*Becca Prior* It Is What It Is / Hatodik fejezet

Becca Prior
It is What it is

Hatodik fejezet

  Zayn csak arra tudott gondolni, mikor érik végre utol a herceget, hogy jól megrázhassa és számon kérje rajta, miért indult útnak ilyen felelőtlenül. Az erdő olyan sötét volt, mint maga az éj, és furcsa hangok töltötték be.
  Niall elől lovagolt, kezében egy fura, háromágú botot tartva, ami szerinte arra hivatott, hogy jelezze a veszélyt. Zayn nem hitt volna ilyen furfangokban, de mára jól ismerte, mire képes a kismester, és hinni is akart abban: a fadarab figyelmezteti őket, különben reszkettek volna a lábai a gondolatra, hogy bármikor a haramiák csapdájában találhatják magukat. Csak azt nem értette, ha hisz Niall tudásában, akkor vajon a szíve miért dobog a torkában.
   Liam hirtelen megsarkantyúzta a lovát, és az élre ügetett, majd tenyerét feltartva bírta megállásra a kis csapatot. Leugrott a nyeregből, és féltérdre ereszkedett, majd felállt, tett néhány lépést, aztán újra kezdte az egészet.
– Nem most van itt az ideje, hogy az erdő isteneihez fohászkodj, Payne! – nyögte Zayn, és égnek emelte a tekintetét.
– Nem is azt csinálom, te fafej! – válaszolta a nagydarab fegyverkovács, miközben átvágott az úton, és becsörtetett a bozótosba.
  Nem sokkal később hangos kiáltás hallatszott, mire a másik két lovas is leszökkent a porba, és kardjukat előrántva követték társukat.
  Liam egy bokor előtt állt, és látszott rajta, mennyire megijedt. Pallóssal a kezében, a lábával piszkált valamit. Mikor Niall és Zayn közelebb értek, csak akkor látták meg, hogy mit: Egy kilógó lábat, ami pucéron világított a félhomályban, mivel a bocskor ott hevert mellette a fűben.
– Szentséges Istenek! Mi ez? – kérdezte Niall, majd előrelépett, és elkezdte leszedni az ágakat, amik a tetemet takarták. Mikor a többiek is felocsúdtak a döbbenetből, segítettek neki, és mire végeztek, kiderült, hogy négy test van rakásba halmozva, ágakkal letakarva.
  Liam közelebb hajolt, és jobban szemügyre vette a kupacot, majd felegyenesedett, és visszasietett az útra.
– Ez a herceg műve! – közölte szárazon, némi büszkeséggel a hangjában.
– Honnan veszed? – kérdezte Zayn, bár biztos volt benne, hogy a kovács igazat szólt.
– Csillag patáinak lenyomata mindenütt, és a vágások olyan tiszták, amit csak képzett harcos ejt. De volt itt egy szekér is… – mondta, majd követte a nyomokat, aztán hirtelen megtorpant, mikor a beszakadt tetejű csapdához ért. – Tehát egy szekeret ejtettek csapdába a haramiák, de Harry akkor érkezett, és megvívott velük. Ahogy elnézem, komoly csata lehetett… – elemezte tovább a nyomokat Liam, és le-fel járkált az úton. – Mindet levágta, csak egy menekült el, de a véres patanyomok alapján úgy látom, azt Csillag kapta el…
   Zayn csak állt, a feje forgott a nyakán, ahogy megpróbálta elképzelni a jelenetet, és Harryt ismerve el is hitte, hogy mindez így történhetett. Bólintott.
– És tudod követni a nyomokat? – kérdezte Liamre nézve, aki egy mérges pillantással válaszolt, majd állát felvágva indult előre, magához intve a lovát.
  Hamar meglelték az elrejtett szekeret, de onnan nem találtak több patanyomot az úton.
– Pedig valószínű, hogy innen csak a lovakkal mentek tovább… – morfondírozott Niall, aki elővette a zsákjából kedvenc kristályát, és az ujjai között forgatva bóklászott körbe-körbe.
– Az úton biztosan nem. De az erdőben, az avarban nem tudjuk követni a nyomaikat… Pláne, ha egy vízmosásban haladtak – szögezte le Liam.
– Talán nem is kell! – mosolyodott el Niall, mikor a kis kő világítani kezdett az ujjai között, és ő egyenesen indult el a sűrű növényzetben.
– Most mi van? – kérdezte értetlenkedve a kovács.
– Az van, hogy Niall varázsló… Úgyhogy ő nyomok nélkül is megtalálja a herceget! – mondta büszkén Zayn, és most ő vágta fel az állát, hogy a mellkasát feszítő büszkeséggel ügessen szerelme után.
– Pfff… – hőbörgött Liam. – Akkor eddig miért tőlem vártátok az útbaigazítást? 
– Mert ő csak akkor érzi, ha már közel vagyunk… – adta meg magát Zayn, de aztán csendben maradt, hogy figyelhesse az erdő hangjait.
  Már egy jó mérföldet haladtak, mikor Niall kristálya olyan erősen kezdett fényleni, mintha szentjánosbogarat tartana a kezében.
– Megérkeztünk! – mondta, és lecsúszott a nyeregből.
  A többiek követték, bár tanácstalanul toporogtak a vaksötét erdőben, kapkodva a fejüket, mert a bozótosból mindenfelől furcsa neszezés hallatszott.
– Megérkeztünk, de hova? – kérdezte bizalmatlanul Liam, mire Niall csak egy lesajnáló pillantást vetett rá, és kikötötte a lovát egy fához.
Zayn nem kérdezősködött, ő is kipányvázta Táltost, aztán szedte a lábait, hogy utolérje a párját.
Niall a kőfal mellett araszolt, és szabad kezével tapogatta a levelek mögött magasodó hegyoldalt. Mikor a keze a semmibe csúszott, megtorpant, majd hátranézett, és a mutatóujját a szájára tette.
– Lehet, hogy nem magától jött, hanem kényszerítették… – suttogta, mire a másik két férfi előhúzta a kardját. A felkupacolt hullák még nem jelentik azt, hogy nem volt ott még másik tíz, akik rabul ejtették Harryt és Csillagot.
  Óvatosan léptek be a széthúzott levelek között, és Niall megvárta, míg a két gyakorlott kardforgató felzárkózik, mert nem szerette volna, ha váratlanul meglepi egy haramia. De ahogy a szeme hozzászokott a félhomályhoz, és már látta a tűz körül fekvő testeket, egyből észrevette Harry nyúlánk alakját.
  Közelebb lopózott, és mikor látta, hogy nincs megkötözve, nagyot sóhajtott. Ránézett a másik két alvóra is. Az egyikük: egy nagydarab, idősebb férfi, a fején kötéssel, hanyatt fekve hortyogott, a másik pedig, egy gyönyörű lány, összegömbölyödve, békésen szuszogott.
  Niall megtorpant, mert érzett még valamit, valamit, amit csak akkor szokott, ha megidézi a mesterét, vagy más varázslókkal találkozik, de hiába kémlelte a barlangot, senki mást nem talált. A lovak is békésen szunyókáltak a sarokban, és a kristály, amit rendületlenül szorongatott, szintén nem jelzett veszélyt.
  Sóhajtott egyet, és úgy vélte, vagy a leány rendelkezik varázserővel, vagy a nagydarab férfi, de nem volt olyan erős a jel, ami aggodalomra adott volna okot. Így aztán a zsebébe süllyesztette a kristályt, aztán Harry mögé guggolt.
– Hercegem! – szólította halkan, mire az ifjú azonnal elkapta a nyakát, és mire a varázsló felnyikkanhatott volna, egy éles penge feszült a torkának. – Niall vagyok, hercegem! – szűrte a fogai közt a kismester, mire Harry nagyokat pislogott, és hirtelen felült. Ahogy meglátta Zayn és Liam mellettük magasodó alakját, teljesen ledöbbent.
– Ti meg mit kerestek itt? – kérdezte megütközve.
– Én is ezt kérdezem magamtól… – mondta Zayn, és úgy fogta a kezét, mintha le akarna szakadni, pedig eddig eszébe sem jutott, hogy a herceg nemrég lőtte át egy nyíllal.
– Atyád küldött utánad, hogy óvjunk az úton… – mondta Liam, és enyhén meghajolt.
– Atyám? De ha reggel indultatok, hogy érhettetek utol? – kíváncsiskodott a herceg.
– Nem reggel indultunk, Uram – magyarázta Liam. – Veled együtt lovagoltunk bele az éjszakába…
– De honnan…
– A király honnan tudta, hogy éjjel szöksz el? – kérdezte mosolyogva Niall, és közben látta, hogy a leány mocorogni kezd. – Nos, azt hiszem, ehhez nem kellett varázserő – kuncogott, ezzel utalva Harry zabolázhatatlan természetére. – Vigyázzatok, ne ijesszük meg a leányt! – szólt a másik két férfira, majd ő is felállt, és hátralépett.
  Lottie ijedten húzta össze a köpenyét, és gyorsan felült.
– Kik ezek? – kérdezte Harrytől.
– Nyugalom! Barátok… – válaszolt a herceg.
– Akkor miért van kivonva a kardjuk?
– Mert beszari mind! – nevetett fel a fiú, mire a kocsis is ébredezni kezdett.
– Nem vagyunk beszarik, de nem tudtuk, mit találunk idebent… – magyarázkodott Niall, aztán belépett a fénybe, hogy a lány jobban lássa, hátha akkor kevésbé ijesztő.
– Horan mester vagyok Kétvölgy varázslója. Ő itt Lord Malik, a hetek egyike, az pedig ott Liam, a fegyverkovács.
– Liam Payne, szolgálatára! – hajolt meg a szakállas, tagbaszakadt férfi a lány előtt, aztán le is ült mellé, mert szépsége nem kerülte el a figyelmét.
– Örvendek, uraim! – biccentett a lány, és mikor az öreg fel akart ülni, gyorsan hozzáhajolt: – Maradj,  Paul, csak a herceg barátai érkeztek.
  A kocsis örömteli sóhajt hallatott, majd a másik oldalára fordult, és már hortyogott is tovább.
– Jó az alvókája, annyi szent! – állapította meg Zayn, és elnevette magát, majd megkerülte a tüzet, és Niallel együtt leült Harry mellé.
– Egy kocsis ott és akkor alszik, amikor tud. Ráadásul csúnyán fejbe kólintották – mondta Harry, és megszorította a felé nyújtott karokat.
– De miért jöttetek utánam?  Egyedül akartam menni.
– Szerintem azért, mert atyád nem szeretné, ha így is történne… Veszélyes az út! – mondta Niall, mire mindenki bólogatott, még a lány is.
– Tudok vigyázni magamra! – ellenkezett a herceg.
– A levágott banditákból is kiderül, hogy igazad van… – mondta Liam – de azért nem jó kísérteni a sorsot. Ha odaérünk a nagymesterhez, nem fogunk zavarni!
  Tudta, hogy nem teljesen fedi a valóságot, amit itt most előadott, de azzal is tisztában volt, hogyha elmondja, amit az öreg király parancsolt, Harry az első adandó alkalommal lerázza őket, és ismerve természetét, legközelebb nem fognak ilyen könnyen a nyomára akadni.
– Jól van, amúgy is jobb társaságban utazni… – adta meg magát a herceg. – Nemsoká pirkad. Kiszabadítjuk a szekeret, aztán befogjuk nekik a lovakat, és visszakísérjük őket a keresztútig. Onnan már semmi bajuk nem esik Kétvölgyig, hisz a királyság területén senki nem mer utazókra támadni…
  Lottie hálás mosollyal bólintott. 
– De addig még aludjunk egy kicsit, mert kóvályog a fejem – mondta Zayn egy nagy ásítással, aztán morcosan Harryre nézett. – Meglőttél, és két napja lovon zötyögök miattad. Sokkal tartozol!
– Majd kiengesztellek valahogy! – kacsintott rá Harry, mert tudta, a pukkancs lovag imád messzi földekre utazni, bejárni az ismeretlent, és most, hogy a szerelme is vele tart, igazából semmi kifogása a kirándulás ellen.
– Az jó lesz! – válaszolta azért zsörtölődve a fekete hajú szívtipró, akin eddig Lottie pillantása is elidőzött, de mikor a harcos közelebb csúszott a varázslóhoz, és átölelte a vállát, a lány gyorsan lesütötte a szemét.
– Ott, ahonnan te jössz, nem fogadják el az ilyesmit? – kérdezte Harry kíváncsian, mikor észrevette a furcsa reakciót.
– Ha azt kérdezed, akkor Modestiában tilos az egyfélék házassága, de a családom más… A bátyám is a fiúkat szereti…
  Harrynek felcsúszott a szemöldöke, egészen a hajáig, és azonnal maga előtt látta a gyönyörű fiút, aki álmában látogatta meg. Ezzel egy időben bizseregni kezdett a hasa, és a tarkóján felálltak a pihék, mert eszébe jutott a bizalmas érintés, ahogy a tenyerébe fogta az arcát, és a szavai, ahogy bókolt neki.  Az egész álom más megvilágításba került most, mikor Lottie elmondta, hogy Louis is olyan, mint Niall és Zayn. De azért még nem volt biztos a dolgában.
– Hány bátyád van? – kérdezte a lánytól, aki közben elhelyezkedett, és a köpenyét ismét maga köré csavarta.
– Csak egy…

.