*Sam Wilberry* Winter Storm 2.5/3 A forgatás

Sziasztok! Már csak egy rész van hátra ebből a történetből, aztán érkezik az Eighteen befejezése. Készen vannak, de kedvetlen voltam... Nem volt jó érzés szembesülni azzal a sok bántással, amit pont azalatt a bejegyzés alatt kaptam, amiben az olvasóknak írtam köszönetet! Tisztában vagyok vele, hogy az idei szezon nem volt 100%-os. Én is tanultam, hogy mit kellett volna másképp csinálnom! :) 

*

– Mr. Styles? – Harry csak bólintani bírt. Nem tudta levenni a szemét az előtte megelevenedő jelentről: néhány férfi lézengett a fehér vászon előtt, feketére festett arccal, a fejükön zöld pamutsapkával, melyeknek piros kis szarvaik voltak. Kellett egy perc, mire rádöbbent, hogy krampuszoknak öltöztették őket. – Foglaljon helyet – utasította a szürke öltönyös férfi, aki fehér inget és vörös nyakkendőt viselt. Óvatosan belekarolt Harrybe, aztán a székekhez vezette. Hazz ámulva nézett körbe, próbálta magába fogadni a látványt, miközben karácsonyi dalok csendültek fel. Éppen a Last Christmas ment, amit az All I Want for Christmas is You követett. Édesen elmosolyodott, amitől felvillant mindkét gödröcskéje, aztán valaki megérintette a vállát. Kicsit összerezzent, de hamar rendezte a vonásait.

– Üdvözlöm – érkezett a hang mellőle, mire oldalra kapta a fejét, és egy napbarnított, borostás férfi arca töltötte ki a látóterét. – Liam Payne vagyok – biccentett a fickó. – Velem beszélt telefonon – adta Hazz tudatára, aztán lehuppant melléje.

– Helló – sóhajtotta Harry. – Mit kell tennem?

Li olyan látványosan vigyorodott el, hogy Harryben rekedt a levegő.

– Mindjárt kap egy jelmezt, amennyiben kész végrehajtani az instrukciókat… – biccentett Liam. Harry megköszörülte a torkát, de még így is halkan csengett a hangja:

– Pontosan mit is kell tennem? – tette fel az ezerdolláros kérdést, és olyan nagy szemekkel meredt a fickóra, hogy a másiknak kellett egy perc, míg összeszedte a gondolatait.

– Ez egy erotikus fotózás – magyarázta. – Vonzó, ápolt külsejű férfiakat keresünk fotózásra és forgatásra – jegyezte meg. – Mindenkinek lesz egy párja, és az egésznek az a lényege, hogy minél izgatóbb pózban, szituációkban, jelenetekben tudjuk felvenni az adott párt – felelte Liam, miközben vadul gesztikulált a kezeivel.

– Tulajdonképpen meg kell dugatnom magam egy ismeretlennel? – sóhajtotta, de erre nem kapott választ. Alig bírta kinyögni a szavakat, annyira meg volt illetődve. Hosszú, zongoristaujjaival a hajába túrt, és olyan hangosan vette a levegőt, hogy Liam megpaskolta a vállát.

– Megéri – nézett rá határozottan. – 1200 eurós az órabérünk… – adta a tudatára a férfi, mire Hazz szemei majdnem kiestek a helyükről. Alig bírta feldolgozni a szavakat, és a gondolatot, hogy egyelten délután tízszer annyit kereshet, amennyiért két héten át gürcölt volna, felvillanyozta. A gyerekfelügyelet jó dolog volt, de nem olyasmi, amiből elegendő bevételt tudott volna összekaparni ahhoz, hogy még időben befizethesse az egyetemet, és jelentős összeg maradjon meg az albérletére is.

– Oké – szaladt ki az ajkán, pedig szerette volna alaposabban is átgondolni, de a pénzszerzés lehetősége teljesen felvillanyozta. – Benne vagyok! – tette hozzá elszántan, és Liam látta, ahogy a smaragdíriszek felcsillannak.

– Itt írd alá! – kacsintott Payne, mire Harry egyetlen szó nélkül, magabiztosan firkantotta alá a kijelölt helyen a szerződést. Olyan veszettül mosolygott, hogy már fájt a szája, de azért rendületlenül vigyorgott, miközben magában dúdolta a Shake up the Christmast. – It’s Christmas time… – dúdolta hangosan, Liam pedig jólesően felnevetett.

*

Kicsit elnevette magát, mikor a tükörben szembesült önmagával: rémesen vicces volt, ahogy a krampuszsapka kissé lelógott a fején, a piros szarvak előredőltek, az arca pedig olyan fekete volt, hogy még az édesanyja sem ismert volna rá. Ahogy végignézett magán, elégedetten tapasztalta, hogy egész jóformában van. Azonnal megrohanta az ereit a vágy, és amint kilépett az öltözőből, a piros bőrbokszerben azonnal keményedni kezdett a farka.

– Jól van, jól van emberek – hallotta meg Liam hangját. – Harry? – pillantott hátra a férfi, és amint meglátta, hevesen integetni kezdett feléje.

– Gyere, gyere… – sóhajtotta biztatóan, mire Hazza imbolygó léptekkel indult a fickó irányába, miközben azon volt, hogy a farka ne álljon fel teljesen. – Oda ülj, kérlek… – intett egy pad irányába, és picit meglökte a vállát, hogy igyekezzen. Összesen három ülőalkalmatosság volt elhelyezve a fehér vászon elé, amelyet különféle LED elemes fényfüzérekkel, díszgömbökkel, és vörös girlandokkal tettek látványosabbá. Olyan illat terjengett odabent, mintha frissen sülne a kürtöskalács, és a vaníliás aroma teljesen megszédítette Hazzt.

– Szia! – suttogta, mikor elhelyezkedett a padon ücsörgő fiú mellett, de nem érkezett válasz. A srác lehajtotta a fejét, és egyetlen pillantásra sem illette Harryt. Különös, furcsa érzés hatotta át a lelkét, de nem tudta volna megmagyarázni, hogy mi.

– Drágáim… – csapta össze a kezét Li. Hazz felkapta a fejét, és leleményesen bámulta a fiút. – Ma délután egyetlen dolgotok van, világos? Szeretkezzetek akkora szenvedéllyel, erotikusan, hogy még az én vérem is felpezsdüljön! Ha ez sikerül, akkor már elértetek valamit… – kacsintott ránk. – Egy heteró figyelmét extra nehéz felhívni ilyesmivel, de sosem lehetetlen… – motyogta. A reflektorfények lassan elhalványodtak, és Harryn erőt vett a kíváncsiság. Ahogy a sugarak egyre tompábban kezdtek sütni, úgy hevült fel a vére, fokozódott a szívverése, és az izzadtság kiütött a homlokán. Oldalra bámult, és mikor a félhomályban meglátta a másik fiú elnyílt ajkát, nem gondolkodott tovább, csak tette a dolgát. Úgy nyúlt utána, mintha ő lenne az utolsó esélye ebben az életben. Finoman közelebb csúszott hozzá, kiélvezve az erőt, ami minden egyes mozdulattal nőttön-nőtt a mellkasában, miközben felemelte a kezét, szétnyitotta az ujjait, és a tenyerét finoman a fiú mellkasára tapasztotta. Kiérezte a tenyere alatt a másik zakatoló szívverését, az adrenalinnal vegyes szexuális erő pedig túltengve áradt a testébe. A mutatóujjával végigsimogatta a fiú ajkát: megdöbbentően vékony, kimérten egyenes, mintha egy szobrász faragta volna, mégis enyhén duzzadt. Hazz érezte, hogy a farka rángatózva feszül a bokszeralsójában, és ahogy közelebb hajolt, a másik fiú átkarolta a derekát, és úgy mászott az ölébe, hogy Harry felnyögött attól, ahogy a bőrük összeért. Izzadt testük tökéletesen tapadt össze; pillanatokon belül megtalálták egymás ajkát. Eleinte kutatóan simogatták végig egymás száját, élvezték, hogy a forró leheletük összeolvadt, közben Hazz végigsimított a karcsú csípőn, a meglepően kerek, formás fenekeken, aztán rámarkolt a fiú farkára.

– Istenem… – szökött ki az ajkán, és ha lehet, úgy megdermedtek, hogy egy pillanatig mozdulni sem tudtak. Harry keze kővé dermedt a másik csípőjén, az ujjai a bőrébe vájtak, amitől a fiú halkan nyöszörgött. Mikor képes volt gondolkodni és felülkerekedni a sokkon, amitől olyan erősen kezdett kalapálni a szíve, hogy nem bírta kapkodni a levegőt, felemelte a kezét, a tenyerébe vette a másik arcát, aztán óvatosan föléje hajolt és az ajkaira suttogta:

– Lou? – lehelte édesen, és minden szó szenvedélyesen tört fel a torkán. – Te vagy az, Lou?

– Harry? – jött az ismerős, vékony hang, amibe beleborzongott Hazz, és úgy rántotta magához Louis-t, hogy majdnem leszédültek a padról: a pillanat nem tartott sokáig, mert a másik tenyere kőtömbként csattant a mellkasának.

– Mit keresel itt? – kérdezte Lou közömbösen, és a távolságtartó hangsúly megrettentette Harryt.

*Sam Wilberry* Winter Storm 2/3 Az ajtó túloldalán

2. Az ajtó túloldalán 

Az ujjaival lassan, ráérősen simogatta egyre keményebbre duzzadó farkát, és kéjesen nyögdécselve gördült a hátára, hogy kényelmesebb pózba helyezkedhessen. A vágy hullámokban érkezett, úgy megszédítve, hogy alig bírta nyitva tartani a szemét, annyira elfogta a szenvedély. Remegő, izzadtságtól nedves ujjával óvatosan körözött a kijelző felett. A félelem, ami a mellkasába költözött, valamiért elriasztotta attól, hogy tüstént megnézze a képeket, a szemével rátapadjon a képernyőre; helyette töprengett. Még sosem csinált ilyet! Bűnösnek érezte magát már csak a gondolattól is, hogy talán megfontolhatja ezt az ajánlatot… Hátradöntötte a fejét, aztán csak kémlelte a plafont; végre dűlőre akart jutni. Azonnal. Elhatározta, hogy nem törődik a kellemetlen érzéssel, ami gyötrelmesen kezdte behálózni a testét. Az ujjbegyét rátapasztotta a képernyőre, és várta, hogy felbukkanjanak előtte a képek. Mikor megjelent a szeme előtt Lou alakja, olyan hangosan kapott levegőért, hogy attól félt, felzavarja vele a családot. Várt pár pillanatot, aztán újra kezelésbe vette a szerszámát: a tenyerét finoman feszítette rá, olyan erotikusan, hogy minden mozdulatra kéjesen nyöszörgött. Mikor már nem bírta tovább a kínzást, kénytelen volt lefejteni a testéről az alsóját. Amint előbukott óriásira dagadt, eres farka, Harry azonnal ráfonta az ujjait, és ütemesen pumpálni kezdte, miközben Louis testét bámulta. A fiú egy fekete széken ült, körülötte karácsonyfadíszek, vörös égők, a háttérben egy mikulás képe, de ami megragadta Harry fantáziáját, azok nem a kellékek voltak. Olyan gyönyörű volt a fiú… annyira angyali, még kiszolgáltatottan, meztelenül is. Figyelte az izmos combokat, mire gyorsabban kezdte verni magának, aztán a szemével bejárta a fiú izmos hasát, amin gondtalanul meg lehetett számolni mind a hat kockát, majd felvezette a tekintetét a széles, vonzó mellkasra, aztán a hívogató ajkakra. Úgy érezte, képtelen türtőztetni az érzéseit. Azok hullámként söpörtek végig rajta, úgy, hogy majdnem beledermedt. Apró előváladékcsepp bukott ki a farka fején; Harry lenézett magára, majd az ujjbegyével érzékien szétkente a cseppet vöröslő makkján. Akkorát nyögött, hogy beleremegett minden porcikája. Megigézve bámulta Lou félig kemény farkát, amit a fiú lazán fogott vékony, gyönyörű ujjaival, és mikor lejjebb görgetett, észrevette, hogy az oldal alján van egy videó, de sajnos fizetős. Harry nem tétovázott. Följebb húzódott az ágyon, szétterpesztette hosszú, izmos lábait, és rákattintott a filmre. Minimális összeg volt; kifizethető. Amint letöltötte a videót, úgy kattintott rá, mintha az élete függnek rajta, miközben a testében felgyülemlett kíváncsiság szinte robbanással fenyegette. A szeme előtt feltűnt a vörös függöny, és már csak ettől is megugrott a farka, nem beszélve arról, hogy mikor lassan szétnyílt, feltárva a mögötte lévő fiút, aki kéjesen terült el egy fehér padon, a hasára fordulva, Harry azt hitte, hogy a szíve nyomban leáll. Először gyorsabb ritmusra kapcsolt, alig bírta kapkodni a levegőt, aztán elakadt a lélegzete, annyira ledöbbent. Lou formás, kerek popsiját egy vörös terítő takarta, miközben izmos lábai lelógtak a pad szélén. Egy fehér szemkötő volt a fején, amitől még izgalmasabb látványt nyújtott. Harry egy röpke pillanatra nem is foglalatoskodott önmagával, annyira a videóban zajló események hatása alá került. Mikor Louis felemelte a kezét, és Hazza meglátta a fekete, rojtokban végződő ostort a kezében, ahogy egyet húz vele a levegőbe, halkan felsikkantott.

– Szent Isten! – sóhajtotta, bár a hangja gyorsan elcsuklott. Megérkezett a következő szereplő is: középkorú férfi lehetett, napbarnított, feszes bőrrel. Keményre duzzadt farka vörösen himbálózott a combjai között, miközben odalépett Lou–hoz, és olyan ráérősen simogatta végig a hátát, hogy Harry rá kellett szorítson a farkára, mert majdnem eldurrant attól, ahogy Lou rezzenéstelenül tűrte a kényeztetést. A mozdulatai ösztönszerűbbek, durvábbak lettek, egy idő után már nem tudott parancsolni magának. Ahogy a férfi lehajolt, a kamera istenien ráfókuszált Lou seggére, és a gyakorlott ujjak szétfeszítették a hátsóját, feltárva a lyukát; ennél a percnél Harry azonnal feladta. Sugárban élvezett a mellkasára, olyan brutális erővel, hogy hullámokban tört fel belőle a fehér nedv, és még percekig elveszetten zihált. Alig bírta rendezni a légzését, majd álomra bírni magát. Sok idő kellett, mire csillapodott benne a téboly, és a kimerültségtől végre kiütötte magát. Álmaiban egy zöld szemű, édes arcú fiú üldözte, ő meg készségesen vetette alá magát minden kívánságának.

*

Másnap reggel kipihenten ébredt, bár az ébresztője már nyolckor jelezte, hogy ideje kikelni az ágyból. Alig öltözött fel, máris kopogtak a szobája ajtaján, miközben a fogát mosta. Motyogott valamit, mire nyílt az ajtó, és belépett Jesse.

– Itt vagy, Harry? – érkezett a kérdés a szoba félhomályából, mire gyorsan kiöblítette a száját, majd a törölközővel a kezében lépett ki a kis fürdőből. – Már vártalak!

– Jó reggel, Jesse – mosolyodott el édesen Harry, aztán felkapta a pólóját, és várakozásteljesen bámult a férfira.

– Ma átjön az egyik unokatestvérem – felelte Jess. – Kicsit könnyebb dolgod lesz… Niall nagyon tökkelütött – nevetett fel a férfi –, és biztosan megtaláljátok a közös hangot. Cassandra eltervezte, hogy a kicsikkel csinálhatnátok pár mézeskalácsot. Kint hagyta a formákat, a recept pedig a hűtő melletti szekrény második polcán. Mit szólsz?

– Nagyszerű ötlet, Jesse! – lelkendezett Harry. Tudta, hogy ha Niall barátságos lesz (márpedig ez a név csak erre a következtetésre engedte), akkor könnyű dolga lesz, és gond nélkül elszabadulhat pár órára a meghallgatásra. Még most sem volt biztos abban, hogy teljes mértékben akarja–e és készen áll–e erre az egészre, de úgy volt vele, hogy egyszer él, és ha már megvan az esély arra, hogy ott van Lou, már azért is elmegy. Fogalma sem volt, miért, de az ismeretlen fiú, akivel mindössze csak pár szót váltott a repülőn, egyre kedvesebb kezdett lenni számára, sokszor azon kapta magát, hogy önkéntelenül rá gondol, és valamiért ez megmelengette Harry szívét. Teljes mértékben.

– Megyek, Harry – sóhajtotta Jesse, mint aki egy nehéz nap elé néz, és a fiú gyanította, hogy nagyon is így van. – Vigyázz a kicsikre! Fél órán belül már fent lesznek. Niall tizenegyre érkezik… – motyogta Jesse, majd a kezét nyújtotta, hogy Hazza megrázza, aztán megpördült, és máris eltűnt a lépcsőforduló homályában. A fiú egy ideig még bámult utána, aztán összeszedte a gondolatait, majd elindult, hogy lecsoszogjon a konyhába. Még sosem volt dolga gyerekekkel, de abban biztos volt (két nappal a mikulás érkezése előtt), hogy egy kiadós, melegen gőzölgő kakaó, egy tál omlett, pirítós, és némi karácsonyi zene tökéletes köszöntő lesz. Sejtette, hogy hamar megkedvelik. Ezzel mindig csak egyetlen baj volt: nehéz lesz az elválás.

*

A kis Hannah olyan aranyos volt, hogy Harry nem tudott leállni: a kislány minduntalan arra kérlelte, hogy ültesse a térdére és játsszon vele lovacskásat. A fiú annyit mosolygott, nevetett, őszintén és önfeledten, mint az utóbbi hónapokban még sosem. Felszabadító volt a gyerekekkel lenni. Nézte a porcelánbőrű, törékeny kislányt, aki fehér, áttetsző harisnyát viselt, meg hozzá illő barbibabásnak ható rózsaszín ruhakölteményben tündöklött. Ritmusosan mozgatta a térdét, miközben a kislány rajta himbálózott és nevetett, olyan hangosan, hogy az egész ház zengett a kacajától. A két iker – Brian és Jace –, a szőke szépségek éppen a kandalló előtt ültek, és egy mikulásos puzzle–t próbáltak összerakni, miközben a kakaójukat kortyolgatták. Harry nézte az idilli jelenetet, és áthatotta a lelkét a családias, meleg légkör. Azonnal tudta, hogy ez hiányzott az életéből. Korareggel felhívta az édesanyját, váltott pár szót Jane-nel is, és örült, hogy otthon minden rendben van, bár annak legkevésbé, hogy a szülei nem tudják támogatni. Elszomorította, hogy néha korcsként tekintenek rá, mintha egy selejt lenne, akinek semmi helye a világon, de hamar megbarátkozott a tudattal, hogy ennek így kellett lennie. Hitte, tudta, hogy minden rosszban van valami jó, és ha mást nem is tanult meg az esetből, annyit igen, hogy hogyan legyen önálló. Kopogtak az ajtón, mire Harry felkapta a fejét. Letette a kicsit, bár Hannah kissé mérgesen vette tudomásul, hogy kénytelen más elfoglaltságot keresni Harry nyaggatása helyett, de aztán hamar rátalált egy sarokban hányódó babára és pillanatokon belül elfoglalta magát. Nyílt az ajtó, és Harry azonnal meglátta a belépő szőkeséget. A fiúnak átható, fürkésző kék tekintete volt, ami úgy járta végig Hazza testét, mintha fel akarná térképezni. Talán így is volt.

– Niall Horan – nyújtotta a kezét, amit Harry gondolkodás nélkül, barátságosan elfogadott. A meleg kéz erősen rázta meg az övét, aztán Ni felmutatta a másik kezében tartott papírszatyrokat. – Hoztam pár hozzávalót! – kacsintott a fiúra.

 – Remek! Hannah – kiáltotta Hazz, és a kislány azonnal feléje iramodott. – Kezdődhet a karácsonyi sütögetés? – mosolygott le az édes, angyali teremtésre, mire a kicsit összecsapta a tenyerét, akkora mosollyal, hogy a fiúk egyszerre nevettek fel.

– Igen! – jelentette ki határozottan Hannah. Belekapaszkodott Harry nadrágjába, bár hamar elengedte, miközben mindannyian a konyhába indultak, viszont menetközben Hazza Ni fülébe suttogott:

– Délben le kell lépnem – jelentette ki. – Tartod a frontot egy–két órán át? – kérdezte immár könyörgő tekintettel, olyan kiskutyaszemekkel, hogy a másik fiú képtelen lett volna nemet mondani.

– Örömmel – bólintott Niall, aztán beléptek a konyhába, hogy előszedjenek minden szükséges hozzávalót a sütemény összerakásához. Hannah már izzott, és ez az izgalom rájuk is átragadt. Az ünnepek okozta adrenalin szétáradt Harry testében, miközben mosolyogva borította egy tálba a lisztet. Hannah felnevetett, mikor a liszt áttetsző felhőben szállt fel, és fehérre festette Harry arcát.

– Te kis bugyuta – röhögött fel a kislány harsányan. – Azt lassan kell csinálni! Óvatosan és kimérten – magyarázta, mire Harrynek teljesen más jutott eszébe. Valami olyasmi, amitől menten vörösre pirult. Most az egyszer örült az arcát fedő lisztrétegnek, ami elrejtette a zavarát. Niall egy ideig bambán bámult, aztán belőle is kitört a kuncogás.

– Pofás vagy, Styles! – jegyezte meg, Harry pedig durcásan lépett a kagylóhoz.

*

Hazz felemelte a kislányt, miközben figyelte a kimért tekintetet, a határozott pillantást, ahogy a kis, vörös nyelv kibukik a rózsaszín ajkakon, és a gazdájuk csöndesen koncentrál a mozdulataira. Hannah felemelte a tejszínhabos üveget, a tőle telhető legjobban felrázta, aztán apró habrózsákat rajzolt a szív formájú mézeskalácsok közepébe.

– Csodálatos! – dicsérte meg Niall, de a kislány csak halkan fújtatott.

– Csönd – suttogta erélyesen –, még hátra van pár süti…

Harry alig bírta visszafogni magát, nehogy felnevessen. Szerencsére sikerült türtőztetnie magát, és mire végeztek, a karja már édes zsibbadásban játszott, olyan sokat tartotta a levegőben Hannah-t.

– Anyuci oda lesz ezekért! – lelkendezett a gyerek, miközben Harry lopva Niall felé fordult, miközben a kislány buksiját simogatta.

– Hamarosan megyek, oké? – kérdezte egy röpke félmosoly kíséretében, ami sokkal inkább annak szólt, amire készül, mintsem Niallnak.

– Persze, haver – paskolta meg a fiú vállát, aztán még hozzátette:

– Ötre legyél itthon – kacsintott rá. – Hattól randim van egy aranyos, édes lánnyal, amit semmi pénzért sem hagynék ki… – vigyorgott rá.

– Igyekszem – biccentett Harry, majd sunyin bekapott egy sütit, ami olyan istenien olvadt szét a szájában, hogy alig bírta kiélvezni a finom, mézes ízt, olyan mohón küldte le a torkán. Elmagyarázta a gyerekeknek, hogy van egy kis dolga, aztán az előszobába indult, hogy magára kapkodja a fekete szövetkabátját, gyorsan a nyakára kanyarította a szürke sálát, és már ki is esett az ajtón a hideg szélfúvásba. A hópelyhek jeges tűszúrásokként vágtak az arcába, de ő nem törődött a fagyos idővel, csak egyetlen dologgal: eljutni a Storm szerkesztőségébe. És valahol az agya egyik rejtett részében abban is reménykedett, hogy ott lesz Lou. A fiú, akire napok óta gondol.

*

Fogott egy taxit, mert még ahhoz is türelmetlen volt, hogy a GPS segítségével végigsétáljon a városon, pedig még volt egy teljes órája, és az internet szerint mindössze 35 perc gyaloglásba került volna. Izgatott volt, bizakodó és reményteli. Sőt… Harry majdnem égett a vágytól, és az, hogy valami olyasmire készült, ami nem hétköznapi, még inkább feltüzelte. Mikor a kocsi kitette őt a hatalmas épület előtt, illedelmesen elköszönt, hagyott némi borravalót a sofőrnek, majd lassan sétált a forgóajtó felé. A lelkében újra feltámadt a bizonytalanság és a kínzó kétely, hogy valóban képes lesz-e megtenni mindezt, de mikor eszébe jutott Lou teste, az, ahogyan kéjesen feküdt a padon, egyetlen kis lepedő takarása alatt, minden kétsége eloszlott. Felszárnyalt a lelke, ahogy a fekete, csillogó márványpadlón végigsétált a széles bejárathoz, és meglátta az üvegajtón a homokfúvott feliratot. STORM MÉDIA. Egy ideig csak elveszetten bámult maga elé, aztán vette a bátorságot és belökte a forgóajtót.

– Harry Styles? – Érkezett a recepciós pult irányából a hang. Hazz aprót bólintott, mire egy fekete öltönyös férfi sétált hozzá.

– Második emelet, ötödik ajtó – felelte a férfi kategorikus éllel a hangjában, miközben lesegítette Harryről a kabátot. – Igyekezzen!

            A liftben elveszetten nézte önmagát, a fémfalakban homályosan tükröződő alakját, és párszor megigazította a haját, majd hatalmas légvétellel lépett ki a másodikon. A szőnyeg ropogott a talpa alatt, és az egész folyosót bejárta az irodaházak jellegzetes illata. Mikor az ötös ajtó elé ért, megtorpant, rekedtesen kifújta a tüdejébe szorult levegőt, aztán újra teleszívta a mellkasát, és próbálta összekaparni minden magabiztosságát. Mikor benyomta az ajtó, elakadt a lélegzete. Piros alsóba öltöztetett, feketére festett arcú férfiak csókolóztak egy fehér vászon előtt, és a szobát bejárta a meghitt, karácsonyi dallam. Idilli, nem? Ez volt a legerotikusabb dolog, amit valaha látott, és Harrynek olyan merevedése lett, hogy nem tudott uralkodni a testén. Néhányan kíváncsian fordultak feléje, páran levegőért kaptak. Máris kezdődhet a buli, nem igaz? A szemével csak egyvalakit keresett, és nagyon remélte, hogy megtalálja… 

*G. B. Evelyne* Rebel's 5. rész

Az Írónő már régen elkészült, sajnáljuk a késést! Jó olvasást, és hagyjatok hozzászólást, ha elolvastátok, ugyanis itt avége ennek a történetnek. Mindent köszönünk! ~Sam xXx

5.

Fél óra elteltével már a kocsijában ülünk, én pedig akaratom ellenére is kezdek feszült lenni. Lehet, hogy baromság, de fogalmam sincs, hogy kellene viselkednem a közelében. A régi önmagam nem tudok lenni, hiszen én sem vagyok már a régi. Kicsit olyan érzésem van, mint az elején, amikor még fogalmad sincs róla, hogy a másik fél mit vár tőled, amikor azt hiszed minden tetted csak rosszul sülhet el. Pedig ez lehetetlen, mivel mi évek óta jóban vagyunk, és mindketten ismerjük egymást. Én sosem játszottam meg magam és van egy olyan érzésem, hogy ő sem tett ilyet... de akkor miért nem tudok felszabadultan beszélgetni vele, mint amikor régen a kocsijába ültünk?
– Feszült vagy, baba – teszi tenyerét a combomra, minek következtében ugrok egyet. – Nem kell, hogy ilyen csendes és visszafogott légy, na meg félénk, hiszen azt hiszem, mondhatom, hogy mi már igen sok mindent átéltünk, és ez semmi azokhoz képest. Minden közös pillanatunk merészebb volt, mint egy kocsiban való utazás, szóval nem kell ennyire merevnek lenned – fogja meg az ölemben pihenő kezem, majd kulcsolja össze az ujjainkat. – Szeretem, amikor ilyen félénk vagy, de sokkal inkább az ágyban – jegyzi meg mély hangon – mert ott uralkodhatok feletted – suttogja, ami miatt egyből vörösödni kezd az arcom.
– Khm... mi lenne, ha vezetés közben nem beszélnénk a szexről? – köhintem.
– Igazad van, arra lesz elég időnk azon a helyen ahová tartunk, bár én nem beszélgetni szeretnék róla – nevet fel. – Hanem inkább cselekedni, persze ha te is akarod – teszi hozzá.
– Még mindig arról beszélünk, amiről nem kellene – mondom kínosan.
– Mi az? Talán nem bírod ki odáig, ennyire be vagy rám gerjedve? – vonja fel a szemöldökét.
– Én ezt egy szóval sem mondtam – védem meg magam – csak ismerlek annyira, és tudom, ha feljön ez a téma, akkor eltereli a figyelmed a vezetésről és semmi kedvem meghalni ma éjjel.
– Édes vagy, amikor azt próbálod elhitetni velem, hogy azért zavar, mert félted a biztonságod, de szerintem nézz egy kicsit lejjebb, Lou – nevet – nem miattam van, hanem miattad – kacsint rám – de ne aggódj nem kell már sokat várnod, olyan húsz perc és megérkezünk.
Az a húsz perc lesz életem egyik leghosszabbja. Ennyire erős vonzalmat még sosem éreztem iránta, mint ebben a bezárt kocsiban. Izzik közöttünk a levegő, és ebben az sem segít, hogy folyamatosan a combomon tartja a kezét, hol feljebb csúsztatva, hol lejjebb, ezzel az őrületbe kergetve engem, amit ő maga is pontosan tud.
– Emlékszel mikor régen anyuék nyaralójáról beszéltem neked, ami egy eldugott tó mellett van az erdőben?  – kérdi csendesen, miközben egy sötét földes úton haladunk előre.
– Igen, emlékszem. Anyukád szerint én imádnám, hiszen tudja, hogy szeretem a természetet – mosolyodom el. – Oda megyünk?
– Igen, már akkor is oda vittelek volna, de közbejött néhány dolog, így pár évet eltoltuk ezt az egészet. Olyan helyre szerettelek volna vinni, ahol csak kettesben lehetünk és amivel szép emlékeket szerzek neked. Úgy érzem ez lesz az a hely. Én azóta nem voltam itt, amióta akkor előkészítettem a helyszínt számunkra...
– Nekem édes mindegy hová megyünk, amíg azon a helyen te is ott vagy velem – fordulok felé. – Nekem ez a hely is megfelelt volna, hiszen így a két szerelmeddel lehetnél egyszerre.
– Azt hittem ezt pár napja már tisztáztuk, hogy a kocsim nem fontosabb nálad, bár tetszik az ötlet, viszont pár perc és megérkezünk.
Miért tartok ennyire az elkövetkezendő pár órától? Úgy csinálok, mintha egy ismeretlennel lennék összezárva, de ez nagyon nincs így, hiszen több éve ismerem, elvileg másoktól is jobban. Arról szó sincs, hogy nem akarok vele lenni, inkább az a baj, hogy hosszú idő után egy találka olyan, mintha egy ismeretlennel lennél, hiszen már nem vagy gyerek és nem ugyanúgy gondolkodsz, mint akkor. Azt hiszed, hogy rosszul fogsz valamit csinálni, pedig csak önmagad kellene légy, és minden rendben menne. Nem tudom, hogy mit tervez azon a helyen, de biztosra veszem, hogy ezt az éjszakát nem fogom elfelejteni életem végéig. Ez is egy emlék lesz a sok közül, amit vele töltöttem, csak sokkal intenzívebb.
– Haza kell menned időre, vagy nem ígértél semmit a szüleidnek? – fordul felém, amint megáll egy sötétbe burkolózott ház előtt. – Semmi gond sincs, ha nem maradhatsz egész nap, csak tudni szeretném.
– Megígértem anyának, hogy holnap hazautazom, de akkor még nem tudtam, hogyan fognak állni a dolgok. Nem is gondoltam rá, hogy karácsonykor itt fogok veled ülni, a semmi közepén, szerelmesen... Nem tudom, hogy reagálnának, de azt szeretném, ha holnap te is velem jönnél. Nem kötelezlek rá, de örülnék neki, ha ott lennél.
– Tudod, anyáék már megbeszélték ezt – nevet fel zavartan. – Tudták, hogy mit tervezek és bíztak a megérzésükben. Már anyudék is tudnak róla, bár szerintem hamarabb megtudták Lottietól, mint anyától. Belementek a közös vacsiba. Tisztában vagyok vele, hogy haragszanak rám, de mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy visszaszerezzem a bizalmukat, hiszen fontos vagy számomra, és még egyszer nem akarok neked fájdalmat okozni.
– Még mindig nem szeretem ha a hátam mögött szervezkedsz – jegyzem meg. – De most kivételesen nem haragszom, mert felhívni anyát azzal, hogy nem egyedül megyek, hanem veled, kínos lett volna... bár így is az lesz.
– Anyud jól fogadta az egészet – nyugtat meg. – Igaz, nem mondhatom, hogy örült neki, de beletörődött, hogy a fia ezt az utat választotta, mert számára ez vezet a boldogsághoz. Egyik anya sem fogja eltaszítani a gyereke párját, ha az boldog mellette, mert számukra az a legfontosabb, hogy jól érezzék magukat. Most pedig menjünk be.
Kívülről nem igazán sikerül megnéznem a házat, hiszen olyan sötét van, hogy azon kívül nem tudok semmit sem kivenni belőle, hogy emeletes. Harry előttem halad, én pedig kicsit hátrébb maradva gondolkodni kezdek ezen az egészen. Harry tudta, hogy fogok dönteni, különben sosem hívta volna fel anyát, ismer annyira, hogy tudja, mit szeretnék, és örülök, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy visszaszerezzen. Lehet, hogy a holnapi vacsora kínosan fog telni, de ismerve anyát, csak az elején, amíg megbizonyosodik róla, hogy nem akarnak ártani a fiának. Csak addig lesz anyatigris, míg meg nem nyugszik, hogy minden rendben velünk.
A házba belépve halvány fény fogad az előszobában. Szeretnék kicsit körülnézni, de most sokkal jobban lefoglal az, hogy Harryt kövessem. A kabátomat levéve egyből kiráz a hideg, ugyanis nem engedte, hogy átöltözzek. Úgy kellett eljöjjek, ahogy voltam, viszont már nem érzem magam kellemetlenül miatta, csak fázom.
– Beindítom a kandallót – vigyorog rám – addig te ülj le valahová.
– Kérdezhetek valamit? – szólalok meg, amint leülök a kanapéra. Harry egy bólintással jelzi, hogy mondhatom. – Tudom, hogy már a múlt, de szeretném, ha válaszolnál rá. Miért nem mondtad el még akkor, hogy az egész nem igaz? Lett volna rá esélyed, megoldhattuk volna, de te nem léptél...
– Ez bonyolult Lou – sóhajt fel felém indulva. – Megígértették velem, hogy nem mondok semmit, különben Gemma veszélybe kerül... Rossz volt látnom téged abban az állapotban, és az is baromi nehéz volt, hogy megjátsszam magam. De mi lenne, ha nem arról beszélnénk, ami már elmúlt, hanem a jelenről?
– Rendben, hiszen azon úgysem lehet változtatni – vonom meg a vállam. – Miről szeretnél beszélni?
– Igazából semmi kedvem beszélgetéshez, sokkal inkább más dolgokhoz – ereszt felém egy perverz mosolyt – de előtte szeretnék tőled kérdezni valamit.
Másodperceken belül már mellettem ül, és teljesen felém van fordulva. Csak a tűz lángja világítja az arcát, de így is ki tudom venni, hogy a szemei csillognak. Vágytól csillognak. Egyik karját a támlára helyezi, majd vigyorogva néz a szemeimbe.
– Képes leszel velem onnan folytatni mindent, ahonnan akkor azon a reggelen abbahagytuk? Nem akarom, hogy úgy tégy, mintha semmi sem történt volna, de azt sem, hogy a múlt befolyással legyen a jelen kapcsolatunkra.
– Ha nem rólad lenne szó nem mondanék igent, de veled bármire képes vagyok – vallom be. – Nem számít mit tettél, nem számít mi volt régen, és mit éreztem, csak az a fontos, hogy most itt vagy velem és nem akarsz mást, csak engem.
– Értem. És arra emlékszel még mit terveztünk suli után? Mi volt a célunk, amit megígértünk egymásnak?
– Az összeköltözésre gondolsz? – nyelek egyet, mire bólint. – Persze, hogy emlékszem, minden beszélgetésünk megmaradt, de ezt még korai lenne, nem gondolod?
– Nem azt mondom, hogy most azonnal – rázza meg a fejét – csak a jövőben. Adjunk magunknak mondjuk két hónapot, és ha minden rendben megy - és tudom, hogy így lesz -, akkor összeköltözünk?
A szívem olyan hevesen dobog, hogy nem vagyok benne biztos, hogy nem fog kiugrani a mellkasomból. Annyi minden történt a mai nap folyamán, ami boldoggá tett, hogy ez már csak hab a tortán. Mellettem van a személy, akit teljes szívemből szeretek, azon az ünnepen, amit mindig vele akartam tölteni, hiszen szeretet csak ott van, ahol a számodra fontos emberek vannak. Kettesben vagyunk és nem kell attól félnem, hogy fogom kibírni az elkövetkezendő napokat, sokkal inkább az a kérdés, hogy fogok–e egyáltalán aludni ebben a pár napban... Ha rajta múlik akkor biztosan nem. Hosszú ideje most fogok először úgy hazamenni, hogy nem kell megjátsszam magam, hogy önmagam lehetek. Persze sok mindent kell még megbeszélnünk, nem csak a családdal, hanem Harryvel is, de ebben a pillanatban nem akarok erre gondolni. Az most nem számít.
– Az ajkad rágcsálod – jegyzi meg mély hangon. – Azt hiszem ennyi pont elég volt a beszélgetésből, szerelmem – csúszik hozzám közelebb, majd csap le az ajkamra.
Ez a csók nem gyengéd és lágy, sokkal inkább követelőző és akaratos, vággyal teli. Egyik kezével magára húz, míg a másikkal a hajamba túr, én pedig csak a nyakába kapaszkodok miközben a hajával játszadozom. Amíg tenyere a bőrömhöz nem ér, el is felejtem, hogy nincs rajtam felső. Érintése alatt bizsereg a testem. Annyira rég volt már az enyém, hogy van egy olyan érzésem az előjáték nem fog sokáig tartani. Hiszen semmi szükség rá, és ezt mindketten érezzük, sőt biztos vagyok benne, ha a nadrágom nem kerül le rólam pár perc múlva, akkor nem lesz kényelmes ez a pozíció.
– Tudod, hogy mennyire hiányoztál? – kérdi miközben a nyakam puszilgatja. – Rettenetesen – kezdi el szívni a bőröm, minek következtében felnyögök. – A hangod is hiányzott – kezdi el mozgatni a csípőm, ami felett pillanatokon belül átveszem az uralmat.
– Szerintem – morgom, amikor ujjait a bőrömbe mélyeszti – mindketten elmondhatjuk, hogy mennyire hiányzott a másik, de mi lenne ha inkább tettekkel és nem szavakkal tennénk?
Alig fejezem be a mondatom ketté is tépem rajta az ingét, aminek a gombjai ide–oda repkednek a szobában. Mély morgás szakad fel belőle, majd fordít a helyzetünkön. A kanapéra fektet ő pedig fölém mászik. Kezeimmel a nadrágjával bajlódok, miközben ő a testem minden porcikáját csókokkal lepi el. Nem akarok rá tovább várni, érezni akarom és ezt tudtára is adom, amikor kezeimmel letolom róla a boxerével együtt.
– Milyen türelmetlen itt valaki – néz le rám – de nem vagy ezzel egyedül – teszi hozzá sötét tekintettel.
Mindketten megszabadulunk a felesleges ruháinktól, majd visszafekszünk a kanapéra. Pár perccel ezelőtt még a hideg rázott, most pedig úgy érzem, hogy melegebb nem is lehetne a szobában. Nyögve fordítok a helyzetünkön, majd nyúlok magunk közé, aminek köszönhetően Harry felmordul, én pedig vigyorogva csókolom meg.
Nem tudom, hogy mit hoz nekünk a jövő és mi lesz velünk holnap, vagy két hónap múlva, de azzal tisztában vagyok, hogy szeretem és semmit sem akarok jobban az életben, mint vele lenni. Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak vagy mit szeretnének, engem csak az érdekel, hogy mellette ébredhessek, és akkor csókolhassam meg, amikor csak akarom. Nekem csak ő kell, és amíg ő mellettem van, addig tőlem nem lehet boldogabb ember a Földön.
– Boldog szülinapot, édes! – motyogja az ajkamra, mielőtt belém hatolna.

*Vége*

*Sam Wilberry* Winter Storm 1/3 A kékszemű

Jó olvasást! És várom a véleményeket, ha még jártok erre. ~Sam xXx

1. A kékszemű

Az utasok várakozásteljesen álldogáltak a hatalmas terminálban, miközben Harry kibámult a makulátlan ablakok egyikén. Igazi kihívásnak számított neki a péntek délutáni csúcsforgalomban bejutni a városba, majd megtalálni a repteret. A taxi óráknak tűnő ideig keringett, mire a késő délutáni dugóból kikeveredve elcsípett egy szabad parkolóhelyet, de még így is tíz percet gyalogolt, mire beért a váróba. Aligha aludt három órát; egész éjjel forgolódott és az eső kopogását hallgatta. Gondolkodott. Már akkor hiányozni kezdett a kis, otthonos légkör, a kandallóban lángoló fák pattogó hangja, az édesanyja ölelése… és Jane. Halkan sóhajtott, és a karórájára pillantott. A chicagói járat indulásáig mindössze fél óra volt, és Harry már a 47–es kapunál várakozott. Odakint kitartóan szemerkélt az eső, és a cseppek vékony csíkokat rajzoltak az ablakra; a fiú figyelte, ahogy a szürke felhők lustán, ráérősen cammognak az égbolton. A rettegés gyomorszorító erővel érkezett, és szétmorzsolt benne minden magabiztosságot: ismét előhúzta a mobilt, remegő ujjakkal feloldotta, majd figyelmesen, újra és újra elolvasta az üzenetet, amit J hagyott neki. A szemével úgy fürkészte a sorokat, mintha egy szentírás lenne, közben pedig nem volt több egy egyszerű, semmitmondó, nyers hangvételben megfogalmazott tájékoztatónál. „Landolás után fél órával várlak a reptér előtt. Ne késs! J.” Harry felhúzta a szemöldökét, és lassan araszolt előre, mikor elkezdődött a jegyellenőrzés. Robotosan lépkedett, mintha nem számítana, hogy éppen most hagy hátra egy életmódot, a megszokottat, és lép bele egy újba, az ismeretlenbe. Cassandra már biztosan várja, és nem akart csalódást okozni a fiatal lánynak: jól tudta, hogy szükség van rá. Ezzel nem csak nekik, hanem önmagának is kedvez, hiszen a nyári nyelvtanfolyamra és az egyetemi látogatásra, majd az azt követő gólyatáborra félretehet egy kis pénzt. Kisöpörte göndör, loboncos fürtjeit az arcából, és az ellenőrzőpanelhez illesztette a vonalkódot. A forgóajtó halk kattanással adta meg magát, és a fiúnak mindössze annyi ideje volt, hogy kisurranjon rajta, aztán máris összezárult mögötte. A bébiszitteri állás azonban édes csekélység volt, és Harry sejtette, hogy nem lesz elegendő ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű pénzt kaparjon össze. Mióta a szülei hátat fordítottak neki, és rút módon beszennyezték a hírnevét a saját családjában, a megélhetése sokkal nehezebbnek bizonyult, mint korábban. Otthon is dolgozott, esténként egy bárban volt pultos, ami elég sok jattot hozott neki a fizetése mellett, így könnyedén kihúzta a hónapokat, de az új országrész túl sok rejtélyt tartogatott ahhoz, hogy cseppnyi zavartatás és izgalom nélkül vágjon az ismeretlenbe. Mindössze húsz perc alatt lezajlott a beléptetéssel kapcsolatos perpatvar, rövidesen pedig nyíltak a kapuk, és felszállásra buzdították az utasokat. Harry némán ballagott a körülötte örvénylő emberek gyűrűjében. Hallgatta, ahogy az idős párok az utazásról diskurálnak, miközben néhány gyerek kétségbeesett hangja kúszott a fülébe, amit a szüleik rendre parancsoló, erélyes hangja követett. Amint kilépett a fekete aszfaltútra, az ujjait végigsimította a vasrácsokon, amelyek a repülőig vezető utat határolták – minden nedves volt és hideg. Csúszós. Lassan a fejére húzta a kapucniját, aztán beledőlt a szélbe, ami az arcába vágott, és zsebre tett kézzel, fázósan összehúzva magát ballagott a repülő felé. Kicsit megrémült a gép látványától, ami kitöltötte az egész látóterét és a sötétkék Ryanair felirat valamiért ijesztőnek bizonyult számára. Ha egyszer felteszi a lábát, már nem fordulhat vissza. Még van időd, Harry. Még van időd – súgta egy belső hang, és a fiú egy pillanatra megtorpant. Valaki nekiütközött a vállának, amit fojtott bocsánatkérés és halk duruzsolás követett, de Harry nem is figyelt rá, csak semmitmondóan megrázta a fejét. Miután egypár átfagyott percet és néhány merengve eltöltött pillanatot követve fellépett a lépcsőre, ami felvezette a gépbe, valahogy furcsa megkönnyebbülés lett úrrá rajta, és örült, hogy képes volt megtenni ezt a lépést. Aprónak számított, mégis nagy jelentőséggel bírt. Odakint már kezdett beköszönteni a félhomály, ami az éjszaka sötétjét sejtette, és Harry végigbámult a kígyózó embersoron, figyelte az izgatott arcokat és a kíváncsi, reményteli szemeket. Az üvegépület gyönyörű, sárgás színekben ragyogott, Harry pedig imádta ezeket a pillanatokat, mikor az egyszerűben is felfedezheti a különlegest, és rálelhet valami nagyszerűre. Talán ezeknek az apró dolgoknak köszönhetően kezdett el úgy igazán írással foglalkozni, valamikor még a kamaszkora küszöbén, aztán az egész sokkal többé vált, mint egyszerű hobbi. Értelmet nyertek a szavak, minden pötyögéssel eltöltött pillanat, mikor arra törekedett, hogy a fantáziája tökéletes másolatát vethesse papírra. Eleinte tollal rótta a szavakat, később pedig áttért laptopra, miután a szülinapjára – az aktuális barátjától – kapott egy kiváló készüléket hozzá. Ruben azóta is rendszeresen keresi, de a kapcsolatuk mára már nem több, mint hétköznapi, felszínes barátság, mégis jól elvannak, ha úgy adódik. Harry összerezzent, ahogy a stewardess kizökkentette a gondolatai szénakazaljából, és kerekre tágult szemeket meresztett rá.

– Elnézést uram – suttogta a szőke hajú hölgy. Elegancia és valami mély intelligencia sütött a tartásából, és az arcára volt írva a felsőbbrendűek büszkesége. Aranyos, kék ruhát viselt, és a kitűzőjén a Monica név állt. – Megmutatná a jegyét? – Harry aprót bólintott, előhúzta a kért dolgot, és miután a lány elrebegett pár jókívánságot, meg kellemes utat kívánt, belépett a melegségben fürdő fedélzetre. A repülőgép belseje nem volt túl puccos, egyszerű fapadosnak számított a barna, bélelt székekkel és jellegtelen kisugárzásával. 8B, olvasta le a jegyéről, aztán elkezdett előretülekedni az egyelőre még nyomorgó tömegben. Az ülés sokkal kellemesebb volt, mint amire Harry számított. A finom huzattal borított ülőalkalmatosság, a feje mögött lévő párna és az elegendő hely ahhoz, hogy hosszú, izmos lábait bepasszírozhassa, tökéletes elégedettséggel töltötték el. A mellette lévő két hely még szabadon árválkodott, és életében most először sajnálta, amiért nem nappal utazik: az ablak mellett ülve csodálatos látvány fogadta volna, de így csak fénylő pöttyöket fog látni a feketeség tengerében, ami ugyan hangulatos, mégsem annyira intenzív hatás, mint föntről szemlélni a napfényben lüktető világot. Harry kényelmesen elhelyezkedett, és hátradöntötte a fejét. Örült, hogy egyedül fog utazni (legalábbis nagyon remélte), így elkerülheti a kínos beszélgetéseket, és egy–egy öreg hölgy csacsogását, akik egy fiatal fiún élik ki szenvedélyes beszédkészségüket. Egyedül a nagyija, Carol volt kivétel az idegesítő nagymamák köréből. Ő mindig tudta, hogy mit kell mondani, és megfelelő tanácsokkal látta el, bármiben is kérte ki a segítségét. Mielőtt bekapcsolta a biztonsági övet, lehámozta magáról a sötétkék, gombos szövetkabátját, összehajtogatta, majd letekerte a nyakáról a sálát, és egy szertelen kupacban a tetejére helyezte. Harry eltöprengett rajta, mennyire szereti ezeket a pillanatokat: ugyan ott lappangott benne mélyen a félsz, hogy éppen az ismeretlennek vág neki, de a csend (ha még nem is szó szoros értelmében, mert körülötte nyüzsögtek az emberek) ellazította.  Majdnem gyógyító balzsamként hatott a lelkére. Harry hátradöntötte a fejét, és feltette a fejhallgatóját, hogy kirekessze a zsibongást, ami már kezdett szüntelen pulzálássá válni az agyában; hagyta, hogy a kedves dallamok bejárják az elméjét. Az érzés minduntalan ugyanaz volt, mint általában: amint elindult a repülő, megrohanta a testét az adrenalin, rögtön pedig a felszállástól való félelem. Hátradőlt, hogy csillapítsa a mellkasa őrült emelkedését, és igyekezett egyenletesebben lélegezni. Mikor végre elérték a repülésmagasságot, és a fiú ismét fellélegezett, már a stewardessek szolgálták fel a szendvicseket és a különféle italokat, némi édességgel kínálva. Eleinte azt hitte, hogy az álom karjai nyúlnak ki érte, hogy belerántsák egy pihentető, mély álomba, de mikor a bökdösés erőteljesebb lett, és valaki arra is bátorságot vett, hogy finoman oldalra húzza a fejhallgatóját, Harry döbbenten nyitotta ki a szemét. A valaha látott legcsodálatosabb, legkékebb szempár fúródott az ő zöldjébe, és a vörös, hózentrógeres nadrágos fiú (aki egyébkén fehér–sötétkék csíkos pólót és szürke zakót viselt) ismét megbökte.

– Ne haragudj… – nyögte karcos hangon, és Harrynek még ez is annyira tetszett, hogy alig bírta palástolni az érdeklődését. – Melléd szól a jegyem, csak eltévesztettem.

– Hogy lehet elnézni? – szaladt ki a fiú száján, de azonnal megbánta, mert sértőnek érezte a hangsúlyt. Megrázta a fejét. – Ne haragudj, kicsit álmos vagyok.

– Én pedig vak – nevetett a fiú, és a szeme Harry lábaira tapadt, miközben a fiú finoman oldalra húzódott, hogy a másik bepréselődjön az ülésre. – Még ezzel az istenverte látásjavítóval is – tette hozzá lemondóan, aztán megigazította az orrán a vékony, feketekeretes szemüvegét.

– Semmi baj – felelte Harry, és a hangja valamivel mélyebben csengett. – Emberek vagyunk, hibákkal.

– Bárcsak a családom is így gondolkodna… – motyogta a fiú, és kisöpört pár világosbarna, egyenes fürtöt a homlokából. Harry nem találta a megfelelő pillanatot, mikor észrevétlenül, lopva rámeredhet a fiú arcára, tanulmányozhatja az összes szembetűnő meg rejtett vonását, élénken csillogó szeme kékségét.

– Nagyon fiatalnak nézel ki – állapította meg Harry. – Már házas vagy?

A fiú felnevetett, talán olyan őszintén, hogy még saját maga is meglepődött rajta, aztán Harryre bámult:

– Dehogyis – kuncogott tovább. – A múltam elég sötét, bár kevesen gondolják rólam, hogy drogfüggő voltam. Akkoriban a szer elszívta minden életerőmet, csak árnyéka voltam egykori önmagamnak.

Harry felvonta a szemöldökét. Meglepte, hogy a másik ilyen könnyedén, nyíltan beszélt a múltjáról. Ő világéletében nehezen nyílt meg, ráadásul későn érő típus volt, ami még rátett egy lapáttal a problémáira, mert sosem merte senkinek sem százszázalékosan elmondani a bajait. Önmaga mentora kellett legyen, hogy jól intézze az életét. Persze számtalanszor belebukott, leginkább a családja miatt, akik folyton hátráltatták ahelyett, hogy teljes szívvel bíztatták volna a feltörekvésre, hogy az irodalmat és a hozzá fűződő tehetségét úgy élje meg, mint egy égi ajándékot, helyette mindig atrocitások érték: először, amiért vállalta a másságát, és egy hosszú, rögös vívódást követően önmagának és a családjának is bevallotta, hogy meleg, másodszor mert mindig eltiltották attól, amit szeretett. Éjjelente olvasta a könyveket és gyakorolta az írást, ami olyan tudomány, ami csak kellő kitartással, elhivatottsággal, sok–sok kiolvasott könyvvel és írással fejleszthető.

– Valami rosszat mondtam? – tűnődött az ismeretlen fiú.

Harry megrázta a fejét, és olyan meggondolatlanul csúszott ki a száján, hogy visszakozni sem volt ideje:

– Semmit, kékszemű – kacsintott rá, mire esküdni mert volna, hogy a másik kissé vörösebbre színeződött. Harry elmosolyodott, és megvonta a vállát.

– Mániám a becenevek – nevetett dallamosan.

– Egyébként Louis vagyok – sóhajtotta a zavarba jött, elpirult srác, és óvatosan Harry felé nyújtotta a kezét. – Louis Tomlinson.

– Én pedig Harry Styles – suttogta. – Örülök.

Pár pillanatig mély, meghitt csendbe merültek, aztán Louis törte meg az egyre kínosabb hallgatást:

– Merre mész? – tudakolta fojtottan, és óvatosan oldalra sandított. Harry félkómásan tekintett rá; ezúttal a smaragdszín szeme valamivel fénytelenebbül járta be a fiú arcát.

– Diákmunkát keresek az ünnepekre – felelte Harry, és összefonta a kezét az ölében. – Sajnos a családom nem tud megfelelően támogatni, muszáj önállósulnom. És te? – kérdezte.

Louis ajka huncut félmosolyra húzódott:

– Modell vagyok – felelte szűkszavúan. Harry eltátotta a száját, bár nem csodálkozott a fiú szavain: a szépen metszett áll, a vékony ajkak, melyek olyan gyönyörűek voltak, mintha egy szobrász munkálta volna, az enyhén kidülledő járomcsont mind arról árulkodott, amit a fiú mondott. Harry még néhány másodpercig legeltette a tekintetét a fiún, majd gyorsan elkapta, mintha valami bűnös dolgot csinált volna.

– Sokat utazom, mert a munkám megköveteli – tette hozzá Louis. Annyira elegánsan, halkan, mégis tisztán érthetően ejtette ki a szavakat, hogy egy röpke pillanatra Harry lélegzete elakadt, és zihálva szedte a levegőt. Forróság öntötte el az arcát, és a vágy okozta melegség végigszaladt az egész testén.

– Én csak bébicsőszködni fogok – sóhajtotta Harry. Hátránynak érezte, sőt, kissé megalázónak, hogy ő ilyen munkára adta a fejét. A legnagyobb bajt mégis az jelentette, hogy nem fog megfelelően keresni. Hamarosan be kell fizetnie az egyetem következő félévére a költségeket, de még a negyedét sem szedte össze a hatalmas összegnek. Fogalma sem volt, mitévő legyen, azt viszont jól tudta, hogy a gyerekfelügyeletből nem fog annyi bevételt szerezni, ami fedezi a hazaútját, pár hétig a lakbért, és amiből simán, gondtalanul átutalhat némi összeget, hogy folytathassa a tanulmányait. A fiú kissé elcsüggedt, ami Lou-nak is rögtön szemet szúrt, de nem tette szóvá. Az út további részében mindketten elfoglalták magukat: Louis egy magazint böngészet, miközben Harry kibámult az ablakon, a narancssárga fényeket szemlélte, a repülő alatt elterülő világot, a sötétséget. Néha el–elbóbiskolt, álomtalan álomba zuhant, de számtalanszor felriadt egy–egy rázkódásra. Habár a stewardessek felhívták az utasok figyelmét a turbulenciára, mégsem következett be, aminek Harry halálosan örült. Mindig is félt a repüléstől, bár mindenki azt kántálta körülötte, hogy az egyik legbiztonságosabb tömegközlekedési módszer – ő mégis képtelen volt túllendülni a rettegésén. Mikor a pilóta bejelentette a hangosbemondóban, hogy hamarosan a végállomás következik, és pillanatokon belül megkezdik a leszállást, hihetetlen megkönnyebbülés öntötte el a lelkét; úgy oldotta fel a görcsöt, mintha ott sem lett volna.

– Figyelj, Harry – suttogta Lou, mikor már a gép süllyedni kezdett –, van egy ajánlatom, de nem biztos, hogy megbékélsz vele. A cégünknek elég nagy a kirendeltsége, és hidd el, hogy ha mással nem, ezzel nagyon sokat tudnál keresni – magyarázta, miközben átnyújtott Hazzának egy papírdarabot. Egyetlen, fekete tollal rótt telefonszám állt rajta, semmi név vagy útbaigazítás, csupán az egymás után sorakozó számok kódja. Harry aprót biccentett, majd a zsebébe csúsztatta az utolsó lehetőséget, amire még számíthatott.

– Csak egy egyszerű fotózás – kacsintott rá Lou, de volt valami ravasz csillogás a szemében –, semmi több.

 Harry illedelmesen eltette, mert az édesanyja egészen kiskorától kezdve arra oktatta, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni.

– Köszönöm, Lou – sóhajtotta, és a másik fiú beleborzongott a hangba, ahogy a becenevét ejtette ki. – Igazán hálás vagyok.

– Semmiség, Harry – paskolta meg a vállát. – Semmiség. – Lou lassan hátradőlt, belemarkolt a szék karfájába, miközben arra gondolt, hogy egyszer még elátkozza őt a göndör félisten, amiért felajánlott neki egy ilyen lehetőséget. A munkáját két szóval lehetne jellemezni: függőség, bűn. Anno őt is csúnyán belerántották, és azóta nem tudott szabadulni. A bizonyítási vágy felett valami erősebb, elsöprőbb érzés is helyet kapott: a nyilvános szereplés. Lou szerette az elismerést, és büszke volt önmagára, mikor egy–egy férfi odament hozzá, és hízelgő szavakkal biztatta őt. Imádta a visszajelzéseket, viszont azzal is tisztában volt, hogy amit elért, az nem olyasmi, amivel egy átlagember büszkélkedni merne. Sőt… néhányan megátkoznák miatta.

*

Szerencsés volt a landolás, és Harry elképesztően őrült, hogy a beígért vihar kirobbanása előtt földet értek. Leszálláskor már hangosan süvített a szél, és esőcseppek záporoztak az arcára, miközben fázósan összefogta magán a kabátján. A göndör fürtjei rakoncátlanul lobogtak a levegőben, miközben lesétált a gépről, és a terminál felé vette az útját. A hatalmas üvegépület megannyi fényben játszott a sötétségben, és olyan csodálatos volt a látkép, hogy egy pillanatra megtorpant. Tudta, hogy még rengeteg ideje van, hiszen J csak kilencre fog megérkezni. A fáradtság ólmosan nehezedett rá, érezte, hogy a tagjait édes bénultság hatja át; mindennél jobban vágyott egy forró zuhanyra és egy puha ágyra, ahol álomba merülhet. Odabent talált egy hangulatos, meghitt kávézót, és azonnal leült egy hátsó bokszba. Volt egy kis félretett pénze a kajára, úgyhogy nem okozott gondot egy szendvics és pár korty kávé kifizetése. Élvezte a vörös huzatos szék nyújtotta kényelmeket, lazán hátradőlt, miközben lassan iszogatta a fekete löttyöt és az ujjai között forgatta a kis lapot, amit a fiú hagyott neki. Számtalanszor felidézte maga előtt az arcot, a lágy, mégis erőteljes vonásokat, amelyek szinte az emlékezetébe égtek. Bánta, hogy nem kérte el a telefonszámát, de sosem volt annyira bátor. Örült, hogy legalább a nevét megtudta. Még volt tíz perce J érkezéséig, bár semmi kedve sem volt újra kiandalogni a hideg szélbe, ami úgy süvített, hogy majdnem ledöntötte a lábáról. Elővette a mobilját, egy ideig csak elveszetten bámulta magát a képernyőbe, aztán bepötyögte a számot. Ha Louis valóban felfigyelt rá, akkor tényleg lehet esélye egy ügynökségnél, akik majd meglátnak benne valamit, habár elképzelni sem tudta, milyen lehet kiállni a nyilvánosság elé, milyen lehet a folytonos megfelelési kényszer, ami az ember külsejét illeti. Harry – bár nem volt elégedetlen a külsejével – sosem érezte magát különlegesnek. A lányok jószerivel felfigyeltek rá a gimiben, de ő rendszeresen visszautasította őket, azzal az ürüggyel, hogy akkori legjobb barátja, Melinda a barátnője. A lány mániákusan imádta a melegeket, és azonnal segített Harrynek, amint megtudta a dolgot. Tudta, hogy a fiúnak mennyi megpróbáltatással kell szembenéznie, úgyhogy lényegesen megkönnyítette a dolgát, mikor egyetlen csókkal a népbe fojtotta az összes kételyt, és csupán egyetlen pletyka keringett: Melinda Ashton lesmárolta a végzős bálón a hatalmas szívtiprót! Harry sosem értette, hogy miért aggatták rá ezt a becenevet, de onnantól kezdve már nem cikizték az emberek. Mikor felcsendült egy ismerős karácsonyi dallam, Harry kiszakadt az emlékek fogságából, és mosolyogva hallgatta az „All I Want for Christmas is You” számot. Az ujjbegyével a hívás gomb előtt körzött, igyekezett összeszedni minden erejét, aztán rányomott a tárcsázásra. A vonal kicsöngött, az ő szíve pedig gyorsabb ütemre kapcsolt. Mintha pillangók hadai költöztek volna a gyomrába, érezte a szárnyuk csapkodását, ahogy az adrenalin felfokozza a szívverését, és a légzései is szaporább lesz. Nem tudott elszakadni a tudattól, hogy valami olyasmire készül, ami talán nem fog összejönni, és ami olyan bűnös, hogy utána sosem lesz az, aki előtte volt. 

– Jó estét – suttogta, mikor megszűnt a csöngés, de senki sem szólt bele. – Louis Tomlinson ajánlotta önöket. Említette, hogy lesz valami fotózás, amire fiatal fiúkat keresnek… – Harry alig bírta formálni a szavakat; többnyire úgy érezte, hogy totális hülyeségeket csacsog, de azért türelmesen várt.

– A cégünk kedveskedni szeretne a férfi olvasóknak, ezért egy rendkívüli, elvont képsorozattal fogunk érkezni december végén – érkezett a vonal túlsó végéről a kategorikus, határozott tenor, és Harry elcsodálkozott, mennyi magabiztosság árad a másik férfi hangjából. – Biztos benne? Rengeteg pénzt kereshet vele, de teljesen kiszolgáltatja magát a nyilvánosságnak.

– Milyen képekről lenne szó? – suttogta Harry, és valamiért rossz előérzet költözött a mellkasába. A szája kiszáradt, keserűen nyelt.  

– Figyeljen, uram – sóhajtotta a férfi. – Komolyan ennyire tájékozatlan? A Storm egy melegeknek szóló újság. Alapvetően csak erotikus, fokozottan felnőtteknek ajánlott képeket tartalmaz. A szerkesztőség kitalálta, hogy legyen egy különkiadásunk az ünnepekre, amelyben fiatal fiúkat lehet látni hiányos karácsonyi öltözetekben. Sok élvezet, tömény erotika, számtalan olvasó. És ami a legfontosabb… rengeteg bevétel – magyarázta a fickó, Harrynek pedig elakadt a lélegzete.

– Pornólap? – csúszott ki a száján, bár azonnal megbánta.

– Én finomabban fogalmaznék – nevetett a férfi –, de gyakorlatilag igen. Egy pornólap. Amennyiben továbbít nekünk e–mailen egy fényképes bemutatkozást, mellékelve a fontosabb elérhetőségekkel, holnap délelőtt várjuk a szerkesztőségben a válaszban megküldött címen. Gondolja, hogy alkalmas rá? – kérdezte a férfi, és Harry esküdni mert volna, hogy volt egy kis incselkedés a hangjában, valami rejtett szenvedély, ami tetszett neki, mégis elgondolkodtatta. Tudta, hogy a munka után többé nem lehet önmaga: az emberek megismerik. Leginkább a melegek. Mit fog szólni a családja? Az édesanyja… Jane. Jóságos ég! Harry belepirult a gondolatba, hogy talán a családja is láthat róla ilyen képeket, és a szégyen okozta szúró érzés összehúzta a mellkasát. Bűnösnek érezte magát, amiért elgondolkodott ezen a lehetőséget, de máris átgondolta a dolgot, ha a pénztárcájába pillantott. Olyan kevés pénze volt, hogy majdnem elsírta magát a kétségbeesésétől. Tudta, hogy valami rosszra készül, mégis kénytelen volt belemenni.

– Rendben – sóhajtotta. – Este küldöm az e–mailt – sóhajtotta rekedtesen, aztán bontotta a vonalat. Kiszürcsölte a pohárból az utolsó korty kávét, visszavette a kabátját, a sötétlila sálát alaposan a nyaka köré tekerte, majd rámarkolt a kézipoggyászára, és elindult a kijárt felé. Sejtette, hogy J már percek óta várakozik rá, ahogy azt is tudta, hogy nem jó ómen éppen az első találkozón megváratni valakit, de a telefonhívás teljesen elfeledtette vele a bébicsősz munkát. Az agya lázasan zsongott egyetlen kérdés körült: Vajon mi lesz holnap? Túlságosan kíváncsi volt ahhoz, hogy lemondja. Mikor kilépett a hideg szélbe, azonnal észrevette a fickót, aki egy papírlapot mutatott az ajtón kilépők felé, melyen az ő neve állt hatalmas betűkkel. Fürge léptekkel indult feléje, és mikor odaért, kezet rázott a középkorú fazonnal, majd elrebegett pár bocsánatot.

– Jó volt az út? – tudakolta Jesse, mire Harry aprót bólintott.

– Egész kellemes, a repülőn meg pláne – mosolyodott el, mikor eszébe jutott a kékszemű fiú arca. – Itt már elég hűvös van. Nagyon fáradt vagyok… – sóhajtotta.

– Ne aggódj – kacsintott Jesse. – Otthon vehetsz egy forró fürdőt, és máris bedőlhetsz az ágyba. A meló reggel nyolctól kezdődik – szögezte le. Harry próbálta feldolgozni az infókat, de az elméje még mindig szüntelenül egyetlen kérdés körül keringett: mi vár rá holnap, mikor kimerészkedik a szerkesztőségbe?

– Holnap délben el kell intéznem pár dolgot – mondta határozottan, mire Jesse megtorpant a fekete Nissanja előtt. – Mindössze három óráról van szó. Megoldható? – A férfi kicsit bosszúsan összevonta a szemöldökét, de aztán engedékenyen bámult a fiúra.

– Persze – sóhajtotta beleegyezően –, de máskor ne forduljon elő.

– Rendben, Jesse – biccentett Harry –, és köszönöm! – A férfi elmosolyodott, majd felnyitotta a csomagtartót, hogy Harry bedobhassa a kis poggyászát. Amint bevágódott a hátra, szinte elnyúlt az üléssoron, és máris elnyomta az álom.

*

Arra számított, hogy egy kis, takaros ház fogadja, helyette egy hatalmas villa elé érkeztek, amely már sötétbe borulva magasodott a kocsi előtt, és mindössze csak az éles, fehér reflektorfény világította meg némileg. Jesse nem akadékoskodott sokat, adott Harrynek egy pótkulcsot, elmagyarázta, hogy jobbra a másodikon van a szobája, a harmadik ajtó, a lelkére kötötte, hogy óvatosan nyissa ki, mert elég beugratós a zár, és néha beragad a kulcs, majd megpaskolta a vállát és elköszönt tőle. Harry elcsigázottan sétált fölfelé, néha beletúrt dús, göndör fürtjeibe, amelyet kócosra fújt a szél, és érezte, hogy az arca ég a hidegtől, ami csúnyán kicsípte a bőrét. Pillanatokkal később már a zuhany alatt állt, élvezve a forró víz kellemesen ellazító erejét, és azt, hogy a melegség átjárta az egész testét. Kissé tovatűnt a fáradtság, és miután alaposan megtörölközött, a tükör előtt kifésülte vállig érő haját, ami a víztől kiegyenesedett, egyetlen szál bokszeralsóban visszabotorkált a félhomályos szobába, ahol az egyetlen fényforrás az ablakon bevágó ezüstös holdfény volt. Előhalászta a telefonját, miközben eldőlt az ágyon, és felkereste a Storm weboldalt. Mikor rátalált, az oldal elején egy figyelmeztetés fogadta, ami arra hívta fel a figyelmét, hogy a képek böngészése szigorúan felnőtt olvasók számára ajánlott, és el kellett fogadnia valami szabályzatot. Csak utána léphetett be az oldalra. A webhely arculata karácsonyias hangulatot tükrözött: oldalt egy félmeztelen, mikulásnak beöltöztetett kigyúrt férfi markolta félig álló, erektől duzzadó farkát, miközben egy szövegbuborékban egy igazán szellemes mondat állt: „Gyere és cuppanj rá a nyalókámra!” Harry visszafogottan elmosolyodott, bár érezte, hogy menten kipukkad belőle a nevetés. Kétoldalt színes, vörös–kék karácsonyi gömbök tették látványosabbá az oldalt, és lefelé görgetve erotikus képek tömkelege tárult a szeme elé. Mikor a szeme megakadt egy mappán, melynek a neve „LT” volt, a lélegzete szaporább ritmusra kapcsolt, és a farka lassan kezdett megkeményedni az alsójában. Érezte, hogy a vér a szerszámába arád, miközben reszkető ujjakkal kattintott a képekre… és feltárult a szeme előtt mindaz, amiről korábban álmodni sem mert volna.

-

-

-