*Becca Prior* It Is What It Is / Tizedik fejezet

Becca Prior
It is What it is

Tizedik fejezet

  A falu szélén, egy idős házaspár házában kaptak szállást, ugyan csak a csűrben, de nekik ez is teljesen megfelelt. Lecsutakolták és megetették a lovakat, aztán összekupacoltak egy-egy derékaljnyi szénát, és megágyaztak maguknak. Harry szeretett volna valahová különvonulni, hogy álmában ismét megidézhesse Louis-t, de erre most nem igazán talált alkalmat. Ha úgyis csak álom, akkor mindegy, hol vagyok, nem igaz? – kérdezte saját magától, és miután megnyugodott, lemosakodott a vödörnyi vízben, amit Liam húzott fel neki a kútból, majd a málhájából előkotort egy váltás ruhát, és a tartalékköpenyét, hogy legyen mivel betakaróznia éjszaka.
Elégedetten vackolta be magát a puha szénába, és a kezét a feje alá hajtotta párna helyett.
  A többiek pár perccel később már horkoltak vagy szuszogtak. Mikor meggyőződött róla, hogy mindenki alszik, csak akkor merte a kezébe venni a kis talizmánt, és erősen Louis-ra gondolni.
– Itt vagyok, hercegem! – szólalt meg a vékony hang közvetlenül a háta mögött, majd érezte, hogy a fiú bebújik a köpenye alá, és kicsit megtolja előre, hogy helyet szorítson neki.
Azonnal elhúzódott annyira, hogy Louis a háta mögé tudjon feküdni, és ahogy megérezte a tarkóján forró leheletét, máris érezte, hogy a szerszáma életre kel. – Ma nem lehet! – suttogta Louis, és halkan kuncogott. – Felébresztjük a fiúkat…
– Hisz te csak egy álom vagy! – válaszolta halkan Harry, de a gyomra azonnal összerándult.
Louis előrenyomta a csípőjét, így merev dárdája Harry derekának feszült.
– Szerinted ez csak álom? – kérdezte a rekedtre változó hang.
– Nem lehet más… – súgta Harry, és hátranyúlt, hogy megfogja a vékony derekat, és magához húzza Louis-t.
– Valóban – lehelte a nyakába a fiú, és csókolgatni kezdte.
  Harry halkan felnyögött, és simogatta a kerek feneket, ami a tenyerébe simult. Louis hozzádörgölőzött, és előrelökte a csípőjét, mire Harry hangosabban nyögött. Niall horkolása abbamaradt, és Zayn is mocorgott a sötétben.
– Mi az? – kérdezte azonnal Liam.
  Harry ereiben megfagyott a vér. Louis a nyakába fúrta az arcát, és teljesen mögé bújt, mire fellobbant egy lámpás, nem messze tőlük.
– Csak rosszat álmodtam – hazudta Harry, nehogy valakinek eszébe jusson felkelni, és körülnézni. Louis forró leheletét még mindig érezte a tarkóján, feszülő szerszámát a derekán, és a lábait, amit összekulcsolt az övével a köpeny takarásában.
– Azt nem csodálom… – mondta Liam, és letekerte az olajlámpást. Újra sötétség borult a csűrre, de Harry még sokáig alig mert levegőt venni.
  Louis halk kuncogását hallotta közvetlenül a füle mellett, majd megérezte a száját, ahogy csókolni kezdte.
   Harry belemarkolt a fenekébe, mire Louis finoman megharapta a nyakát. A herceg a saját öklébe harapott, de aztán érezte, ahogy Louis karja átcsúszik a nyaka alatt, és finom kis keze befogja a száját, míg a másik előrekalandozik, és a hasát cirógatja.  Szólni nem tudott, így csak gondolt rá, hogy ennek rossz vége lesz, de Louis azonnal a füléhez hajolt.
– Én is tudom, hogy ma nem tehetlek boldoggá… De nem bírom megállni, hogy megérintselek.
  Harry felnyögött volna, ha az apró tenyér nem fogja be a száját, mikor Louis átfogta a szerszámát, és gyengéden simogatni kezdte.
„Ne kínozz” – üzente gondolatban, bár még mindig nem hitte el, hogy a fiú tudja, mi jár az fejében.
– Ez nekem is büntetés – suttogott a fülébe Louis, és a nyelve körbecirógatta a cimpáját.
„Kérlek!” – esdekelt Harry, mire Louis azonnal elvette a kezét, és helyette szorosan átölelte.
„Bocsáss meg”– szólalt meg a hangja a herceg fejében. Harry majdnem felpattant, úgy meglepődött. „Nyugalom!” – üzente Louis gondolatban. „Minden rendben van…”
„Hogy lenne rendben, mikor a fejemben beszélgetünk?” – kérdezte Harry.
„Így biztonságosabb!” – válaszolta a fiú, és ebben egyet kellett értenie vele.
„Ki vagy te?”
„A szerelmed”– jött az egyszerű válasz, amitől Harrynek kihagyott a szívverése.
   Még sosem gondolt arra, hogy bármilyen komolyabb érzéssel viseltetne az álomfiú iránt. Hogy is gondolhatott volna rá, mikor a valóságban még nem is találkoztak soha. De ahogy magába nézett, rájött, semmire sem vágyik jobban, minthogy megismerje Louis-t, és hacsak nem egy gonosz gyilkos, akkor szeretne eltölteni vele egy kis időt… vagy egy egész életet.
  Önmagát is meglepték a hirtelen rátörő érzelmek, mikor eszébe jutott, hogy a fiú belelát a fejébe. Mielőtt bármi másra gondolhatott volna, az ismert és imádott hang ismét a fülébe suttogott:
– Nyugodj meg, én is így érzek.
„De én nem látok a fejedbe!” – zsörtölődött gondolatban Harry, vagy az is lehet, hogy kimondta. Már ő maga sem értette, mi történik vele.
„Most csak aludj! Itt maradok veled” – bújt a hátához Louis, és arcát ismét Harry nyakába fúrta.
  A jóleső nyugalom úgy járta át a herceg testét, ahogy egy kád meleg víz lazítja el a fáradt izmokat. Mire újabb gondolatot küldhetett volna Louis-nak, már elragadta az álom.

Hajnalban ébredt, ismét kipihenten és frissen. Meg akart mozdulni, de egy kar fogta át szorosan a derekát. Hirtelen bevillant, hogy Louis még ott van vele, és ettől olyan melegség járta át a lelkét, hogy csak sóhajtozni tudott. Megfogta a finom kezet, és az ajkához vonta, aztán apró csókokkal hintette be a bőrét.
  Louis mocorogni kezdett mögötte, arcát a herceg nyakába fúrva.
„Jó reggelt!” – üzente gondolatban, amitől Harrynek elakadt a lélegzete, mert még mindig nem szokta meg, hogy belülről hallja a hangját.
„Szép hajnalt!” – válaszolta magában, aztán ismét megcsókolta a kecses ujjakat.  „Nemsoká a többiek is felébrednek” – jutott eszébe, és ez szomorúsággal töltötte el.
„Addig még van egy kis időnk” – hallotta Louis huncut hangját a fejében. Visszatartotta a lélegzetét, mikor rájött, hogy a fiú valami bujaságra gondol.
„Arra biztosan felébrednek!” – vörösödött el a herceg, de Louis csak kuncogott.
„Talán ki tudunk osonni halkan…”
  Szinte egyszerre mozdultak, és bár Harrynek elgémberedtek az izmai, mindent elkövetett, hogy ne csapjon zajt. Kikecmergett a köpeny alól, de előrelátóan a hátára kanyarította, mikor felállt, aztán a csizmáját a kezébe vette, és óvatosan settenkedett a csűr ajtaja felé. Érezte, hogy Louis szorosan követi, bár úgy járt, mint egy macska. Egy szalmaszál se moccant a talpa alatt. Már majdnem elérte a kilincset, mikor Zayn horkantott egyet, és megfordult a fekhelyén. Harry ránézett, és megfagyott a vér az ereiben. A sötétbarna szempár épp őt nézte, ahogy lábujjhegyen óvakodik kifelé.
– Hová mész? – kérdezte suttogva Zayn. A herceg megfordult a saját tengelye körül, és Louis ott állt mögötte, mutatóujját az ajkára szorítva.  Harry értetlenül nézett vissza a harcosra, aki most már félkönyökre emelkedett. – Hajnal van! – tette hozzá Zayn, de semmi jelét nem adta, hogy észrevette volna Louis-t.
– Csak könnyítek magamon – válaszolta Harry, a tőle telhető leghalkabban, mire Zayn megkönnyebbülten sóhajtott, magához ölelte Niallt, és visszahanyatlott a szénára, majd pár pillanattal később ismét elégedetten hortyogott.
Louis kuncogása hallatszott a csendben, mire Harry ismét felé fordult, és kikerekedett szemekkel nézett a fiúra.
„Nem látnak téged?” – kérdezte gondolatban.
„Nem…”
„Csak álmodlak?”
 Válasz helyett Louis elé lépett, kinyitotta az ajtót, kiterelgette Harryt, aztán ahogy becsukta maguk mögött, felé fordult, átölelte, karjait a nyakába fonta, és szenvedélyesen a szájára tapadt.
   Harry azonnal visszacsókolt, egy másodpercig sem hezitált. Nagy kezeivel Louis hátát simogatta, aztán a hajába túrt, és élvezettel szívta meg a nyelvét.
„Szerinted ez csak álom?”– kérdezte a fejében Louis, miközben kezei Harry mellkasára siklottak, és ott indultak felfedezőútra.
„Mindig kitérő választ adsz!” – elégedetlenkedett a herceg, mire Louis elhúzódott és a szemébe nézett.
– Miért annyira lényeges, mi valóság és mi álom? Tanuld meg élvezni a pillanatot, és ne keress mindig magyarázatot! – oktatta ki a herceget, aki hátrahúzta a fejét, és morcosan ráncolta a homlokát. – Nem sok időnk van. Filozofálni akarsz, vagy szerelmezni? – kérdezte most Louis, mire Harryből kiszökött egy árulkodó nyöszörgés, ahogy az ágyéka azonnal megfeszült a lehetőségtől. – Na ugye?! – súgta Louis a szájába, mikor ismét megsimogatta a nyelvével.
   Aztán kézen fogta, és vezette maga után, míg átértek a bokrok között, és már egy patak partján álltak.
   Louis úgy haladt, mintha minden kis kavicsot ismerne azon a helyen, míg Harry ügyetlenül botladozott utána. Teljesen megbabonázta a még mindig ismeretlen fiú, aki mégis többet jelentett neki, mint bárki más az életében.
  Louis megtorpant, összehúzott szemekkel vizsgálta a köveket, amiken még a hold gyenge fénye csillogott, majd magabiztosan lépett az egyik laposabb sziklára, aztán a következőre, és pár lépéssel később már a túlparton állt, míg a sebesen vágtázó patak fehér fodrokat vetett a kiálló kövek körül.
„Bele ne ess, mert olyan sodrása van, hogy csak a hegy lábánál tudlak kihalászni belőle!” – üzente gondolatban, mire a herceg nagyot nyelt, és igyekezett összeszedni magát. Nem maradhat szégyenben, nem eshet bele a vízbe…  
  Óvatosan lépett az első sziklára, ami picit megbillent a súlya alatt. Felnyikkant, két karját szélesen kitárta, és azokkal igyekezett kiegyensúlyozni magát. Felpillantott, és a félhomályban látta a Louis szemében felvillanó félelmet, de érezte, hogy lassan fel tud egyenesedni. A következő lépésnél  jobban figyelt, hogy a kő közepére lépjen, és három szökkenéssel később már a fiú fölé magasodott. Lehajolt, birtokba vette a száját, és nyelvével követelőzőn tolakodott az ajkai közé.
Louis felnyögött, és a karjaiba omlott, mire Harry átölelte, és megtartotta a szinte súlytalan testet. Őrülten vágyott rá, hogy végre magáévá tegye, hogy egybeforrjon vele, és megjelölje, hogy az övé.
  Louis elégedetten sóhajtozott, ahogy a nagy, izmos fiú megmarkolta a derekát, és még közelebb akarta húzni, pedig már így is teljesen összesimultak.
   Csak nagy nehezen tudott uralkodni magán, de mikor rájött, hogy kint állnak a parton, eltolta a herceget.
„Itt bárki megláthat!” – gondolta, és ismét kézen fogta a Harryt, hogy tovább vezesse a patak mellett, ügyesen kikerülve a csúszós köveket, és a szúrós kis bokrokat. Jócskán elhagyták a falu szélét. Már majdnem teljesen kivilágosodott, mikor Louis elfordult a pataktól, és bevetette magát a sűrűbe.
  Harry nem akadékoskodott, nem is kérdezett, mert a figyelmét teljesen lekötötte, hogy a hihetetlenül kerek feneket figyelje, és gondolatban meztelenül képzelje maga elé. „Örülök, hogy tetszik” – hallatszott a fejében Louis hangja, aki halkan fel is nevetett.
„Gyönyörű vagy!” – válaszolta Harry őszintén, mire a fiú megtorpant, megfordult, és a szemébe nézett.
– Szeretlek! – mondta ki hangosan azt a szót, amitől Harrynek elgyengültek a térdei, és az egész teste megremegett.
– Honnan tudod? Nem is ismersz… – válaszolta halkan, mert képtelen volt elhinni, ami történik.
– Ne feledd, hogy a fejedbe látok… – mondta Louis, és lábujjhegyre állt, hogy egy apró csókot lopjon, mielőtt tovább indult. Harry agyában cikáztak a kusza gondolatok, de igyekezett visszafogni magát, nehogy Louis mindent meglásson, amit még önmagával sem tett tisztába. De a vékony ujjak erősebben szorították a kezét, és ebből azonnal tudta, hogy lebukott. Érezte, hogy az arca lángba borul, és nem is tudta, mit kezdjen magával a hirtelen rátörő érzelmi hullámoktól. Szereti ezt a fiút?! Akit nem is ismer? Aki csak álmaiban látogatja meg? Ha a többiek nem látják, akkor most is csak álmodik… és bármikor felébredhet. Erre a gondolatra erősebben kapaszkodott a kis kézbe, és gyorsabb tempóra váltott. Rettegett, hogy azelőtt éri utol a valóság, mielőtt ismét része lehetne a csodában, amit Louis-val élhet át.
  Louis megtorpant, és Harry felkenődött a hátára, mert nem számított rá, hogy megérkeztek. Mikor kikukucskált az alacsonyabb fiú válla fölött, ismét elállt a szava, de most a látványtól, ami elé tárult. A patak, amit idáig követtek, egy kis tavat alkotott, amit hegyes, magas sziklák vettek körül. Itt a hegyoldalban senki nem gondolta volna, hogy rejtőzik egy kis, rejtett világ, ami egyáltalán nem illett a tájba. Az áttetszően kék víz mélységéről csak az árulkodott, hogy a fenéken színes halrajok úszkáltak, amik valószerűtlenül aprónak látszottak. A parton álló sziklákat laposra koptatta az idő és a folyamatosan rájuk záporozó víz, ami a hegyoldalból bukott alá egy kiszélesedő párkányról. Minden olyan volt, mint egy mesében. Mélyzöld, néhol harsányszínű páfrányok és embermagas fűfélék óvtak a leskelődőktől, a felkelő nap pedig épp bearanyozta a sötétbarna köveket.
  Harry tátott szájjal nézett körül.
  Louis felé fordult, és foglyul ejtette a pillantását, aztán lassú mozdulatokkal vetkőzni kezdett. A herceg nézte, ahogy ügyes ujjaival kiköti a kis zsinórt, ami az ingét fogta össze, aztán lazán lerázza a vállairól. Előbukkant a hihetetlenül sima, és hívogató váll, aztán a lapos mellkas, a hegyes kis bimbókkal, amiket a hajnali hűs levegő húzott össze egy pillanat alatt. Mielőtt felfogta volna, amit tesz, Harry már rá is hajolt, és bekapta az egyiket, mire Louis torkából nyöszörgés tört fel, majd a hosszú hajba túrt, amit a herceg ezúttal nem kényszerített szoros lófarokba.  Mikor Harry óvatosan körbesimogatta a nyelvével, Louis hátrahajlott, hogy felkínálja magát, és a csípője hozzásimult a másikéhoz. A herceg nagy kezével támasztotta keskeny derekát, hogy megtartsa, és segített kikötni a nadrágját tartó zsineget. Mikor az is lehullt a fiúról – aki közben kilépett a cipőjéből –, és már meztelenül vonaglott a kezei között, Harry érezte, hogy kezdi eszét venni a vágy.
   Louis semmi jelét nem mutatta, hogy szégyenlős lenne, vagy zavarná, hogy ő már pőrén áll, miközben a másik még teljesen fel van öltözve, sőt, mintha izgatta volna a dolog. Mikor a herceg elengedte, hogy ő is ledobálja a gönceit, Louis hátralépett, és izgatóan beharapta az ajkát.
  Harry nem tudta róla levenni a szemét. Csak nézte a tökéletességet, ami Louis minden porcikájára igaz volt, és a szája is kiszáradt, mikor a fiú lassan az ágyéka elé tette a kezeit.
– Ne nézz így! – mondta Louis, és halvány pír lepte el az arcát.
– Miért? – kérdezte Harry, és még egyszer végigjáratta tekintetét a feszes testen.
– Nem tudom… Olyan zavarba ejtő – válaszolta Louis, de a szeme veszélyesen csillogott.
– Nem látszik rajtad, hogy könnyen zavarba jönnél… – kacérkodott vele a herceg, mire Louis elvigyorodott, és marokra fogta a szerszámát, aztán lassan izgatni kezdte magát.
– Valóban nem… – válaszolta halkan, de elakadt a hangja, ahogy a teste is megremegett, mikor elöntötte a kéj első hulláma.
  Harry felnyögött, és csak nézte a fiút, aki szemérmetlenül simogatta magát, és közben elnyíló ajkakkal nyöszörgött, hatalmas, kék szemeivel Harryt bámulva, akinek már majd lerepedt a nadrágja.
– Nem akarsz te is levetkőzni? Jobban szeretnél csak nézni? – kérdezte szemtelen hangon Louis, mire a herceget elöntötte a birtoklási vágy, és egy kis egészséges düh, amitől megfeszült az arca. Louis nagyon jól látta, mit tesznek a szavai Harryvel, de szeretett játszani a tűzzel. – Nekem úgy is jó… – tett rá egy lapáttal.
  Harry szemei elfeketedtek, aztán olyan gyorsan mozdult, hogy Louis-nak levegőt venni sem volt ideje, mielőtt magához rántotta, és olyan erőszakosan csókolta, hogy összekoccantak a fogaik.
 Pár pillanattal később Harry a köpenyére fektette, és nézte, ahogy a fiú kinyújtózik a naptól átmelegített kövön. Ő is leheveredett, a könyökére támaszkodott, és ujjbegyeivel cirógatta a domború kis hasat és a mellette futó izmokat, amik Louis ágyéka felé futottak. De ez nem volt elég. Ráhajolt, hogy meg is ízlelje a bőrét, és mikor megtette, torokhangon morgott, annyira élvezte a kóstolót. Ahogy körberajzolta a köldökét, Louis lenyúlt, és felállította a hasára simuló szerszámot, mire Harry felnyögött, és azonnal fölé helyezkedett. Felpillantott a tengerkék szemekbe, amik hatalmasra tágulva figyelték minden mozdulatát. Louis szinte levegőt sem vett. Olyan csendben volt, mintha hangja sem lenne. Pedig Harry hallani akarta, mit vált ki belőle azzal, amit tesz. Csak nézte egy pillanatig, aztán megnyalta a száját, majd végig Louis szemébe fúrva a pillantását óvatosan az ajkai közé engedte a merev hímtagot, és ő nyögött fel helyette, mikor megérezte nyelvén a kesernyés, sós ízt.
  Louis még mindig a száját harapta, fogai mellett kifehéredett a hús, de hallgatott.
  Harry mélyebbre hajolt, míg a torkán érezte a feszítést, de akkor is csak az orrán szuszogott, és bólogatni kezdett.
  Előrehulló haján át figyelte Louis-t, akinek a nyakán lüktettek az erek, és minden izom kirajzolódott, ahogy tartotta magát (mert mindent látni akart), bár a szemei le akartak csukódni, és a szempillái reszketeg árnyékot vetettek a szép arcra.
  Harry látta, hogy újra megvonaglik, de még mindig nem adott ki semmilyen hangot, amit ő hallani szeretett volna. Kiengedte az ajkai közül, tenyerével a combja belső felét markolta meg, és széthúzta a lábait. Louis feje koppant a kövön, de még mindig nem adta meg magát.  A herceg érezte, hogy izgalma a tetőfokára hág, és annyira le akarja igázni, mint még senki mást. Bekapta két ujját, a nyelvével nedvesítette be, majd egyből Louis fenekét vette célba, és mikor óvatosan körbecirógatta a bejáratot, egy apró, halk nyikkanást hallott, amire felkapta a fejét. Louis feje hátrahajlott, a teste remegett, az izmai táncot jártak, és annyira látszott rajta a várakozásteljes izgalom, hogy Harry majdnem eszét vesztette. Szeretett volna ráfeküdni, és azonnal belé hatolni, akkor is, ha fájdalmat okoz, mert annyira felbőszítette már ez a kis játék, amit Louis űzött vele. Megérdemelné, hogy megtudja, meddig mehet el! – gondolta a herceg, és hirtelen felnyomta az ujját, mire Louis-ból kirobbant a visszatartott lélegzet, és olyan eszelősen kezdett nyögni, hogy Harry nadrágja átázott a magjától, ami kibukott feszülő farkából. Ez az! – vigyorodott el a herceg, és körbeforgatta az ujját. Louis szűk volt, forró és annyira kívánatos, hogy Harry minden porcikája csak érte égett.
  Felült, és tépni kezdte a saját ruháját, legfőképp a nadrágját, mert már képtelen volt uralkodni magán.
  Louis nagy nehezen erőt vett magán és felnézett rá, aztán odanyúlt, hogy segítsen neki, és együttes erővel kiszabadították meredező szerszámát.
 Harry úgy gondolta, ha egy ujj ilyen sikert aratott, a második meghozza a kívánt áttörést, és a középső ujját is bevetette, mire a kis test ívbe feszült, Louis hörögni kezdett, és a pénisze kőkeményen ugrált a hasán.
– Harry… – lihegte, mire a herceg feltolta magát, és a szájára tapadt. Vad nyelvcsatába kezdtek, de ezúttal nem voltak egyenrangú partnerek, mert Louis néha egyszerűen lemerevedett, és nem viszonozta a csókot, csak szuszogott és vergődött, hogy végre enyhülést nyerjen.
  Harry imádta, ahogy rámozdult, vagy épp felemelkedett az ujjairól, megmutatva, hol van az a pont, aminek érintése különösen élvezetes számára. Jól megjegyezte, és erősebben hatolt belé, ezzel végre kicsikarva egy hangos nyögést.
– Benned akarok lenni! – suttogta a fiú szájába, aki épp szorosan lezárt szemekkel feküdt alatta, és két kezével a köpenyt markolta erősen.
– Akkor tedd meg! Vedd el, amit akarsz! – válaszolta szinte némán Louis, mert rekedt hangjához nem volt elég levegő a tüdejében.
Harry kihúzta az ujjait, és gyorsan Louis lábai közé hemperedett, de aztán meggondolta magát. A sarkaira ült, megfogta Louis két csuklóját, és egyetlen mozdulattal felhúzta magára. Szemből az ölébe ültette, és a nyakába harapott.
– Nem!
  Louis érezte, hogy a teste lángol. A sejtjei könyörögtek a kielégülésért, de Harry most mondta ki azt a szót, ami máris visszarántotta a földre. Ilyenkor nem látott a gondolataiba, mert minden energiát felemésztett a vágy és a kéj, pedig most akarta csak igazán tudni, mi jár abban a gyönyörű fejében.
– Miért nem? – kérdezte, és a hajába markolva kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
– Csak… – válaszolta Harry, és a szemhéját félárbócra eresztette, ajkán kaján mosoly terült el.
  Louis mocorogni kezdett, ezzel Harry merev szerszámát ingerelve, és halkan nyöszörgött hozzá, de most úgy tűnt, a herceg már nem érez késztetést, hogy birtokba vegye a testét.
– Már nem akarsz? – kérdezte Louis olyan elkeseredett hangon, hogy Harrynek összerándult a gyomra.
– Dehogynem! Nagyon is. De azt akarom, hogy te is akard! Nekem nem elég, ha megadod, amire vágyom. Csak ha te is ugyanúgy szeretnéd…
  Louis szemébe könny szökött. Nem ilyennek gondolta a herceget. Azt hitte, jól kiismerte már, amíg a fejében kutakodott, de úgy látszik, vannak olyan rejtett tulajdonságai, amik még meglepetést okozhatnak. A lemondó hang, amivel kimondta a szavakat, mélyen megérintették a fiút. Azt hitte, a herceg csak elveszi, amit akar (és neki ez ellen se lett volna semmi kifogása), de most kiderült: bár igazi vezér, egy leendő király, a szerelemben inkább társra vágyik, mint valakire, aki kiszolgálja. Louis szíve majd kiugrott a mellkasából, miközben bólintott, ráhajolt a herceg duzzadt, nyáltól fénylő ajkaira, és olyan szenvedélyesen kezdte csókolni, ahogy csak tudta. A vállaiba mélyesztette az ujjait, szívta és harapta a nyelvét, a száját, aztán játszadozni kezdett, és közben a csípőjével körözött, dörgölőzött Harryhez.
  A herceg kis hófehér csillagokat látott, annyira fel volt már hevülve, de megfogadta, hogy ezúttal Louis-ra hagyja az irányítást. Rájött, miben különbözik mindenkitől, akivel eddig dolga volt: Ő nem egy szolga, aki teljesíti az úr kívánságait. Pont attól annyira izgató, hogy eddig szinte mindig ő irányított, még akkor is, ha egy pillanatig sem volt kérdéses, ki, kit fog felnyársalni a végén.
  Most ismét egekig szárnyalt a lelke, mikor Louis rávetette magát, kimutatva, mennyire kívánja, mennyire szomjazza ő is az érintéseket, és milyen, mikor eleped a vágytól. Harry csak ült, két tenyerét Louis fenekén nyugtatta, és élvezte az öltáncot, amit a fiú rajta lejtett. Úgy mozgott, mint egy kígyó, és halkan sziszegett is néha, mikor Harry dárdája belesimult a kis árokba, fenekének két, hihetetlenül kerek félgömbje között. A herceg ilyenkor szeretett volna odanyúlni, beigazítani, aztán magára húzni a fiút, de türtőztette magát, és tovább szenvedett. A heréi már lezsibbadtak rég. Sosem kellett még ennyit kibírniuk.
  Louis is égett belül, a testét lángok emésztették, és lassan elérte a végpontot, ahol elvesztette az eszét. A szájuk közé tolakodott az ujjaival, amit mindketten alaposan benedvesítettek, aztán lenyúlt, Harry szerszámát nyálazta be vele, majd felemelkedett, és előrébb mozdult. A herceg tudta, mi következik. A teste várakozásteljes remegésbe kezdett, és úgy tűnt, nem is nyugszik meg egyhamar. Lenézett, ahogy Louis is, és mindketten nagyot sóhajtottak, mikor a fiú megfogta a herceg szerszámát, aztán ráhelyezkedett, és lassan beleült.
– Nézz rám! – szólt rá Harry, mire Louis felkapta a fejét, és engedelmes arckifejezése láttán a herceg ismét majdnem maga alá fordította, hogy érezhesse, végre az övé. Az utolsó pillanatban (mikor már a derekát ölelte, hogy megtartsa), mégis elengedte magát, nagyokat lélegzett, és várta, hogy Louis tegye meg. A fiú lassan ereszkedett rá, halk kis sikolyokkal és őrületesen izgató sóhajokkal, amitől a herceg azt hitte, azonnal felrobban, mélyen Louis testében, mert mindezek tetejébe olyan feszesen szorult rá a szerszámára, hogy úgy érezte, a testük már nem két különálló dolog, hanem örökre összeforrt.
– Istenem! Ez csodálatos! – hörögte Harry, és szenvedélyesen mélyesztette fogait Louis nyakába, épp oda, ahol a kulcscsontja végződött.
   A fiú nyöszörgött, de még nem mozdult, csak belül hullámzott vadul, de ez is majdnem elegendő volt ahhoz, hogy a herceget a gyönyör kapujába repítse.
Harry érezte, hogy minden izma arra vágyik, mozoghasson végre, és gyorsan megkapja a várt élvezetet, de most nem engedelmeskedett az ösztöneinek. Nagyokat szuszogott, és szívta a gyenge bőrt, miközben arra várt, hogy Louis moccanjon rajta.
– Hatalmas…– suttogta Louis elfúló hangon, és nem kellett megmagyaráznia, mire gondolt. Harry elvigyorodott, mert legyezgette a hiúságát az őszinte megjegyzés.  Megfeszítette a hasizmait, és előrebillentette a csípőjét, ami nem számított behatolásnak, de annyit elért vele, hogy még egy icipicit mélyebbre furakodjon Louis testében, akinek elakadt a lélegzete, aztán csak zihált, fejét erőtlenül Harry vállára hajtva. A herceg nem bírta tovább… A tenyereibe vette Louis gömbölyű fenekét, és lassan megemelte magán, aztán ugyanilyen óvatosan visszaengedte, miközben már ő is zihált, és küszködött a lélegzetért.
  A fiú szűkölni kezdett, vékony, könnyű teste reszketett, és teljesen elernyedt, mint egy rongybaba. Harry élvezte, hogy ilyen hatalma van felette, így újra és újra felemelte, és magára húzta, míg Louis szerszáma meleg nedvvel csöpögtette össze a hasát. Lenyúlt kettejük közé, és simogatni kezdte a csúszós hímtagot, újabb fájdalmas nyögéseket kicsikarva Louis-ból, aki Harry mozdulatainak ütemére lüktetett belül, ezzel kínozva a herceget.
– Mozogj! – kérte Harry, és lassan hátradőlt, elengedve Louis-t, majd elfeküdt a langyos kövön, és felnyomta a csípőjét, megemelve a felnyársalt fiút.
  Louis a mellkasára omlott, képtelen volt megtartani magát, de azért igyekezett eleget tenni a kívánságának, és feltolta magát, hogy aztán ráereszkedjen az óriási szerszámra. Mindketten olyan mélyen jártak már a vágyban, hogy nem is érzékelték a külvilágot, csak a bensőjüket perzselő izzást érezték, és az olthatatlan szenvedélyt.
Louis felguggolt, hogy könnyebben mozoghasson, mire Harry felemelte a fejét, és kedvtelve nézte a pontot, ahol összeolvadtak. A látvány is lenyűgöző volt, de az érzés, ahogy Louis teste minden apró mozdulatra reagált, hullámzott körülötte, míg szorosan körülölelte a szerszámát, mindennél izgatóbb volt.
  Louis megfogta a kezét, és a szemébe nézett.
– Kérlek, hercegem! Elégek! – suttogta, és belemozdult a nagy tenyérbe, ami körülfogta.
  Harry most jött rá, hogy megfeledkezett róla, és elszégyellte magát, amiért nem törődött Louis-val. Azonnal simogatni kezdte, és ütemesen fejte a kecses szerszámot, míg a fiú teste ívbe hajlott, a torkából halk sikolyok és mély nyögések törtek fel váltakozva. Harry nézte a kitárulkozott, magáról mit sem tudó fiút, és elvesztette a fejét. Szabad kezével belemarkolt a finom húsba a derekán, aztán fellökte magát, olyan erővel, hogy Louis elharapta a nyelvét. Nem volt ideje, hogy szóvá tegye, már érkezett is a következő roham, aztán állandósult a kemény döfködés, Harry mély, zengő hangú nyögéseivel tarkítva.
  Louis nagy nehezen kiegyenesedett, bár így még mélyebben érezte a herceg szerszámát, de nézni akarta a másikat, mikor elérkezik a beteljesülés. Megsimogatta a gyönyörű arcot, és Harry azonnal az ujjai után mozdult, csókokkal hintve be őket, miközben az orrán fújtatott.
 Egymás szemébe néztek, Harry még erőteljesebben csapódott Louis-ba, a fiú pedig rányomta magát, amennyire csak tudta, mert érezte, hogy közel a vég, és szerette volna, ha a herceget is vele együtt önti el a gyönyör.
 A háta mögött lenyúlt, egészen a herceg combjai közé, és óvatosan megmarkolta a feszülő golyókat. Louis elmosolyodott, mikor Harry szemei hatalmasra tágultak, ahogy morzsolgatni kezdte a heréit, és a lélegzete elakadt, aztán csak tátogott, mint egy partra vetett hal. A herceg önkéntelenül erősebben markolta Louis szerszámát, és tiszta erejéből vágódott a testébe.
  Felrobbant a világ. Louis lehunyta a szemét, mikor a mámoros kéj átcikázott rajta, és hófehér csíkokkal mintázta Harry széles mellkasát. A herceg nézte a gyönyörét, aztán pár utolsó behatolással érte el, hogy Louis néhány pillanatra elveszítse az eszméletét, míg őt is elérte a végzete, és erőteljesen lövellt a fiú testébe, magához ölelve és csókolgatva a csonttalanul hánykolódó Louis-t.
  Mire feleszméltek, a nap már elég magasan járt. Észre sem vették, hogy vagy egy fertályórán át szerelmeskedtek a napsütésben, messze a külvilágtól, a titkos kis búvóhelyen.
– A többiek már biztosan égen-földön keresnek… – suttogta Louis fülébe a herceg, miközben óvatosan leemelte magáról, és megállás nélkül csókolgatta az arcát.
– Még csak most ébredeznek… – válaszolta a fiú, mire a herceg azonnal felkönyökölt, hogy a szemébe nézhessen.
– Ki vagy te, és honnan tudsz ilyeneket?
A fiú elfordult, és nem válaszolt. – Talán te is varázsló vagy? – kérdezte Harry, mire Louis nagy nehezen visszafordult, és aprót bólintott.
– Valami olyasmi. De nem vagyok jó benne…
– Azt látom! – nevette el magát Harry, aztán újra az ajkára hajolt, hogy egy utolsó, mély csókba kezdjenek. Mindketten szenvedélyesen szerették volna megmutatni a másiknak, mennyit jelent nekik ez az együttlét, de ehhez több időre lett volna szükség, így kelletlenül elváltak, és Louis gyorsan legurult a szikláról, egyenesen bele a vízbe.
  Harry felszisszent, és szinte érezte a jéghideg vizet a testén, de Louis egy pillanattal később a felszínre bukkant, és elégedetten fröcskölt maga körül.
– Nem jössz be? – kérdezte, mire a herceg csodálkozva learaszolt a tó széléig, és beledugta kezét.  Legnagyobb meglepetésére a víz kellemesen langyos volt, úgyhogy leszökkent a szikláról, és ő is alámerült, hogy legközelebb éppen Louis mellett törjön fel, és magához rántsa a harsányan nevetgélő fiút.
   Összegabalyodtak, és bár súlytalanul lebegtek, azért lustán tempóztak néha, miközben egymás száját fedezték fel ismét, kiélvezve az utolsó perceket.
Nem sokkal később a sziklán szárítkoztak, sütkérezve a langymeleg napsugarakban.
– Ma éjjel nem állunk meg… – mondta búsan Harry.
– Tudom – válaszolta Louis, könnyű ajkakkal simogatva a herceg mellkasát, amin még egy-két vízcsepp csillogott.
 – Azt is tudod, hogy hová igyekszem? – kérdezte a magasabb fiú, kisimítva a Louis szemébe hulló nedves tincseket. Látta a szemében megvillanó felismerést, de azt is, ahogy a fiú gyorsan elleplezi.
– Tudom, hogy a lovadat szeretnéd meggyógyítani.
– Igen. Bár a húgod szerint Csillagnak nem gyógymódra, hanem a csikójára van szüksége…
– Talán igaza van… De az utad végén mindenre fény derül – bólintott Louis, mintha nem csak a herceg gondolataiba, hanem a jövőbe is belelátna.
– És ezt honnan veszed? – kérdezte Harry, felemelkedve, hogy Louis fölé magasodva lássa a fiú szemét, és minden rezdülését.
– A sorsunk meg van írva a csillagokban… – adott kitérő választ a másik, de egyenesen nézett a zöld szemekbe, amik az arcát pásztázták.
– Azokban, amik a szemeidben ragyognak? – kérdezte Harry, mire Louis az ajkába harapott, annyira meghatotta a bók.
– Nem, azokból csak azt olvashatod ki, hogy mennyire szeretlek…
 A hercegen volt a sor, hogy ellágyuljon, és elfelejtse a faggatózást. Engedelmesen hajolt a rózsaszín, keskeny ajkakra, és finoman simogatta őket a sajátjával. – Vissza kell mennünk! – suttogta egy kis idő után Louis. – Niall már ideges…
– Azt sejtem! – nevetett fel a herceg, és feltápászkodott, hogy magára rángassa a ruháit, de azért közben még lopva Louis meztelen testét nézte, ahogy a fiú is öltözködött.
– Nyugodtan emeld fel a fejed. Minden a tiéd, amit látsz… Nem kell röstelkedned, ha nézel… – mondta Louis, és egészen a herceg felé fordult, akinek ismét pír öntötte el az arcát, de amit hallott, hihetetlen elégedettséggel töltötte el. Még nem volt dolga olyan valakivel, akit többször szeretett volna az ágyába vinni, olyannal meg pláne nem, akivel szeretett volna az idők végezetéig együtt lenni, és csak bámulni bambán. „ Ha legközelebb találkozunk, annyi időd lesz rá, amennyit csak akarsz!” – hallotta meg Louis hangját a saját fejében, amitől ismét kihagyott a szívverése, de aztán igyekezett összeszedni magát, és ő is ott válaszolt: „Azt hiszem, soha nem lenne elég…”
„Akár örökre is velem maradhatsz” – válaszolt azonnal Louis, mire Harry teljesen elképedt.
– Ugye tudod, hogy ki vagyok? – kérdezte hangosan az épp háttal álló fiútól.
– Igen, tudom. Harry herceg vagy, Larry király fia, és pár év múlva át kell venned apád helyét… – mondta kissé szomorkásan a fiú. – Miután megnősültél…
   Harrynek elfacsarodott a szíve a gondolatra, hogy el kell vennie valakit, akit soha nem fog úgy szeretni, mint ezt az ismeretlen ifjút, akivel még nem is találkozott a való életben, csak az álmaiban.
– Akkor hogyan maradhatnék veled? – bukott ki belőle.
– Arra is van megoldás, de annak nyilván ára van. Ha itt lesz az ideje, ezt is megbeszéljük majd… – ígérte Louis, és belebújt a bocskorába, hogy aztán gyors léptekkel induljon el visszafelé, mintha menekülni szeretne a kínos kérdések elől.
Pedig nem volt több, mert Harry még az előzőre kapott válaszon rágódott.

– Hol voltál? Már mindenütt kerestünk! – esett neki bosszús hangon Zayn, mikor Harry odaért a felnyergelt lovakhoz.
– Kicsit kiszellőztettem a fejem, és megmosakodtam… – füllentette a herceg, de nem nézett a barátja szemébe.
Zayn összehúzta a szemöldökét.
– Nem tetszel te nekem! – rázta meg a fejét.
– Az nagy szerencse! – nevetett fel Harry. – Niall kitaposná a belünket – kacsintott a fekete lovagra, akinek szintén összeszaladtak a nevetőráncok a szeme körül, és harsányan felkacagott.
– Mi van velem? – kérdezte a kismester, ahogy kilépett a pajtából, és a zsákjában matatott.
– Semmi, csak a lovagodat leckéztetem – válaszolt a herceg.
– Ráfér! – mosolyodott el Niall, majd felkötötte a nyeregre a kis szütyőt, amiben a varázsszereit tartotta.
– Liam hol van? – kérdezte Harry.
– Lement ő is a patakhoz. Remélem, nem marad el olyan soká, mint te… – mondta Zayn, és a herceg magán érezte kutakodó pillantását.
– Itt vagyok! – hangzott fel az erőteljes férfihang a hátuk mögül.
– Nos, ha mind együtt vagyunk, szeretném, ha megjegyeznétek, amit mondok! – kezdett bele Harry.
   Mindenki megállt és felé fordult, mert a herceg ritkán szokott szentbeszédet tartani.  – Az Iszaptenger nem tűnik olyan vészesnek, mint Kövesföld, de csak azért, mert onnan senki nem jut ki élve, ha nem tartja be a szabályokat.
 Niall megrázkódott, mert ő is jól ismerte a mendemondákat, de még egyetlen könyvben sem olvasott beszámolót olyan embertől, aki saját bőrén tapasztalta volna meg, milyen veszélyek leselkednek ott az utazóra. – Mindig nyugatnak tartunk, követve a hegyeket, és nem megyünk a járt ösvényeken.
   Zayn felmordult, mert gyűlölt ismeretlen terepen lovagolni, ahol még ki sincs taposva az út. – Akárki kerül elénk, akármi történik, nem állunk meg! – dörrent a herceg hangja, mire mindhárman felkapták a fejüket.  – Pláne, ha ismerőst láttok, akkor tudjátok, hogy csak gonosz varázslat. Állítólag azzal akarnak letéríteni az utunkról, és aki belesétál a csapdájukba, az nem kerül ki élve.
– Honnan tudod? – kérdezte Liam, és előrehajolt, hogy jobban lássa a herceg arcát.
– Lottie mondta, mert ő már átutazott rajta.
– Óóó… – lágyult el a kovácsmester arca, ahogy maga elé idézte a szőke szépséget.
– Tehát, ha kell, a hajatoknál fogva rángatlak tovább benneteket. Nem tűrök ellenkezést, és ezúttal elvárom az engedelmességet! – mondta a herceg, és olyan felsőbbrendű tekintettel mérte végig társait, hogy mind kicsit meghajtották a térdüket. Harry valóban birtokolta a királyokra jellemző tekintélyt.
   Megvárta, míg mindhárman bólintottak, annak jeléül, hogy megértették az utasításokat, aztán felpattant a nyeregbe, olyan energikusan, mintha helyből át tudná ugrani a lovat.
– Ejha! Ma aztán nehezen érünk utol… – csodálkozott Zayn, és most már biztos volt benne, hogy Harryvel történik valami, amiről nem számol be neki.
Remélem, nem valami babonaság… – gondolta, és a vállai elnehezültek. Minden jel arra mutatott, hogy valaki megdelejezte a herceget. Már Niallnek is mondta reggel, de a varázsló csak csinált pár hókuszpókuszt a levegőben, ott, ahol Harry aludt, és kijelentette, hogy semmi rosszat nem érez. Zaynnek elég volt, hogy ő érzi…



.