*Sam Wilberry* Winter Storm 2/3 Az ajtó túloldalán

2. Az ajtó túloldalán 

Az ujjaival lassan, ráérősen simogatta egyre keményebbre duzzadó farkát, és kéjesen nyögdécselve gördült a hátára, hogy kényelmesebb pózba helyezkedhessen. A vágy hullámokban érkezett, úgy megszédítve, hogy alig bírta nyitva tartani a szemét, annyira elfogta a szenvedély. Remegő, izzadtságtól nedves ujjával óvatosan körözött a kijelző felett. A félelem, ami a mellkasába költözött, valamiért elriasztotta attól, hogy tüstént megnézze a képeket, a szemével rátapadjon a képernyőre; helyette töprengett. Még sosem csinált ilyet! Bűnösnek érezte magát már csak a gondolattól is, hogy talán megfontolhatja ezt az ajánlatot… Hátradöntötte a fejét, aztán csak kémlelte a plafont; végre dűlőre akart jutni. Azonnal. Elhatározta, hogy nem törődik a kellemetlen érzéssel, ami gyötrelmesen kezdte behálózni a testét. Az ujjbegyét rátapasztotta a képernyőre, és várta, hogy felbukkanjanak előtte a képek. Mikor megjelent a szeme előtt Lou alakja, olyan hangosan kapott levegőért, hogy attól félt, felzavarja vele a családot. Várt pár pillanatot, aztán újra kezelésbe vette a szerszámát: a tenyerét finoman feszítette rá, olyan erotikusan, hogy minden mozdulatra kéjesen nyöszörgött. Mikor már nem bírta tovább a kínzást, kénytelen volt lefejteni a testéről az alsóját. Amint előbukott óriásira dagadt, eres farka, Harry azonnal ráfonta az ujjait, és ütemesen pumpálni kezdte, miközben Louis testét bámulta. A fiú egy fekete széken ült, körülötte karácsonyfadíszek, vörös égők, a háttérben egy mikulás képe, de ami megragadta Harry fantáziáját, azok nem a kellékek voltak. Olyan gyönyörű volt a fiú… annyira angyali, még kiszolgáltatottan, meztelenül is. Figyelte az izmos combokat, mire gyorsabban kezdte verni magának, aztán a szemével bejárta a fiú izmos hasát, amin gondtalanul meg lehetett számolni mind a hat kockát, majd felvezette a tekintetét a széles, vonzó mellkasra, aztán a hívogató ajkakra. Úgy érezte, képtelen türtőztetni az érzéseit. Azok hullámként söpörtek végig rajta, úgy, hogy majdnem beledermedt. Apró előváladékcsepp bukott ki a farka fején; Harry lenézett magára, majd az ujjbegyével érzékien szétkente a cseppet vöröslő makkján. Akkorát nyögött, hogy beleremegett minden porcikája. Megigézve bámulta Lou félig kemény farkát, amit a fiú lazán fogott vékony, gyönyörű ujjaival, és mikor lejjebb görgetett, észrevette, hogy az oldal alján van egy videó, de sajnos fizetős. Harry nem tétovázott. Följebb húzódott az ágyon, szétterpesztette hosszú, izmos lábait, és rákattintott a filmre. Minimális összeg volt; kifizethető. Amint letöltötte a videót, úgy kattintott rá, mintha az élete függnek rajta, miközben a testében felgyülemlett kíváncsiság szinte robbanással fenyegette. A szeme előtt feltűnt a vörös függöny, és már csak ettől is megugrott a farka, nem beszélve arról, hogy mikor lassan szétnyílt, feltárva a mögötte lévő fiút, aki kéjesen terült el egy fehér padon, a hasára fordulva, Harry azt hitte, hogy a szíve nyomban leáll. Először gyorsabb ritmusra kapcsolt, alig bírta kapkodni a levegőt, aztán elakadt a lélegzete, annyira ledöbbent. Lou formás, kerek popsiját egy vörös terítő takarta, miközben izmos lábai lelógtak a pad szélén. Egy fehér szemkötő volt a fején, amitől még izgalmasabb látványt nyújtott. Harry egy röpke pillanatra nem is foglalatoskodott önmagával, annyira a videóban zajló események hatása alá került. Mikor Louis felemelte a kezét, és Hazza meglátta a fekete, rojtokban végződő ostort a kezében, ahogy egyet húz vele a levegőbe, halkan felsikkantott.

– Szent Isten! – sóhajtotta, bár a hangja gyorsan elcsuklott. Megérkezett a következő szereplő is: középkorú férfi lehetett, napbarnított, feszes bőrrel. Keményre duzzadt farka vörösen himbálózott a combjai között, miközben odalépett Lou–hoz, és olyan ráérősen simogatta végig a hátát, hogy Harry rá kellett szorítson a farkára, mert majdnem eldurrant attól, ahogy Lou rezzenéstelenül tűrte a kényeztetést. A mozdulatai ösztönszerűbbek, durvábbak lettek, egy idő után már nem tudott parancsolni magának. Ahogy a férfi lehajolt, a kamera istenien ráfókuszált Lou seggére, és a gyakorlott ujjak szétfeszítették a hátsóját, feltárva a lyukát; ennél a percnél Harry azonnal feladta. Sugárban élvezett a mellkasára, olyan brutális erővel, hogy hullámokban tört fel belőle a fehér nedv, és még percekig elveszetten zihált. Alig bírta rendezni a légzését, majd álomra bírni magát. Sok idő kellett, mire csillapodott benne a téboly, és a kimerültségtől végre kiütötte magát. Álmaiban egy zöld szemű, édes arcú fiú üldözte, ő meg készségesen vetette alá magát minden kívánságának.

*

Másnap reggel kipihenten ébredt, bár az ébresztője már nyolckor jelezte, hogy ideje kikelni az ágyból. Alig öltözött fel, máris kopogtak a szobája ajtaján, miközben a fogát mosta. Motyogott valamit, mire nyílt az ajtó, és belépett Jesse.

– Itt vagy, Harry? – érkezett a kérdés a szoba félhomályából, mire gyorsan kiöblítette a száját, majd a törölközővel a kezében lépett ki a kis fürdőből. – Már vártalak!

– Jó reggel, Jesse – mosolyodott el édesen Harry, aztán felkapta a pólóját, és várakozásteljesen bámult a férfira.

– Ma átjön az egyik unokatestvérem – felelte Jess. – Kicsit könnyebb dolgod lesz… Niall nagyon tökkelütött – nevetett fel a férfi –, és biztosan megtaláljátok a közös hangot. Cassandra eltervezte, hogy a kicsikkel csinálhatnátok pár mézeskalácsot. Kint hagyta a formákat, a recept pedig a hűtő melletti szekrény második polcán. Mit szólsz?

– Nagyszerű ötlet, Jesse! – lelkendezett Harry. Tudta, hogy ha Niall barátságos lesz (márpedig ez a név csak erre a következtetésre engedte), akkor könnyű dolga lesz, és gond nélkül elszabadulhat pár órára a meghallgatásra. Még most sem volt biztos abban, hogy teljes mértékben akarja–e és készen áll–e erre az egészre, de úgy volt vele, hogy egyszer él, és ha már megvan az esély arra, hogy ott van Lou, már azért is elmegy. Fogalma sem volt, miért, de az ismeretlen fiú, akivel mindössze csak pár szót váltott a repülőn, egyre kedvesebb kezdett lenni számára, sokszor azon kapta magát, hogy önkéntelenül rá gondol, és valamiért ez megmelengette Harry szívét. Teljes mértékben.

– Megyek, Harry – sóhajtotta Jesse, mint aki egy nehéz nap elé néz, és a fiú gyanította, hogy nagyon is így van. – Vigyázz a kicsikre! Fél órán belül már fent lesznek. Niall tizenegyre érkezik… – motyogta Jesse, majd a kezét nyújtotta, hogy Hazza megrázza, aztán megpördült, és máris eltűnt a lépcsőforduló homályában. A fiú egy ideig még bámult utána, aztán összeszedte a gondolatait, majd elindult, hogy lecsoszogjon a konyhába. Még sosem volt dolga gyerekekkel, de abban biztos volt (két nappal a mikulás érkezése előtt), hogy egy kiadós, melegen gőzölgő kakaó, egy tál omlett, pirítós, és némi karácsonyi zene tökéletes köszöntő lesz. Sejtette, hogy hamar megkedvelik. Ezzel mindig csak egyetlen baj volt: nehéz lesz az elválás.

*

A kis Hannah olyan aranyos volt, hogy Harry nem tudott leállni: a kislány minduntalan arra kérlelte, hogy ültesse a térdére és játsszon vele lovacskásat. A fiú annyit mosolygott, nevetett, őszintén és önfeledten, mint az utóbbi hónapokban még sosem. Felszabadító volt a gyerekekkel lenni. Nézte a porcelánbőrű, törékeny kislányt, aki fehér, áttetsző harisnyát viselt, meg hozzá illő barbibabásnak ható rózsaszín ruhakölteményben tündöklött. Ritmusosan mozgatta a térdét, miközben a kislány rajta himbálózott és nevetett, olyan hangosan, hogy az egész ház zengett a kacajától. A két iker – Brian és Jace –, a szőke szépségek éppen a kandalló előtt ültek, és egy mikulásos puzzle–t próbáltak összerakni, miközben a kakaójukat kortyolgatták. Harry nézte az idilli jelenetet, és áthatotta a lelkét a családias, meleg légkör. Azonnal tudta, hogy ez hiányzott az életéből. Korareggel felhívta az édesanyját, váltott pár szót Jane-nel is, és örült, hogy otthon minden rendben van, bár annak legkevésbé, hogy a szülei nem tudják támogatni. Elszomorította, hogy néha korcsként tekintenek rá, mintha egy selejt lenne, akinek semmi helye a világon, de hamar megbarátkozott a tudattal, hogy ennek így kellett lennie. Hitte, tudta, hogy minden rosszban van valami jó, és ha mást nem is tanult meg az esetből, annyit igen, hogy hogyan legyen önálló. Kopogtak az ajtón, mire Harry felkapta a fejét. Letette a kicsit, bár Hannah kissé mérgesen vette tudomásul, hogy kénytelen más elfoglaltságot keresni Harry nyaggatása helyett, de aztán hamar rátalált egy sarokban hányódó babára és pillanatokon belül elfoglalta magát. Nyílt az ajtó, és Harry azonnal meglátta a belépő szőkeséget. A fiúnak átható, fürkésző kék tekintete volt, ami úgy járta végig Hazza testét, mintha fel akarná térképezni. Talán így is volt.

– Niall Horan – nyújtotta a kezét, amit Harry gondolkodás nélkül, barátságosan elfogadott. A meleg kéz erősen rázta meg az övét, aztán Ni felmutatta a másik kezében tartott papírszatyrokat. – Hoztam pár hozzávalót! – kacsintott a fiúra.

 – Remek! Hannah – kiáltotta Hazz, és a kislány azonnal feléje iramodott. – Kezdődhet a karácsonyi sütögetés? – mosolygott le az édes, angyali teremtésre, mire a kicsit összecsapta a tenyerét, akkora mosollyal, hogy a fiúk egyszerre nevettek fel.

– Igen! – jelentette ki határozottan Hannah. Belekapaszkodott Harry nadrágjába, bár hamar elengedte, miközben mindannyian a konyhába indultak, viszont menetközben Hazza Ni fülébe suttogott:

– Délben le kell lépnem – jelentette ki. – Tartod a frontot egy–két órán át? – kérdezte immár könyörgő tekintettel, olyan kiskutyaszemekkel, hogy a másik fiú képtelen lett volna nemet mondani.

– Örömmel – bólintott Niall, aztán beléptek a konyhába, hogy előszedjenek minden szükséges hozzávalót a sütemény összerakásához. Hannah már izzott, és ez az izgalom rájuk is átragadt. Az ünnepek okozta adrenalin szétáradt Harry testében, miközben mosolyogva borította egy tálba a lisztet. Hannah felnevetett, mikor a liszt áttetsző felhőben szállt fel, és fehérre festette Harry arcát.

– Te kis bugyuta – röhögött fel a kislány harsányan. – Azt lassan kell csinálni! Óvatosan és kimérten – magyarázta, mire Harrynek teljesen más jutott eszébe. Valami olyasmi, amitől menten vörösre pirult. Most az egyszer örült az arcát fedő lisztrétegnek, ami elrejtette a zavarát. Niall egy ideig bambán bámult, aztán belőle is kitört a kuncogás.

– Pofás vagy, Styles! – jegyezte meg, Harry pedig durcásan lépett a kagylóhoz.

*

Hazz felemelte a kislányt, miközben figyelte a kimért tekintetet, a határozott pillantást, ahogy a kis, vörös nyelv kibukik a rózsaszín ajkakon, és a gazdájuk csöndesen koncentrál a mozdulataira. Hannah felemelte a tejszínhabos üveget, a tőle telhető legjobban felrázta, aztán apró habrózsákat rajzolt a szív formájú mézeskalácsok közepébe.

– Csodálatos! – dicsérte meg Niall, de a kislány csak halkan fújtatott.

– Csönd – suttogta erélyesen –, még hátra van pár süti…

Harry alig bírta visszafogni magát, nehogy felnevessen. Szerencsére sikerült türtőztetnie magát, és mire végeztek, a karja már édes zsibbadásban játszott, olyan sokat tartotta a levegőben Hannah-t.

– Anyuci oda lesz ezekért! – lelkendezett a gyerek, miközben Harry lopva Niall felé fordult, miközben a kislány buksiját simogatta.

– Hamarosan megyek, oké? – kérdezte egy röpke félmosoly kíséretében, ami sokkal inkább annak szólt, amire készül, mintsem Niallnak.

– Persze, haver – paskolta meg a fiú vállát, aztán még hozzátette:

– Ötre legyél itthon – kacsintott rá. – Hattól randim van egy aranyos, édes lánnyal, amit semmi pénzért sem hagynék ki… – vigyorgott rá.

– Igyekszem – biccentett Harry, majd sunyin bekapott egy sütit, ami olyan istenien olvadt szét a szájában, hogy alig bírta kiélvezni a finom, mézes ízt, olyan mohón küldte le a torkán. Elmagyarázta a gyerekeknek, hogy van egy kis dolga, aztán az előszobába indult, hogy magára kapkodja a fekete szövetkabátját, gyorsan a nyakára kanyarította a szürke sálát, és már ki is esett az ajtón a hideg szélfúvásba. A hópelyhek jeges tűszúrásokként vágtak az arcába, de ő nem törődött a fagyos idővel, csak egyetlen dologgal: eljutni a Storm szerkesztőségébe. És valahol az agya egyik rejtett részében abban is reménykedett, hogy ott lesz Lou. A fiú, akire napok óta gondol.

*

Fogott egy taxit, mert még ahhoz is türelmetlen volt, hogy a GPS segítségével végigsétáljon a városon, pedig még volt egy teljes órája, és az internet szerint mindössze 35 perc gyaloglásba került volna. Izgatott volt, bizakodó és reményteli. Sőt… Harry majdnem égett a vágytól, és az, hogy valami olyasmire készült, ami nem hétköznapi, még inkább feltüzelte. Mikor a kocsi kitette őt a hatalmas épület előtt, illedelmesen elköszönt, hagyott némi borravalót a sofőrnek, majd lassan sétált a forgóajtó felé. A lelkében újra feltámadt a bizonytalanság és a kínzó kétely, hogy valóban képes lesz-e megtenni mindezt, de mikor eszébe jutott Lou teste, az, ahogyan kéjesen feküdt a padon, egyetlen kis lepedő takarása alatt, minden kétsége eloszlott. Felszárnyalt a lelke, ahogy a fekete, csillogó márványpadlón végigsétált a széles bejárathoz, és meglátta az üvegajtón a homokfúvott feliratot. STORM MÉDIA. Egy ideig csak elveszetten bámult maga elé, aztán vette a bátorságot és belökte a forgóajtót.

– Harry Styles? – Érkezett a recepciós pult irányából a hang. Hazz aprót bólintott, mire egy fekete öltönyös férfi sétált hozzá.

– Második emelet, ötödik ajtó – felelte a férfi kategorikus éllel a hangjában, miközben lesegítette Harryről a kabátot. – Igyekezzen!

            A liftben elveszetten nézte önmagát, a fémfalakban homályosan tükröződő alakját, és párszor megigazította a haját, majd hatalmas légvétellel lépett ki a másodikon. A szőnyeg ropogott a talpa alatt, és az egész folyosót bejárta az irodaházak jellegzetes illata. Mikor az ötös ajtó elé ért, megtorpant, rekedtesen kifújta a tüdejébe szorult levegőt, aztán újra teleszívta a mellkasát, és próbálta összekaparni minden magabiztosságát. Mikor benyomta az ajtó, elakadt a lélegzete. Piros alsóba öltöztetett, feketére festett arcú férfiak csókolóztak egy fehér vászon előtt, és a szobát bejárta a meghitt, karácsonyi dallam. Idilli, nem? Ez volt a legerotikusabb dolog, amit valaha látott, és Harrynek olyan merevedése lett, hogy nem tudott uralkodni a testén. Néhányan kíváncsian fordultak feléje, páran levegőért kaptak. Máris kezdődhet a buli, nem igaz? A szemével csak egyvalakit keresett, és nagyon remélte, hogy megtalálja…