*HDawn* Sleeping Sun 3. Karamell íz, fahéj illat

"Megérkezett HDawn elvarázsoló, rabul ejtő történetének a 3. része. Ne hagyd ki, lebilincsel! Érzelmi hullámvasút két férfi egymásra találásáról, és arról a csodáról, hogy mit jelent szerelemben élni... <3" Sam Wilberry

3. Karamell íz, fahéj illat

Dr. Tomlinson másnap reggel végre kipihenten ébredt. Péntek lévén, csak délután kellett bemennie egy fél műszakra, így délelőtt kilenc körül szánta el magát arra, hogy lemenjen a konyhába. Első útja a kávéfőzőhöz vezetett, és néhány perc múlva már a forró koffeinbombát szürcsölgette. Most, hogy végre sikerült kialudnia magát, Louis csak nevetett az este történteken. Talán a fáradtság okozta, talán az, hogy régen szexelt, de ahogy az állát támasztotta a pultnál, meg volt róla győződve, hogy Harry varázsa is hipp-hopp elillant az éjszaka alatt. Csak egy helyes fiú, aki még szinte gyerek. Ráadásul sovány, és a közöttük lévő hat év túl sok. Louis azon kapta magát, hogy hibákat keres Harryben, majd bólogatva próbálja meggyőzni magát a saját igazáról. Éppen ott tartott, hogy túl teltek az ajkai, mikor Harry lesétált a lépcsőn. A haja vizes volt, és finom tusfürdőillat lengte körül. A szemei még álmosan pásztázták a házat, és amikor meglátta a dokit a pulthoz dőlve, lassan elmosolyodott.

– Jó reggelt! – köszönt mély, dörmögős hangon, mire Louis annyira elcsodálkozott, hogy majdnem félrenyelte a kávét. Ott állt előtte a fiú, és a hatalmas, zöld szemei mintha magukba akarnák szippantani. A túlságosan telt ajkak megint hihetetlenül csókolnivalónak tűntek, és Louis végre felfogta, hogy Harry iránti vonzalma nem egy aprócska fejfájás, amit ki lehet aludni. Gyorsan a mosogató felé fordult és a csap alatt kiöblítette kiürült bögréjét, hogy időt nyerjen, amíg összeszedi magát.

– Neked is, Harry – motyogta, és utálta, hogy a hangja mennyire ellágyul, amikor a fiúval beszél. – Csinálok neked reggelit, biztosan éhes vagy.

Harry elgondolkodva figyelte Louis-t, és próbálta kitalálni, mivel hozta zavarba, mert a férfi képtelen volt a szemébe nézni. Talán eszébe jutottak az este történtek – morfondírozott magában, de akkor lesiklott a tekintete Louis formás fenekére, és már nem is bánta, hogy a doki hátat fordított neki. Szürke melegítőnadrágot viselt, amelynek dereka hanyagul lógott azon a szexi csípőn, amit idáig eltakart Harry elől az orvosi köpeny. Most végre volt lehetősége tüzetesebben is megnézni, és csak akkor ocsúdott fel, amikor Louis visszafordult felé, és kicsit erélyesebben szólította meg:

– Harry, rántotta jó lesz? – kérdezte tőle a férfi.

– Igen, köszönöm – vágta rá, ahogy végre felfogta a kérdést. A doki már biztosan holdkórosnak nézi, jobb lesz, ha kicsit észhez tér. – De szívesen megcsinálom, ha elmondod, mit, hol találok – tette hozzá, miközben Louis mellett toporgott, és nem nagyon tudott magával mit kezdeni. Már nem emlékezett arra, hogy milyen az, amikor nem magának kell megcsinálnia a reggelit.

– Ülj csak le. Remélem, egyedül is sikerülni fog anélkül, hogy odaégetném – jegyezte meg viccelődve a doki. – Mellesleg… azon tűnődtem, hogy vajon holnap délután lenne-e kedved körbenézni a karácsonyi vásárban? – kérdezte, miközben tojásokat szedett ki a hűtőből.

Louis már évek óta nem járt karácsonykor a téren. Valójában nem is foglalkozott a szeretet ünnepével azóta, amióta az édesanyja meghalt autóbalesetben a csúszós út miatt a nagy rohanásban, hogy egy szép fenyőt szerezzen. A maximum az volt, hogy a bejárónője picit feldíszítette a lakást, de azt is csak a vendégek miatt hagyta neki Louis. Mégis, ahogy Harry hirtelen felcsillanó szemeit figyelte az ajánlatra, máris érezte, hogy rájuk fér egy bögre forralt bor.

– Igen, szeretnék elmenni – bólogatott Harry az arcán gyermeki örömmel. – Jenny nagyon imádta, amikor…

Az ismerős névre Louis azonnal felkapta a fejét, és a villa is megállt a kezében. Félve nézett a fiúra, aki beharapott ajkakkal, teljes önkívületben kémlelte a konyha egy távolabbi sarkát. A szeme zöldje hirtelen jobban fénylett, ahogy megtelt könnyekkel, miközben a doki úgy érezte, egy kést forgatnak meg a szívében.

– Harry, nincs semmi baj – ült le rögtön a fiú mellé, és a sebes kezeket azonnal, magától értetődően a tenyerébe zárta. – Nézz rám, angyal! – suttogta szinte könyörögve. Harry lassan fordult felé, és halványan, de annál fájdalmasabban elmosolyodott, ahogy egy könnycsepp végigszánkázott az arcán. – Mesélj a testvéredről! – kérte a férfi. – Mit szeretett Jenny?

Harry meglepődött a kérdés miatt, mert a húga halála óta mindenki kerülte, hogy a lányról beszélgessen vele. Ő maga is. De most mégis nyugalommal töltötte el, hogy Jenniferről kérdezik. Ellazulva fújta ki a levegőt, mielőtt hozzáfogott:

– Imádta a mézeskalácsot. Mindig együtt sütöttük. – Harry teljesen elmerült a mondandójában, és ez volt az első alkalom Jenny halála óta, hogy sírás nélkül tudott a lányról beszélni. Sőt, olykor össze is nevettek Louis-val, amikor vicces részekhez ért a mesélésben. Majdnem fél óra eltelt, és még mindig nem reggeliztek, de a doki azóta is rendületlenül fogta a kezét, hogy érezze, nincs egyedül.

– Te jó ég, még a végén éhen halsz itt nekem – pattant fel Louis, amikor a fiú elmondta, amit szeretett volna, és elkezdtek egészen más témákról beszélgetni.

        Harry kissé csalódottan nézett le a kezére, ami ott hevert elhagyatottan az asztalon, és máris nagyon hiányzott a doki forró tenyere. Összezárta az ujjait, és maga mellé ejtette.

        Délután Louis bement a kórházba, de készülődés közben végig olyan furcsán méregette Harryt, aki - kezében egy nagy bögre forró teával-, tévét nézett. A fiúnak beletellett egy kis időbe, míg rájött, mi lehet a probléma, de amikor rá akart szólni a férfira, meggondolta magát. Egy pillanatra beleképzelte magát Louis helyzetébe, és rájött, hogy ő is hasonlóan viselkedne, ha egy olyan embert készülne magára hagyni, aki pár napja öngyilkosságot kísérelt meg. Így nem tett mást, csak megnyugtató mosollyal az arcán köszönt el a dokitól, miközben megígérte, hogy minden rendben lesz vele.

*****

Hétfőn Louis délelőttös volt, míg Harry türelmetlenül várta, hogy a férfi hazaérjen, és indulhassanak a térre. Percenként kinézett a nappali ablakán, alig várta, hogy a fekete autó bekanyarodjon a ház elé. Lou végül négy óra után érkezett meg, és egy hatalmas papírszatyrot lóbált a kezében, ahogy a bejárat felé indult.

– Harry! – nézett be mosolyogva az előszobából. – Hoztam neked valamit.

Harry imádott ajándékokat kapni. A meglepetéseket szerette a legjobban a karácsonyban. Így nem tudta leplezni az örömét, ahogy a felé nyújtott csomagot átvette, de amikor meglátta a papírzacskón a neves üzlet nevét, azonnal elbizonytalanodott.

– Nem kellett volna – mondta a férfinak. – Annyi mindent köszönhetek neked. Már az is hihetetlen, hogy van tető a fejem felett, nem fázom, és van mit ennem. Ezenkívül kaptam már tőled egy rakás ruhát, és…

– Csönd! – időközben Louis leült a fiú mellé, mutatóujját az ajkai elé tette. – Csak örülj neki, kérlek. Szükséged lesz rá ma este.

Harry végül bólintott, és izgatottan nyitotta ki a csomagot. Amikor kivette a vastag sálat és sapkát, már az arcára volt írva, hogy mennyire tetszik neki az ajándék.

– Ez nagyon szép, és annyira puha – simogatta végig a kötött anyagot. – Köszönöm, Lou – nézett fel áhítattal a férfira.

– Akkor gyerünk, Harry! Mire vársz? – pattant fel Louis azonnal a kanapéról. – Vedd fel őket, aztán induljunk!

A fiú máris öltözött, és mikor Louis meglátta, hogy a kiegészítők halványszürke színe mennyire kiemeli Harry csillogó szemeit, igazán büszke volt magára, hogy jól választott a boltban.

        A karácsonyi vásár csupán húsz perc sétára volt a háztól. Igaz, hogy elég hideg volt volt odakinn, és a szél is tépkedte a lecsupaszított ágakat, de mégis úgy döntöttek, hogy gyalogolnak. Teljes némaságban lépkedtek egymás mellett, pedig valójában mindkettejük fejében valóságos harcot vívtak egymással a gondolataik. Louis még mindig nehezen tudta felfogni, hogy mi történik vele, ehhez kevésnek bizonyult az orvosi diplomája, Harry pedig pontosan tudta, és éppen ezért félt. Egy rakás szerencsétlenségnek érezte magát, olyasvalakinek, akinek az égvilágon semmije sincs, és nem akarta, hogy a férfi esetleg azt gondja, élősködni szeretne rajta.

– Régóta tudod, hogy meleg vagy? – törte meg végül a fiatalabb a csöndet.

– Tiniként voltak barátnőim, de a középiskola végére már minden világossá vált számomra – mondta Louis halkan. – De eddig még csak egy barátom volt, habár az a kapcsolat majdnem három évig tartott.

Harry csendben emésztgette a hallottakat, és ahogy a férfi felemlegette a hosszú kapcsolatát, hirtelen nagyon kíváncsi lett, hogy milyen ember volt, akinek Louis odaadta a szívét. Aztán azon morfondírozott, hogy milyen érzés lehet minden reggel a doki mellett ébredni, a hajnali fényekben nézni a teste körvonalát, ahogy lecsúszik róla a takaró… Harry nyelt egy nagyot, és szerette volna valami mással lekötni a figyelmét – valamivel, ami kevésbé izgató –, de semmilyen téma nem jutott eszébe, és úgy tűnt, Louis is a saját fejében jár. Áldásnak érezte, amikor végre meglátták a vásár fényeit, és az orrukba kúszott az édességek, különféle téli nyalánkságok illata.

        Hétköznap lévén nem volt hatalmas tömeg, de azért néhány percet sorba kellett állniuk a forralt boros bódé előtt, hogy kiszolgálják őket. Louis inkább forrócsokit kért, nagy adag tejszínhabbal, karamellöntettel.

– Nem hagyhatom, hogy ennyit költs rám – jelentette ki Harry, amikor megálltak egy színes izzókkal kivilágított fa alatt, kicsit távolabb az emberektől. A fiú megfújta a forró ital tetejét, mire párafelhő és finom fahéjillat szállt fel.

– Ugye, most nem a forralt borra gondolsz? – húzta fel a szemöldökét Lou, és kanalazott egy adagot a tejszínhabból.

– Nem arra… nem csak arra – helyesbített Harry, és frusztráltan nézett a távolba, kerülve a doki tekintetét.

– Nekem hatalmas karácsonyi ajándék, hogy nem vagyok egyedül. Arról nem beszélve, hogy segíthetek neked… Erről szól az ünnep, nem? Megpróbáljuk szebbé tenni mások életét. Tudod jól, hogy ez nekem nem kiadás – hajolt kissé közelebb a férfi. – Sok pénzem van. Túlságosan is – hajtotta le a fejét, mintha szégyellné a dolgot.

– Louis, nemsoká véget érnek az ünnepek – jegyezte meg Harry letörten.

– Szeretném, ha utána is maradnál – felelte Lou gyorsan, szinte könyörgőn, újra a fiú szemeibe nézve.

– Szóval a karácsony varázsa csak kifogás – mondta Harry, apró mosollyal a szája szegletében, de mielőtt a férfi visszakérdezett volna, felé nyújtotta a havas tájat ábrázoló, sötétkék bögrét, hogy megkóstolhassa. Louis elvette, és egy aprót kortyolt az italból.

– Nagyon finom – konstatálta, és ő is felkínálta a forrócsokiját.

– Köszönöm, most nem – csóválta a fejét Harry, de a saját bögréjét önkéntelenül is úgy fordította, hogy arról a részről igyon, amit nem olyan régen Louis ajkai érintettek. – Hiányzik a hó... – mondta a gondolataiba merülve.

– Nagyszerű lenne, ha karácsonyra esne – bólintott a doki, és kortyolt egyet az édes italból. – Ezek a sötét, hideg éjszakák borzalmasak. Szeretem, ha világít a hótakaró, olyankor a karácsonyi fények is sokkal szebbek.

Harry már nem nagyon figyelt a beszélgetésre, a gondolatai teljesen máshol jártak. Elbűvölten nézte a pontot, ahol Lou ajka picit karamellás lett, és pontosan tudta, hogy felesleges továbbra is ellenállnia.

– Mégis megkóstolom! – dünnyögte Harry, aztán úgy hajolt a férfi felé, mintha az élete múlna rajta, hogy minél hamarabb összeforrjanak. Louis-nak pontosan annyi ideje maradt, hogy a saját poharát kiemelje kettejük közül, aztán hagyta magát teljesen leigázni. A Harryből áradó visszafojtott szexuális vágy annyira letaglózó volt, hogy a lábai is beleremegtek. Mélyen beszívta a fiú illatát, és lassan szétnyitotta az ajkait, hogy a kutakodó, forró nyelv bejutást kaphasson.

        Harry megőrült, amikor megérezte a férfi ízét mely csodálatos elegyet alkotott a karamellel. Azonnal elfelejtette a kételyeit azzal kapcsolatban, hogy nem illenek össze. Az agyát teljesen ellepte a rózsaszín köd, és bízott benne, hogy sikerülhet nekik… hogy boldogok lehetnek együtt. A kiürült bögre fülét az ujjára akasztotta, majd a derekánál fogva közelebb húzta magához Louis-t. Máshol is érezni akarta, és még úgy is csodálatos volt az egész, hogy vastag ruharéteg állt kettejük közé. A doki halkan felnyögött, szabad kezével Harry tarkóját és arcát simogatta, miközben a nyelveik hol az egyikük, hol a másikuk szájában kergetőztek egymással. A fiú felhevült bőrének jól estek a kissé hideg ujjak érintései, de amikor a nyakára vándoroltak, felszisszent, és érezte, hogy mindenhol ellepi a libabőr.

– Ne haragudj! – húzódott el a férfi, és bocsánatkérően nézett Harryre.

– Imádom – biztosította a fiú mosolyogva, és újra magához húzta Louis-t, hogy onnan folytathassák, ahol abbahagyták.

*****

A karácsonyi vásár hirtelen valami egészen elképesztő, meseszerű világgá változott mindkettejük számára. Kézenfogva sétálgattak a kivilágított téren, sokat viccelődtek, és az eldugottabb helyeken megálltak, hogy újra és újra megcsókolják egymást. Harry Louis hideg ujjait melegítette, és megjegyezte, talán a dokira is ráférne némi vérátömlesztés.

- Pont elég ahhoz, hogy ha így folytatjuk, hamarosan szétreped rajtam a nadrág - jegyezte meg Lou huncutul. És innentől kezdve azok a forró csókok még tüzesebbé és nedvesebbé váltak.

        Éppen hazafelé indultak, amikor egy fenyőfa árus mellett haladtak el, és Harry zöld szemei úgy csillantak fel, mintha még mindig gyerek lenne:

- Nem szeretnél egy karácsonyfát? Olyan jó illata van odabent, a szobában - kezdte a fiú óvatosan.

Louis összehúzott szemöldökkel torpant meg, és szíve szerint elráncigálta volna onnan a fiút, mintha a fenyők mérgezőek lennének.

- Én nem tartozom azok közé, akik szerint nem ünnep az ünnep fa nélkül - vonta meg a vállát, és próbált nagyon lazának tűnni.

- És ha találunk egy nagyon picit? - kérdezte Harry, mert nem tudta elképzelni a karácsonyt a fenyőfa nélkül, viszont tolakodó sem szeretett volna lenni.

- Nem, Harry. Nem vagy már gyerek, basszus! - csúszott ki Lou száján, és azonnal megbánta, amit mondott. Félve nézett fel a fiúra, de meglepő módon ő csak kedvesen, megértően rámosolygott. Louis teljesen összezavarodott.

- Van valami konkrét oka, ugye? - suttogta Harry.

- Talán, de azt most biztosan nem fogom elmondani - felelte a doki meglehetősen morcosan. - Menjünk haza!

Aznap nem csókolóztak többet, sőt, a szóbeli kommunikációt is a minimumra csökkentették. Harryt sértette, hogy a férfi nem bízik meg benne annyira, mint amennyire ő, Louis pedig képtelen volt arra, hogy bocsánatot kérjen, és megmagyarázza, miért utálja a karácsonyfákat.

*

Ne hagyjátok visszajelzés nélkül az Írónőt!! ;) És ezúton is szeretnénk megköszönni Nektek a sok szép, csodálatos kommentet! Öröm olvasni őket. Sam xXx