*G. B. Evelyne* Rebel's 2. rész

2. 

Egy másodpercet sem voltam képes aludni az éjszaka. Megpróbáltam, lehunytam a szemeimet, és könyörögtem, hogy álljanak le a gondolataim, de nem működött... Semmi mást sem láttam a szemeim előtt, csak azt, hogy milyen elcseszett vagyok... Miért nem vagyok képes elengedni őt?! Miért kötődöm hozzá, mikor hosszú ideje nem láttam?! Olyan érzés, mintha ugyanonnan folytatnánk, ahol egykor abbahagytuk, pedig ez közel sincs így! Nagyon nincs így... Sok idő eltelt, nekem pedig már rég tovább kellett volna lépnem, lezárnom magamban, és felhúzni azt a kurva falat, ami biztonságot nyújt számomra, de én marha még mindig csak építgetem, és neki köszönhetően az a pár darab tégla is lehullott tegnap este.
Sosem értettem, hogy miért történt velem mindez, sosem fogtam fel, miért tette, de belül azt érzem, hogy magyarázatot fogok rá kapni. Hinnem kellett volna neki, amikor azt mondta, hogy miattam jött a bárba, nem pedig a piáért? Meg kellene benne bíznom, annak ellenére, hogy akkor átbaszott? Ahogy tegnap néztem, láttam rajta valamit... Több dolgot is. Törődést, amit régen minden nap érezhettem, amiben részem lehetett egy elég hosszú ideig. Azt mondja ismerem, de ha így van, akkor félnem kellene, mivel láttam a szemeiben, hogy már kész terve van rám nézve, már pontosan tudja, hogyan fogja elérni, hogy a közelemben lehessen. Nem véletlenül bukkant fel, és én sem oktalanul gondoltam rá egész nap. Belül éreztem, hogy valami történni fog, ezért voltam egész nap szétszórt. Ezért nem tudtam koncentrálni, mert tudtam, hogy meg fog jelenni, és ezzel teljesen elveszi az eszem, mármint azt a részét, ami még megmaradt belőle.
Nyögve lépek ki a sötétségbe. Ma szabadnapom lenne, de én hülye elvállaltam Nick helyett a műszakot, mert neki közbejött valami. Szorosabban összehúzom  magamon a kabátomat, hiszen jóval nulla fok alatt lehet a hőmérséklet, amit nem is csodálok, hiszen látni lehet, ahogy apró pelyhekben szállingózik a hó. Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe, de én mégis magányosan baktatok az utcán. Minden, amit régen szerettem a karácsonyban, mára már kiégett belőlem. Nem ünneplem meg a születésnapomat, nem foglalkozom az ajándékozással, és a szüleimet is csak akkor látogatom meg, ha a húgom sírva hív haza, mert hiányzom neki.
Persze fáj, hogy a családom miattam szenved, így teljesen nyugodtan hallgatom végig anya kioktatását, szinte minden találkozásunkkor, de meg kell értsék, hogy nekem sokkal jobb egyedül lenni. Nem akarom, hogy a kedvem rájuk is kihasson. Nem akarom, hogy abban az állapotban lássanak, amiben még én magam sem szeretném látni önmagamat. Kiborulok és teljesen elvesztem a fejemet. Úgy viselkedem, mint egy hisztis picsa, akit elhagyott a barátja. Igen, pontosan így tudnám leírni a karácsony előtti és utáni napjaimat. Nem kell, hogy rajtam kívül más is észrevegye mennyire nem helyes, amit teszek... elég ha csak én tudom. Ha anya, vagy bárki megtudná, valószínűleg nem engednék, hogy egyedül lakjak, hiszen nem normális, hogy egy fiatal srác egyedül, egy üveg vodkával ünnepelje a karácsonyt és a születésnapját, de nekem csak ez jutott, és így érzem jól magam.
– Louis! – kiált utánam valaki, mire megtorpanok. – Már azt hittem, hogy megsüketültél – lép mellém lihegve Lara. – Percek óta szólongatlak, de te meg sem hallod... – helyezi a tenyerét a vállamra, miközben szaporán kapkod levegő után.
– Szia – mosolygok le rá bocsánatkérően. – Nem hallottam, de ígérem, hogy jobban fogok figyelni, ha legközelebb utánam kiabálsz – kacsintok rá.
– Legközelebb inkább felhívlak – legyint egyet –, azt hamarabb meghallod. – Kíváncsian méreget, miközben arra próbál rájönni, hogy éppen milyen állapotban vagyok. Ismer és tudja, hogy a tegnapi nap ismét a földre küldött – amiért valószínűleg, ha még egyszer megjelenik Harry ki fogja csinálni –, de nem biztos benne, hogy jó ötlet megkérdezni mi van velem.
– Nyugodtan tedd fel a kérdésedet... – sóhajtok fel megadóan. – Ne tartsd vissza, hiszen tudod, hogy veled mindig megbeszélem a dolgokat, nincs titkolnivalóm előtted – vonom meg a vállamat.
– Dühös vagyok rád! – jelenti ki összehúzott szemekkel. – Nagyon – néz a szemeimbe. – Elküldtél mikor meg tudtam volna oldani... Biztos vagyok benne. Elértem volna, hogy ne foglalkozzon azzal, ki szolgálja majd ki, de te akartad neki odaadni azt a rohadt martinit, mert még mindig fontos neked – hadarja. – De ezzel összetöröd magad, ezt te is tudod, a francba is! Most, hogy látott és tudja, hogy megkapja, amit szeretne, nem fog leállni, míg újra meg nem kap téged. És az számodra a poklot jelentené, mert te is tudod, hogy lelépne, hiszen ismered.
– Nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekel hogy vagyok, Lara – nevetek fel meggyötörten. – Tudom, hogy igazad van, de te sem kérheted azt tőlem, hogy hagyjam figyelmen kívül. Nem ment volna, és te is tudod. Szerelmes vagyok belé!
– Mert egy idióta barom vagy! – csattan fel az utca közepén. – Egy másik srác vagy lány kellene neked, bárki, aki eltereli a figyelmedet róla. Én is itt vagyok. Annak ellenére, hogy barátok vagyunk, én még arra is képes lennék, hogy lefekszem veled, ha tudnám, hogy segít rajtad. Megtenném, mert nem tudom nézni, ahogy még mindig magad alatt vagy miatta...
– Nem működne – suttogom. – Nem tudok egy olyan személyt elfelejteni, akit évek óta szeretek. Hiába tartalak vonzónak, csak őt látom és csak őt akarom...
– Ha még egyszer megjelenik, beszélni akarok vele kettesben, és te meg fogod nekem engedni, értetted?! – lép hozzám közelebb, majd a mutatóujjával megbök. – Bár akkor is megtenném, ha nem engednéd meg, mert a barátom vagy, és nem fogom hagyni, hogy még egyszer tönkretegyen!
– Azt hiszem, akkor erre ma fog sor kerülni... – pillantok oldalra.
Nem őt látom, de a kocsiját ezer közül is felismerem. Évek óta ugyanazzal jár. Ha lehet ilyet mondani, akkor szerelmes az ő kicsikéjébe. Emlékszem, amikor még együtt voltunk nem egyszer mondta, hogy ne akarjam, hogy a kocsi és köztem döntsön, mert nem tudja megmondani, hogy számára melyikünk a fontosabb. Akkor nevettem rajta, de most mindent megadnék, hogy újra ezt halljam tőle. Ha itt parkol, akkor az azt jelenti, hogy ma is meg fog jelenni, én pedig még nem biztos, hogy fel vagyok rá készülve.
– Mit keres itt már megint? – mordul fel a lány.
– Lara, ez egy bár, nem lehet megmondani, hogy ki járhat és ki nem járhat ide... még akkor sem, ha ő csak azért jön, mert én itt dolgozom – teszem hozzá halkan.
– Nem hagylak vele kettesben! – jelenti ki majd kivágja az ajtót maga előtt.
Mielőtt még becsukódna, én is belépek, és szemeimmel egyből azokat a göndör fürtöket kezdem keresni. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, hogy sehol sem találom, bár tisztában vagyok vele, hogy bármikor megjelenhet, de az talán nem ebben a percben lesz. Még kapok egy kis időt felkészülni az egészre.
– Hé, Louis – jelenik meg mellettem Adam. – Köszi, hogy elvállaltad az öcsém műszakját – biccent felém. – Majd megháláljuk, csak szólj, hogy mikor.
– Igazán nincs mit – mondom lazán. – Úgysem volt semmi programom, szóval nem bánom, hogy be kellett jönnöm.
– Értem – bólint. – Ó, különben pár perce volt itt egy srác – gondolkodik el. – Göndör haj, zöld szemek... Már nem emlékszem a nevére, de téged keresett. Most Robbal van bent – mutat az iroda felé.
Tekintetem egyből az iroda felé kapom. Mit keres itt? De legjobban az érdekel, hogy mi a fenét beszél Robbal. Nagyon remélem, hogy nem akar kirúgatni vagy itt munkát kapni, mert akkor én biztosan új után kutathatok. Képtelen lennék vele együtt dolgozni és azzal is tisztában vagyok, hogy nem is hagyna békén, míg meg nem adom neki magam, ami persze nem történne meg egyhamar.
– Minden oké? Eléggé elsápadtál – jegyzi meg.
– Jól vagyok – szólalok meg, mielőtt hülyét csinálok magamból. – Biztosan Harry volt az – próbálom lazán kiejteni a nevét a számon, viszont megremeg a gyomrom. Már csak a nevének említése is érzéseket vált ki belőlem. Lassan kezdem azt érezni, hogy egy tini vagyok, aki nem tud uralkodni a hormonjain, és csak a farka vezérli.
– Igen – csettint egyet. – Harrynek hívják. Nekem most mennem kell, de holnap találkozunk – vereget karon, majd ellép mellettem.
Már egy órája vagyok műszakban, de még mindig nem jött ki abból a szobából, ami kezd egyre jobban zavarni. Nem értem, hogy mit tudnak ennyit beszélni, hiszen tudtommal nem ismerik egymást. Annyira elvonja a figyelmem az ajtó bámulása, hogy észre sem veszem, valaki áll mögöttem, csak mikor megkocogtatja a vállam. Ijedten fordulok hátra, majd nézek rá a lányra, akit csak pár napja vettek fel.
– A főnök beszélni akar veled – kiáltja, hiszen a zene elég hangos már az egész teremben, hogy normál beszéddel egymás tudtára tudjuk adni a dolgokat.
– Velem? – vonom fel a szemöldököm.
– Te vagy Louis, nem? – kérdi félve, mire bólintok. – Akkor igen, biztos vagyok benne, hogy ezt a nevet mondta Mr.Styles, Rob-nak.
Ez már most rosszul hangzik, pedig még azt sem tudom, hogy miről van szó. Egyszerűen a gondolattól kiráz a hideg, hogy pont velem akarnak beszélni. Ugye nem volt olyan beteg állat, hogy kirúgatott, mert akkor azt soha nem bocsátom meg neki. Idegesen lépkedek az iroda felé, miközben megjelenik mellettem Lara azzal a kérdéssel, hogy mire készülök, de én csak egy majd későbbel elintézem.
Az ajtó elé érve mély lélegzetet veszek, majd benyitok. Mivel elég jó viszonyt ápolunk a főnökkel nem szoktunk kopogni, csak ha tudjuk, hogy fontos megbeszélése van. De én most nem is tudhatom elvileg, hogy Harry is a szobában van. Amint belépek, egyből oldalra pillantok, ahol a kanapén ott ül Harry és Rob. Egy pillanatra ledermedek, de hamar összeszedem magam, és figyelmen kívül hagyom Harry vigyorgását.
– Miben segíthetek, Rob? – kérdem tőle.
– Ülj le – mutat a fotelra. – Szeretnék neked bemutatni valakit – mutat Harryre. – Ő itt Harry Styles, és éppen egy igazán jó ötlettel állt elő, de azt mondta, hogy előbb szeretné, ha a beosztottakkal beszélném meg a dolgot, és csak utána egyeznék bele, ha nektek is megfelel.
– Pontosan tudom, ki ő – forgatom meg a szemeim, amin Harry kuncogni kezd. – De még mindig nem értem, hogy akkor miért csak én vagyok itt?
– Mondtam, hogy újra látjuk egymást, Louis – szólal meg mély hangján, de én továbbra is csak a főnökömre koncentrálok.
– Te és Lara dolgoztok itt a legrégebb óta, és úgy gondoltam, hogy téged kellene behívjalak, nem pedig őt, mert vezetőtípus vagy, persze, amikor nem vagy szétesve – jegyzi meg szárazon. – Tehát Harrynek az az ötlete támadt... – kezd bele.
– Hagyd csak, majd én elmondom Louis-nak.
Semmi kedvem nem volt ránézni, de így már muszáj lesz, hiszen a főnököm nem tudja, hogy mi milyen viszonyban is állunk egymással. Sóhajtva fordulok felé, majd nézek a zöld szemeibe. Látom az ajkán bujkáló elégedett mosolyt, aminek köszönhetően kezd kétségem lenni, hogy ő ezt az egészet nem tervelte ki előre. Hiszen a lány azt állította, hogy mondta az én nevem, a főnök mégsem így állítja be.
– Hallgatlak! – türelmetlenkedem, mire Rob csúnyán néz rám.
– Tudod, hogy mindjárt itt a karácsony és én arra gondoltam, hogy szervezhetnék egy bulit ezen a helyen, mert ahogy látom, jó a kiszolgálás és a zene is bejön, arról nem is beszélve, hogy tágas... – sorolja, mire én csak döbbenten nézek rá. Ugye ezt az egészet rosszul hallottam és nem itt akar bulit szervezni az én szülinapomon, amin valószínűleg nekem is részt kell majd vennem? – Nem egy megszokott buli lenne. Nem éppen karácsonyi hangulatú, hanem inkább ereszd el a hajad, de kihívóbb stílusban... ami azt jelenti, hogy a lányoknak és a fiúknak is lenne jelmeze, amit fel kellene vegyenek.
– Miféle jelmezekre célzol? – szűröm a fogaim között.
– A lányokon topp, aminek elég mély a kivágása. És miniszoknya, meg persze magassarkú, hiszen az nem maradhat el. A fiúkon – harap az ajkába, amiből tudom, hogy már most nem fog tetszeni, amit mond – pedig szűk nadrág, nyakkendővel – jelenti ki, miközben végig a szemeimbe néz.
– Nekem ebbe semmi beleszólásom, mert karácsonykor szabad vagyok – vonom meg a vállam.
– Most mindenkit behívnánk és különben is, nem pont karácsony este lenne, csak áttolódna arra a napra. 23.–án kerülne megrendezésre és 24.–e hajnalán lenne vége.
Csak szórakoznak velem, igaz? Nem akarok hinni a fülemnek. Be kell jönnöm, és ennek a baromnak, táncikálnom egy száll semmiben? Szúrós tekintettel bámulom a fiút, aki nem elég, hogy tönkretette az életem, de most még egy másik emléket is szeretne szerezni nekem erre az időszakra.
– Miért kellene kihívónak lennünk? – vonom fel a szemöldököm.
– Azért, mert a lányok szeretik, ha van mit nézni és én is szeretek nézelődni – jelenti ki lazán, nekem pedig nem kell sok, hogy odamenjek hozzá és pofon vágjam. – Ne kapd fel a vizet Louis – szólal meg, amikor látja, hogy kezdem elveszíteni az önuralmam. – Csak kérdezd meg a többieket, majd keress meg, és mondd el, mit mondtak. Neked csak ennyi dolgod van.
– Te ezt direkt csinálod! – szólalok meg, mielőtt még átgondolhatnám mit is mondok. – Azért ez a felhajtás, hogy kikészíts, mintha már nem tettél volna eleget annak érdekében, hogy szarul érezzem magam, Harry...
– Nem tudom, hogy mi van köztetek, de ezt nem itt kellene megbeszélni, hanem majd kettesben – szólal meg szigorúan Rob. – Most pedig menj, és kérdezd meg a többieket!
Dühösen csapom be magam után az ajtót, miközben szaporán veszem a levegőt. Annyira ideges vagyok, fel sem tudom fogni, hogy mit képzel magáról ez az idióta. Szerinte ez normális? Ismét játszadozni akar velem, és pontosan tudja, hogyan tegye, hogy ne tudjak belőle kiszállni... A munkám fontos nekem, és tudja, hogy képes vagyok megtenni, amire kér, bár legszívesebben be se jönnék. Én is szeretek nézelődni. Meg a francokat, ő csak engem akar nézni. Azért ez a nagy felhajtás, hogy én a közelében legyek.
– Miért vagy ilyen dühös? – szólal meg ráncba szaladt homlokkal Lara.
– Mindjárt megtudod – morgom. – Gyertek egy kicsit ide! – kiáltom el magam, mire a velem egy műszakban lévők körém gyűlnek. – A főnök ki akarja adni 23.–án a termet és nekünk be kellene jönni, pontosabban mindenkinek, aki dolgozik. De ez nem egy karácsonyi buli, munkaruhánk is lenne, ami nem éppen szokványos. Lányoknál szoknya és topp, de kihívó felszerelésben, nálunk pedig szűk nadrág, egy nyakkendővel – sorolom majd a többiekre nézek.
Persze tudhattam volna, hogy nekik nem lesz gondjuk vele, hiszen csak nekem van. Laran is láttam, hogy nem igazán örül neki, de neki is szüksége van az állásra, így nincs más választása. Gyors léptekkel indulok az iroda felé, majd tépem fel az ajtót és hadarom el, hogy mindenki benne van. Meg sem várva a választ, csapom be magam után, és indulok el, de arra nem gondolok, hogy egy kar visszaránt és a falnak taszít.
Harry áll előttem és néz le rám. Látom, hogy szemei sötéten csillognak, ahogy ebben a pillanatban az enyéim is, csak nem a vágytól, amit az övéiben látok, hanem a dühtől. A kibaszott haragtól, amit iránta érzek.
– Igazán édes vagy, amikor dühösnek próbálod mutatni magad – tolja nekem a csípőjét, de én meg sem rezdülök.
– Nem csak próbálom! – morgom. – Az is vagyok!
– Miért, talán valami nem tetszik, édesem? – hajol hozzám közelebb, miközben ujjait a nadrágomba akasztja. – Én élvezni fogom minden pillanatát, annak az estének – suttogja, szinte az ajkamra, amitől kiráz a hideg. – Végre – sóhajt fel. – Már azt hittem semmit sem fog kiváltani belőled a közelségem – húz közelebb magához a nadrágomtól fogva.
– Rohadj meg! – mondom, bár hangom korán sem cseng olyan határozottnak, mint szerettem volna. – Mi a francot csinálsz? – kérdem, amikor már alig választja el tőlem pár centi. – Harry!
– Mondd, hogy nem akarod és leállok – suttogja. – Mondd, hogy nem kívánod a csókom és nem csinálok semmit – mar a bőrömbe. – Csak ki kell mondanod Louis...
– N–nem akarom – nyögöm ki.
– Nem érdekel – rázza meg a fejét, miközben haja ide–oda szálldogál. – Én akarom és tudom, hogy te is így vagy vele, csak próbálsz eltaszítani, mert ha nem így lenne, akkor nem tennéd ezt...
Mielőtt még megkérdezhetném, hogy mi a francra gondol, az ajkát az enyémre tapasztja. Durván csókol, míg én csak állok, és meg sem tudok mozdulni... Hirtelen azt érzem, hogy kicsúszik minden az irányításom alól. Nem törődöm a következményekkel, csak végigsimítom a mellkasán a kezeimet, majd átkarolom a nyakát, és viszonzom a csókját, amivel egy morgást váltok ki belőle.

*

Sziasztok! Ma ezenkívül még két történet jön, ha lelkesen kommenteltek, de mindenképp meglepünk még valamivel benneteket, mert nagyon feldobtátok a napomat a 10 kommenttel! Köszönöm! Remélem, tetszett Evelyne része. Szerintem szuper lett! Puszilok mindenkit!! Sam Wilberry voltam. xXx