*G. B. Evelyne* Rebel's 3. rész

3. 

Nem hiszem el, hogy hagytam magamat átverni. Képtelen vagyok felfogni, hogy viszonoztam a csókját és jól éreztem magam közben. Minden olyan volt, mint régen. Nem foglalkoztam semmivel, nem érdekelt semmi, csak az számított, hogy azok az ajkak az enyémet érintik. Viszont most jó pár órával később, mérhetetlen dühöt érzek. Belesétáltam a csapdájába, és innen már nincs kiút, hiszen ismét abba a világba kerültem, amiben Harry van a középpontban. Amiben semmi sem számít rajta kívül.
– Én teljesen megértem, hogy dühös vagy, én is az vagyok rád, de ha még egyszer valamit lecsapsz arra a baszott asztalra, én beverek neked egyet... – mordul fel Lara. – Elgyengültél, hagytad őt nyerni, ami baromi nagy faszság volt, de már megtörtént, nem tudsz rajta változtatni, és az a rész – mutat az asztalra, amire már percek óta mindent odavágok – sem hibás érte.
– Te ezt nem értheted! Ezzel a lépésemmel elvesztettem a vele való harcom – sóhajtok fel. – Megadtam neki magam, és innentől kezdve semmit sem fogok tudni elutasítani, abból amit szeretne.
– Ez nem igaz – rázza meg a fejét. – Lehet megadtad magad, de simán vissza tudod őt utasítani, ha akarod, csak erősebb kell legyen az akaratod, mint a vágyad. El kell érd, hogy ne legyen képes befolyásolni téged, hogy ne törődj a közelségével. Bánj vele te is úgy, ahogy ő tette veled. Hagyd figyelmen kívül, nézd levegőnek, és ha muszáj, válaszolj neki, akkor is csak személytelen hangnemben tedd. Ne azt csináld, amit ő akar, amiben ő biztos, hogy megteszed, ha próbálkozik, hanem pont az ellenkezőjét... Ha fel akar húzni vagy féltékennyé tenni, nézz rá fapofával, mint akit nem érdekel...
– Igen, Lara – nevetek fel. – Ez így elmondva baszott könnyűnek és jól hangzik, de mindketten tudjuk, ha meg is próbálnám, csak egy nagyon rövid ideig lennék képes átnézni rajta, és figyelmen kívül hagyni mindazt, amit közölni szeretne velem... Nem az a személy vagyok, aki hagyja, hogy szórakozzanak vele, már nem, és az elején sem kellett volna hagynom, csak az iránta érzett vonzalom felülkerekedett rajtam. Nem a fejem, hanem a szívem után mentem, de most nem tudom mi a jó és mi a rossz, hiszen mindkét helyzetbe van mindkettőből. Bármi is lesz, én most sodródni fogok. Ha megbánom, hát legyen, már ígyis megbántam jó pár tettem az életemben, mit számít, ha hozzáteszünk még egyet.
– Én itt leszek neked, ha szükséged van rám – érinti meg a karom, majd mosolyodik el.
Már egy hét telt el, amióta tudom, hogy a főnök elfogadta Harry ajánlatát. Egy hete tudom, hogy a szülinapomon hülyét fogok magamból csinálni, jó pár ember előtt, ahogy azt is, ha magamtól nem fogok rosszul dönteni, akkor majd Harry miatt biztosan. Látom, hogy nem fog leszállni rólam, és folyamatosan a nyomomba lesz. Lesni fogja minden lépésem és akkor fog belépni a magánszférámba, amikor a legkevésbé számítok rá. De az is meglehet, mire letelik a maradék három nap, már annyira megszokom a jelenlétét és a közelségét, hogy nem fog belőlem kiváltani semmit sem, vagyis ezzel próbálom magam hitegetni. Minden egyes este megjelenik, bár az elmúlt két napban nem az én részemre jött italt rendelni, viszont mégis végig magamon éreztem a tekintetét.
Ma este is dolgoznom kellene, de beváltottam a szívességem Adamnél és így átvették helyettem a műszakot, így legalább egy estére megszabadulhatok tőle. Nem kell foglalkoznom azzal, hogy éppen ki próbál meg rámászni, vagy ő kit próbál becserkészni a szemem láttára. Tisztában vagyok vele, hogy azért teszi, mert féltékennyé akar tenni, de ezzel csak annyit ér el, hogy felidegesít. Igaz valahol belül talán az ő célja is teljesül, de sokkal inkább az enyém. Azóta a bizonyos csók óta nem próbált hozzám közeledni. Szerintem az is csak egy teszt volt, hogy vonzódom–e még hozzá, és ha igen akkor a nagy lecsapást majd a partiján tervezi. Ott biztosan nem fogok szóhoz sem jutni majd.
Megkönnyebbülten helyezem lábaim az asztalra, majd kortyolok bele a boromba. Hát igen kinek kellene jobb elfoglaltság kedd este, mint magányosan halk zene mellett bort iszogatni? Talán minden olyan embernek, aki törődést igényel és aki még sosem csalódott, de ez a személy nem én vagyok. Nekem csak magányra van szükségem és semmi másra.
Tegnap beszéltem anyával, és azt mondta szeretné, ha hazamennék karácsonyra. De szerencsére most jó okom volt rá, hogy miért nem tudom teljesíteni a kívánságát, viszont azt muszáj volt megígérnem neki, hogy 25.én hazautazom és otthon töltök pár napot velük. Bízom benne, hogy addig képes leszek magam egy kicsit összeszedni és megjátszani, hogy minden rendben velem, mert nem akarom, hogy megtudják Harry újból előkerült. Nem tudom, hogyan reagálnának és nem akarom ismét azt a szomorúságot, sajnálatot látni a szemükben, mint akkor. Azt kell higgyék, hogy erős vagyok és egyedül is képes voltam túltenni magam a történteken, még ha korán sincs így. Talán majd megkérem Larat, hogy jöjjön velem, hiszen ő is legtöbbször egyedül ünnepel. Igen, ezt fogom tenni, és így legalább mással lesznek elfoglalva nem a magánéletemmel, vagyis nem olyan mélyen, mintha egyedül mennék.
Gondolatmenetem a csengő hangja zavarja meg, mire morogva fordítom fejem az irányába. El sem tudom képzelni, hogy ki zavarhatja meg a kedd estém, ugyanis nem igazán szoktak látogatóim lenni, főképpen nem váratlanok. Erőt véve magamon indulok el, majd tárom ki az ajtóm. Már csapnám is vissza, de sajnos a vendégem gyorsabb nálam és lábával megállítja tettem. Lazán besétál mellettem, majd a nappali felé veszi az irányt, mintha minden normális lenne, míg én továbbra is az ajtóban állok, döbbenten, tudva, hogy a szabad estém is el lett cseszve. Hiszen megjelent a nagy Harry Styles, aki biztosan nem azért jött, hogy az időjárásról beszéljünk, hanem egy olyan témáról, amit a hátam közepére sem kívánok.
– Jobb lenne, ha bezárnád az ajtót, mielőtt az összes meleg kimegy a lakásból – hallom meg a hangját, mire morogva vágom be a faajtóm, majd indulok el a szoba felé, miközben kiiszom az utolsó csepp kortyot is a pohárból.
– Mi a francot keresel a lakásomban? – kérdem cseppet sem kedvesen, mire felnevet, amin én csak a szemeim forgatom.
– Már mondtam neked édesem, hogy mi még nem fejeztük be... – néz a szemeimbe. – Lehet, hogy te azt hitted, hogy leszállok rólad, mert már napok óta nem teszek semmit, de el kell, hogy szomorítsalak, Lou, csak neked akartam ezzel időt adni, hogy gondolkodni tudj a történteken és végre elfogadni, hogy igazat mondok, nem átbaszni jöttem téged, hanem miattad, mert akarlak és ezt a csók is bizonyítja.
– Tudod, mit bizonyít az a csók? – csattanok fel. – Nem azt, hogy miattam vagy te itt, hanem azt, hogy újra játszani akarsz velem! Játszani az érzéseimmel, a testemmel, a lelkemmel, és leginkább a még mindig darabokban lévő szívemmel... Te csak unatkozol, és nem tudsz semmit sem tenni, azért, hogy ezt ne így lássam! – jelentem ki.
– Biztos vagy benne? – áll fel, majd sétál elém. – Biztos vagy te benne, hogy semmit sem tudok tenni, annak érdekében, hogy megváltozzon a véleményed? – kérdi, mire én nyelek egyet. – Tudok, szerelmem, és ezt te is tudod – suttogja. – Azt hiszem itt az ideje, hogy elmondjam mit miért tettem és te el tudd dönteni, hogy megérdemellek még, vagy sem.
– Honnan kellene tudnom, hogy az egészet nem idefele jövet találtad ki? – nevetek fel. – Honnan kellene tudnom, hogy nem fogsz nekem hazudni, hogy újra megkaphass majd ellökhess magadtól?
– Nézz rám, nézz végig a szemeimbe miközben mesélek, gondolj bele, hogy mi volt és én most miket mondok neked és tudni fogod, hogy nem akarlak átverni. Nem azért mondom ezt az egészet, hogy újra fájdalmat okozzak neked, édesem, akkor sem akartam, de nem volt más választásom, hanem azért, mert fontos vagy nekem és vissza akarlak kapni, csak téged akarlak!
– Rendben meghallgatlak, de nem ígérek semmit – lépek el mellett, majd töltök magamnak egy újabb pohár bort és ülök vissza a kanapéra. Ő is mellém ül, majd úgy helyezkedik el, hogy a szemembe tudjon nézni. Elfojtom a mosolyomat, hiszen régen is mindig így ült, amikor valakinek szentelte az összes figyelmét. Nem csak a fejét fordította az adott személy felé, hanem az egész testét, ezzel azt sugallva, hogy jelenleg te vagy a legfontosabb neki.
– Mielőtt még elmondom, tudnod kell, hogy nálad jobban még senkit sem szerettem... – mondja halkan. – Ha most kellene választanom közted és a kocsim között, gondolkozás nélkül dobnám el a kulcsokat, és húználak magamhoz...
Megdermedek. A szemeim nagyra nyílnak és csak bámulom őt. Ezt a mondatott akartam hallani tőle, amióta ismertem és tudom, hogy mennyire fontos számára a kocsija. De most, hogy kimondta, nem tudom, mit kellene gondoljak és érezzek. A kezemben lévő pohár remeg, mivel képtelen vagyok megálljt parancsolni az ösztönömnek. Amikor döbbentő dolgot közölnek velem, mindig remegnek a kezeim, ahogy most is. Hinnem kellene neki? A szemeimbe nézett végig, most is azt teszi én pedig képtelen vagyok a megszólalásra. Nem tudom, hogy mit kellene tegyek. Fogalmam sincs, hogy jó ötlet lenne erre bármit is válaszolni. Figyelmen kívül kellene hagynom, hiszen az is lehet, hogy csak ezzel akarja elérni, hogy bedőljek neki, ahogy Lara is mondta, de nem megy. Ez a mondat az ő szájából olyan, mint egy szerelmi vallomás. Én pedig erre vártam hónapok óta, azt akartam, hogy a szemembe mondja, hogy szeret és most az ő maga módján meg is tette. Lehet nem olyan szavakkal, amik másoknak értékesek és értenének, de számomra ez a pár szó igazán sokat jelent.
– Komolyan gondoltam, amit mondtam Lou – suttogja. – Tudom, hogy azt hiszed csak át akarlak verni, de ez nem igaz. El sem tudod hinni, hogy milyen nehéz volt azt tenni veled aztán levegőnek nézni, de muszáj volt és hiába próbáltam ellene tenni bármit nem ment. Erősebbek voltak... Nem akartam neked fájdalmat okozni, sosem tettem előtte sem semmit, amivel megbántottalak volna, ha mondhatok ilyet fontosabb volt számomra a te boldogságod, mint az enyém és ezt te is láttad – mondja megtörten. Akaratom ellenére is szaporábban kapok levegő után, érzem, hogy eluralkodik rajtam a szomorúság és az iránta érzett szerelmem, ami lassan könnyekké alakul. – Semmit sem játszottam meg, hiába gondolja így mindenki. Azt mondtam magamnak ez a helyes út, de nem tudom már biztosan. Azt mondtam magamnak, hogy meg fogok vele tudni birkózni és minden rendben lesz, de nem így lett. Lehet, hogy Gemma fontos számomra, nagyon az, de te is az vagy. Nem tudtam köztetek dönteni, hosszú ideig gondolkodtam... próbáltam keresni egy másik kiutat, de nem volt, így végül odaadtam azt a képet nekik, amit azért kértek tőlem, hogy ne bántsák a nővérem. Egy baszott szar ügybe keveredtem és két kiút volt belőle... vagy az, hogy elveszik tőlem azt a személyt, aki fontos nekem, vagy a nővéremnek ártanak. Szerettelek, de valamiért próbáltam magammal elhitetni, hogy így jobb lesz, hogy jobb lesz neked nélkülem, de már akkor megbántam, amikor megtettem... Nem akartam, hogy ezzel tegyem tönkre a születésnapod, nem tudtam, hogy ezt tervezik a képpel... én egyszerűen nem gondoltam bele... Amikor Derek odament hozzád és az orrod allá nyomta a képet, tudtam, hogy hatalmas hiba volt és sejtettem, hogy nem fog leállni ott, sajnálom, hogy az egész suliban szétszórta és mindenki rajtad nevetett... nem akartam... tényleg nem akartam – remeg meg a hangja.
– Te is rajtam nevettél – nyelem vissza a könnyeim. – A többiek nem érdekeltek, egyáltalán nem érdekeltek, csak te. Az sokkal jobban fájt, hogy te is rajtam röhögtél Derekékkel – sütöm le szemeim. – Nem akartam belemenni abba a képbe, talán belül éreztem, hogy nem kellett volna, mert rossz vége lesz, de te azt mondtad nekem, hogy sosem tennél semmit se vele... – motyogom. – Hittem neked és csak ezért engedtem. Azt mondtad azért van rá szükséged, mert amikor nem vagyok veled nem csak a képzeletedben akarsz látni, olyan állapotban, hanem valóságban is... összetörtél... Tudod – emelem rá a tekintetem – azóta a nap óta nem ünneplek, nem fogadom a jókívánságokat, mert baszottul arra emlékeztet, hogy karácsonykor veled lettem volna, de te átbasztál előtte pár nappal. Nem tudom, hogy hihetek–e neked, igazából fogalmam sincs arról, hogy ezzel mit akarsz elérni, de nem is érdekel. Annyi mindent kell újragondolnom, hogy most nem tudok azzal foglalkozni mit akartál ezzel elérni.
– Sajnálom Louis – sóhajt fel. – Nem tudtam, hogy ekkora fájdalmat fogok neked okozni. Utána már csak azt hittem, legalább megutálsz és túl tudod magad rajtam tenni, de nem így lett, ahogy látom... annak ellenére is fontos vagyok neked, hogy azt tettem. Igazából csak azért jöttem, hogy ezt elmondjam... nem tudom, hogy mi volt vele a célom és mit várok tőled. Csak amikor pár napja újra megláttalak, úgy éreztem el kell neked mondanom, mert képtelen lennék úgy rádnézni, hogy közben a szemeid szomorúan csillognak, ahányszor csak meglátsz. Lehet, hogy ezzel az ajánlatommal most elveszítelek, de meg kell próbáljam. Ha átgondoltad a helyzetet és még mindig szeretnél velem lenni, akkor karácsonykor van számodra egy meglepetésem, amit akkorra terveztem, azóta nem is voltam ott, talán minden úgy van még, ahogy akkor hagytam... Ha úgy érzed, hogy lehet még valami közöttünk, akkor gyere el velem a parti után... ha szeretnéd, hozzád sem fogok szólni egész este, csak ne találj ki semmi okot, hogy nem tudsz bejönni.
Nem értem, azt hittem eddig voltam csak összezavarodva, de ez már egy olyan magas szintre fokozódott, hogy semmit sem értek belőle. Mit akar? Én mit akarok? Persze vele lenni, de megéri nekem, vagy ismét azon aggódhatok majd, hogy újra átver, és most sokkal jobban fog fájni, mint akkor? Nem tudom, hogy mit kellene tennem, de abban biztos vagyok, hogy jó pár dolgot át kell gondolnom, mielőtt döntök. Nem fogok fejest ugrani az jövőbe, mit sem törődve a következményekkel, mert innentől kezdve mindent át akarok gondolni, hogy ne tudjon több sérelem érni, vagyis ne olyan erős, mint régen.
– Nem fogok semmit sem kitalálni a partira – egyezem bele – de az utolsó részre nem tudok válaszolni, sőt lehet sosem fogok tudni, de át fogom gondolni ezt az egészet és dönteni fogok addig – teszem hozzá.
Lassan bólint, miközben feltápászkodik a kanapémról. Halványan rám mosolyog, majd a zsebébe nyúl, és a kulcsait kezdi nézegetni. Értelmetlenül bámulom, ahogy egy kulcsot leforgat a kisebb csomóról, majd rám tekint. Látja rajtam a zavarom, ami akkor sem csillapodik, amikor a kulcsot az asztalra teszi.
– Csak, hogy tudd tényleg komolyan gondoltam ezt az egészet, amit mondtam – néz a szemeimbe. – Nem hazudtam, amikor azt mondtam, hogy eldobnám érted a kulcsom... mert szeretlek. Még mindig szeretlek, jobban mint a kocsimat.
Nem tudok megszólalni, csak nézem, hol őt, hol az asztalon lévő kulcsot. Mocorgásra kapom fel a fejem, mire már csak távolodó alakját látom, de mielőtt még kiléphetne az ajtón megszólalok.
– Tudom, hogy van tartalékkulcsod – kiáltok utána.
– Sosem használnám a tartalékot, mert azzal megsérteném a kocsim... nekem mindenből csak az eredeti kell, ahogy belőled is, Louis. Nem pótlékra van szükségem, hanem rád – teszi hozzá, mielőtt kilépne az ajtón, egyedül hagyva a gondolataimmal.

*****

Sziasztok! Nyomott a hangulatom. Az Írónő számíthat Tőletek egy rövid kommentre? Megtisztelő lenne. Köszönünk mindent, amit ezért a blogért tesztek. <333

Sam Wilberry

U.i: Köszönjük a feliratkozásokat a Larry attractionre. Na, még valaki, akit érdekel?? :) Ha látom, hogy jöttök még, elindul még a napokban!! Még holnap! Na, mit szóltok? :) <333 Ilyen lelkes olvasókért megéri. :) Csak fel kell iratkozni. ;) Jobbnál jobb sztorik lesznek, becsszó.

LARRY ATTRACTION (KATTINTS IDE)