Linkgyűjtemény az idei szerzőinkhez

Búcsúzik a Larry Christmas! 2015-ös csapata!

Nagyon szépen köszönjük, 

hogy idén is velünk  tartottatok 

ezen a csodálatos utazáson, 

és ennyi kalandot élhettünk át közösen.

Köszönjük a sok (de nem elég!!) kommentet, a feliratkozásokat, 

és azt, hogy közel 70.000 oldalmegtekintéssel gazdagítottatok bennünket.

Olvasói kérésre, szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani 

az idei Larry Christmas! szerzőinek blogjait:

Goldy Veil:
Goldy's one shots

Closer to me

Dreamy Girl:
Love&Pain
One shots

Lora White:
Between your dreams

Fray Liz:
Together Again

Buzási Judit:
As you wish

Stay with me

Naomi Greg
Wonderland

Becca Prior:
More Than Friends

Könyvek honlapja

Silke/ Becca Prior:

Wonderlab

Karácsonykor ismét találkozunk!!! <3 

*Becca Prior* It Is What It Is / Epilógus

Becca Prior
It is What it is

Epilógus

- Darcy! – kiáltott James a kislányra, aki épp leugrani készült a kitárt szárnyakkal épphogy leereszkedő táltosról. – Várd meg, amíg mind a négy patája földet ér!
  A gyerek gurgulázó kacagással vetette magát a mélybe, ahol Zayn ugrott alá, és utolsó pillanatban kapta el a zuhanó kis testet.
- Ejnye, hercegnő! – szólt rá mérgesen. – Hányszor kell még elmondanunk, hogy te nem tudsz repülni, csak a lovad?!
 A vörös, göndör fürtökkel körülölelt arc felnézett a fekete lovagra, és olyan édesen mosolygott, hogy a morcona harcos is ellágyult egy pillanat alatt.
- De Vándi isz mindig eszt cinálja! – pöszítette vékony hangján a kislány.
- Igen, az lehet, de ő már hétéves, míg te még csak alig múltál négy – állapította meg Niall, aki ekkor ért oda, és mögötte lépkedett a szokatlanul magas, vékony fiú, akinek ébenfekete haján megcsillant a napfény.
  Mikor odaléptek a többiekhez, a gyerek egyből a hercegnő kezéért nyúlt, aki természetes mozdulattal csúsztatta apró kacsóját a nagyobb tenyérbe, majd kézen fogva indultak el a házikó felé.
  Mindhárom férfi utánuk nézett, és csak akkor lélegeztek fel, mikor a két gyerek bemasírozott az ajtón, ahol már Corden asszony várta őket.
- Nem vállalok több pesztrálást erre a kis fúriára!  – dohogott Zayn, de Niall átölelte a derekát, és egy cuppanóst nyomott az arcára.
- Pedig jó lesz, ha megszokod a gondolatot, hogy életed végéig vigyáznod kell rá…
   Zayn szemöldökei a homlokára szaladtak.
- Miről beszélsz?
   Niall mélyen a szemébe nézett, aztán James kérdő tekintetét is magán érezve, megfontoltan válaszolt:
- Tegnap belenéztem a lángokba, és kaptam egy látomást… - A másik két férfi közelebb lépett, mert tudták, ami most fog elhangzani, az meghatározza mindannyiuk jövőjét. – Vándit láttam, már daliás férfiként, ahogy egy táltoson szárnyal, magasan a fellegek között.
   Eddig Zaynnek is tetszett a kép, hogy a fiuk, apja példáját követve, igazi délceg lovaggá növekedjen. – Mögötte repült Darcy, és egy kisfiút tartott az ölében, aki vígan kiabált, hogy „Apa, legközelebb Nillát is hozzuk!”
   Zaynnek, és Cordennek is leesett az álla. Mert ez a jövőkép azt jelentette, hogy Darcy és Vándi jövője közös, ezzel folytatva a királyi vérvonalat. Harry és Louis kislánya, aki egykor majd királynő lesz, az erős és gyönyörű Vándit választja majd hitvesének, és együtt folytatják szüleik áldozatos munkáját, hogy boldogságot és egészséget teremtsenek a hatalmas birodalomban.

***

- Nem, maszat, biztos, hogy nem mehetünk utánuk… - mondta Harry, a halomnyi pergamen fölé görnyedve, egymás után kanyarítva a cirkalmas aláírásokat.
- Szívem! Én nem bírom tovább a gyerekek nélkül… Már egy hete elmentek, és tudod, hogy ennél többet képtelen vagyok eltölteni nélkülük. Azt mondtad, hogy a tanács ülése után utánuk repülünk…
- Igen, de látod, hogy mindig közbejön valami. Most is… Nyakunkon az aratás. A varázsfű-export meghaladja a sokévi átlagot, és mindenki tőlünk akarja beszerezni. Nem hagyhatjuk magára Lottie-t és Liamet ezzel a sok gonddal…
- Miért nem? Liam remekül bonyolítja a diplomáciát, mintha erre született volna. Apád is szívesen besegít, sőt, örül neki, ha nem csak a vén, nyugalmazott uralkodó szerepét kell betöltenie. És Lottie-t sem kell félteni. Fel van vágva a nyelve rendesen. Ha ő intézi a nemzetközi fuvarokat, biztos, hogy minden kocsis tudni fogja, hol a helye…
- Igen, de mihez kezdjünk a bevándorlók, menekültek tömegével, akik a határainkat ostromolják, mert mind a mi birodalmunkban akarnak élni?
  Louis felé fordult, a homloka ráncba szaladt. Néhány ősz hajszál vegyült a még mindig sűrű, világosbarna hajába, és a szakálla is megcsillant itt-ott.
- Tudom, hogy te mindenkit befogadnál… De észben kell tartanod, hogy ez a föld a Larrie-ké. Annyi év hűséges szolgálat után, végre nyugalomban és békében élhetnek. Nem teheted tönkre a virágzó gazdaságot, hogy most, mikor mindenki látja, milyen boldog és szép az élet nálunk, ránk szabadítod az Antisok és az Elousok hordáit, akik csalódtak az eddig imádott Isteneikben…
- De én nem tudok haragudni rájuk… Mind Simon hangzatos és hazug beszédeinek estek áldozatul. Nem hibáztathatod őket, amiért elhitték azt, amit hosszú éveken át szajkóztak nekik. A sok hamis bizonyíték, a körülöttük lévő világ elferdítése, a gonosz delej… nem írható a köznép számlájára.
- De az igen, hogy nem is akartak messzebbre nézni a fánál, ami eltakarta előlük az erdőt! – mondta Louis, majd a hajába túrt, és odasétált a hatalmas székében sóhajtva hátradőlő király mögé.  Beleült az ölébe, ujjait a göndör, már hátközépig érő hajzuhatagon futtatta át, és pillantását belefúrta a még mindig smaragdszínű, apró ráncokkal körülvett szemekbe. – Szeretlek! – súgta, és finom kis csókokat adott a rózsapiros ajkakra, amik készségesen csücsörítettek neki, majd halkan folytatta. – Szeretlek, mert te vagy a legjobb király a földön. De a férjem vagy, a gyerekeim apja, és most nekem is szükségem van rád, nem csak a népednek. Haza akarok menni… Tégy félre minden gondot és ügyet, hogy most a családod is kaphasson belőled. A világon már mindenkinek van mit ennie, senki nem nyomorog, és nem pusztítanak járványok, hála a kitartó munkának, amit az elmúlt egy dekádban végeztünk. Most már szeretném, ha mi is kapnánk belőled annyit, amennyi jár nekünk. Darcy és a kis Tommo is hiányodat szenvedi…
  Harry szemét elfutották a könnyek. Ezt képtelen volt levetkőzni az évek során, pedig sok-sok szenvedést és vihart kiállt már. De még ma is a családja volt az egyetlen dolog, ami éltette, és akikért bármikor életét áldozta volna.
- Jól van, maszat! Igazad van. Mindenben. Menjünk haza! – mondta, és felnyújtózott az imádott ajkakig, hogy az ígéretét egy hitvesi csókkal pecsételje meg.

***

   Darcy épp a réten üldögélt, ahol a puha varázsfű kellemesen hullámzott körülötte, és madárcsicsergéstől volt hangos minden. Virágkoszorút font Vándinek, mert nagyon szerette a fekete hajra fektetni, és eligazgatni a hullámos tincsek között. Egy dalt dúdolgatott, amit kiskorában apja, a király énekelt neki mindig, és elmesélte, hogy ezt akkor írta, mikor beleszeretett Louis-ba.

"If I could fly
I'd be coming right back home to you
I think I might give up everything
Just ask me to
Pay attention
I hope that you listen 'cause I let my guard down
Right now I'm completely defenseless..."

Mikor meghallotta a feje fölött a szárnysuhogást, felnézett, majd a szája elé kapta kis kezeit, és szaporán kapkodta a levegőt.
- Apaaaaaaa! – kiáltott fel, mikor meglátta a gyönyörű, hatalmas sárkányon ereszkedő szüleit.
   Csillag és Hófehér kicsapták a pajta ajtaját, és úgy vágtáztak a rét felé, mintha az életükért futnának. Ahogy Selena letette rövid, vaskos lábait, és lehajolt, hogy a nyakán át szállhassanak le róla, a paripák már ott toporogtak, hogy megkapják az üdvözlésként járó simogatásokat és hátveregetést.
- Köszönjük, hercegnő! – szólt a király, és meg is hajolt a sárkánylány felé. – Üdvözöljük édesapádat és a családodat. Kérlek add át nekik, hogy örökre hálásak leszünk a segítségért, amit a Simonnal vívott végső harcban tőletek kaptunk. Nélkületek sosem győztük volna le őket.
„Semmiség”- felelte gondolatban a mára gyönyörű szivárványszínű szárnyakkal ékeskedő, fenséges teremtmény. „Bármikor számíthattok ránk!”
   Harry meghajolt, majd Louis kezéért nyúlt, aki mellé lépett, és ő is főt hajtott.
- Alig várjuk, hogy megismerhessük a jövendőbelidet! Justin, ugye? – kérdezte a sárkánylányt, aki pilláit rebegtetve bólintott.
„Igen. Nagyon helyes fiú. Bár csak egy feje van…” – válaszolta Selena, de aztán még egy gondolatot küldött feléjük: „Niall itt van valahol?” – kérdezte, mire Louis és Harry azonnal elvigyorodtak. Az érzelmek nem múlnak el nyomtalanul…
- Igen, itt kell lennie. Mindjárt előkerítem! – válaszolta a király, de villámgyorsan megperdült, mert a rét felől vékony, gyermeki kacajt hallott, ahogy Darcy, Vándi kezébe kapaszkodva futott feléjük, és olyan örömujjongással visongott, hogy a szüleinek beleremegett a szíve.
- Apaaaa! Apuci!!! – sikkantotta Darcy, majd kitépte a kezét a fiúéból, és egész testével az apja karjaiba vetette magát, aki felkapta, mint egy tollpihét, és megpörgette a levegőben, hogy aztán a királyhoz lépjen vele, és kettejük közé vegyék a gyereket, míg össze-vissza csókolják a rózsás arcocskákat.
- Eljöttetek? Aszittem, megint ott kell maradnotok, hogy uralkodjatok – mondta Darcy, Harry mellkasába fúrva az orrát.
- Kellett volna… – mondta az apja – de mindig ti lesztek a legfontosabbak!
  Louis szeme hálás pillantással üzente, mennyire szereti, és ettől a király ismét ifjú hercegnek érezte magát. Eltűnt a mázsás súly, ami a vállára nehezedett, mert rájött, hogy mennyire szerencsés.
  Övé a világ legszebb családja, és ő a legboldogabb ember a Földön.
                                                 

    

És boldogan éltek, míg meg nem haltak....

.

*Becca Prior* It Is What It Is / Harmincharmadik fejezet

Becca Prior
It is What it is

Harmincharmadik fejezet

  A két nap gyorsan eltelt. Louis és Harry lassabban haladtak, mint kellett volna (így Liam már el is hagyta őket, mert nem volt türelme a dologhoz), de ennek nem az időjárás vagy a váratlan akadályok voltak az okozói, hanem az, hogy lépten-nyomon megálltak, és vagy csak összebújtak egy árnyas fa alatt, vagy kerestek egy alkalmas helyet és egymásnak estek. Így aztán csak késő este lovagoltak be a királyságba, ahol az alattvalók mind azonnal felismerték a herceget, és mélyen meghajoltak előtte, amerre csak jártak.
– Szeretnek az emberek! – mondta megilletődötten Louis.
– Még nem engem, csak az apámat, de ez jó kiindulópont. Ha én veszem át a helyét, akkor sem kell megküzdenem a nép gyűlöletével…
  Louis nézte a kedves arcot, ahogy épp lehajolt, és a zsákjából egy maréknyi apró almát vett ki, aztán a mellettük szaladgáló gyerekek között osztotta szét.
Igazi nemes, egy született uralkodó – állapította meg a varázsló, és büszkeség feszítette a mellkasát.
– Megállunk éjszakára? – kérdezte a herceg, mire Louis csak bólintott, mert épp nem találta a hangját, annyira meghatódott.
  Harry leszökkent a lováról, és száron vezette – bár erre semmi szükség nem volt, de nem akarta, hogy furán nézzenek rá az emberek. Angyal így is elég nagy feltűnést okozott, aki fürge, hosszú lábaival állandóan körbe szaladgálta a mamáját. Kecses, halványszürke tollakkal ékesített szárnyai az oldalához simultak, okos tekintetű szeme mindenre figyelt, ami körülötte történt.
  Csillag megbökte az orrával a farát, hogy menetirányba fordítsa, mire a kis suta csikó igyekezett nyugodtan sétálni a kanca mellett. Louis is leszállt, és Hófehér azonnal beállt a családja mellé, hogy Csillaggal közrefogják a kicsinyüket, aztán így meneteltek a falu főutcáján, ahol egyre gyűlt a tömeg. Ritkán járt erre afféle híresség, mint a herceg, de az, hogy egy csuklyás varázslóval érkezett, még nagyobb szenzációnak számított.
– Uram! – esett térdre egy nő Louis és a herceg lábai előtt. – A gyermekem! – sírta el magát az asszony, és kibontotta a pólyát, amibe egy kisbaba volt bebugyolálva. Olyan apró volt, hogy egy férfitenyérben kényelmesen elfért volna, és a színe sem volt valami ígéretes. A bőre enyhén lilás árnyalatban játszott, és olyan fénytelen volt, mint egy halottnak.
– Mi történt vele? – kérdezte egyből a herceg, és mit sem törődve az út mocskával, ő is térdre borult a porban. Nagy kezét nyújtotta az asszony felé, mire az rögvest átnyújtotta a csecsemőt, aki erőtlenül lélegzett, de még a hűvös levegőtől sem sírt fel, ahogy más baba tette volna.
  Louis is melléjük lépett, és lehajolt, hogy jobban szemügyre vegye a gyereket.
– Túl hamar indult be a szülés. A javasasszony megitatott valami főzettel, de már nem segített. A baba alig hét hónapra jött… – mondta könnyek között az asszony, aki mellé futva érkezett a férje, mert csak most szerezett tudomást arról, hogy egy varázsló jár feléjük, és a mezőről rohant be a faluba.
  Louis most Harryre nézett, aki könnyes szemekkel viszonozta a pillantását, és gondolatban már kérlelte:
„Segítened kell rajta!”
  Louis csak szótlanul megrázta a fejét. „Nem tudok” – válaszolta gondolatban. „Túl pici, és túl sokáig nem kapott levegőt”.
  Harrynek legurult egy könnycsepp az arcán, de nem nyúlt utána, hogy férfiasan elrejtse, csak hagyta, hogy az álláról hulljon alá, és azt is, hogy egyre több kövesse. Louis nézte a szeretett férfit, a gyomra összeugrott a látványra, hogy a herceg mennyire szívére veszi egy ismeretlen fájdalmát, és érezte, hogy a tehetetlen düh egyre csak nő benne. És ekkor Harry is felkapta a fejét, mert a vérében érezte a bizsergést. Felnézett ismét, és most Louis tanácstalan tekintetét fürkészte.
„Éledezik az erőnk” – magyarázta Louis. „De nem tudom, hogyan használhatjuk ilyesmire”.
„Akkor is meg kell próbálnunk!”– üzente Harry meggyőződéssel, majd óvatosan felállt, karjában a csecsemővel, és odalépett a mágus elé. Louis felnézett rá, aztán nem tudott ellenállni a herceg szemeiből áradó könyörgésnek. Átölelte Harryt, kettejük között a babát is, és lehajtotta a fejét. Szemeiket lehunyták, és Louis halkan egy varázsigét mormolt, Harry pedig csak hagyta, hogy átjárja az erő, míg a hófehér fény egy hirtelen villanással beburkolta őket, és az emberek mind felhördültek, és sokan leborultak, annyira lenyűgöző volt az egész. A fényoszlop az égig emelkedett, és lassan forgott. Fényesebb volt, mint a nap, ezért az emberek eltakarták az arcukat, és sokan összegömbölyödtek a térdeiken.
  Louis könyörgött az Isteneknek, hogy adjanak hosszú és egészséges életet a kisfiúnak, ha már ilyen korán, és ilyen mostoha körülmények között jött a világra. Fohászkodott, hogy az erő, ami Harryé és most már az övé is, gyógyítsa meg az ártatlan kis embert, és segítsen neki. A kisbaba megmozdult a herceg kezében, és ők ketten csak mosolyogva nézték, ahogy a bőre élénk rózsaszínre vált, a szemei kinyílnak, és a szája lassan sírásra görbül. Szinte abban a pillanatban engedtek az első könnycseppeknek ők is, mikor a fiúcska keserves zokogásba kezdett. Kintről az édesanyja örömsikolyát hallották, de most csak ők voltak, és a fény. Együtt ölelték a babát, fürdetve az isteni fényben, ami – úgy látszik –, mérhetetlen forrása az életerőnek.
  Mikor a gyerek már kapálózott, és szüntelenül be akarta Kapni Harry ujját, amivel apró kis fejét tartotta, Louis elengedte őket, és hátralépett. A fény azonnal kialudt, és az emberek újra felhördültek a hirtelen változástól. Mikor a herceg megfordult, majd odanyújtotta anyjának a ficánkoló, messziről is makkegészségesnek látszó kisbabát, az összes asszony örömkönnyeket ejtett, de a férfiak közül is sokan kapkodtak a szemükhöz.
– Köszönöm, Herceg! – borult a lába elé a férfi, aki egyik kezével az asszonya lábát fogta át, és piszkos arcán barázdákat vájtak a könnyek.
– Nincs mit köszönnöd! – emelte fel a könyökénél fogva Harry. – Éljetek boldogságban, egészségben!
  A nő Louis-hoz fordult.
– Nagy varázsló. Bárki is vagy, megmentetted a gyermekem életét. Tartozom neked. Bármikor lesz szükséged egy hűséges alattvalóra, bármiben, engem megtalálsz.
  Louis bólintott, hogy elfogadja az ígéretet. Régen megtanulta, hogy a nincstelen emberek is szeretnének viszonzást nyújtani, ha ő önzetlenül segít is nekik.
– Jól van. Nagyon nagy szükségem lesz egyszer a segítségedre, és a szívesség, amit kérni fogok, talán nagyobb lesz, mint a segítség, amit most adhattam neked.
  Az asszony bólintott, és halkan hajtott fejet.
– Az életemet is elkérheted, jó szívvel adnám neked.
  Louis elmosolyodott, mert a nő igazat mondott. Annyira hálás volt, hogy a gyermeke életéért cserébe, szívesen feláldozta volna a sajátját.
– Ennyire azért nem – nevetett fel a mágus, és még egyszer megsimogatta a kisbabát.
– Mi a neved, mester? – kérdezte félve a férfi.
– Louis. Louis Tomlinson – felelte egyszerűen a varázsló, mire a szántó-vető lenézett a kisfiára, és az először nevetett vissza rá.
– Szervusz, kisfiam… Louis!
  Harry is megilletődött az események alakulásától. Még vagy három ember járult elébük, mikor a fogadóban vacsoráztak, és Louis mindegyiket meggyógyította, sőt a kecskét is, akit azzal hoztak elé, hogy nem ad tejet. A mágus csak elbeszélgetett vele (persze ezt csak Harry tudta, mert kívülről úgy tűnt, mintha csendben vizsgálná), aztán félrehívta a gazdáját. Miután elmentek, és ők is a szobájukba értek végre, Harry kíváncsian fordult a szerelme felé.
– Mi baja volt a kecskének? – kérdezte.
– Hát tudod… vannak emberek, akiknek elég furcsa az ízlésük. Ez a férfi sokáig túlzottan is szerette a kecskéjét – itt tett egy félreérthetetlen mozdulatot, amitől Harryből kipukkadt a nevetés, mert Louis mintha maga előtt markolt volna valakit, vagy valamit, és a csípőjével előre döfködött –, aztán mikor megnősült, megfeledkezett róla. Szegény pára viszont azt hitte, ő a férfihez tartozik, és nyomorultul érezte magát…
– És mit javasoltál? – kérdezte a herceg, szemeiből törölgetve a könnyeket, mert annyira nevetett a féltékeny kecskén.
– Hogy nézzen körül a legelőn, mert szerintem talál sokkal magához valóbb párt, mint ez a semmirekellő.
– Ééééés? – kacagott a herceg rendületlenül.
– Azt mondta, több kérője is akad, és ha szerintem nem kell hűségesnek lennie a gazdájához, akkor nem hárítja el a szomszéd bak közeledését…
  Most már Louis-ból is kitört a nevetés, és kacagva vetetette magát Harry karjaiba, aki össze-vissza csókolta a kedvesét.
– Imádlak, te kis kerítő! És most már nyugtunk lesz éjjelre, vagy szerinted hoznak még egy-két meddő tyúkot is?
  A varázsló belecsókolt a herceg nyakába, mert csak azt érte el, még lábujjhegyen is, és a vállgödrébe fektette az arcát.
– Aludjunk, mert hullafáradt vagyok. Ha híre megy, hogy gyógyító vagyok, reggelre tömött sorokban állnak majd az emberek.
– Nem kell ezt csinálnod! – tolta el magától Harry. – Nem azért hoztalak magammal, hogy az én alattvalóimmal kelljen bajlódnod.
   Érezte, hogy elfogja a félelem, nehogy Louis úgy érezze, kihasználja az erejét, vagy hogy felhasználja őt.
– Szerelmem! – fogta a két tenyere közé az arcát a mágus. – Mi már egyek vagyunk, emlékszel? A te sorsod, az én sorsom, és fordítva is. Ha tudunk, mondd, hogy tehetnénk meg, hogy nem segítünk?! – Megcsóválta a fejét, de a tekintete fogva tartotta a hercegét. – Amíg élünk, nekünk mindig az lesz a dolgunk, hogy másokon segítsünk. Ez a mi csodánk, és egyúttal a kereszt is, amit cipelnünk kell…
– És mire gondoltál, mikor az anyának azt mondtad, egyszer neked lesz rá szükséged? – kérdezte Harry, míg belecsókolt a kis tenyérbe, ami az arcára simult.
– Arra, hogy szeretnék egy kisfiút… Egy göndör hajú, zöldszemű kisfiút, aki kiköpött az apja. Csakhogy én nem ajándékozhatlak meg vele… De kell egy utód, egy leendő király… Ő pedig tartozik nekem egy élettel. Ezért ő fogja kihordani.
  Harry döbbenten állt. Még nem fogta fel teljesen az elhangzottakat, de megint érezte, hogy a sírás fojtogatja. Mint egy picsogó kislány… Louis tényleg vele tervezi az életét? Komolyan mondta, hogy lesz közös gyerekük, akit együtt fognak felnevelni?
– És hol fogunk élni? – kérdezte, mert ez volt a legfontosabb és egyben a legbonyolultabb kérdés.
– Nos, gondolom, van kastélyod, ha ilyen gazdag hercegnek adod ki magad, vagy nem? – kérdezett vissza Louis, de a szeme nevetett.
– Van… – könnyebbült meg Harry. – Csak attól féltem, hogy te vissza akarsz térni a kis kunyhódba.
– Mindennél jobban szeretnék! De az élet lemondásokkal jár. Remélem, gyakran lesz időnk átruccanni oda, hogy pár napot a nyugalom szigetén tölthessünk kettesben, vagy később majd a gyerekeinkkel.
– Az utazás enyhén szólva veszélyes… – mondta Harry, és megdörzsölte serkenő szakállát.
Louis ismét lábujjhegyre állt, és a herceg állát kezdte csókolgatni, miközben válaszolt:
– Csak… annak… akinek… nincsenek… táltosai…

VÉGE

.

*Becca Prior* It Is What It Is / Harminckettedik fejezet

Becca Prior
It is What it is

Harminckettedik fejezet

  Másnap reggel, vagyis inkább déltájban lódobogásra ébredtek.
Louis álmosan pislogott, és igyekezett rájönni, hol is vannak éppen, de Harry fürgén ugrott ki az ágyból. A varázsló kéjesen bámulta a herceget, ahogy az meztelenül a földig érő ablakhoz sétált, és kinézett a függöny takarásából.
– Megjött Liam! – közölte Harry, mire Louis csak bólintott, mert nem tulajdonított nagy jelentőséget a dolognak. Inkább szerette volna visszacsábítani hercegét az ágyba, és újabb leckét adni neki a gyönyörök tudományából. – Nekem is inkább ahhoz lenne kedvem – mondta a herceg, lassan visszafordulva, és mélyen a kedvese szemébe nézve – de lassan haza kell indulnunk. Apám már biztosan idegeskedik, és innen még kétnapi lovaglásra van a királyság…
  Louis tudta, hogy igaza van, de szerette volna pár napra elűzni a valóságot, és csak a mámoros pillanatoknak élni. Annyi éven át várt erre, és most nagyon nehezére esett a világ jólétét helyezni a saját érdekei elé. Lassan bólintott, de azért kinyújtotta a karjait, mire a herceg azonnal mozdult, kecsesen ereszkedett térdre a derékalj szélén, aztán ráfeküdt az ágymeleg, puha testre, ami úgy ölelte körül, mint egy lágy tollpaplan.
– Szeretlek! – súgta Louis bőrébe, ahogy ajkaival végigszántott a sima mellkason.
– Én is téged! – válaszolt a mágus, és arcát a csigásan tekergőző tincsek közé fúrta, mert nem tudott betelni velük.
– Haragszol, amiért nem tölthetünk több időt kettesben? – kérdezte Harry, mert úgy döntött, ha Louis inkább maradna még, akkor küld egy galambot az apjának, és itt marad, bezárkózva ebbe a kis toronyba, akár örökre is. Semmi mást nem akart, csak boldoggá tenni Louis-t.
– Nem! Dehogy haragszom! Nem azt mondom, hogy örömmel tölt el a gondolat, hogy még ma útra keljünk, de belátom, hogy még nem jött el az az idő, mikor mindent félretéve, csak magunkkal foglalkozhatunk.
Harry hatalmasat sóhajtott.
– Egyáltalán lesz olyan valaha?
– Biztos vagyok benne! Ha mindent elintézünk, és végre Simonnal is leszámolunk, utána már lesz időnk magunkra.
– Én is őszintén remélem! – értett egyet Harry, és ismét annak szentelte minden figyelmét, hogy Louis bőrét szívja és csókolja, míg halványpiros foltokat hagy az ajka.
– De ha így folytatod, az ajtó helyére egy kőfalat varázsolok, és örökre itt maradunk… – szűrte a fogai közt Louis, és a csípője már magától emelkedett, mert a vágy kezdett eluralkodni rajta.
– Nemcsak gyönyörű maszat vagy, hanem rendkívül izgató is – dörmögte Harry, és lenyomta a ficánkoló testet, hogy kedvére kínozhassa még egy kicsit.
– Hercegem, kegyelmezz! – suttogta rekedten Louis, amitől Harryt is azonnal átjárta a vágy. Imádta, ha Louis hercegnek szólítja, pedig azelőtt ki nem állhatta az efféle címeket, és még jobban lázba hozta, ha kegyelemért könyörgött. Minden önuralmára szüksége volt, hogy ne gyűrje maga alá megint.
– Rendben van. Most az egyszer még megbocsátok… – mondta, és apró kis csókokkal futtatta át a száját Louis egyik vállától a másikig.
– Mégis mit tettem? – kérdezte a mágus, kissé összezavarodva.
– Meztelen vagy, itt fekszel hívogatón, a hangodtól úgy áll a dárdám, hogy az szinte fáj, és még te kérdezed, hogy mit tettél? – mordult rá a herceg. – Már azért is büntetést érdemelnél, ahogy nézel…
  Louis kuncogni kezdett, és lerántotta a látszólag morcos herceget. Rátapadt az ajkaira, és most ő fedezte fel a forró zugokat.

  Liam alig várta, hogy jöjjön egy lovász, aki elviszi és lenyergeli a három lovat. Semmi másra nem vágyott, csak egy forró fürdőre, tiszta ingre, és egy kényelmes ágyra. Egész éjjel lovagolt, és tegnap egész nap is szinte, úgyhogy a hátsó fertálya már kezdte felvenni a nyereg formáját. A combjai és a lábikrája görcsben álltak, és a karjai ki akartak szakadni a vállából.
– Uram! – szólt James vékony hangja, ahogy kisietett a várból, egyenesen a kovács felé.
– Nem vagyok én úr… – válaszolt szemlesütve Liam, és megrázta a fejét, de azért szívélyesen kezet nyújtott a kisembernek.
– Nekem az vagy! – válaszolt Corden. – Én az alapján döntöm el, ki az úr, amit a jelleme megkíván…
  Liamnek rendkívül jól esett ez a pár szó, ezért hirtelen a kézfogásból ölelésbe vonta a kismestert, és megveregette a hátát.
– Jó, hogy látlak! Minden rendben? Megérkezett a hercegi pár?
– Hát hogyne, uram! Még az éjjel. Azt mondták, senki ne zavarja őket, míg kipihenik a fáradalmakat – kacsintott Liamre James, mire a másiknak fülig szaladt a szája.
– Akkor pár napig nem látjuk őket – felelte nevetve a kovács, de legnagyobb meglepetésére kinyílt a szemben lévő torony ajtaja, és Harry lépett ki rajta, majd Louis, aki földig érő köpenyében és felhajtott kámzsájával igazán ijesztően nézett ki. – Vagy mégis… – mondta halkan Liam, és főt hajtott a közeledő Harry előtt.
– Cimbora! – veregette vállon a daliás herceg, majd maga mellé húzta Louis-t, átölelte a vállát, a varázsló pedig ledobta az arcát takaró posztót, és felmosolygott a kovácsra.
– Elintézted a ménest? – kérdezte azonnal, mert számára az állatok jóléte ugyanolyan fontos volt, mint az embereké.
– Igen. Felvittem őket az Ikszfaktorra, mert oda nem merészkednek haramiák. Remélem, ott békében legelészhetnek, míg mind rendbe jön. Nagyon le vannak soványodva. Szinte mind gebe…
– Igen, láttam – válaszolta a varázsló. – Kéne nekik egy kis varázsfű.
– Hozatok pár szekérrel! – szólt azonnal Corden, mire Liam felhúzott szemöldökkel nézett rá, és csak most szúrt neki szemet az alapvető változás.
  James aranypaszományos felöltőt viselt, gallérján gyönyörű hímzéssel, ami egy lombik előtt álló tollat mutatott. Ez volt az udvari varázslók jelképe, amit eddig csak Niallön látott.
– Hűha… Lemaradtam valamiről? – kérdezte a három férfi között ingázva a pillantásával.
– James lett Modestia hivatalos mestere – mondta elismerően Harry, mire a kisember erősen kihúzta magát.
– És van király is! – tette hozzá Louis. – Akit kihoztatok a dutyiból… Ő Sir McKellen, akit Swift taszított le a trónjáról. A nép most újra bizalmat szavazott neki.
– Akkor itt gyorsan és megnyugtatóan rendeződtek le a dolgok – sóhajtott fel megkönnyebbülten Liam. – Megyek, és felfrissítem magam…
– Jól van – bólintott a herceg. – Megvárjuk, amíg eszel és tisztálkodsz. Ráérünk ebéd után elindulni…
Liamnek leesett az álla, és kellett pár másodperc, mire összeszedte magát.
– Máris indulunk? – kérdezte, lehetetlenül magas hangon.
– Igen! Apám hazavár, és én nem akarom felbosszantani.
  Liam csak bólintott, lenyelve minden ellenvetését… Ki ő, hogy szembeszálljon a herceg akaratával?! A szemei égni kezdtek, ha arra gondolt, hogy ma sem fekhet le, és aludhatja ki magát.
– Igenis, uram. Megyek, gyorsan leváltom a gúnyámat, és megrakom a gyomromat. A lovak is fáradtak, de van belőlük bőven, mivel Niall és Zayn lova is itt maradt… Majd váltogatom őket, amíg hazaérünk.
– Rendben van – bólintott Harry, és nem foglalkozott többet a dologgal. – Én pedig megyek, és beszélek a királlyal.. Szomszédosak a földjeink, jó lesz, ha egyeztetünk a határaink védelméről, és gyorsan szövetséget kötünk! – mondta határozottan, és egy apró csókot lehelt Louis homlokára, majd nagy lépteivel átvágott a várudvaron. Az ajtónállók azonnal felhúzták keresztbe vetett pallósaikat, és kinyitották neki a széles tölgykaput, a herceg pedig csak biccentett nekik, és határozottan lépett be rajta.
  Louis úgy nézte, mintha szellemet látott volna, a szája is nyitva maradt.
– Fenséges jelenség, az Istenekre… – mondta halkan Corden, mire Louis felé fordult, és rákacsintott.
– Kell egy kis idő, míg megszokom a látványát.
– Meg azt, hogy ezentúl nem vagy egyedül – súgta bizalmasan James, és megveregette a mágus vállát.
– Köszönöm, barátom, hogy ennyi éven át kitartottál mellettem. Soha nem fogom tudni meghálálni, hogy felneveltél és tanítottál, mikor a családom eldobott.
– Ugyan már! Rég megadtad a tartozásod! – nevetett a kis köpcös. – Ha te nem hiszel bennem, és nem tanítasz, életem végéig csak szolgáló lettem volna.
– A tehetség és az erős jellem mindig megmutatkozik valahogy! – felelte Louis. Te is figyeld, hol bukkan fel olyan gyermek, aki más, mint a többiek, és vedd a szárnyaid alá.
– Majd a ti fiaitokat pesztrálom! – nevetett fel James, és megveregette Louis vállát.
– Rendben van, áll az alku – nyújtott rá kezet a varázsló, mire Corden szívélyesen megrázta, aztán magához húzta egy ölelésre.

.

*Becca Prior* It Is What It Is / Harmincegyedik fejezet

Becca Prior
It is What it is

Harmincegyedik fejezet
Ahogy bezárult a vaskos tölgyfaajtó, Louis falnak lökte a herceget – aki fél kézzel a fáklyát tartotta –, és nekiesett a szájának. Falta, harapta, szívta a nyelvét, de Harry csak jólesően morgott, szemernyit sem ellenkezett.
– Fel kéne mennünk a lépcsőn… – szólt csendesen, mikor lélegzethez jutott, de ezt is inkább csak ajánlatnak szánta, mert neki az is tökéletesen megfelelt volna, ha ott, a lépcsőn esnek egymásnak.
– Igen, ez egy helytálló gondolat – erősítette meg Louis, de közben az ingét gombolta, és a szája minden kibukkanó bőrre lecsapott.
– Szerinted, ha egyesítjük az erőinket, oda tudjuk varázsolni magunkat? – kérdezte most a herceg, de a gondolat itt el is halt, mert Louis ebben a pillanatban vette a fogai közé ágaskodó mellbimbóját, és finoman meg is harapta.
– Nem fogjuk ilyesmire használni… – ellenkezett Louis. – Vagy saját erőnkből eljutunk odáig, vagy nem! – mondta határozottan, és feljebb tolta egy lépcsőfokkal a herceget, de ettől sem lett jobb a helyzet, mert így már a hasát csókolta, és lassan elért a nadrágja korcáig.
  Harry mély levegőt vett, az állánál fogva felhúzta Louis fejét, ráhajolt a szájára, lepecsételte egy apró csókkal, majd megfogta a kezét, és kettesével szedte a fokokat, maga után húzva a kedvesét, míg fel nem értek a lépcsőn. Három ajtó fogadta őket, de csak az egyik állt tárva-nyitva, és bentről kellemes gyertyafény hívogatta őket. Harry előrelépett, és mikor meglátta a csupa párna, csupa puha takaró kupacot a földön, akkorát nyögött, hogy beleremegtek a falak.
– Tökéletes! – sóhajtotta, majd behúzta Louis-t, és bevágta az ajtót. A fáklyát a fali tartóba dugta, majd egy pillanat alatt megperdült a tengelye körül, elkapta a varázsló derekát, magához rántotta, és most ő esett neki. A következő mozdulatával szétszakította a vászoninget, amitől Louis halkan felsikított, és érezte, hogy a nadrágja elázik kiszökő nedvétől.
– Milyen heves vagy, hercegem! – búgta kéjesen, mikor Harry épp megismételte az erőszakos cselekedetet a gatyájával is.
– Egy ilyen maszat megérdemli a kemény bánásmódot… – morogta a herceg, és szinte ledobta a könnyű testet a puha halomra, ami rájuk várt.
  Ő is leszaggatta a ruháit, és mikor meztelenül állt a nagy szemekkel bámuló Louis előtt, az ajkát félmosolyra húzta, majd lassan ereszkedett térdre, aztán a karjaira támaszkodott, és úgy mászott felé.
– Félelmetes vagy! – suttogta a mágus, mire Harry felkacagott, és kétoldalt azonnal kirajzolódott a gribedlije. – Így már nem annyira – zsörtölődött Louis, ezért a herceg erőt vett magán, mert úgy tűnt, a másiknak jobban tetszik morcona kinézete. A varázsló elégedetten engedte le a hátát az illatos nyoszolyára, és széttette a lábait, hogy a herceg közéjük furakodjon, és izmos testét végre magán érezhesse. Mikor ezt is megkapta, rájött, hogy ennél sokkal, de sokkal többet akar. – Magamban akarlak érezni! – suttogta, és ennyi elég is volt, hogy Harry valóban elveszítse a képességét a mosolygásra, mert már semmi másra nem tudott gondolni, csak Louis szűk forróságára, a kéjre, amit akkor érez, mikor egybeolvad a testük, és a gyönyörre, amit csak vele élhet át.
  Szerelmes szíve zakatolt a mellkasában, az izmai táncot jártak, annyira segíteni akartak, hogy mielőbb célba érjen, de ő türelemre intette magát, és óvatosan bújt a törékeny testhez, ami szolgálatkészen feküdt alatta.
– Azt mondtad, megmutatod a vágyaidat… – lehelte Louis vállára, mikor ránehezedett, és a hasán érezte a kemény hímtagot.
– De meg ám! – szólt a varázsló, aztán belemarkolt a sűrű hajzuhatagba, ujjaira csavarta a tincseket, és magához húzta a herceg fejét. Szenvedélyes csókba kezdtek, ami nedves volt, forró és tökéletes. Mindketten nyögdécseltek, és igyekeztek egymás szájából levegőhöz jutni, de ahogy elmélyültek a dologban, erre egyre kevesebb lehetőségük akadt. Már haraptak, vagy szívták egymás nyelvét, amikor alkalmuk adódott rá, a kezeik pedig a másik testén barangoltak szüntelenül, újabb és újabb kívánatos domborulatokat kitapintva.
  Louis húzódott el, zihálása visszhangzott a szűk kis szobában. Nem szólt, csak legördítette magáról a nagy testet, és abban a pillanatban átfordult, majd egyik lábát átvetette a herceg feje fölött, és négykézlábra emelkedett.
  Harry bandzsítva nézte az orra előtt himbálózó szerszámot, de nem volt ideje, hogy beteljen a látvánnyal, mert Louis lenyúlt, kezével igazította a szájába, aztán mélyen behatolt, egy hatalmas nyögéssel kísérve a mozdulatot, amitől Harry dárdája nehéz, krémes cseppeket hullatott a saját hasára.
– Ez az egyik… – suttogta reszelős hangon Louis, aztán a herceg méretes szerszámát tartotta meg a tövénél, és ő is ráhajolt, olyan mélyre engedve, amennyire csak tudta.
  Innentől csak kéjes nyögések, kapkodó légvételek, és torokból feltörő morgások hallatszottak. Mindketten meg voltak elégedve a helyzet nyújtotta örömökkel: Louis elégedetten nézte a Harry combjain időnként megfeszülő izmokat, ahogy a herceg a szája után mozdult, ahányszor időt akart nyerni, és ezért kicsúsztatta az ajkai közül.  A másik pedig egyre inkább érezte, hogy szeretné, ha Louis megfordulna, és ő tövig nyomulhatna a testébe, átvéve az irányítást. Nagyon tetszett neki, hogy a varázsló megtanította erre a furcsa örömszerzési módra, de most már ideje lett volna áldozni a hagyományok oltárán is. Benyálazta az ujjait, és felnyúlt, hogy előkészítse a bejutást. Louis felsikkantott, mikor megérezte a cseppet sem bizonytalan tapogatózást, majd kicsúszott a szájából a herceg kőkemény hímtagja, mikor megérezte a finom ujjakat, ahogy megnyitják a testét, és belé furakodnak. Hátrahajtotta a fejét, szélesebb terpeszbe csúszott (ezzel majdnem lenyomva a szerszámát Harry torkán), aztán hátratolta a fenekét. A herceg fuldoklott egy kicsit, de semmi panaszhang nem tört fel belőle, csak az orrán át szuszogott, majd elfordította a fejét, így szabadulva meg az édes kínzástól, aztán feljebb csúszott, hogy lássa is, amit csinál. El is akadt a lélegzete a látványtól. Louis teljesen szétfeszülve, kéjesen mozgott az ujjain, a hátán pedig vibráltak az izmok.
– Így!  Ez tökéletes! – sóhajtotta a varázsló, és szinte dorombolt. Harrynek eszébe jutott, amit az előző alkalommal mondott, ezért sarkait a nyoszolyába vájta, még feljebb tornázta magát, aztán a nyelvét is bevetette. Rögtön tudta, hogy jó lóra tett, mert a mellkasára forró nedv csepegett, és Louis hörögni kezdett a gyönyörtől. Pont addig kényeztette így, amíg a kis mágus nyüszíteni kezdett, és belül egyre erősebben lüktetett.
  Mikor Harry kihúzta az ujjait, és finoman beleharapott a kerek félgömbbe, Louis csak halkan sikkantott egyet, aztán felnevetett, ahogy a herceg felemelte, és pusztán karjai erejével tolta le magán, míg pont a hatalmas szerszám fölé tartotta. A varázsló hátranyúlt, beigazította a nyálasan fénylő, csuszamlós hímtagot, aztán hagyta, hogy Harry magára húzza, egyetlen, lassú mozdulattal. A teste hullámzott kívül és belül, a szíve zakatolt, a vére a fülében dübörgött. Látni akarta a herceget, ezért kifordult, bár ettől csak erősödött benne az érzés, hogy mindjárt szétszakad. Harry azonnal felült, hosszú karjával magához ölelte a felnyársalt mágust, ujjaival körülfonta kecses szerszámát, és lassan fejni kezdte. Felkiáltott, mert Louis teste azonnal rászorult, és majdnem leszakította a dákóját, de aztán meglátta a hegyes kis nyelvet, ami kisiklott a rózsaszín ajkak közül, és az övét kereste, így nem foglakozott tovább a kínjaival, csak ráhajolt Louis szájára, és hagyta, hogy ő diktálja az iramot, fent is és lent is. A mágus tekergett, vékony hangon nyöszörgött, és belső izmaival külön táncot járt Harry dárdája körül. Mikor már nem volt ereje csókolni és mozogni egyszerre, akkor csak a herceg nyitott szájába nyögött, majd a vállára hajtotta a fejét, és átadta az irányítást.
  Harry vére lávafolyammá változott. A lassú kínzás, amivel Louis a végsőkig hevítette, most ért a tetőfokára. Nagy tenyerét a feszes kis hasra fektette, hogy megtartsa szerelmét, másik kezével felnyúlt, és belemarkolt a  dús, barna hajba, aztán fellökte a csípőjét, és diadalittasan hallgatta Louis alélt nyöszörgését, amivel az első behatolást kísérte.
Addig űzte – hol lassan, hol kegyetlen tempóban –, míg már alig érthető könyörgést hallhatott az imádott szájból.
– Kérlek, hercegem! Nem bírom tovább. Hűséges szolgád vagyok, csak add meg, amire vágyom! Belepusztulok, annyira lángol a testem...
  Harry a mágus nyakát csókolta, nyelvével a fülét simogatta, egyik kezével a torkát fogta át, hogy megtartsa erőtlen fejét, jobbjával pedig nedvesen feszülő szerszámát simogatta, le és fel, mindig abban a tempóban, ahogy benne mozgott.
  Most fellökte magát, és úgy is maradt. Onnan döfött még beljebb és beljebb, míg Louis már csak ernyedten hánykolódott rajta, de minden behatolás után akkorát nyögött, hogy a herceg gerincén futott át a kéjhullám.
– Gyerünk, maszat! Már itt állunk a gyönyör kapujában. Csak rád várok! – suttogta az édes kis fülbe, aztán a nyelvét is beledugta, amitől Louis megrázkódott, a bőrét libabőr lepte el, és a szerszáma újabb adag nedvvel ajándékozta meg a kitartóan munkálkodó ujjakat. Harry a hüvelykjével kente el a gömbölyű makkon, aztán erősebbre vette a fogást, és gyorsabbra az ütemet.
  Louis sikongatni kezdett, két kezével letámaszkodott Harry térdeire, míg a herceg szabad kezével is lenyúlt, és megmarkolta a feszes kis heréket, amik pont belefértek a tenyerébe.
  Egyszerre léptek be a paradicsomba. Egymás nyögéseit hallgatva hagyták, hogy a testük újabb és újabb hullámokban engedje át magát a kéjnek, aztán, mikor végleg elhalványult a gyönyör, Harry leemelte magáról Louis-t, a karjába vette és magához ölelte, hogy izzadt homlokát csókolja, és szerelmes szavakat sugdosson neki, míg elcsitul a légzésük.
– Ez olyan volt, mint a vágyaidban? – kérdezte a varázslót, mire az félmosolyba húzta a száját, bár a szemét képtelen volt kinyitni.
– Olyasmi… – válaszolta kaján vigyorral, de elég rosszul füllentett, mert a teste mindent elárult. Az izmai feladták, még arra sem volt ereje, hogy megmozdítsa a kezét, Harry combján pedig vastag csíkokban fénylett a magja, ahogy kilövellt.
– Legközelebb én mutatom meg az enyémeket… – mondta a herceg, és beleharapott a vállába.
– Akkor egy hétig nem tudok majd járni – állapította meg Louis, de mindezt csak tényközlésként, nem panaszként.

.