohászt az álom istenéhez, hogy ezúttal legyen hozzá kegyes.
  Kinyitotta a szemeit, de nem volt felkészülve arra, amit látott.
  Louis anyaszült meztelenül ült vele szemben, akárcsak ő, és helyes arcán félmosoly honolt. A szemeiben huncut fények csillogtak, és a lábait maga alá húzta, azért nem ért össze a testük sehol. Csak vékony, kecses ujjai siklottak a vizes bőrön, ahogy Harry karját cirógatta rendületlenül.
  – Jó estét, hercegem! – üdvözölte a gyönyörű fiú, mikor végre összeakadt a pillantásuk.
  – Miért szálltál be a kádba? – kérdezte Harry önkéntelenül, bár ez volt az utolsó dolog, amit ki akart mondani.
  – Mert te azt akartad… – válaszolt Louis kissé morcosan.
  Harry próbálta tudatosítani magában, hogy ez csak egy álom, és talán azért mond mást, mint amit szeretne, valamint azért történnek úgy a dolgok, ahogy a valóságban sohasem. – Vagy nem?
  – De igen… – válaszolta szemlesütve Harry, mire szemben mocorgás támadt, és mikor újra felpillantott, a meseszép arc már csak egyujjnyira volt tőle.
  – És én is ezt akartam… – vallotta be Louis, egyik szeméből a másikba pillantva.
  Térden állt, két karjával a dézsa szélén támaszkodva, de ahogy Harry egy sunyi kis pillantást vetett a testére, egyből meglátta ágaskodó szerszámát.
  Hangosan felnyögött, magatehetetlenül, aztán összeszorította a száját, mert szégyellte az árulkodó hangot.
  – Ne röstelld! – mondta a fiú, és lassan ráereszkedett a hercegre. A testük apránként simult össze, mindig újabb és újabb csodás érzületeket keltve, és mire Louis rajta feküdt, mindketten ziháltak. Merev hímtagjuk is összesimult, és ahogy a fiú picit megmozdult, már mindketten remegtek az izgalomtól. – Olyan kemény vagy! – suttogta Louis, mielőtt az ajkára hajolt, és lágy csókkal pecsételte le.
  Harry nem tudta, mi történik vele. Az egész teste lángolt, az izmai feszültek, a kezei a dézsa falát markolták keményen, hogy visszatartsa magát attól, amit tenni szeretne.
  – Ne gondolkozz! Csak tedd, amire vágysz! – súgta a szájába Louis, és a lehelete édes volt, mint a méz. Olyan kívánatos és különleges, amit nem érzett még azelőtt. Harry elvesztette az eszét, és azzal egy időben tapadt a vékony ajkakra, amikor hatalmas kezeivel magára húzta a feszes testet.    
  Louis felnyögött, egy elégedett és vágyakozó sóhajjal, majd ujjait a herceg hajába fúrta, és elmerült a csókban.
  Csak finoman cirógatták egymást az ajkaikkal, egyikük sem merészkedett bevetni a nyelvét. Lágy érintés volt csupán, de annál izgatóbb. A leheletük összekeveredett, ahogy egymás szájából lélegeztek, és egyre szaporábban kapkodták a levegőt.
  Louis lassan mozdult. A teste habkönnyű volt a vízben, ahogy óvatosan próbált még közelebb férkőzni az izmos herceghez. Minden porcikája sóvárgott az ifjú után, de tudta, hogy még korai, amire annyira vágyik. A kisherceg még saját érzelmeivel sincs tisztában, biztosan megriasztaná a vehemencia, ha Louis első alkalommal letámadná.
  Idő kell neki! – figyelmeztette magát, és óvatosan elhúzódott.
  Ám mikor a távolság már akkora volt az arcuk között, hogy egymásra néztek, Harry szemei elfeketedtek, csodazöld íriszei eltűntek, és a tekintete szinte izzott. Louis után kapott, egyik kezével a tarkóját fogva, míg másikkal a karja alatt nyúlt át, és a hátába markolt, hogy erőteljes és határozott mozdulattal rántsa magához, úgy, hogy a vékony testből a szuszt is kiszorítsa.
  Ismét csókolni kezdte, de nem olyan félénken, mint az előbb, hanem keményen és követelőzőn. Louis jólesően felmordult a hirtelen rohamtól. Nem tudott és nem is akart ellenkezni. Magától értetődően engedte be a nyelvet, ami az ajkait ostromolta, és felsóhajtott, mikor megérezte az ízt, amire annyira vágyott.
  – Finom vagy! – lihegte Harry szájába, aki nem válaszolt, mert már falta a másikat, és ösztönei átvették felette az irányítást.
  Louis egész testében megremegett, mikor a nagy kéz a hátáról a fenekére vándorolt, és belemarkolt.
  Harry úgy érezte, most azonnal felrobban körülöttük a világ, de az sem érdekelte. Olyan feszültségekkel volt tele, és olyan vágyat érzett, mint még soha.
  Kipróbált már lányokat, és néhány fiú is megfordult az ágyában, míg arra próbált választ keresni, hogy kihez vonzódik igazán, de ilyet még nem tapasztalt. Louis minden mozdulata, bőrének illata, ajka íze volt a tökéletes afrodiziákum. Egyszerre minden édes bornál andalítóbb, és minden talpalávalónál vérpezsdítőbb.
  Így akart maradni az idők végezetéig, ebben a szobában, ezzel a fiúval, akit nem is ismert. Csak ölelni és csókolni akarta, míg el nem jő értük a halál. Úgy érezte, megtalálta, amire vágyott, és többet már nem remélhet az élettől.
  Louis oldalra fordította az arcát, hogy a herceg azt tehessen vele, amit csak akar, és közben érezte a kettejük között feszülő két kemény vesszőt, ahogy összesimultak. Harry markolta a fenekét, talán nem is tudta, milyen durván, de Louis pontosan erre vágyott, így csak nyöszörgött a kéjtől, ami emésztette szüntelen.
  Harry feltolta magát, hogy még őrjítőbb legyen az egész, és mozogni kezdett. A testük úgy simult össze, mintha arra teremtették volna, és Louis készségesen homorított, hogy ő is tegyen valamit a közös cél érdekében.
  – Érints meg! – kérlelte a herceg, mire Louis megborzongott a mély, mégis lágy hangtól, és attól, amit kért.  Picit feltolta magát, hogy a zöld szemekbe nézhessen, bár nehezen vált el a dús, érzéki ajkaktól. Megnyalta a száját, felfedezve rajta Harry ízét, és egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy összeszedje magát.
  – Biztos? – kérdezte a hercegtől, aki csak bólintott, és lenézett kettejük közé, egyértelművé téve, hogy hol szeretné, ha Louis megérintené.
  Mikor a fiú a mellkasára támaszkodott és feltornázta magát, hogy a sarkaira üljön Harry szétterpesztett combjai között, mindketten szaporán kapkodták a levegőt. Még nem is nézték meg egymást tüzetesebben, de most kihasználták az alkalmat.
  Harry bámulta a törékeny, kecses alakot, a mézszínű bőrt, és az alatta vibráló szolid izmokat, Louis pedig szomjasan itta a magas, minden porcikájában férfias, erőtől duzzadó test látványát. Harry mellkasa szabálytalanul emelkedett és süllyedt, a hasán kirajzolódtak a kockák, és a köldöke alól egy kis szőrcsík vezette a szemét oda, ahol a legszebb testrésze várta.
Louis-ból hatalmas sóhaj szakadt ki, ahogy szemügyre vette a méretes szerszámot. Harry elégedetten elmosolyodott az árulkodó hangtól.     Hozzászokott már ez efféle reakciókhoz, de életében először igazi boldogsággal töltötte el a tudat, hogy Louis-nak tetszik, amit lát.
  – Te aztán el vagy látva rendesen… – mondta vékony hangon a fiú, de azért felpillantott Harryre, és még egy kacér kacsintásra is telt tőle.
  Harry is lenézett, és hasonló meglepetésben volt része, bár Louis szerszáma olyan volt, mint ő maga: kecses és karcsú, nem olyan vaskos, mint az övé, de a mérete vetekedett a sajátjával. A herceg nem volt hozzászokva ahhoz, hogy várassák, és nem is ismerte a testi szerelmet, csak a vad bujálkodást, így egy pillanatig sem habozott, azonnal lenyúlt a meleg vízbe, hogy marokra fogja a kívánatos testrészt.
  Louis felhördült, és egy pillanatig képtelen volt ellenállni a vágynak, így belenyomta magát a herceg tenyerébe, de mikor a makkja kibukott a hosszú ujjak közül, nagy nehezen lefeszegette őket a szerszámáról.
– Hercegem! Ne olyan hevesen. A szerelmezésben az a legjobb, ha nem kapkodjuk el… – búgta Harrynek, akinek kikerekedtek a szemei. Egyrészt, alig tudott ellenállni a sürgető kényszernek, hogy mindenhogyan érintse és uralja a másikat, másrészt, szeretett volna eleget tenni Louis elvárásainak, de tudta, a szolgálókkal szerzett tapasztalatok kevésnek bizonyulhatnak ahhoz, hogy lenyűgözze. Kicsit megilletődött, és maga sem tudta, mi tévő legyen.
  – Bocsánat! – mormolta, és lesütötte a szemét.
  – Ne kérj bocsánatot! Én is ugyanúgy vágyom rád, és hidd el, nehezen uralkodom magamon… De jobb, ha lassabban haladunk.
  – Te értesz a bujálkodáshoz? – csúszott ki Harry száján, és bár nem tudta megmagyarázni, mégis indokolatlan féltékenységet érzett, olyan erősen, hogy szinte szétfeszítette a mellkasát.
  – Nem értek hozzá, de sokat olvastam róla… – válaszolta a másik, mire Harry akkorát sóhajtott, hogy Louis homlokán meglebbent a haj.
  A kisebbik fiú elmosolyodott a reakciótól, és ráhajolt Harry szájára, hogy csókba forrjanak. Most már ismerős volt az íz, és az is, ahogy a nyelvük játékba kezdett. Elsőre megjegyezték, mit szeret a másik, és a kis szobát lassan sóhajok és halk nyögések töltötték be. Mikor Harry nem is számított rá, finom, tollpihe puhaságú ujjakat érzett magán, ahogy körbecirógatják a köldökét, aztán a szőrt simogatják a hasa alján, mielőtt merészen körbefogják a péniszét, és visszahúzzák a bőrt.
  Elakadt a lélegzete, és csókolni is elfelejtett. Louis ajka mosolyra húzódott, ahogy érezte Harry ellazuló testét, egyszerre a hihetetlenül feszülő szerszámmal, amit a markában tartott. Lassan kezdte izgatni, a mozdulatai gyengédek voltak, és veszélyesen érzékiek. Mindketten lenéztek, és a látvány szinte eszüket vette. Louis ujjai nem érték át a merev hímtagot, és apró keze csak az egyharmadát fedte el, mégis ő uralta a helyzetet.
  Harry torkából mély nyögés szakadt fel, és a kezei felemelkedtek, hogy Louis arcára tapadjanak és visszahúzzák őt, mert szenvedélyesen akarta csókolni.
   A herceg sóhajai, légzésének ritmusa egyre sűrűsödött, és Louis tudta, hogy közel a vég.
  Harry szerette volna átadni magát az élvezetnek, de közben arra is vágyott, hogy ő diktáljon, és le akarta igázni, magáévá tenni Louis-t. Viaskodott magával, de elvesztette a csatát.
  Louis kicsit gyorsított a tempón, és élvezte, ahogy Harry belemozdult a tenyerébe, mert annyira vágyta az enyhülést.
  – Gyerünk, hercegem! Mozogj! – súgta az ajkai közé, mire Harry mély levegőt vett, és feldobta a csípőjét, megmutatva, mit remélhet az, aki egyszer megadja magát neki. Louis ereiben is száguldott a vér, ahogy elképzelte, hogy ezeket a lökéseket ő kapja, magában érezve a hatalmas szerszámot. Az ajka elnyílt, és ő is felnyögött, mire Harry szemei kipattantak, és kíváncsian fürkészte az arcát.
   A herceg azon gondolkozott – bár ez elég nehezen ment, mert az agya szinte működésképtelen volt –, vajon Louis engedné-e neki, hogy maga alá gyűrje? Nem volt ideje meglelni a választ, mert a fiú erősebben rámarkolt, ő pedig úgy mozgott a vékony ujjak között, mintha űzné valami.
   Csak egy perc volt, biztosan nem több, mikor érezte, hogy a teste minden izma megfeszül, várva a robbanást.
– Ne! Ne! – suttogta Louis. – Csak engedd el magad!
  Harry nem értette, mit vár tőle, de igyekezett eleget tenni a kérésnek, és ellazulni. A közelgő élvezet egy pillanatra eltűnt a láthatárról, és a herceg egy kicsit bosszús lett emiatt, de a következő percben megérezte Louis nyelvét, ahogy a fülét rajzolja körbe, majd a másik kezét, ami szintén a szerszámára simult, és most megkettőzött erővel igyekezett boldoggá tenni őt.
  Megint nyögni kezdett, de most elnyújtott, kiéhezett hangokkal, amikbe néha apró kiáltások vegyültek, mikor Louis megharapta a nyakát, vagy bedugta forró nyelvét a fülébe.
  A herceg számára egy új kapu nyílt ki a gyönyör kertjébe vezető úton. Azelőtt csak a gyors kielégülés volt a cél; eddigi szeretői mindig arra törekedtek, ahogy ő is. Most viszont Louis arra utasította, hogy merüljön el a kéjben, és ne sürgesse a beteljesülést. A testét hullámokban öntötte el az egyre mélyebb élvezet, de még mindig messze volt a vég.
  A herceg erőt vett magán, kinyitotta a szemeit, és nézte, mit tesz vele a másik.
  Louis szakértő mozdulatokkal izgatta, miközben rózsaszín nyelvével a saját ajkát cirógatta.
  Harry felmordult, előrehajolt, és az ajkára tapadt, aztán ő is lenyúlt, és végre megérintette Louis feszülő szerszámát.
   A fiú felnyögött, egy pillanatra abba is hagyta a kényeztetést, míg a saját, mindent elsöprő vágyára figyelt, és arra, hogy Harry milyen gyengéden, mégis határozottan nyúlt hozzá. A szájába nyögött:
  – Mmmm… Ez isteni!
  Harry felbátorodott a szavaitól, és lassan fejni kezdte. Elváltak az ajkaik, kicsit el is távolodtak egymástól, hogy élvezzék a látványt. A két, kőkemény pénisz egymástól pár ujjnyira feszült, ütemesen kibukkanva a nagy és a kis tenyerekből.
  Harry félve pillantott fel, de Louis lehunyta a szemeit, a fejét kicsit hátrahajtotta, és átadta magát a gyönyörnek. Hangosan lihegett, az ajka felduzzadt, az arca lángolt, és a nyakán kívánatosan lüktetett egy ér. A herceg odahajolt, végigsimogatta a nyelvével, aztán nyalogatni és szívni kezdte a finom bőrt. Louis elengedte magát, és a herceg nyakába fúrta az arcát, míg az sötétlila foltokat hagyva csókolta végig a vállát.
  – Mindjárt! – nyögte Louis, mire Harrynek száguldani kezdett a vére, és a szíve a torkában dobogott. Szabad kezével kicsit feltolta Louis-t, mert olthatatlan vágyat érzett, hogy lássa az arcát, mikor elönti a kéj.
  Louis gyorsított a tempón, míg csípőjét mozgatva Harryt is erre ösztönözte.
  Hangosan nyögtek, akadozva vették a levegőt, és Louis halkan sziszegett, mintha fájdalmai lennének, de az arcán olyan földöntúli gyönyör látszott, hogy Harrynek eloszlottak a kétségei. – Gyerünk, hercegem, élvezz! – szűrte hófehér gyöngysorként csillogó fogai közt Louis, aztán az ajkai elnyíltak, a torkából hörgés tört fel, és Harry érezte, ahogy megremeg a teste. Lenézett, látta a sötét makkból kilövellő magot, aztán felpillantott, és Louis arcát csodálta, amit eltorzított a kéj, bár így még szebbnek tűnt, mint eddig bármikor.
  Lenyúlt, szabad kezét Louis ujjaira szorította, és erősebb, gyorsabb tempót diktált. Pár pillanattal később ő is érezte már a közeledő extázist, ezért lehanyatlott, elengedte magát, és csak nézte a meseszép fiút.
  Louis viszonozta a pillantását, az ajkát beharapta, és igyekezett a feladatra koncentrálni, bár a saját gyönyöre teljesen letaglózta. Harry arca megnyúlt, a szája néma kiáltásra nyílt, akadozott a lélegzete, és a kezei megmarkolták a dézsa szélét.
  Mikor Louis tenyerébe robbant, olyan erővel vonaglott a teste, hogy majdnem kicsúszott a markából, ezért a fiú ráhasalt, hogy egy helyben tartsa, és igyekezett kifejni az utolsó cseppeket.
  A herceg el sem hitte, hogy létezik ilyen fokú élvezet, ahogy eddig azt sem tudta, hogy lehet különbség gyönyör és gyönyör között. Most, mikor Louis a nyakát csókolta, míg várta, hogy Harry testében elcsituljanak a kéj hullámai, a herceg szorosan átölelte, és a hátát simogatta, miközben a hajába suttogott:
 – Te aztán kitanulmányoztad azokat a könyveket…
  Louis halkan felkuncogott, és kicsit felemelkedett, hogy közelről nézzen a herceg szemébe, és az ajkai közé suttoghasson:
  – Ez csak egy kis kedvcsináló volt. Nagyon vastagok azok a könyvek, és tele vannak ennél sokkal izgalmasabb dolgokkal!
  Harrynek ismét felgyorsult a lélegzete, de nem volt ideje, hogy megkérdezze, mikor kap ízelítőt belőlük, mert a szemhéja úgy elnehezült, hogy alig látott már. – Most pihenj, hercegem! Holnap éjjel ismét találkozunk…
  – Ne menj! Ne tűnj el... – mondta Harry, de az utolsó szó már csak egy sóhaj volt, mielőtt mély álomba merült.



.