*Becca Prior* It Is What It Is / Első fejezet

Becca Prior
It is What it is

Első fejezet
(ne felejtsd el elolvasni a prológust!)
– Nem mehetsz! – mondta az apja, és Harry érezte, hogy tehetetlen dühe lassan ellepi az elméjét.
– Miért nem? – kérdezte, és állta az öreg pillantását. – Itt, mi hasznomat veszed? Nincs háború, a Koboldok és a Sárkányok földje több holdhónapnyi járásra van, a Haylorokat legyőztük, és a Hadine-ok a közeledbe sem merészkednek.
– És mi van, ha Simon talál ellenem támadni?
– Ugyan már… – nevetett fel Harry. – Simon egy kivénhedt senkiházi, aki még most is azzal riogatja az embereket, hogy régi hatalmának dicsfényében fürdik. Ma már nincs ereje, hogy legyőzzön minket. És ezt te is tudod.
  Az öreg király előredőlt, hogy a fia szemébe nézhessen.
– Soha ne becsüld le Simont. Lehet, hogy fogatlan, vén oroszlán, de a karmai még mindig élesek. Több száz éve ő a varázslók legnagyobbika, és hiába nőnek fel az újabb nemzedékek, senki sem tudta még legyőzni.
– Csakhogy a tudomány rég rájött, apám, hogy amit ti sokáig varázslatnak hittetek, az puszta szemfényvesztés. Emlékezz rá, mikor az utolsó összecsapásunkkor azt a képet vetítette eléd, hogy mind meghalunk! Képes lettél volna visszavonulót fújni, pusztán a félelmeid miatt.
  Az öreg elgondolkozott, és bár magában igazat adott a fiának, ezt soha be nem vallotta volna.
– Mert ti, ifjak, azt hiszitek, a tudás, amit a könyveitekből szereztek, elegendő ahhoz, hogy birtokoljátok a bölcsességet. Márpedig a két dolog között oly hatalmas a különbség, mint ég és a föld között.
– Mert te jártál már az égben? – kérdezte érdeklődve Harry, és kíváncsian nézett az öreg király szemébe.
– Nagyon szemtelen lettél! – feddte meg az apja, de igazából nem tudott rá haragudni. A fiú már számtalan csatában bizonyította, hogy nem csak a szája jár, és a könyvekkel töltött (Larry király által feleslegesnek titulált) időn kívül, épp elég gyakorlatot szerzett a kardforgatásban, az íjászatban, és minden más harcnemben, a kézitusától a lovascsatáig.
  Ekkor érkezett meg Lady Gemma, aki mosolyogva sétált át a termen, hogy egyetlen kedves mozdulattal és egy cuppanós csókkal elejét vegye az apja dühkitörésének.
– Min vitáztok már megint? – kérdezte halkan, és Harry arcára is hintett egy testvéri csókot.
– Az öcséd, ismét veszélyes vállalkozásba fogna…
– Igen? És mi lenne az? – kérdezte a hercegnő, míg egy szőlőfürtöt emelt fel a fatálról, és lefejtette róla az apró szemeket.
– El akarom vinni Csillagot a hegyeken túlra. Ott él egy varázsló, aki mindent meg tud gyógyítani.
– Így mondják! – vágott közbe az apja. – Ez csak egy mese. Nincs olyan varázsló, aki mindenre tud gyógyírt. Akkor mindenki örökké élne…
– Simon is legalább négyszáz éves már… – szúrta Közbe Gemma, és helyet foglalt a széles, kárpitozott széken, aminek nem volt háttámlája, hogy az asszonyok nagy szoknyája kényelmesebben elterülhessen minden oldalán.
– Ő is csak magát tudja megifjítani – szögezte le a király. – Mióta legyőzte Botoxot, és megszerezte a szert, magát fiatalítja emberöltők óta, de a hatalma nem terjed ki másokra…
– Ez a mester viszont a füvek ismerője… – mondta Harry herceg. – És nem csak mendemonda! Dron már találkozott vele, mikor átutazott a nagy síkságon.
– Igen? – kérdezte érdeklődve Gemma.
– Állítólag egy fogadóban éjszakáztak. Dron a saját szemével látta, hogy a doktor csak keze simításával lenyugtatott egy vajúdó tehenet, és öt perc alatt világra segített egy farfekvéses borjút…
– Persze… – válaszolt cinikusan a király.
– A fogadós felesége pedig, aki addig meddő volt, kilenc teliholddal később egészséges fiút szült, mert a mester megsimogatta a hasát.
– Szerintem inkább a lába közét… – nevetett fel harsányan a király. – Talán nem az asszonyság volt meddő, hanem az ura magtalan, és a fiatal csődör könnyen teherbe ejtette a fogadósnét.
– Szóval fiatal? – kérdezte Harry, és összehúzta a szemöldökét. – Ezt honnan tudod?
  Az öreg le akarta nyelni a nyelvét, de már késő volt. Persze, hogy ő is hallott a gyógyítóról, az istenek kegyeltjéről, sőt, megpróbálta magához édesgetni. Üzent érte, mesés ajándékokat küldött neki, csak hogy az udvarába csalja, de úgy tűnt, a mestert nem mérgezi földi vagyon iránti vágy. Mindannyiszor visszaküldte a kincseket, és azt üzente: csak akkor jön, ha a király a legeslegnagyobb kincsét adja neki.  De hiába törte a fejét, az öreg király nem jött rá, mi ennek a feladványnak a nyitja. Először a legválogatottabb ékszereket küldte, aztán a legszebb lovait, majd megpróbálta a legkedvesebb lányát, Briana hercegnőt, de az ifjú mind-mind visszautasította az ajándékokat. A válasza mindig az volt, hogy még mindig nem a legbecsesebb kincsét küldte el…
Egy idő után az öreg feladta, és arra jutott, hogy ez csak időhúzás. A kis mitugrász (mert az emberei elmondása alapján nem egy dalia) egyszerűen élvezi a szabadságot. Kis házikójában, ami a mocsáron túl, az erdő mélyén lapul, védve a kíváncsi szemektől; biztosan jól él. A sok egyszerű lélek csak úgy özönlik a világból, hogy ajándékokkal halmozza el, cserébe a gyógyulásért.
  Ő is hallotta, hogy Tomlinson doktor nap mint nap csodákat tesz, sőt azt is, hogy beszél az állatok nyelvén, de nem hitt a mendemondáknak, míg a saját szemével nem látta a nagymestert.
  Most viszont, Harry arra készül, hogy megtegye a veszélyes utat, csak azért, mert a kancáját megtámadták a vadak, és le akarták mészárolni, míg kipányvázva állt a csikójával a réten. Mire kitépte magát a vastag kötelek közül, a kicsinyét már elhurcolták, őt magát pedig össze-vissza vagdosták életlen, kezdetleges késeikkel, ahogy el akarták vágni a köteleit, hogy magukkal vihessék a rengetegbe.
  Csillag nem hagyta magát, de a csikóját nem tudta megmenteni. Legyalult öt férget, kitaposva a beleiket, de míg ezekkel hadakozott, a többiek hajóra szálltak az öbölnél, és már messze jártak, mire a kanca a partra ért.
Azóta fékezhetetlen. Minden embert az ellenségének tekint, a szemében az őrület lángja lobog, és Harryn, a gazdáján kívül senkit nem tűr meg a közelében.
  Ami nem lenne baj, ha épp háború lenne… Remek harci ló lenne, ráadásul az összes csődör megpusztulna körülötte a vágytól, de most, békeidőben csak a saját embereiket üldözheti.
  Ha a herceg nincs vele, a fenevad mindig elszabadul valahogy, és fékevesztett őrjöngésbe kezd, minden alkalommal elvéve egy ember életét. Harry már a pajtában alszik, és napjai nagy részében a ló mellett olvas, vagy vadászni megy vele az erdőbe, de az öreg király minden napja rettegés, mert tudja: az állatok kiszámíthatatlanok. Sosem lehet tudni, Csillag mikor fordul Harry ellen, hogy az emberek iránt érzett bosszúvágyát csillapítsa.
– Nem tudom, de gondolom, az lehet… Hiszen csak mostanában hallottunk róla. Ha öreg lenne, már a dadám is róla mesélt volna gyerekkoromban – adott kitérő választ a király, de Harry és Gemma összekacsintottak a feje fölött, hisz mindketten jól ismerték az apjukat, és tudták, hogy mikor lehajtott fejjel a tányérjának szenteli figyelmét, miközben beszél, akkor nem pontosan az igazság szól belőle. – Egy szó mint száz, nem mész sehova! – dörrent az öreg, és most egyenesen a fia szemébe nézett.
  Nem csak a gyerekek ismerik a szüleiket, azoknak is nyitott könyv a saját ivadékuk.  Larry király tudta: elvesztette a csatát. Mert bár Harry fejet hajtott, és látszólag tudomásul vette a parancsát, tudta jól, hogy reggelre már hűlt helye lesz…

.