Én vagyok (Itt vagyok folytatása) - Silke

És érkezik a történet második, befejező része, ami még sokadszorra is könnyeket csalt a szemembe.
Fogadjátok szeretettel!

Az elejét itt találjátok!

Becca

 18+

Alig lehettem öt éves, mikor apám úgy jött haza, hogy keresztbe álltak a szemei és értelmetlen szavakat hadovált. (Azóta persze tudom, hogy akkor is részeg volt, de olyan kicsiként még csak azt láttam rajta, hogy nagyon mérges.)

Megijedtem tőle, és elsírtam magam, amivel felkeltettem a figyelmét. Azt ordította, hogy kussoljak el, és hogy nem is tudja, mi a faszért kellett megszületnem.

Anya a hangoskodásra ott termett, csendben odasietett hozzám, a karjai közé vett, és nyugtatgatni kezdett. Azt mondogatta kedves hangon, hogy nincs semmi baj, és hogy apa nem gondolta komolyan, miközben én a vállába temettem az arcom.

A következő pillanatban már a földön voltunk mindketten. Anya elterült, és az arcára szorította a kezét, ahova az ütést kapta. Rám szólt, hogy menjek fel a szobámba, de én képtelen voltam rábírni a lábaimat. Nem akartam otthagyni őt, és a sokktól amúgy sem tudtam mozdulni.

Egy pillantást vetett apa felé, aki már csak egy méterre volt tőle, aztán felpattant, és hozzám futott. Felnyalábolt a földről, két kézzel átkarolt, és futni kezdett az emelet felé. Hátrapillantottam a válla felett, és megijedtem, ahogy láttam, hogy apa botladozó léptekkel ugyan, de utánunk indul.

Berontott a gyerekszobába, ahol az akkor nyolc éves David játszott a versenyautóival, de azonnal felpattant, mikor szinte beestünk a szobába.

- Dave, kicsim - térdelt le elé anya, még mindig a karjai közt tartva engem. - Most egy picit együtt kell játszanotok Romyval, oké? - kérte lágyan, és olyan nyugodt hangon, mintha nem is folynának könnyek az arcán.

- De Romy olyan buta - mondta fintorogva a bátyám, ahogy rám pillantott.

- Nem vagyok buta - vágtam vissza felháborodottan, teljesen megfeledkezve arról, hogy az előbb még mennyire féltem.

- Dave, kérlek szépen - szakított minket félbe. Megfeszült, ahogy meghallottuk a lépcsőn dübörgő lépteket. - Nekem most nagyon fontos dolgom van, és szeretném, ha együtt játszanátok. Tanítsd meg Romynak azt a szuper játékot, amit együtt találtunk ki, oké? Ahol be kell bújni a takaró alá a világító gömbökkel, hogy megmeneküljetek a nagy, gonosz űrlényektől. Megtanítod azt neki? - könyörgött. A léptek egyre közeledtek.

- Igen - élénkült fel a bátyám, miközben megragadta a kezem, és az ágy felé kezdett húzni.

- Fiúk - szólt anya, mire felé fordítottuk a fejünket. - Be fogom zárni az ajtót, hogy a szörnyek ne tudjanak bejönni. Bedugom a kulcsot az ajtó alatt, de csak akkor nyissátok ki, hogyha én kérlek titeket, oké? - kérdezte, de már az ajtónál állt. A pillantása határozott volt, a keze viszont remegett, ahogy megmarkolta a kilincset.

- Apa nem jöhet be? - kérdezett vissza David meglepetten.

- Apa most az űrlényekkel van. Ellenség - válaszolta szomorúan, és ránk zárta az ajtót.

Másnap reggelig egyáltalán nem jött, és akkor is csak reggelit adott be. Amikor megláttam a kezét, megkérdeztem, hogy miért van rajta kesztyű a házban. Erre csak elmosolyodott, és egy csókot nyomott a homlokomra.

Évek kellettek, mire rájöttem, hogy be volt fáslizva a kézfeje.

***

- MI A FASZ FOLYIK ITT?

Az éktelen ordításra szétrebbentünk. Ijedten kaptam a fejem az ajtó irányába, ahol az a féreg állt, akinek volt bőr a pofáján apának nevezni magát. Pedig azon kívül, hogy a spermájával hozzájárult az életemhez, semmit nem tett, amivel kivívhatott volna tőlem akár csak egy minimális tiszteletet is.

A rémületet a gyomrom mélyére száműztem, és felpattantam az ágyról, hogy Stef elé állhassak, így védve őt attól, amit én már semmiképp nem tudok elkerülni.

- Menj el, kérlek - mondtam hátra sem pillantva, miközben a felbőszült férfin tartottam a szemem.

- HOGY GONDOLTAD...? - kezdte apám felháborodva, de a szavába vágtam.

- Stef, menj haza! - szóltam rá erélyesebben.

Valószínűleg a sokk miatt -miszerint egy másik sráccal talált, miközben átéltem életem első csókját- nem jött még közelebb, de szeretném minél távolabb tudni tőle a számomra fontos személyt, mielőtt beindulnak a fogaskerekek az agyában, és felfogja a látottakat.

- Romy, biztos...? - kezdte bizonytalanul, de láttam a tébolyodott, barna szemekben, hogy már nincs sok időnk, mielőtt kitör a káosz.

- Most! - szóltam rá figyelmeztetően, és erre végre már ő is megmozdult.

Felállt az ágyamról, felkapta a pulcsiját a földről, aztán vetett felém egy kétségbeesett pillantást. Aggódott és láttam rajta, hogy kérdőjelek vannak a fejében, de én nem néztem felé. Nem tudhatta, hogy mekkora veszélyt jelent rá az az állat, aki az ajtóban állt. - Menj el! - mondtam még egyszer. A hangom határozottan csengett, és ő nem tudott vitatkozni.

Ismét végigpillantott rajtam, és én megengedtem magamnak, hogy a szemem sarkából figyeljem őt.

Mikor a csípőm környékén járhatott, óvatosan intettem neki az ujjaimmal. Nem volt valószínű, hogy találkozunk még. Próbáltam elbúcsúzni tőle, hangtalanul, csak egy apró mozdulattal, és meghasadt a szívem, ahogy rám kapta a fejét.

A gesztus láttán úgy pillantott újra az arcomra, mint egy kiskutya, akit megsimogattak, hogy aztán vasbetétes bakanccsal rúgjanak oldalba, majd kilökjék az utcára. Végülis, valami hasonló történt.

Sikerült erőt vennie magán, lehajtotta a fejét, és egy reszketeg sóhaj kíséretében elindult az ajtó felé, ahol még várt rá egy akadály.

Éppen átlépte a küszöböt, mikor az indulattól eltorzult arcon újabb adag düh hullámzott végig, majd engem figyelmen kívül hagyva az elmeháborodott apám utánafordult, és hatalmas kezével hátulról a felsőjébe markolt, hogy visszaránthassa. Egy pillanatig sem gondolkoztam.

Elrugaszkodtam a helyről, ahol eddig álltam, és a teljes testsúlyomat használva nekiugrottam a saját apámnak, aki a hirtelen lökéstől megtántorodott, és kicsúszott a tenyeréből a póló nyaka.

- Menj - tátogtam Stefan felé, és halványan rámosolyogtam. Láttam rajta, hogy tudja. Felfogta, hogy mi fog velem történni. Bizonytalanul közeledni kezdett, de megráztam a fejem, és eltökélten meredtem rá.

“Ne gyere ide” - üzentem neki teljes lényemmel, és mindent beleadtam, hogy meggyőző legyek.

Megremegett az alsó ajka, de nagy levegőt vett és hátat fordított nekem, aztán szinte futva hagyta el a házat. Azt akartam, hogy elmenjen, és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, hogy legalább neki nem esik bántódása, amiért egyszer az életben megcsókolt.

Alig hallottam meg a bejárati ajtó csapódását, mikor az első ütés ököllel csattant az arcomon.

Folyamatosan szitkok záporoztak felém, és minden szót egy újabb ütés kísért. Fájt minden porcikám, és éreztem, hogy vér szivárog az orromból és kicsattant alsó ajkamból. Aztán minden abbamaradt, én pedig kaptam egy pillanatnyi időt, hogy magzatpózba gömbölyödhessek a földön fekve, mielőtt a kérges kéz a hajamba markolt volna.

- Te undorító köcsög - fröcsögte felém, ahogy durván az ágy mellé cibált, és a szélére lökött.

A szívem kihagyott egy ütemet a félelemtől, mikor szinte állat módjára lecibálta rólam a nadrágot. Rúgtam, nyögtem és vergődtem, mert felvillant bennem a szörnyű gondolat, hogy mit akarhat velem tenni, és hiába mondogattam magamban, hogy “azt sosem tenné”, a határozott mozdulataiból tudtam, hogy igenis képes lenne rá. Megpróbáltam az ágy másik végébe mászni, nem is törődve a csuklómba nyilalló fájdalommal, de elkapott a lábaimnál fogva, és visszahúzott magához.

- Ezt úgyis szereted - mondta undorodva, miközben a hasamra fordított. Lehúzta az alsónadrágom a térdemig, én pedig egy pillanatra lemerevedtem, mielőtt újra ellenkezni kezdtem volna.

- Ne tedd! - nyöszörögtem, de a hangom csúfosan elcsuklott, mielőtt végigmondhattam volna.

- Megmutatom neked… - morogta, de nem hallottam a mondat végét, mert csak a szívem szabálytalan dobbanásai visszhangoztak a fülemben.

Most rettegtem tőle igazán.

Teljes testemben remegtem, és először akartam imádkozni éltemben. Imádkozni egy istenhez, akinek a létezésében nem is hiszek, hogy ne hagyja, hogy megtörténjen. Bármit akar tenni velem ez az elmebeteg állat, akadályozza meg. Küldje a hülye sáskáit, az sem érdekel, ha mindkettőnket megzabálnak, csak ne hagyja, hogy ott is hozzámérjen, ahol még soha senki.

Nem tudtam egy imát sem, ezért csak halkan, suttogva könyörögtem, hátha meghallgat valaki, és igaza van annak a több millió embernek, akik hisznek.

Engem nem hallgatott meg senki és semmi. Pedig éveknek tűnt, mire elhallgattam, mert a fullasztó, kínzó zokogástól már egy szót sem tudtam kinyögni.

Ott feküdtem egyetlen pólóban a saját ágyamon, felettem a vérszerinti apám térdelt és hiába vergődtem, hiába kiabáltam, nem könyörült rajtam. Fél kézzel lefogta a kezeimet a fejem felett, miközben rátérdelt a combjaimra, hogy teljesen mozgásképtelen legyek.

Kérleltem, hogy hagyja abba, mikor az ujjait a két farpofám közé nyomta, de teljesen figyelmen kívül hagyott.

Nem simogatott, nem akart gyengéd lenni, vagy óvatos. Meg sem akart érinteni. Éreztem rajta, hogy undorodik, de szükséges rosszként tekintett arra, hogy hozzám kell nyúlnia ahhoz, hogy megbüntessen.

Remegve hunytam le a szemem, mikor megereztem az ujját a fenekemben, és kiszorult az összes levegő a tüdőmből, ahogy egyszerre két ujjat nyomott belém. Az égető, feszítő fájdalom elöntötte a testem, ahogy könyörtelenül beljebb erőltette a vastag, hosszú ujjakat. Végig azt morogta a fülembe, hogy "ez jár a magadfajta buziknak", miközben kegyetlenül megujjazott.

Aznap este zokogtam. Az elején még könyörögtem az enyhülésért, könyörögtem, hogy hagyja abba, de meg sem hallott, vagy csak nem akart meghallani. Utána már csak sírtam, és magamban fohászkodtam, hogy érjen véget ez a kín.

Mintha egy örökkévalóságig  tartott volna, mire befejezte. Az erős, mély döfések, a folyamatos mormolás, hogy "ezt csak magadnak köszönheted", elérték a céljukat.

Nem mozdultam, miután elhagyta a szobát.

Mikor a nap első sugarai megjelentek az égen, én még mindig ott feküdtem elterülve, megalázva, összetörve, és csak bámultam ki az ablakon. Az addigi áldott zsibbadtság, ami eluralkodott rajtam, a sötétséggel együtt tűnt el.

Újra éreztem magamon, magamban a durva ujjakat. Újra átéltem minden érintést. Újra kiszolgáltatottnak, végtelenül gyengének éreztem magam. És újra zokogni kezdtem.

Nem tudom, hogyan jutottam el a fürdőig, és honnan volt annyi erőm, hogy beálljak a zuhany alá, ahogy arra sem emlékszem, honnan volt annyi lélekjelenlétem, hogy leszedjem az ágyról a véres lepedőt, de mire összekuporodtam a vékony paplan alatt, tiszta ágyban feküdtem, és a forró víztől még mindig piroslott a bőröm.

***

- Kösz, Steve bácsi - mondtam, ahogy leemeltem az utolsó dobozt a furgon hátuljáról.

- Mondtam már, hogy ne köszöngesd - legyintett. - Bocs, de muszáj megkérdeznem - kezdte rövid hallgatás elteltével, miután alaposan végigmért. - Mi ez az új külső? Na, nem mintha bajom lenne a stréber-fazonnal, de ez egy kicsit túlzás. - Bumm, bele a közepébe.

"Anyám testvérei már csak ilyen őszinték" - forgattam meg a szemem a gondolatra.

- Bírom ezeket a cuccokat. - “És soha többé nem akarok tetszeni senkinek.”

Egy percig némán farkasszemet néztünk és nem sok kellett, hogy félrenézzek, mikor végre újra megszólalt.

- Rendben, kölyök. Ha neked bejön, hát áldásom rátok - legyintett újra, és gyújtást adott. - Ne hidd, hogy megszabadulsz tőlem. Attól még, hogy elköltöztetek, én ugyanúgy a nyakatokon maradok - fenyegetett játékosan.

- Én is ettől tartok - sóhajtottam egy óriásit, mint aki sosem hallott még ennél rosszabb hírt, pedig a valóság az, hogy legszívesebben ideköltöztetném őt is. Vagy vele mennék, vissza Santa Fe-be, csak ne kelljen itt lennem.

A halvány, szomorú mosolyán viszont láttam, hogy nem is kellett kimondanom, mert teljesen tisztában van vele.

- Nemsoká találkozunk, kölyök - intett, mire csak bólogattam válaszul.

Ahogy a távolodó autót figyeltem, próbáltam felkészíteni magam arra, hogy be kell mennem abba a házba, ahol az a beteg állat van, aki két hónappal ezelőtt…

Még rágondolni sem tudok anélkül, hogy ne törjön rám a hányinger és a legmélyebb undor.

Vettem egy utolsó, nagy levegőt, aztán megfordultam, és botorkálva indultam meg a kapu felé. Még mindig nem voltam biztos benne, hogy nem fogok inkább mégis megfutamodni, mellesleg a kezemben lévő doboztól sem láttam szinte semmit, így csak nagyjából belőttem, merre is kellene mennem.

De az első pár lépés után, oldalról nagy lendülettel belém csapódott valami, én pedig elterültem a lökéstől. A földetérésnél beütöttem az oldalam, de a fájdalmat figyelmen kívül hagyva fordultam a támadóm felé, hogy legalább tudjam, ki volt az.

Azonnal elfelejtettem, milyen kiszolgáltatott helyzetben is vagyok ott, a földön fekve, mikor elvesztem abban az óceánként hömpölygő kék szempárban.

Végleg.

***

- Igyekezz már, basszus - förmedt rám Jet, mikor öt perccel az indulás előtt én még mindig félmeztelenül bámultam magam a tükörben.

Semmi visszajelzést nem tudtam kicsikarni belőle a testemmel kapcsolatban. Még csak végig sem nézett rajtam úgy igazán. Egyszerűen felmérte, hogy nincs rajtam az ingem, és levonta a következtetést, hogy miattam vagyunk késésben. Már megint.

Nem vagyok hiú, de mellette jól akarok kinézni.

Neki akarok jól kinézni.

- Szerinted hogy nézek ki? - fordultam felé hirtelen teljes testtel.

“Csak egy kicsi reakciót. Egy induripindurit...”

Összevonta a szemöldökét, majd az első sokk után elgondolkodva mért végig. Most nem csak nézett, hanem látott is. Igazán látott engem.

A szívem a torkomban dobogott és a gyomrom fordult kettőt, mielőtt golflabdaméretűre zsugorodott volna, ahogy vártam, mit fog mondani.

Válasz helyett azonban megindult felém.

Kikerekedett szemekkel bámultam magam elé és a levegő bennrekedt a tüdőmben, ahogy hirtelen túl közel került hozzám, és megéreztem a leheletét a fülemnél.

- Mint egy - kezdte halkan és szünetet tartott a folytatás előtt. A hangja alig volt több suttogásnál, az én vérem pedig meglódult ettől a még sosem hallott hangszíntől. - idióta, aki ki akar nyíratni mindkettőnket azzal, hogy megvárakoztatja anyámat.

Hosszú perceknek tűnő ideig bámultam magam elé, pedig alig lehetett pár másodperc, mire felfogtam a szavait. Ő már elhátrált tőlem, és az arcomat nézte, majd a pillantása lejjebb siklott. Hirtelen feleszméltem és ijedten fordítottam neki hátat, mielőtt megláthatta volna, hogy mit tett velem a közelsége.

- Siess - mondta, miután felmarkoltam az ingem egy szék támlájáról, ő pedig elhagyta a szobát.

Pár perc múlva én is kiléptem az ajtón, és a szemem ugyan égett a visszafojtott könnyektől, a vágyam legalább már lelohadt az erőlködéstől, hogy ne bőgjem el magam.

***

- El kellene mondanod neki.

A váratlan hangtól összerezzentem, és rajtakapottan néztem Davidre, de ő csak nyugodtan állt mellettem, miközben a távolodó Jetet kezdte figyelni a szobám ablakából.

- Mit? - kérdeztem ijedten. “Nem tudhat róla…”

- Hogy belezúgtál - mondta ki egyenesen, ezzel minden hiú ábrándom eltiporva.

- Honnan tudod? - kérdeztem halkan, és lehajtottam a fejem.

- Öcsi, sosem tudtál pókerarcot vágni. Égek is miattad rendesen, mikor a haverok átjönnek, és mindenki könnyűszerrel kizsebelhet téged - tette hozzá, hogy oldja a feszültséget, miközben átkarolta a vállam.

A mondanivalójától viszont egy rémisztő gondolatot ötlött fel bennem, és azonnal rá kellett kérdeznem.

- Ha te észrevetted, akkor lehet, hogy….

- Nem - szakított félbe. - Nem tud rólatok. - Ugyan egyikünk sem mondta ki, mindketten tudtuk, hogy kiről van szó. - El van foglalva az új szeretőjével - mondta undorodva, és elhúzta a száját.

- Oké - sóhajtottam fel megkönnyebbülten.

- Miért nem mondod el neki? - tért vissza az eredeti témára.

- Nem lehet - sóhajtottam szomorúan.

- Miért? - kérdezte értetlenül.

- Ő nem érzi azt, amit én. - Így, hangosan is kimondva még fájdalmasabb, mint eddig, amikor még csak gondolatban ismételgettem ezt a pár szót folyton-folyvást.

- Honnan tudod, ha meg sem kérdezted soha? - érdeklődött, mire szusszantottam egyet.

- Csak tudom - jelentettem ki. - Mellesleg ha össze is jönnénk, amint ezt “az” is megtudja, végem. - Régóta csak “az” ként emlegetjük az apánkat, mert egyikünk sem érzi, hogy valóban az apja lenne.

- Anyával nemsokára elválnak - mutatott rá. - Ha végre eltakarodik innen, nem sok mindent tehet majd ellenetek. - A hangja komolyan csengett és ahogy felpillantottam rá tudtam, hogy hisz abban, amit mond.

De ő nem tudott mindent.

Nem tudta, mit tett velem két évvel ezelőtt, és nem tudta, hogy azóta senki érintését nem tudtam elképzelni olyan intim helyzetben.

Még Jetét sem.

- Már tett - motyogtam, ahogy az erőszakkal eltemetett emlékek felszínre törtek.

Bántó szavak. Ujjak. Fájdalom.

“Te vagy a hibás.”

- Mi történt? - Dave hangja mintha víz alól jött volna.

Az érintése. A gombóc a torkomban. A megaláztatás.

A saját gyengeségem.

- Romy. ROMY! - Sikerült magára vonnia a figyelmem, és az ágy felé terelgetett. - Mit tett veled? - kérdezte halkan, miután leültünk, egymással szemben.

Belenéztem a szemeibe. A kék szemeibe, amiket anyától örökölt, és amiket kicsiként irigykedve nézegettem. Mindig is ilyet akartam.

Ez a különlegesen sötét szempár most aggódva fürkészte az arcom, és a benne tükröződő féltés és aggodalom súlya alatt teljesen megtörtem.

Elmondtam neki. Részletesen. Úgy, ahogy még gondolatban sem engedtem meg magamnak soha.

Nem tudom, hogy mikor kezdtem sírni. Csak akkor eszméltem fel, mikor megláttam az arcán szánkázó könnyeket. Felemelte a kezét, de a sajátja helyett az én arcomat törölte meg, aztán szorosan magához húzott.

Aznap este már nem beszéltünk, csak befeküdtünk az ágyamba és elaludtunk, másnap reggel viszont láttam rajta, hogy mondani akar valamit.

- Ugye tudod, hogy ezt el kell mondanod anyának? - kérdezte óvatosan, mire némán bólintottam.

Még a délelőtt folyamán elmeséltem mindent anyának is, mielőtt inamba szállt volna a bátorságom, de közel sem olyan alaposan, mint Davidnek. Neki képtelen lettem volna ugyanúgy elmondani.

Ahogy elkezdtem, már megteltek a szemei könnyekkel, és biztos vagyok benne, hogy a végére összecsuklott volna, ha nem ültetem le egy székre. Azt ismételgette folyamatosan, hogy “sajnálom”, miközben szorosan magához ölelt, és a nyakamba temette az arcát.

Délutánra áthívta az ügyvédjét, és közölte velünk, hogy egy héten belül végleg elválnak, aztán rám nézett, és azt mondta, hogy “börtönbe kell kerülnie annak a rohadéknak”. Később a legkisebb lelkiismeret-furdalás  nélkül vallottam be mindent a rendőröknek. Végül hosszú hónapokig tartó tárgyalások után végre rács mögé került erőszakos közösülés és családon belüli erőszak vádjával. Az elkövetkező tíz évben nem kell attól tartanunk, hogy egyszer csak felbukkan az utcán.

***

Nem bírtam tovább.

Tisztázni akartam vele a dolgokat. Megmondani, hogy ha terhes neki a szerelmem, a ragaszkodásom, akkor csak mondja meg, és én békén hagyom. Csak azt szerettem volna, ha nem tart sötétségben. Ha kimondja, hogy neki nem kellek úgy, ahogyan én vágyom rá, és a legkevésbé sem tudja viszonozni az érzéseimet.

Csak válaszokat akartam. Bizonyosságot.

De ő nem is tudott róla. Fogalma sem volt. Nem nézte meg a videót.

Mindent elrontottam.

Magamra húztam egy vékony paplant, és próbáltam minél kisebbre összehúzni magam, hátha eltűnök a Föld színéről.

Elküldött.

Nem láttam őt, csak  hallottam a hangját, ahogy a nevemen szólít. Éreztem az ujjait az arcomon, és mikor az ajkamon simított végig, már nem bírtam visszatartani egy vágyódó sóhajt.

Kinyitottam a szemem, és ott volt ő. Minden részletet tökéletesen láttam rajta. A gyönyörű, kék szemeit, piszkosszőke, kusza haját, széles, mindig puhának tűnő ajkait. A szemöldökpiercingjét, amit már akkor is imádtam, mikor először megláttam, és ő csak azért nem vette ki, mert megkértem rá.

Elmosolyodtam az emléktől.

- Jet - mondtam halkan, ő pedig az arcomra simította a kezét. A nyitott ablakon beáradó hűvös levegővel erős kontrasztban állt a belőle áradó hő. Még az illatát is érezni véltem, ahogy belefeküdtem az óriási, puha tenyerébe.

- Itt vagyok.

Nem. Nem vagy itt, és ettől összeszorul a szívem.

- Szeretlek - csuklott el a hangom. Itt elmondhatom neki. Itt szerethetem. - Szeretlek - ismételtem. - És nem akarok felkelni - gondoltam, de csak kis fáziskéséssel jöttem rá, hogy hangosan is kimondtam a szavakat.

- Romy - szólongatott, én pedig felnyitottam a szemem. Olyan gyönyörű. Bármeddig tudnám nézni őt. A mindig az ajkain játszó, halvány mosolyt, örökké csillogó szemeit. Az ujjait, ahogy olyan ruganyosan mozgatja őket, mintha nem is lennének benne csontok. - Itt vagyok - jelentette ki, de én csak bambán meredtem rá.

“Hát persze, hogy itt vagy” - akartam mondani, de minden szó bennem rekedt, mikor hirtelen közelebb hajolt, és már csak egy centi választott el minket egymástól.

- Itt vagyok - ismételte már ki tudja hanyadjára, a következő pillanatban pedig a számra nyomta az ajkait, és lassan csókolni kezdett.

Egy pillanat alatt ezer gondolat kezdett kavarogni a fejemben.

Még sosem csókolt meg álmomban sem. Mindig csak régi emlékeket, öleléseket, érintéseket idéztem fel vele…

Az illata az orromban. A tenyere az arcomon. Az ajkai…

Tényleg puhák.

Itt van.

Azonnal visszacsókoltam, és a nyaka köré fontam a karjaim, miközben a megkönnyebbüléstől eleredtek a könnyeim.

“Itt van” - mantráztam magamban, de elhinni már csak akkor tudtam teljesen, mikor másnap reggel a mellkasán ébredtem.

Még álmában is szorosan ölelt magához, én pedig hozzábújva élveztem az illatát, a teste melegét, és azt a hihetetlen boldogságot, ami elárasztotta a testem és a lelkem egyaránt, csak attól, hogy mellettem van.

***

- Ezt hova rakjam? - zökkentett ki Jet hangja a gondolataim közül.

- Biztos, hogy jó ötlet ez? - kérdeztem ugyanabban a pillanatban. Ez a kérdés már azóta foglalkoztatott, hogy aláírtuk a papírokat.

A közös lakásunk nappalijának közepén szobroztam, és elvesztem a helyiség berendezésének megfigyelésében, míg ő az utolsó dobozainkat is felhordta a bácsikám furgonjából.

- Romy - kezdte türelmesen. Őszintén csodálkoztam, hogy több mint három hónapot kibírt már mellettem, és még egyszer sem akadt ki rám a folyamatos bizonytalanságom miatt. - Ezt már rengetegszer átbeszéltük - mondta, miközben a dobozhegyek egyikére rakta az utolsó csomagunkat is. - Amúgy is azt terveztük, hogy a középiskola után összeköltözünk - mutatott rá, és én tudtam, hogy igaza van.

Még kilencedikben -mikor véletlenül meglátta, hogy otthon kezet emelnek rám- megígérte, hogy ahogy elvégeztük a sulit, összeköltözünk. Akkor még elképzelésem sem volt, ezt mégis hogy akarja majd kivitelezni. Úgy gondoltam, jobbik esetben is csóró egyetemisták leszünk, rosszabbik esetben meg simán csak csórók. Nem hittem benne, de melengetett a tudat, hogy fontos vagyok neki.

Aztán egy hónappal ezelőtt, mikor végre leérettségiztünk, náluk gyűlt össze a két család, hogy megünnepeljük a sikerünket, ugyanis mindketten szép eredménnyel végeztünk. Akkor és ott, Jet magához húzott, átkarolta a derekam, és a fülembe súgta, hogy van egy meglepetése a számomra. Persze onnantól kezdve semmit nem hallottam a körülöttünk lévő társalgásból, mert csak azon járt a fejem, hogy mi lehet a meglepetés, így a szüleinek meg kellett ismételniük, amit mondtak. Utána pedig még egyszer, mert biztos voltam benne, hogy rosszul hallottam.

Vettek nekünk egy lakást. Egy saját lakást Jet nevére, közel a városközponthoz.

Alig fogtam fel, amit mondtak, és csak nyitott szájjal bámultam rájuk. (Páran nevettek is az arckifejezésemen, de abban a pillanatban nem tudtam velük foglalkozni.) Csak akkor fogtam fel ténylegesen, hogy miről is van szó, mikor Juli elmesélte, hogy Jet tizenöt évesen eléjük állt, és közölte, hogy érettségi ajándéknak egy lakást szeretne. A szülei először teljesen ledöbbentek, aztán elkezdték magyarázni, hogy nem megy ez ilyen egyszerűen, meg az is lehet, hogy addigra meggondolja magát, de ő csak határozottan kijelentette, hogy ezt akarja, és akár most el is kezdhetnek gyűjteni rá. Végül kompromisszumot kötöttek, hogy megkapja a lakást, ha feljavítja a jegyeit, és jó eredménnyel végez. Évfolyam-második lett.

Most pedig itt állunk, a saját nappalinkban, és én már megint csak idegeskedek, mikor ezt már tényleg ezerszer megbeszéltük.

- Tudom - sóhajtottam. - Csak… Akkor még barátok voltunk... - kezdtem, de félbeszakított.

- Még most is barátok vagyunk, Romy - jelentette ki határozottan, miközben egyre közelebb jött hozzám. - Attól még, hogy együtt vagyunk, ugyanúgy a legjobb barátom vagy, mint eddig. - Mellém ért, a hátam mögé lépett, és körém fonta a karjait.

- Tudom - mondtam halkan, ahogy beledőltem az ölelésébe. - Csak…

- Ne gondold túl - csókolt a nyakamba. - Eddig is együtt töltöttünk szinte minden napot. Mostantól legalább nem kell amiatt paráznod, hogy Brett megint ránk nyit, miközben a kanapén csókolózunk. Vagy bármi mást csinálunk… - mormolta a vállamba.

A szavai ígéretet hordoztak magukban, és én nem tudtam eldönteni, hogy a várakozástól, vagy a félelemtől bukfencezett-e a gyomrom.

***

Már két hete együtt éltünk, és meglepően könnyen összecsiszolódtunk. A kezdeti félelmem, hogy nem bírjuk majd egymás közelségét a nap huszonnégy órájában elviselni, mostanra teljesen eltűnt. Eleinte ugyan voltak kisebb nézeteltéréseink, mikor a legapróbb bolhából is elefántot csináltam, de Jet mindig türelmes volt hozzám. Sosem vitatkoztunk, mert az ő higgadtsága rám is jó hatással volt.

- Jó éjt - motyogtam, mikor Jet végre befeküdt mellém az ágyba. Mocorgott még egy kicsit, én pedig az oldalamra fordultam, hogy végre hozzám bújhasson, és kiskifli-nagykifliként aludhassunk, mint a legtöbb éjjel.

Ő azonban csak közelebb fészkelte magát hozzám, és nyomott egy csókot a tarkómra. Megborzongtam, mert ez nem a szokásos kis jóéjt-puszi volt, amit minden este kaptam. Éppen nyitottam a szám, hogy megkérdezzem, mit csinál most tulajdonképpen, de a pólóm alá sikló, meleg tenyere választ adott a fel nem tett kérdésemre.

A szívem félrevert, mikor feljebb húzta az anyagot, és ezzel egyidőben közelebb bújt hozzám. Teljesen hozzám simult. Mikor megéreztem növekvő erekcióját a fenekemnél, hirtelen emlékek villantak be, és az egész testem megfeszült.

Ujjak. Durva érintés.

- Romy...

Undor. Gombóc a torkomban.

- Hé, Romy.

Fájdalom. Megaláztatás.

- Romy! - kábultan néztem fel Jetre, és nem tudtam, hogy mikor ült fel, és húzott az ölébe. - Sajnálom - mondta, olyan bűntudattal a hangjában, amitől sírhatnékom támadt. - Én… Nincs mentségem, hogy így letámadtalak. Sajnálom - ismételte, miközben letörölte az arcomról a könnyeket, amiket eddig észre sem vettem.

- Semmi baj - suttogtam. Nem ő a hibás.

- Ha nem lenne semmi baj, nem sírnál - motyogta. - Én csak… Azt hittem, hogy… Mindegy - nézett félre. - Elmegyek a fürdőbe, aludj nyugodtan. - Felém hajolt, de ahogy tudatosult benne, mit is csinál, megakadt a mozdulatban, mielőtt még homlokon csókolhatott volna. Óvatosan a párnákra fektetett, és gyorsan feltápászkodott, még mindig kerülve a pillantásom. - Szeretnéd... - torpant meg az ajtóban. Nagyot nyelt, mielőtt feltette volna a kérdést. - Szeretnéd, ha a kanapén aludnék? - kérdezte bizonytalanul.

- Nem - vágtam rá rögtön. - Nem. Inkább siess vissza - mosolyogtam rá halványan, mire megkönnyebbülten sóhajtott, és viszonozta a mosolyom.

- Sietek - ígérte, mielőtt kilépett a folyosóra.

Zakatoltak a fejemben a gondolatok, amíg egyedül voltam a szobában. Rosszul éreztem magam, hogy bűntudata van, pedig semmi oka nincs rá. Már négy hónapja együtt vagyunk, és még semmi nem történt köztünk azon kívül, hogy egyszer-egyszer kézzel kielégítettük egymást. Érthető, hogy többre vágyik, és elméletben engem is csábít a gondolat, hogy odaadjam magam neki, egészen addig, amíg rám nem törnek az emlékek.

De nem élhetek örökké egy emlék árnyékában. Nem hagyhatom, hogy az a féreg aki ezt tette velem, elrontsa a Jettel való kapcsolatomat. A legcsodálatosabb dolgot az életemben.

Meg kell tennem, mert meg akarom tenni.

Mert szeretem őt.

Tényleg sietett, ugyanis pár perc elteltével már be is mászott mellém az ágyba, de nem jött hozzám közel. Pillanatok alatt eltüntettem a köztünk maradt, pár centi távolságot, és félig ráfeküdtem, ahogy a mellkasát kezdtem apró puszikkal behinteni.

- Romy? - A hangja kérdő volt, és meglepett. - Mit csinálsz? - értetlenkedett, de válasz helyett csak teljesen ráfeküdtem, és a nyakába csókoltam, miközben az ágyékomat az övének nyomtam. Felnyögött, és egy pillanat alatt változtatott helyzeten, ahogy maga alá gyűrt. Belenéztem a szemeibe, és megijedtem, mikor a vágy helyett, amire számítottam, dühösen és tanácstalanul meredt rám. - Mit csinálsz? - ismételte meg, de a hangja a tekintetétől eltérően, teljesen nyugodt volt.

- Már nem szeretnél? - kérdeztem bizonytalanul, és összébb zártam a lábaim, mert hirtelen feszélyezni kezdett, hogy így kitárulkoztam előtte.

- Romy, másra sem vágyom már időtlen idők óta - mondta ki egyenesen - , de te nem szeretnéd. És vedd figyelembe, kérlek - folytatta, mielőtt még szólásra nyitottam volna a szám - , hogy az előbb maszturbáltam a zuhany alatt, hogy ne kelljen álló farokkal aludnom melletted. - A szavaitól finoman görcsölni kezdett az alhasam, ahogy magam elé képzeltem őt a víz alatt állva, fél kézzel a falra támaszkodva, miközben a másikkal ütemesen pumpálja magát. - Megértem, hogy nem állsz készen. És várok rád, ameddig szeretnéd. De ma már nem szeretnék randizni a jobb kezemmel - nézett egyenesen a szemembe. Csak bambán meredtem magam elé, még azután is, hogy legördült rólam, és elnyomtam a bennem éledező vágyat. Nem voltam benne száz százalékosan biztos, hogy képes lennék megtenni és teljesen odaadni magam, viszont tiszteletben akartam tartani a kérését.

Ha ő megtette értem, én is képes leszek rá.

Két nap telt el, és azóta folyton csak ezen kattog az agyam. Az egyik pillanatban még biztos vagyok benne, hogy elmondom neki, mi történt velem négy évvel ezelőtt, a másikban viszont arról győzködöm magam, hogy nem szabad megtudnia.

- Jet - suttogtam. Nemrég feküdtünk be az ágyba, és elég fáradt volt, úgyhogy reméltem már alszik.

- Hm? - Persze, nincs akkora szerencsém. Nemhogy nem aludt, de még ébernek is tűnt. Viszont már nem tudok visszakozni, végig kell mondanom.

- Én… Akarlak - mondtam bizonytalanul, mert nem tudtam pontosan, hogyan is kezdhetném. - Csak… - sóhajtottam. - Sosem meséltem neked, hogy miért költöztünk Denverbe - kezdtem, mire hümmögött. - Egyik nap apám rajtakapott, hogy egy sráccal smároltam… - És innentől nem volt megállás. Párszor elakadtam ugyan, de mindent elmeséltem neki. Sokkal könnyebb volt így, hogy nem kellett a szemébe néznem, és csak a szorítását éreztem a csípőmön, ahogy magához ölel, egyre szorosabban.

Mikor befejeztem, éreztem, ahogy egy könnycsepp akaratlanul is kiszökik a szememből, majd a párnára esik. Viszont valahogy nyugodtabb lettem. Most, hogy már nem titkolok semmit Jet elől, és mindezek tudatában is szorosan ölel magához, sokkal békésebbnek érzem magam.

- Akarod? - törte meg a csendet. Egy egyszerű, halk szó, a válasz azonban megannyi dolgot megváltoztathat.

- Igen - mondtam suttogásnál is halkabb hangon.

Kiszáradt a szám, és nagyot nyeltem, ahogy maga felé fordított. Az arcomat fürkészte, miközben felém hajolt, hogyha esetleg meggondolnám, azonnal visszavonulót fújjon.

De nem gondoltam meg. Féltem ugyan, de tudtam, hogy vigyázni fog rám.

Ahogy összeértek az ajkaink, lehunytam a szemem és a nyaka köré fontam a karjaim. A hátamra dőltem, és magamra húztam, miközben egy percig sem szakadtunk el egymástól. Lassan, mélyen csókolt, miközben lehúzta rólam a felsőmet, és a sajátjától is megszabadult.

Óvatos volt, gyengéd és figyelmes. Mégis, mikor lehúzta a bokszerem, megijedtem. Próbáltam ellazulni, de hiába mondogattam magamban, hogy nincs semmi baj, nem tudtam lazítani a görcsös tartásomon, és ez Jetnek is feltűnt.

Elhúzódott tőlem, én pedig éreztem, hogy a frusztáltságtól könnyek gyűlnek a szemembe, miközben megadóan elengedtem őt. Nem akartam elrontani. Tényleg azt hittem, hogy képes leszek rá.

- Még nem fejeztük be - nézett rám Jet, miközben felült, és az ágytámlának dőlt. Reszketeg sóhaj szökött ki az ajkaim közül, ahogy a kezét nyújtotta felém, amit habozás nélkül elfogadtam. Segített felülni, aztán lassan az ölébe húzott és a combjára ültetett. Akaratlanul is megláttam a péniszét, ahogy egyenesen felém meredezik, és hirtelen tudatában lettem a saját petyhüdtségemnek.

- Hé - nyúlt az állam alá, és felemelte a fejem. Biztos vagyok benne, hogy az arcom tükrözte az idegességem, de nem szólt egy szót sem, csak hozzám hajolt egy újabb csókra. - Te irányítasz - mormolta a számba, mielőtt elhúzódott volna tőlem. - Csinálj, amit szeretnél - mondta rekedten, miközben egyenesen a szemembe fúrta a pillantását.

Az arcán nyoma sem volt sürgetésnek, csak végtelenül lágyan nézett a szemembe, én pedig -ha ez egyáltalán lehetséges- még jobban beleszerettem.

- Szeretlek - motyogtam, miközben odahajoltam hozzá, és mélyen megcsókoltam.

- Szeretlek.

Csak ennyi kellett. A hangjában csendülő lágyság, a szemében tükröződő szerelem, és az az egy szó elmosták a kétségeim.

Két kézzel közrefogtam az arcát, miközben feljebb csúsztam a combjain, és az erekcióinkat egymáshoz dörzsöltem, amitől egyszerre nyögtünk fel. Átkarolta a hátam, miközben ringatózni kezdtem az ölében, egyre gyorsuló tempót diktálva.

- Az ujjaid… - motyogtam a szája előtt, mikor elszakadtam tőle, hogy lélegzethez juthassunk.

- Síkosító és óvszer a felső fiókban - intett az éjjeliszekrény felé gyorsan, és én már csak akkor eszméltem fel, mikor magunk mellé dobtam a tubust. - A barátommal élek együtt, és egyikünk sem fogadott cölibátust - felelte kérdő pillantásom láttán.

Elmosolyodtam, és újra megcsókoltam, miután egy óvszert is raktam az ágyra (mert hogy volt ott minimum egy tucat, az biztos).

Csak csókoltam őt, és próbáltam kizárni a halk pukkanást, amit magam mellől hallottam. Mikor viszont megéreztem az ujjait, ahogy végigsimít a fenekemen, akaratlanul is megfeszültem.

- Romy - kereste a tekintetem. - Nézz a szemembe - kért halkan, én pedig viszonoztam a pillantását. - Én vagyok, ezt ne felejtsd el. Nagyon fogok vigyázni rád - ígérte, miközben egyik kezét az arcomra simította. - Oké? - kérdezte, majd az egyik ujját beigazította. Csak bólintani voltam képes.

Széttárta a lábait, hogy ne legyenek útban és könnyebben hozzám férjen, közben újra megcsókolt, és ezzel egyidőben megéreztem magamban az első ujjat.

Kellemetlen volt ugyan, de a síkosításnak, és annak köszönhetően, hogy úgy vigyázott rám, mintha törékeny lennék, nem fájt. Akaratlanul is felnyögtem, ő pedig abban a pillanatban abbahagyta még a lélegzést is.

- Folytasd - nyöszörögtem, mert csak ennyire futotta.

Szinte észrevétlenül csatlakozott az első ujjhoz még kettő, ahogy elvesztem a csókok és az érintések között.

Mikor kihúzódott belőlem, hirtelen üresnek éreztem magam, és pont rá akartam szólni, hogy azonnal dugja vissza őket, de a torkomon akadtak a szavak, ahogy megláttam, hogy felgördíti magára a kotont, aztán síkosítót nyom a kezébe. Szinte megbabonázva meredtem rá, ahogy maga köré kulcsolta az ujjait…

Arra eszméltem, hogy közelebb húzott magához és megcsókolt, miközben megemelt a csípőmnél fogva. Az egyik kezemmel a vállára támaszkodtam, míg a másikkal lenyúltam, hogy összekulcsoljam a kezünk.

Egymás szemébe néztünk, ahogy tompa végét az ánuszomhoz illesztette, aztán lassan ráereszkedtem, és onnantól végleg megszűnt a külvilág.

Nem létezett más, csak meztelen bőre a bőrömön,ajkai az ajkamon.

Az érzés, ahogy teljesen kitölt, és a tekintete, ahogy a vágy ködén át is csordultig szerelemmel fúródik az enyémbe.